*16*🔞🔞
Olyan forróság árasztotta el a testem, hogy azt hittem kigyullad a szoba, pedig még csak bele sem hatoltam türelmetlen szerelmembe.
A farkára markolt, hiszen nem is olyan rég, földöntúli hangon szinte visított, hogy csináljak vele valamit, különben szétrobban.
Én is ezt éreztem!
Mint a kocsonya úgy remegtem közben pedig makkommal a gyönyörű rózsaszín bejáratát kényeztettem.
Mennyit változik az ember, a szokásai, hiszen ha nem ő feküdne előttem terpeszben már biztos szó nélkül magamévá teszem!
De nem!
Elvégre ennek a csodálatos férfinek már csak a látványát is élvezem!
Most is őt figyelem ahogy kipirosodott az arca, formás, gyönyörű teste az izzadságtól csillog, apró ujja isteni farkán mozog, és azt várja, hogy végre behatoljak.
Olyan impulzusok dolgoztak bennem, tudtam, ha nem csinálok valamit azonnal simán elélvezem.
Óvatosan kezdtem nyomulni, kurva lassan közben éreztem az én pulzusom is az egekbe van.
Jimin visszatartotta a levegőt, arca kicsit eltorzult ezért magamhoz húztam egy csókra.
Ez a csók nem egy lágy, gyengéd csók volt! Nem!
Egy szenvedélyes, észveszejtő csókot adtam neki, miközben tagommal tovább araszoltam.
Ő átkarolta nyakam. Szorosan tartott, és ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot.
Nyomulásom következménye, hogy mind a ketten remegtünk, és egymás szájába nyögtünk.
-Annyira szűk vagy, és annyira szeretlek!
Hiába próbáltam finom, óvatos lenni.. Viszont szavaim hallatán Jimin hirtelen csípőjét fellökte mire én teljesen el is merültem benne.
A testem még jobban remegett, és egy nem igazán férfias visítás is elhagyta a számat, közben csodálattal néztem az angyalkámat...
Újra elkaptam nyáltól csillogó ajkát, és egy az előzőhöz hasonló csókra hívtam, közben pedig lassan mozogtam.
Ő lábát csípőmre kulcsolta, és mikor elengedtem száját, láttam élvezi a farkam, csípőm mozgását.
Annyira frenetikus érzés benne lenni, hogy számomra a tér és az idő kezdett is megszűnni. Pedig tudtam ez az aktus nem tart most soká, hiszen annyira vágytunk már rá.
Lehunytam a szemem egy pillanatra és úgy mozogtam benne.
Majd a kiteljesedés határán újra csókba hívtam száját, és elragadtam isteni farkát.
Szépségem átkarolta nyakam, hozzám simult szorosan.
Egy ütemben járt a testünk, egy ritmusra, kezem a farkán, szám a száját csókolta elég durván..
Ahogy közeledtünk a csúcspont felé, lehunyt szemmel el élveztünk, átélve hogy az eufória átjárja a testünk...
Fáradtan omlottam szépségem mellkasára. Kerestem , de egy szó sem jött a számra. Édesem a hátam cirógatta, amitől az egész testem libabőr lett újra!
Mit tesz velem ő, és mit tesz velem a szerelem...
-Csodálatos volt bonbon. Szeretlek. Tudtam, hogy fantasztikus lesz veled, de ez minden képzeletem felül múlta. Arcom felé emeltem, és boldoggá tett szavaival, hiszen azt mondta ki amit én is éreztem.
Két karommal válla mellet támaszkodva figyeltem szépséges szemeit, és izzadságtól csillogó arcát.
Amikor is telhetetlen angyalkám, rászorította a még mindig benne lüktető, lucskos farkamra az izmát. Nekem, vagyis farkamnak elég is volt ennyi...
-Folyt. Köv !? Igencsak bambán nézhettem rá, mire ő kacéran beharapta alsó ajkát, és abban sem hagyva hátam, és már csípőm cirógatását..
-Ne csináld édesem, elsőre bőven elég egy menet, különben holnap biztosan fájdalmaid lesznek...Nem mintha nem akartam volna....
-Nem fáj, és újra akarlak érezni, annyira jó érzés ahogy bennem vagy! Erre a kismocsok újra már a keményen ágaskodó farkamra szorított.. Felnyögtem játékára, és egy apró csókot nyomtam az állára.
-Olyan kanos vagy édesem, nem tudok neked ellenállni! Nem akarod inkább most te? Komolyan gondoltam, ha szeretné én is meg adom neki!
-Nem! Kényeztess most te engem kérlek. Lesz még alkalmunk rá, és én érezni akarom ahogy kitöltesz. Leírhatatlan magamban érezni téged... Már válaszra sem méltattam, secc perc a száját ostromoltam.
Ő sem finomkodott velem, azonnal el is kapta a fenekem.
Viszont már szenvedélyesen , szerelmesen ölelkeztünk egy ritmust járt a testünk.
Újra egymásba felejtkeztünk , hajszoltuk egymást az eufória, a kéj felé...
Több alkalommal is sikerült elélvezni, hiszen mint kiderült angyalkámnak, kurva nehéz eleget tenni.
Már mondtam, hogy telhetetlen!
Vagy az újdonság varázsa...
Csak bírjuk majd erővel...
A sex valami mennyei, egyszerűen nem tudok vele, és a testével betelni.
*
A következő napokban kizártuk a külvilágot, és csakis egymással foglalkoztunk.
Nem csak sexeltünk, bár abból sem volt hiány, azon voltunk, hogy jobban megismerjük egymást.
Jimin szórakoztató, okos amit ugyan előtte is tudtam, de több dolog is kiderült azokon a napokon.
Együtt főztünk közben ökörködtünk, nappaliban tévéztünk.
Féltettem szerelemem, ezért próbáltam én is vissza fogni magam, de vele szemben minden próbálkozásom hatástalan.
Úgy csavar pillanatok alatt az ujjai köré, hogy már csak azt veszem észre, ismét benne vagyok és úton vagyunk a orgazmus felé...
Most komolyan mit is tehetnék ellene, amikor minden pillanat csodálatos vele.!?
Mégis muszály volt szigorúnak lennem, mert a két nap igencsak megviselte.. Amit ő nem is ismert be...
-Jimin látom, hogy fájdalmaid vannak, és nagyon fáradt vagy! Próbáltam szigorúnak tűnni, és nyújtottam is a gyógyszert neki. Ő nézet rám álmos szemeivel, és nem is ellenkezett velem.
- Minimum két napig semmi sex! Mondjuk ez nekem is rosszul esett kimondani , hát még neki mert durcásan, csak motyogott, de vigyázni akarok rá!
- De!.. Már kezdett volna alkudozni..
-Féltelek, és ha pihenünk a következő annál jobb lesz! Na erre enyhült cseppet.
-Rendben! Ma már amúgy is ki kell mozdulunk!
És tényleg! A bácsi ma indul Osakába.
- De attól még együtt zuhanyozunk ugye.. Fuu ez a kis... Erőt kell vennem magamon, na meg éledező farkamon! Nem vonhatom, meg ezt is tőle! Sem magamtól persze ...
-Igen édesem! Csak viselkedj!
Ja persze ! Mintha mindenért csak ő lenne a hibás, hiszen mindenhez két ember kell!
A zuhanyból tényleg csak az lett viszont álló farokkal igencsak kellemetlen!
A bácsi sikeresen felszállt a gépre, mi pedig már hármasban élünk, mert az új családtag Hinata is itt van már velünk .
Nagyon szeretem a cicát, okos és szép mint a gazdája, és mivel már hetekkel ezelőtt megbarátkoztunk azonnal jól érezte magát a lakásba, és persze a társaságomba.
Hárman vagyunk egy kis család...
Jimin főnöke Hobi évzáró bulit szervezett, de nem talált megfelelő helyet, így felajánlottam tartsuk a bárban.
Szerelmem úgy szeretne menni mint a párom, ami engem igazán boldoggá tesz, így én a felvetését, és hogy itt tartsuk egyáltalán nem bánom.
Márcsak azért sem, mert kiderült, hogy a főnöke is udvarol neki...
Fasza! Még egy férfi aki szemet vetett rá! Mondjuk ezen, nem is csodálkozom!
De amíg tud viselkedni, addig én is...
Viszont nem úgy néz ki, mert ahogy szerelmem hívta és a telefonba beszélt vele, ki nyílt a bicska a zsebembe. Rendesen le babyzte..
Ha nem fog viselkedni jól helyben fogom hagyni!
Láttam édesemen élvezi, hogy féltékeny vagyok, neki nem tetszik Hopi , erről biztosított.
Ezek után én kíváncsian vártam a bulit...
A buli! Na igen elég feszülten indult, és nem csak nekem Jimin-nek is.
Az barom főnöke az elején úgy beszélt vele, hogy komolyan mondom, ha nincs velem szerelmem esküszöm leverem! Ezért kalapot is emelek magam előtt, hiszen magamhoz képest igen higgadtan tűrtem.
Pedig kurva nehéz volt, higgyétek el nekem.
Féltékeny voltam! Kibaszott féltékeny!
Olyan dolgokat tud róla amit én még nem. Persze ez tudom, hogy hülyeség hiszen a barom régebb óta ismeri....
Jimin is feszült volt, láttam rajta próbálkozott is leállítani, de hiába.
Nem ért a szóból az isten barma....
Viszont akkor még nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy ezeknél a barom okozta kellemetlen perceknél is lesz egy nagyobb probléma....
A gyógyszerem akkor gurult el véglegesen, amikor főzni akarta hívni a szerelmem!
Megértettük vele, hogy mi együtt vagyunk. Így gyorsan a konyhába is indultunk. Pár perces csók csata, és persze emiatt lassabban készült el a kaja...
Mire visszatértünk az asztalunkhoz, már a nyomi is csatlakozott a társasághoz. A nyomi és barom nagyon jó hangulatban volt!
Csak nem összejöttek!? Na én annak igazán örülnék, de ez egyenlőre csak feltételezés!
Így, hogy mi a faszt keres most itt nem változtatja meg azt a tényt, hogy édesem kurvára zavarja..
Kéz a kézben álltunk meg előtte, és hála istennek nagyon meglepődött, sőt!
Na ez azért kárpótolt érte!
Jimint félrehívta egy másik asztalnál akart beszélni vele, gondoltam véglegesen tisztázni akarja a dolgokat! Persze nem ment olyan egyszerűen a dolog! A nyomi már nem kikezdeni akart vele, bár ha nem állunk elé párként kitudja....
Újabb híreket hozott.
Ha nem utálnám annyira, még talán vállon is veregettem volna, hiszen amit akar azt megtalálja, jó nyomozó..
Csak hogy azzal volt a gond, hogy senki sem kérte rá.
Én is mérges voltam persze, őrjöngeni tudtam volna, de azt nem tehettem mert szerelmem kiborult.
Összetört a hír hallatán.
És, hogy mi az a hír amitől édesem teljesen kikészült?
És persze én is mert nem tudtam ezek után mi lesz..
Suga az a nyomorult, ugyanis megtalálta Jimin nővérét...
Angyalkám aznap álomba sírta magát, én végig mellette voltam, és nagyon aggódtam!
Aggódtam, döntése miatt, és hogy ez ránk hatással lesz e, bár biztosan csak az nem mindegy hogyan.
Most lettünk egy pár, a kapcsolatunk még igencsak kérész életű, és akármit is szeretne támogatni fogom.
De elveszíteni nem akarom!!
Még aznap éjjel, elmondta, hogy akármi is történik engem nem akar elveszíteni, velem akar élni!
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tett boldoggá amit mondott, de valahol mélyen mégis aggódok..
Mert szerintem a családja, nővére is fontos!
Szeretkeztünk, mert édesem megint nem bírt a vérével! Úgy hatott rám minden egyes érintésével...
Most komolyan, hogy mondhattam volna neki nemet!? Viszont arra a szeretkezésre én gyógyírként tekintek, addig sem kattogott az agya..
Másnap is több infóhoz jutottunk. A nővére Min Jee és van két iker fia, akiknek ázsiai az apja, és Busanban élnek.
És, hogy miért került el a családtól az valami orbitális tévedés eredménye. Ugyanis nem értesítették a nagyszülöket arról, hogy a szülők ugyan meghaltak, de az unokájuk él!
A hír hallatán én is kiakadtam, végig Jimin mellett maradtam, ha szüksége lenne rám. Viszont attól kizökkent, hogy nem értesítették a nagyszülöket, de a másik infótól vidám lett. Persze a nyomi is viccelt vele..
( Jimin mindent szeret ami ázsiai.)....
Végül is abban maradtak, hogy felkeresi MAJD őket.. És ha kiakadna, hogy én vagyis egy férfi a szerelme nem fog többet találkozni vele.
De ő akkor biztos volt benne, ha japán a férje akkor hasonlítanak, és nem lesz ellenére.
Úgy legyen!
Nem akarom elveszíteni a szerelmem. Nem akarom, hogy elköltözzön, de ha mégis én utána megyek!
Már nem tudom elképzelni nélküle az életemet...
Első perctől kezdve tudtam, hogy milyen hirtelen természetű, makacs ember. És aki nem ismeri még azt is mondhatná rá, hogy eszelős.
Most is elég furcsán viselkedett, a haragnak már nyoma sincs, sem a dühnek..
Most valami más hangulatban vacsorát készít éppen, én pedig bambán csak figyelem. Sokkot kapott volna?
Végül is nem is lenne csoda, huszonnégy éves korára kiderült, hogy mégis van családja akiktől őt elszakították..
Vagy talán valami új lendületet kapott, hogy ez akár még jól is elsülhet..
Kérdezni, beszélni akartam vele, tudtam az segíthet de édesem meglepően jó kedvűen megkért egy időre ezt a témát felejtsük el.
Persze mintha az olyan egyszerű lenne, de én végig figyelni fogok szépségemre!
Tapogatódzva az ágyat, kerestem édesem, de hideg volt már a helye mellettem.
Így gyorsan kikászálódtam, és keresésére indultam.
Nem annyira nagy a lakásom, hogy sokáig tartott volna, így egy perc alatt találtam rá a fürdőszobába.
Mosakodni készült a tükrös mosdó előtt állt éppen, én pedig a félfának dőlve stíröltem.
Szálkás, izmos mégis kecses hátát, széles vállát, gyönyörű mellkasát. Szemem végig siklott lapockájáról gömbölyű fenekére és egyből éreztem farkam máris ágaskodva mered az égre.
Nem tudom meddig bámulhattam, de elég hamar rá untam.
Megindultam felé, torkomban dobogott a szívem mint a kisgyereknek akit valamin rajtakaptak hirtelen.
Igen! Kurva nagy izgalommal töltött el, még most is , hogy itt van velem, akármikor érinthetem, és ő is szeret engem!
Háta mögé léptem és játékosan a kemény fenekébe csíptem.
Ő akkor vett csak észre, hiszen félhomály volt a fürdőbe, csak az a lámpa égett ami tükörbe volt szerelve.
-Nagyon el kalandoztál szépségem! Mi jár abban a szép fejedben? Átkaroltam, és a tükörben a szemkontaktust tartva érzékien csókoltam nyaka puha bőrére.
Kis mocsok egyből hátranyújtotta kezeit és elkapta fenekem, majd farát körkörös mozdulatokkal nyomta nekem. Morogva harapdálni kezdtem, de szemem le sem vettem róla a tükörben.
Valami fantasztikus élmény volt a tükör előtt látni, simogatni, ölelni őt..
Ahogy mellizmai meg - meg feszülnek, szemei már csillog .
Teljesen bevoltunk indulva, és eszembe sem jutott sőt Jimin-nek sem, kielégülés nélkül elmozdulni onnan.
Csókoltam, harapdálva kényeztettem, közben már a csípőnk mozgott egy ütemben.
Türelmetlen angyalkám, most sem hazudtolta meg magát, mert pár perc múlva szét tárta nekem a lábát!
Tudtam mit szeretne, és nem is akartam ellenkezni vele főleg mikor előre dőlt a mosdó szekrényre .
Én sebtében előre nyúltam és a farkát elmarkoltam, annyira tetszett neki, hogy szinte vinnyogott ahogy a fejét a vállamra vetette.
A szemem végig le sem vettem róla, a tükörben látni mennyire élvezi játékom egyre jobban lüktetett már az ágyékom.
Nehezen vettem a levegőt szinte csak szuszogtam én is, hiszen annyira vágytam rá, annyira kívántam.
Amikor édesem nyálas kézzel a farkammal játszott majdnem el is ájultam..
Na jó ezt képletesen mondom, csak éreztetni akarom még mindig mennyire kívánom.
Hozzá dörgöltem nyálától nedves tagom, közben pedig már saját ujjaim nyálazom, hogy felkészítsem édes ánuszát, bár a számmal is kényeztethettem volna.
De én látni akartam végig így maradt az ujjam.
Nem kelletek most sem szavak, hiszen minden rezdülését láttam a tükörben! Első ujjam bevetése után rá is mozdult édesem, nekem pedig el csöppent az előnedvem.
Behajlítottam ujjam,úgy játszottam vele, és már készültem a másodikat is a játékba hívni...
Amikor is az ajtó felé kaptuk a fejünket ugyanis a csengőt nyomta valaki.. Kurva élet! Biztos nem nyitom ki! Így próbáltam a játékot folytatni, és persze ezt akarta ő is, hiszen őt a csengő egyáltalán nem zavarta..
- Ne foglalkozzunk vele bonbon . Majd elmegy ! De előbb nekünk kell elmennünk! Bólintottam hiszen én is úgy gondoltam, rég voltunk már ennyire felajzott állapotban.
Viszont a kibaszott csengőt valaki még mindig nyomta... - Nem megy el! Suttogta édesem mérgesen, én zilálva borultam a vállára..
-Nem tudom ki az, de biztos, hogy most megverem! Maradj itt szépségem, elküldöm és sietek hozzád vissza.
Köszönöm szépen, hogy olvasod és a vote-ot
❤️
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro