Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

*18* 🔞🔞

A koccintás után, nem akartunk bunkónak látszani, így maradtunk még egy kicsit bulizni, táncolni.
Végül is jó döntés volt Jimin-nek sikerült megtáncoltatni néhány csajszit, szerintem a dögös vörös volt a kedvence, mert sokat nevetgélt és táncolt vele.

Tánc közben figyeltem kifinomult, macska szerű mozgását, ahogy izmai egyszerre mozognak gyönyörű szálkás testén, ki is húztam magam büszkén!

Én hiába meleg vagyok tőlem kurva távol állnak a tánc és hasonló dolgok.
Mégis amikor valami lassút kapcsolt be , tudtam rám vár, de nem is engedtem volna, hogy más átkarolja! Pedig ahogy néztem, még úgy is, hogy látták mi egy pár vagyunk többen szívesen hívták volna táncba.

Boldogan simultam, vagy inkább simultunk egymás karjaiba, jelezvén én vagyok a párja.
Valami gyönyörű dalt kapcsolt be épp, és magyarázta ő a kedvenc énekese.
Hja persze.... a hangja szép, és nagy szerencséje, hogy angyalkám engem szeret..
Bassza meg rá, hogy lehetek féltékeny?

Az a lassú volt a búcsú táncunk, ugyanis a szám végére annyira be voltunk már indulva, jobbnak láttuk, ha haza indulunk.

-Jikook ! Hogy képzelitek, hogy máris mentek? Szaladt utánunk Suny kissé spiccesen, kipirosodva Jin is nyomában loholt, és csak bólogatott.. Gondoltam, olyan állapotban van, hogy már a hírekre is táncolna.
- Nem lesz aki a zenét csinálja, meg amúgy is messze még a reggel!

-Nyugi Suny csináltam egy lejátszási listát, nem kell aggódnod a zene miatt.

Szerelmem még erre is gondolt, vagyis már ő is vágyik haza..
Akkorát rándult a farkam a gondolatra, hogy azt hittem hirtelen más is meglátta, próbáltam is kabátommal eltakarni , amit gyorsan magam elé kaptam.
Mozdulatomra csak szerelmem figyelt fel, majd rám kacsintott pajkosan!
Az arcát, a szemét és reakcióját látva tudtam itt az idő, hogy teljesen neki adjam magam...

-Muszáj mennünk Suny , drágámnak be kell vennie a gyógyszereit, utána pedig meg kell fürdeni...
A kis mocsok.. A szemei izzottak, és hiába Suny-hoz beszélt végig engem nézett, a reakciómat.
És ha már itt tartunk, nem is kell gyógyszert szednem!!
Ja és a tiltott szó után már el is cseppentem.. Várj csak Jimin !

Amíg le nem állítottam a ház előtt az autót, szinte nem is beszélgettünk. De ahogy a biztonsági övem kikapcsoltam, egyből az anyósülés felé fordultam, és egy mozdulattal a hátra döntöttem azt.
Édesem először azt sem tudta melyik bolygón van, de mivel gyors észjárású másodpercek múlva magára húzott kacagva, boldogan.
Bosszút akartam állni rajta, holott tudtam ennek nem csak ő lesz a szenvedő alanya.

Jobb karjával a nyakamat karolta át, bal keze már fejtette le rólam a farmert és a boxert . Csípőjét úgy csavargatta alattam, azt hittem elélvezek azon nyomban..

-Nem tudom bonbon, hogy ez.. a bosszúd.. akar e lenni...én állok elébe. Mindegy hol csak tégy a magadévá végre... Rózsaszín nyelvével a számat, államat nyalogatta, ujjait épp akkor kulcsolta a farkamra.
Vonaglottam már én is, és a farka után akartam nyúlni....
De az év első szeretkezését nem autóban akartam letudni!
Főleg, hogy ma.... neki akarom magam teljesen adni!
Lefejtettem karját a nyakamról , fájó szívvel ,de ujjait is a farkamról...

-Menjünk fel édesem! Most nem itt szeretném.. Csillogó szemeivel fürkészett, gondolom az jár abban a szép fejében, hogy mi lehet velem...

Nem kérdezett...de a lépcsőházba érve újra nekem esett.
Na ez így durván hangzik, én is kívántam persze, csak engem nem kis izgalommal töltött el a mai szerep csere..
Soha sem gondoltam még bele, hogy én egyszer akár még fontolóra is veszem. De ő más, nemrég fogadtam meg, hogy boldoggá teszem!
Így. Ez is ezzel jár, és ha ő vele csinálom biztosra veszem, hogy nagyon élvezem....

A bejárattól a lakásig tizenöt fok van, az csiga tempóban is másfél perc.. Na ugye! Mi tizenöt perc alatt csak a fordulóig jutottunk...
Esküszöm azon voltam halasztom a tervem, és megdugom szerelmem ott helyben...
Ami nem is lepett meg, hiszen ha édesemről van szó, vágyaink az egekbe szöknek, míg akaraterőnk a béka segge alá..
Mivel ez alkalommal is kurva nehéz volt visszafognunk magunkat...

-Jimin drágám csinálj velem valamit, mert esküszöm szét durranok. Kikerekedtek gyönyörű szemei amiben épp vihar tombolt, pedig még nem is mondtam, hogy mit akarok.. - Dugj meg most te! Karom nyaka köré fontam, és egy lágy szerelmes csókba hívtam. Lassan térképeztük fel egymás száját, nyelveink most finoman fonódtak össze, és nem is terveztem csatát vele. Az idő míg csókolóztunk számomra mint az örökkévalóság, de levegőnk vészesen fogyott, így édesem el vált tőlem.
Egy pillanatra homlokunk egymásnak döntve, pihentünk, majd azt vettem észre ő összeszűkült, elszánt szemmel már hátralevő távot is feltérképezte.
Innentől minden kurva gyorsan történt, édesem meg sem szólalt, csak amikor már a nappaliban álltunk...
De abban sem volt köszönet...

- Gyerünk a fürdőbe!
Bassza meg. A torkomat egy horkantás, hagyta el és akkor esett le miért hív kanos malackámnak szerelmem. Ha nem ott vagyunk, és abban az állapotban biztos el is nevetem magam, de időm sem lett volna nevetni mert a fürdőbe rángatott ..

Na nehogy már!
És én minek vagyok itt? Dísznek?
Én vagyok a top (vagy mégsem)!?
Ez kattogott a fejemben, majd ahogy a kádba léptünk egyből térdre ereszkedtem, és minden finomkodás, simogatás nélkül oltári farkát torkomra engedtem, és szopni kezdtem.
Nem játszottam vele, és édesem ezt is kurvára élvezte..
Olyan hangok törtek fel belőle, hogy amire ő elélvezett, együtt élveztem el én is vele..
Ciki vagy sem, ha ő élvezi az ugyanúgy kielégít engem ..

A következő amire emlékszem, hogy újra kezem után kap, és hálószoba felé cibál szerelmem.

Meztelen testünk, és újra keményen duzzadó farkunk szorosan simult egymáshoz, közben szenvedélyesen csókolóztunk.
Annyira felvoltam újra izgulva, már arra vártam mikor kezdődik angyalkám ostroma.
Lassan fektetett az ágyra, bal kezével fejem felett a csuklómat fogta, jobb keze már golyóim, majd ánuszom simogatta. Minden érintése maga volt a gyönyörűség, szája, nyelve a mellkasom kényeztette.

El sem tudtam képzelni régen milyen lehet, ha így kiszolgáltatom magam. Eddig ettől éppen ezért, el is zárkóztam, meg sem fordult az agyamban...
Most viszont mást érzek. Csak is a határtalan bizalmat és szerelmet. Valamikor hallottam ahogy a síkosító kupakja koppan, a hang felé fordultam , és ahogy a gumiért nyúlt volna, megráztam a fejem.

-Én sem szeretnék gumit édesem.

Csókolóztunk tovább ő közben már ánuszom simogatta kitartóan, mire én szinte már sikítoztam...

-Szeretlek Kookie , mindennél, és mindenkinél jobban!
Lefagytam, és ezt ő is észre vette, felült mellém aggodalmat láttam szemeibe.

- Hagyjuk abba drágám? Valamit...

-Nem édesem!! Szinte visítva ráztam a fejem, nem akartam, hogy vége legyen! - A szüleim hívtak Kookie - nak , és beugrott valami...

El akarta engedni kezem, és készült is felüli, mire feltoltam csípőm, hogy folytassa ezzel akartam jelezni . Mérges voltam magamra, hogy kizökkentem....

Újra úgy csókolt, mintha az utolsó lenne közben kezeit egy pillanatra sem állította le.
Hirtelen hagyta számat árván, én felemeltem fejem és néztem utána kábán..
Viharos szemei szikrákat szórtak felém, közben egy pajkos mosoly jelent meg a szája szélén.
Ismerem ezt a tekintetét!
Hamarosan vergődni fogok még..
Így is lett mert gyorsan farkamra hajolt, közben mutatóujjával már belülről is kényeztetett, tágított.
A kéj, és az enyhe feszítő érzés elegye kurva gyorsan tepert le, ha nem fekvő helyzetben vagyok, biztos össze esem rongybaba ként.
Számomra hihetetlen, hogy először csinálja, mert behajlított ujjával szinte azonnal talált rá a prosztatámra..
Úgy visítottam mint egy választási malac, és már rimánkodtam neki.. Felváltva a farkam, és szám kényeztette közben már a második ujját is bevetette..
Felemeltem fejem és az izgalomtól kipirosodott arcát figyeltem. Mosolyra húzódott a szája, közben kitartóan a farkam szopta..
Ahogy teste csillogott az izzadságtól.. én rángattam a kezem, meg kell érintenem!!
De ő továbbra is szorosan fogta, és arra vártam mikor jön újra egy csókra.
Jött is hamarosan, én pedig fogammal alsó ajkát el is kaptam, tudom fájhatott neki, de ezt csakis magának köszönheti..
Már olyan állapotban voltam, nem tudtam meddig tudom tartani magam.

-Szerelmem kérlek...Dugj meg végre!

-Hogy szeretnéd drágám? Hogy fog fájni kevésbé?

-Ahogy neked volt az elsőnk, én is úgy szeretném szépségem. Ajkamra csókolt ismét, de már jóval érzékibben. - És gumit te sem húzz fel, kérlek...Mosolygott rám szerelmem, gondolom mert elsőre is értette....

Végre kezeimet elengedte, és párnáért nyúlt, és óvatosan a csípőm alá tette. Izgalommal, figyeltem minden mozdulatát, ahogy combjaim közé térdel, majd bekente oltári farkát..
Én már levegőt sem vettem..
A kis mocsok látta kínom, farkam után nyúlt és rántott is rajta egyet..

-Ki akarsz engem nyírni!? De ezt még visszakapod, mert fordul még a kocka.. Szerelmem vigyorgott buján, majd végig is nyalt farkam hosszán. Úristen végem!!

Ahogy megéreztem tűzforró makkját, két kézzel fenekét markoltam, ő pedig már a derekam. Lassan ringatta magát, és esküszöm hallottam azt a dalt aminek felvette a ritmusát.
Arra a dalra táncoltunk összebújva...

Eszembe jutott ő mit csinált velem, így mivel én is türelmetlen voltam, és teljes hosszát érezni akartam már magamban, hirtelen mozdulattal rányomtam magam!
Egyszerre kiáltottunk fel..
Jimin haja szemébe lógott,( úristen annyira sexi) viharos szeme csillogott, én csak néztem ahogy levegőért kapkod.. Felültem már amennyire tudtam szája után kaptam, nem ostromoltam szinte csak szerelmesen kóstolgattam.
A fejemben lévő ütemre kezdett el mozogni mind a kettőnk csípője, teljesen bele feledkezve egymás testébe.
Megszűnt a tér és az idő, a múlt és a jövő..
Csak mi voltunk és a jelen egymásba feledkezve szerelmesen..

Kielégülten területünk el, vagy mondhatnám kinyúltunk mint egy béka.
Szerelmem tincsei izzadtan hullottak homlokára, fenséges látvány nyújtva. Hátát cirógattam, kimondhatatlanul boldognak éreztem magam.

-Szeretlek Jimin! Ez valami frenetikus volt. És hihetetlen számomra, hogy én és ez az alkalom volt az első. Jimin rám nézett az ő szemeiben is láttam a boldogság szikráit..

-Pedig így van, csak azt adtam amit kaptam szerelmem.
Így érezte ő is magát az első szeretkezésünk alatt, és után!? Ilyen felszabadultnak, boldognak.. Tarkója után kaptam és lágyan megcsókoltam.

- Jiminshi annyira hihetetlen ez az egész.. Én azt szeretném ha örökké tartana.

-Én is drágám, szívesen maradok benned míg élek, és ha kell ájulásig keféllek...Na annak én sem lennék ellenére, sőt már érzem is farka, hogy kel bennem újra életre.. - Csak az a gondom, hogy szeretem ha te vagy a top , és igázol le engem én pedig maradok a bottom szívesen...
Jóízűen nevettünk mind a ketten, harmóniában, kielégülten.

- Nekem mind a két felállás tetszik szépségem, de én pont nem erre értettem! Azt szeretném ha mi maradnánk együtt örökké!
Szemei még mindig ragyogtak, és ugyan nem akartam a pillanatot elrontani, de tudtam a korábbi kirohanásomra magyarázatott kell adni! - Szeretnélek téged valakiknek bemutatni.

-Rendben drágám, és kiknek? Újabb barátok?

-Nem! A szüleimnek..
Felemelte fejét, szemébe költözött a kétség.
Láttam nagyon jár az agya, vajon megbolondult a párja, vagy addig kefélte, hogy el ment az esze? Megsimogattam újra arcát, és apró csókkal zártam össze eltátott száját. Olyan szép még így is, bambán.

-Nem bolondultam meg édesem! Nevettem fel. - Haláluk előtt pár héttel vallottam be , hogy meleg vagyok. Ígéretet tettem nekik, hogy nem fogok fűvel fával mutatkozni, sem kefélni. Mert akkor még úgy gondoltam én sohasem találkozom egy olyan fiúval akitől első látásra a szívem szétrobban. Nem hittem, hogy valaha is szerelmes leszek. Viszont apám optimista volt, és arra kért ha mégis megtalálom a szerelmem mutassam be nekik. Így én ígéretet is tettem. Viszont őket rá két hétre érte a baleset...

Sikerült egy szuszra elmondanom szerelmemnek, arcán láttam már nem néz engem teljesen hülyének, sőt a korábbi kétség helyére, együttérzés költözött szemébe. Most Ő volt aki lágy csókot nyomot ajkamra, közben mellkasom cirógatta..

-Szívesen elkísérlek drágám! Vagyis akkor megtaláltad a szerelmedet!?

-Szerinted? Persze közbe próbáltam leplezni újra éledő vágyam..
- Holnap akkor el is mehetünk, ugyanis arról volt szó, hogy elsején, vagyis ma az ágyból ki sem kelünk. Kacsintottam szépségemre, és hogy nyomatékosítsam is kijelentésem éledező farkára szorítottam, mire ő felnyögött kéjesen... Nem hagyhattam ki, hiszen ő is ezt csinálta velem..

- Benne vagyok kanos kismalacom.

Úgy gondoltam, ha már eszméletlen farkát csapdába ejtettem, akkor amíg bírom vagy bírjuk szusszal nem eresztem! Így a hajnali órákban folyamatosan egymásba fonódva, gabalyodva szeretkeztünk...

-Kookie ! Jungkook ébresztő!
Újra az az álom, de már más érzés vett hatalmába.
Szomorú voltam, magányos amikor utoljára hallottam anyám hangját, most viszont boldog vagyok, és őrülten szerelmes. Ezért mosollyal az arcomon kutatni kezdtem szerelmem.
Viszont egyedül voltam az ágyba, és a kihűlt helyét tapogatva.
Gyorsan felültem, a paplant le is dobtam magamról, hogy kipattanjak az ágyból.
Bassza meg, jajgatva tapogattam alfelem... Nem igazán tetszett neki az a három menet..
Hasra fordultam, úgy könnyebb kikelni arra gondoltam,mert Jimint mielőbb látni akartam!

-Hova ilyen sietősen malackám!? Bassza meg, mi ez ha nem agykontroll!? - Lassan, mert biztos fájdalmas lesz ma a mozgás, és ezt tapasztalatból mondom drágám! Szépségem már magára kapott egy tréning gatyát, kezében egy tálcát tartott, rajta a reggelivel.
Mikor kelhetett fel? - Hoztam neked gyógyszert! Lepakolt az ágy szélére, és hozzám hajolva egy csókot adott a szám szélére..

-Mikor keltél édesem?

-Fél órája, gondoltam csinálok neked reggelit biztos fáradt vagy. Magamról tudom, és te is mellettem voltál figyelted minden lépésem. Sőt arra is emlékszem azt mondtad én vagyok a telhetetlen!
Nevettem vele ahogy felemlegette, mit mondtam akkor neki, majd hirtelen tarkója után nyúltam, persze óvatosan mozogtam, elkaptam száját és forrón megcsókoltam.
Nyelvem egyből utat tőrt a szájába, nyikkanásnyi időt sem hagytam hadakozásra.
Nem is akart az édesem, egyből megadta magát nekem, úgy forrt újra a karomba mintha napok óta nem is csókoltam volna...

-Reggelizzél drágám, ezt előtte vedd be! Nyomott két szem gyógyszert a kezembe. - Utána zuhanyozunk , és ma az ágyból ki sem kelünk! Kacsintott, és adott egy röpke csókot. - Téged ma kímélni kell, sőt ahogy te mondtad nekem két napig semmi sex! Viszont már más a helyzet, mert nekem semmi bajom...
Az a kis mocsok..
Egyből végem is lett, farkam életre is kelt... Mindig tudja mikor mit kell mondani, esküszöm ezzel fog engem az őrületbe kergetni..

-Jiminshi ! Csomagoljak szendvicset az útra, vagy majd megállunk valahol? Már jóval fittebben kávét és reggelit készítettem.
A tegnapi nap után ideje volt levegőre menni, bár szívesen maradnék itthon is, biztos lenne ötletünk rá, egymást hogyan tudnánk lefoglalni.
Mára terveztük a kirándulást a temetőbe, és szeretnék rajta mi hamarabb túl esni, szüleimnek a szerelmemet bemutatni!

-Megállunk valahol szerintem. Melyik kocsival megyünk? Hátam mögé állt kis tigrisem, csípőmet ölelte közben morogva harapdálta a fülem.

-Menjünk a tiéddel, mert az automata, végig foghatom a kezed... Na bazd meg, ez úgy hangzott mintha egy szerelmes tinédzser mondta volna..
Most javítsam ki magam?
Áá az még cikibb... Lehajtott fejjel a bögrémmel játszottam, kurva zavarban voltam.. Én a mogorva Jeon Jungkook teljesen kifordultam magamból..

-Én is így terveztem drágám! Morogta a fülembe, és bele is harapott közbe.. - Imádom, hogy egy rugóra jár az agyunk! Szeretlek malackám..
Hirtelen fordított helyzetünkön, olyan Jimin féle vehemenciával, és én megint mint egy rongybaba, úgy simultam karjába és forrtam össze vele egy csókra...

Az agyam kattog egyfolytában, hiszen teljesen megváltoztam!
De csak vele vagyok más. Ugye ez nem olyan gáz!? Mások előtt maradok még mindig az a szószátyár, bunkó, bár angyalkám szerint nem is vagyok az..

-Az én autóm az én lejátszási listám! Ugye nem gond bonbon?

-Miért lenne? A buliba is tetszett amit bekapcsoltál.
Az úton végig beszélgettünk, szerelmem a gyerekkoromról kérdezett, és én örültem neki, mert vele mindenről szívesen beszélgetek.
A lejátszóból szólt egy dal ami nagyon tetszett, sőt kértem is tőle, hogy újra játsza le.
Csillogtak a szemei, mikor elindította újra.. Örült, hogy értékeli a kedvencét a párja..


M

egálltunk tankolni, és amíg én fizettem Jimin a GPS - be beírta a címet..

-Jungkook ! Szólt rám olyan hirtelen, hogy én felé is kaptam a fejem, nem sűrűn hív a keresztnevemen, csak ha komoly dologról van szó. - A temető mellett van az árvaház ahol felnőttem! Megkukultam, mit mondjak neki erre!? Hazudni nem fogok, annak semmi értelme.

-Tudom édesem, minden látogatás után elmentem oda. Ott találkoztam Mee nénivel..
Egyből könnyektől csillogott gyönyörű szeme, láttam az emlékek törtek fel benne..
Hirtelen nem is tudtam, ez jó vagy rossz, ezért megsimogattam arcát.
- Alig voltam tizenkilenc éves, amikor az árvaházra találtam, sűrűn vittem ajándékot az árváknak!
Ott mesélt nekem rólad a néni előszőr..

Köszönöm szépen, hogy olvasod és a vote-ot ❤️

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro