– Alig voltam tizenkilenc éves, amikor az árvaházra találtam, sűrűn vittem ajándékot az árváknak!

Ott mesélt nekem rólad a néni előszőr..

-És egy újabb közös emlék drágám! Én csak tizenöt éves voltam, de meséltek nekem rólad... Azt hittem abban a minutumban, hogy szívem kiugrik ami ott dobogott egy ideje a torkomban! Viszont szerelmem számhoz hajolt és adott egy apró, inkább nyugtató mint hivalkodó csókot.   – Menjünk vásárolni, mert a családod után szeretném az árvaházat is meglátogatni.

Első perctől kezdve, tudtam mennyire is szeretem, és ezek a pillanatok még jobban erősítettek ebben.
Most rajtam volt a sor, így lágyan én is vissza csókoltam. És ha a mögöttünk álló, épp tankolni akaró autós nem dudált volna őrült módjára, talán meg is húztam volna szépségemet ott az autóba!
Szégyen vagy sem mindig a vágyat hozza ki belőlem. Jimin is szitkozódni kezdett, gondolom ő is mást tervezett.

A vásárlás gyorsan ment, ugyanis mind a ketten gyakorlottak voltunk benne, hiszen Jimin is sűrűn járt látogatóba és lepte meg a gyerekeket. Emlékezett rá mennyire örültek neki amikor válogatott édességgel lepték meg őket. Így mi nem is fukarkodtunk bőségesen vásároltunk.

A temetőbe érve, furcsa idegesség jött rám, mintha attól féltem volna a családomnak nem tetszik az angyalkám!?
Nem! Magamra voltam mérges és ideges, mert egy ideje már nem látogattam  meg őket.

Kézen fogva, egy – egy kisebb csokorral a kezünkbe, sétáltunk a sírok között a nyughelyükre. Szerelmem csendes volt, bár érthető hiszen a temetőben nem szokás hangoskodni, legalább is akkor még nem tudtam másra gondolni.

-Sziasztok! Köszöntöttem őket szokásomhoz híven. – Itt van velem a szerelmem.. Park Jimin.. Igazad volt apa, mint mindig..
Szerelmemre pillantottam, és rájöttem mi miatt lett hallgatag ennyire.
Én marha! Miért nem gondoltam bele, ő a szüleit nem is ismerte, így még látogatást sem tudott tenni a temetőbe!

-Ne haragudj édesem! Olyan idiótának érzem most magam, és hogy neked ez mennyire nehéz lehet bele sem gondoltam!
Mellé lépve átöleltem, és ott akkor el is döntöttem kinyomozom hol nyugszanak, és amint lehet el is viszem!

-Miért haragudnék drágám!? Homlokát az enyémnek döntve álltunk, mélyen egymás szemébe nézve. – Én csak miattad vagyok szomorú! Üdvözlöm önöket Park Jimin vagyok a fiúk párja.
Elfordult tőlem, és illedelmesen be is mutatkozott, és ha én e miatt a szokásom miatt hülye vagyok, legalább nem vagyok egyedül!

Letakarítottuk a sírt, felidéztem pár szép emléket, amin édesem velem együtt nevetett, majd búcsút vettünk és az árvaházba indultunk, ahogy korábban terveztük.
Kivételesen, nem kézen fogva indultunk a kocsi felé, most egymás derekára kulcsot kézzel, nagyon hideg volt szükségünk volt egy kis melegségre, és egymás közelségére .

Én még ennyire nyugodtnak nem éreztem magam azóta, hogy egyedül maradtam.
Most már a boldogságom teljes lehet, úgy érzem, hiszen már a családomnak is bemutattam szépségem.
Egy dolog miatt azonban feszengtem, hogy fogja viselni a régi otthonában való látogatást édesem!? Tudom amennyire erős, annyira makacs is, biztos nem vallaná be, hogy neki kényelmetlen. Nekem is nehéz volt, azt vártam Mee néni kilép az ajtón egy meleg öleléssel üdvözöl mint korábban.
Pedig én csak egy egyszerű látogató voltam, úgy mint itt az intézményben, és a néni életében is. Ő viszont mellette nőtt fel ezen a helyen, mégis mosolyogva cipeli a dobozokat mellettem emelt fővel.                              
 A pillantásom a faliújságra tévedt, felidézve bennem is pár emléket. Istenem mennyit ácsorogtam egy bizonyos képet nézve ezen a helyen...

-Jung Hyun ! Istenem hova bújt el megint ez a gyerek? A név hallatán az ajtó felé kaptuk mind a ketten a fejünket. Egy középkorú, talán mexikói nő loholt felénk kipirosodott, zaklatott arccal, látszott rajta régóta kutathat az eltűnt gyerek után. – Nem láttak erre egy kisfiút? Három éves, és mindig elbújik előlem! Á Jiminshi, mi járatban itt?

-Üdvözlöm So Mi, a párom és én látogatóba jöttünk, és egy kis meglepetést hoztunk a gyerekeknek. Mosolyogtam én is a nőre, bár első alkalommal találkoztam vele.
Elég bárgyú lehetett az a mosoly mert, vissza mosolygott bátorítás képen.
Én nem be szarva voltam, miért is lettem volna!? Én a kisfiú neve miatt fordultam hirtelen magamba..

Jung Hyun..
Az öcsém jutott eszembe, mennyi idős lenne, milyen életet élne..

-Drágám! Kook minden rendben? Szerelmem állt meg velem szemben.  
– Tudom, hogy az öcsédet is így hívták.. Ha gondolod akkor ülj be a kocsiba, én segítek a kisfiút megkeresni.

-Dehogy! Minden oké, segítek én is. Komolyan gondoltam, mert én is segíteni akartam, az már más kérdés, hogy kurva zaklatott voltam.

-Rendben, de még beszélünk róla. Lágyan megsimogatta az arcom, szemében látszott az aggodalom, hiába kevés ideje de ismer..

Jimin a szobák irányába vezetett, míg So Mi az étkező felé sietett. Erre én még sohasem jártam, gondolom azért mert csak látogató voltam. A hely tiszta, meleg, rendezett érződik rajta a szeretet.

-Nézd drágám, ez volt az én szobám tizenhat évig.. Annyi emlék fűz ide, és csak is jók szerencsére. Arca, és szeme egyszerre mosolygott , láttam rajta az emlékei között kalandozott. Ahogy elnéztem szerelmem, boldog lehetett ezen a helyen. – Itt sohasem bántott senki, és mellettem volt a néni. Hiába mióta az eszemet tudom tisztában voltam vele, hogy árva vagyok a család igazából sohasem hiányzott. A néni és a bácsi ők voltak a minden, és most már Te is édesem...Megfogadtam nem fogok sírni, és téged sem megsiratni, de itt ezen a helyen ezt kurva nehéz betartani.
Bement a régi szobájába, végig simogatta a régi bútorait, az asztalát, majd le ült az ágyra. Megpaskolta a maga melletti helyet, jelezve én is menjek..
Három lépésből szeltem át a szobát, és letelepedtem mellé, míg ő végig az ablakon nézett kifelé.

-Most mesélj te nekem valamit életem, eddig én meséltem. Megsimogattam, majd meg is fogtam kezét ujjainkat ő egyből össze is kulcsolta, viszont még nem nézet rám, csakis tovább az asztalra és ablakra..

- Ez volt a kedvenc  helyem, na meg a néni irodája, nem voltam magamba fordulva, mégis sokat időt töltöttem magamba. Sokat rajzoltam, olvastam persze azért a többiekkel is játszottam...
A szoba társam Yun Gi tíz évig lakott itt velem, neki meg főleg sokat meséltem.. Sajnos leukémiás volt és tizenegy évesen el is ment...

Ültem és hallgattam, csak az ujjait szorítottam..
Mit mondjak neki ilyenkor jót tesz az embernek ha hagyjuk róla beszélni és sírni.
Én sem terveztem félbeszakítani, csak figyeltem szépségem tovább, kezét továbbra sem engedtem el, könnyeit törölgettem a bal kezemmel.
Lassan fordult felém, fejét félre biccentve, nézett rám és az arcomat fürkészte. Mit láthat rajtam, mi juthatott az eszébe?

-Tudod én gyereknek megrajzoltam a szerelmemet....
A rohadt életbe.. Mondanom kellet volna valamit, én mégis lapítottam mint szar a fűbe. – Teljesen el is felejtettem, és most azt nézem mennyit tévedtem azzal a rajzzal...
Itt én már levegőt sem vettem, és szerintem lilult is a fejem.. Az az idióta fejem....! - De megnyugtatlak szerelmem, te vagy az, téged rajzoltalak meg.
Kaptam egy fincsi cuppanóst tőle, amitől én is  visszanyertem a színem végre.
Jimin felállt, de a kezem nem engedte és húzott maga után a épületben minden fele.
A kisfiút kerestük persze, de azért közben életem az emlékeit is felidézte, már nem sírt, és még csak szomorú sem volt egyfolytában nekem mesélt, sztorizott.
Rá is kellett jönnöm nem is volt olyan jó gyerek az én gyönyörűm.  
Jóízű kacagás verte fel amúgy csendes épületet, de senki sem szólt ránk akárki látott minket, vagyis inkább Jimint, mosolygott ránk és csak legyintett. Szerették őt!
Jung Hyun nagyon jó volt a bújócskába , mindenhol kerestük többen is, de hiába.
Már visszaindultunk volna, amikor arra figyeltem fel, hogy a függöny mocorog a zsibongóba. Megszorítottam életem kezét, és mikor rám figyelt mutatóujjammal jeleztem, csak halkan, csendben..
Viszont azt nem is értettem abban a pillanatban miért nem sikerült, mert ahogy arra vettük az irányt a függöny egyből kiperdült.
A  kisfiú aki mögötte bujdosott felénk futott és az ölembe ugrott.
Úristen..Jung Hyun..

Hazudnék ha azt mondanám nem kavart fel a kisfiúval való találkozás. Egyből az öcsém jutott eszembe, aki annyira keveset élhetett.

A látogatás az árva házba hosszúra nyúlt, mert gyermek nem igazán engedett el minket.
Így végül abban maradtunk vele, minden hétvégén eljövünk hozzá látogatóba.
Az úton hazafelé szerelmem, (mintha belém látna) , egy olyan dalt kapcsolt be ami segített lenyugtatni háborgó lelkem..

-Bonbon csak elképzelni tudom, min mész most keresztül. Mert tudom az öcsédet is ugyan így hívták. Elhalgatott , és az útra koncentrált, de tudtam mondani szeretne valamit.
Kezem a combján pihent, így lágyan megszorítottam, hogy mondja bátran én hallgatom. - Tudod amikor megtudtam, az igazságot, és hogy van egy élő rokonom először zavart voltam, aztán boldog. Mégis úgy döntöttem, nem akarok találkozni vele. De csak egyenlőre! Mi van, ha el ítél engem, vagy egyáltalán látni sem akarna!? Sokkal nehezebb lenne, mint hogy tudomást sem veszek róla... Azt hiszem gyáva vagyok..

-Dehogy is vagy gyáva! Egyszerűen csak tanácstalan. Nálad erősebb emberrel sohasem találkoztam.

Láttam rajta, hogy megnyugszik, és ennek őszintén örültem, bár azért kicsit féltettem.

-Köszönöm drágám, tudtam, hogy te megnyugtatsz. Viszont elég késő van, nincs kedved enni valahol?

Ez az én szerelmem, témát vált hirtelen. Kezdem lassan ki ismerni, ha kényes a téma ami a múltját vagy a családját érinti szereti a fejét a homokba dugni.
Legyen, ahogy ő akarja egyszer úgy is elmondja, hiszen előttünk az élet..
Egy biztos én, véghez viszem a tervemet.

-Jeon Jungkook ! Ha így simogatod a combom téged fallak fel, itt helyben. A teljes nevem ahogy kimondta, azt hittem komoly a dolog, bár az hogy felizgattam azzal, hogy csak a combját fogtam igen csak az. Dudorodó farmerjára néztem, és egyből nekem is elkezdett forrni a látványtól a vérem. Türelmetlenül az utat fürkésztem vajon mennyi idő míg haza érünk..

-Bírd ki hazáig életem, a kezem inkább el is veszem.

-Meg ne próbáld! Nevetett szerelmem. - Vagy esküszöm egy hétig hozzám sem érhetsz. Na ez egy komoly fenyegetés, ezért meg sem mozdítottam combjáról a kezem.

-Nem hinném, hogy bírnád életem, de inkább nem hívom ki a sorsot magam ellen. Nevetett ő is velem, és jobbra kanyarodott hirtelen. - Hova megyünk?

-Mutatok neked valamit bonbon. Egy helyet ahová sűrűn jártam, mondjuk csak akkor amikor jó idő van. Előtte veszünk valami kaját. Hamburger ?

-Az idejét sem tudom mikor ettem utoljára, és most éhes is lettem.

Elvitelre vásároltunk, majd arra a titokzatos helyre indultunk.
Tudtam különleges lesz, mert Jimin mindig meglep valamivel.
Most sem történt másképp, egy horgásztanyához vitt el.
Az autóban befaltuk a vásárolt ételt, majd kipattant az autóból, és mielőtt kiszállhattam volna máris mellettem termet. Kinyitotta az ajtót, viszont amikor fordultam és kiszállhattam volna elkapta a tarkóm és szenvedélyesen tapadt a számra. Átkaroltam én is, magamhoz is húztam közben persze a csókját elmélyítve viszonoztam.
Testünk egyből reagált, de nem volt idő, alkalmas hely így én váltam el tőle.

-Nem tudom mi a terved életem, de itt ez esélytelen. Bár az én autómmal jöttünk volna. Jimin orromra nyomott egy cuppanóst, ki segített a járműből a kezemet fogva.

-Nem mintha ez az autó nem lenne alkalmas szerelmem egy röpke légyottra.. Nem ez volt a célom malacka. Újabb röpke cuppanós kaptam tőle, majd a víz felé indultam vele.
Egymásba kapaszkodva sétáltunk le a partra, ami a hideg ellenére sem volt befagyva. Közben vártam, mikor mesél róla miért is vagyunk itt.

- A bácsi hozott ide mindig horgászni, és én szerettem is. Tudod a mai nap után arra gondoltam, persze ha te is benne vagy, el jöhetnénk nyáron újra Jung Hyun-al.
Elhallgatott, és a vizet nézte, a válaszomra várt. Meglepett a felvetése, de az ötlet tetszett, és én is úgy mint ő nagyon megkedveltem azt a gyermeket.

-Tetszik az ötlet életem. Sőt ha engedik máshova is elvihetjük. Felém kapta arcát, amin az örömöt láttam, mégis valami kérdést is felfedeztem zavart ábrazatában. A tarkóját piszkálta, amit akkor szokott csak amikor tanácstalan. Gondoltam megkönnyítem a dolgát így arcát kezem közé fogtam.. - Mit szeretnél még kérdezni, vagy mondani? Tudod, hogy nekem bármit mondhatsz . Tehát ki vele. Most rajtam volt a sor, hogy egy puszit adjak neki, remélve, össze szedi bátorságát.

-Kook ... Te, hogy gondolkodsz a jövőről?

-Ezt, hogy érted édesem!? Értetlenül álltam a kérdés előtt, hiszen tudtam ez komoly dolog számára . Főleg mert a keresztnevünk csak akkor használta..!

-Ne ijedj meg! Én veled képzelem csak... Szeretnél egy kutyát...vagy gyereket a jövőben? Tudom nagyon friss a kapcsolatunk, de nekem olyan mintha már évek óta ismernélek, és mert komolyan gondolom vannak bennem kérdések.

Megbabonázva hallgattam, és válaszra vár egyből tudtam.
Ilyen ő az agyaló, racionális szerelmem. Én mindig csak sodródtam, nem volt mellettem senki, akivel tervezhettem volna.
És igen mindent akarok amit Ő!
De legfőképpen Park Jimin kell nekem! Megcsókoltam mielőtt válaszoltam volna, de nem bonyolódtunk most egy szenvedélyes csókba..

-Én téged akarlak! És mindent ami hozzád tartozik most, vagy akár a jövőben. Vagyis, ha szeretnél egy gyereket örökbe fogadni állok elébe. Nem is tudom milyen reakcióra vártam, de amikor felkapott az ölébe és forogni kezdett velem
körbe - körbe még biztosabb lettem benne. Szükségem van rá és egyszer majd egy gyerekre.
Amilyen hirtelen kapott fel olyan hirtelen csapott a csípőjére, én a lábammal egyből a derekát kulcsoltam körbe. Hangosan kacagtunk mind a ketten, azt sem tudtam mit akar hirtelen. Hogy lehet ennyi erő benne!? Hamar elfáradt, és újra lábra állított, majd kéznél fogva az autóig rángatott. Az autónál  lihegve nekem dőlt gondolom pihenésre volt szüksége.

-Nézd te kis gyalogkakukk, én ugyan nem vagyok olyan okos mint te, de azért azt tudom, hogy mi nem vagyunk képesek a gyerek nemzésre! Vagyis együtt nem! Rám nézett, és újra felszabadultan nevetett velem az élen. Annyira szeretem!

- Tetszik a nevem! Gyalogkakukk!? És miből jöttél rá, hogy mi a tervem?

-Oh, hogyne tudnám mi jár abban a szép fejedben, csak is az ami nekem! De az autó...

-Nincs de! Bebizonyítom, hogy igen is lehetséges. Azonnal ki is nyitotta azt majd az anyósülést lehajtva engem egyből be is tuszkolt! Szó szerint! Képzeljétek el két fickó egy Isuzu hátsó ülésén.
Igen csak nevettünk mind a ketten, mégis ahogy letettem a seggem, akkor kellett rájönnöm, nem tévedett a szerelmem. Mivel már annyira fel voltam izgulva, ha a lábam ki kell dugnom az ablakon, aktus közben azt sem bántam volna..
Jimin a két első ülést teljesen előre tolta, és azon agyalt épp, hogy a fűtés be e kapcsolja. Végül úgy döntött nincs rá szükség, hiszen pár perc múlva be lesz lehelve a szűk helyiség.

-Édesem, te mióta készülsz erre? Kérdeztem meg mert kurvára érdekelt, persze jóízűen nevetve.

-Őszintén? Bólintottam, hogy persze. - Az óta az incidens óta a boltban. Basszus akkor már mindent értek! Nem én miattam volt megzavarodva, vagyis de csak éppen más okból kifolyólag.
Ugyan azt érezte ő is mint én!
Újra nevetni kezdtem, és ő is velem viszont az újabb vallomást hallva, már igencsak feszített a farkam a nadrágomba.
És ha már így el tervezte, ugye én sem lehetek ellene.
Tény, hogy otthon kényelmesebb, de ebben az állapotban nem hagyhatjuk ki ezt a lehetőséget.
Tarkója után nyúltam, és szájára tapadtam. Sem a hely, sem a szitu nem engedte, hogy finomkodjak vele. Édesem így gondolhatta, mert azonnal le is került rólunk a ruha.

-Nyugi drágám, nem látnak be!
Na ez mintha engem érdekelne.... Olyan állapotban voltam, hogy még a parton is simán szerelmeskedem vele. Mivel alul ragadtam, mondhatni inkább beszorultam, most szépségem volt az irányító. - Nem akarom most az időt húzni malackám, majd otthon.. Elkapta számat és lágyan megcsókolt, közben bal keze már a farkamon játszott.
Ki ismertem már annyira, hogy tudjam jobb kezével mi lehet a célja. És igen igazam is lett jobb kezével is farkamra fogott és két kézzel kényeztetett, amivel egyből az őrületbe is kergetett.
Próbáltam magam kényelmesebb pózba tornázni, ezért a térdem felhúzva életem előre toltam, hogy ő pont előttem legyen a szám közelében.
Fenekére martam, és egy mozdulattal az oltári farka már bent is volt a számban.
Kis kakukkom meg sem mukkant, ujjai közül saját farkam spontán akciómra ki is csusszant.
De most én nem is akartam a csúcsra jutni, akármennyire is vágytam rá, őt akartam jutalmazni..
A mellkasomon ült formás farpofája a markom között. Egyből szívtam, nyaltam makkját amit jól tudok, hogy imád, majd mikor már szakadni készült nála az a bizonyos cérna, hirtelen engedtem hosszát a torkomra. Ő szinte már dugta a számat, és már maga a látvány is valami csodálatos. - Én is akarom malackám.... Ez volt az utolsó mondat ami kijött a száján, majd a számba élvezett....

Köszönöm szépen, hogy olvasod és a vote-ot ❤️