[Halloween special, mivel már nagyon rég volt rész. Sajnálom, hamarosan az is lesz! Remélem, ennyivel elkezdhetlek kárpótolni titeket!:) <3 Happy Halloween!]

[Ez a rész külön áll a fő sztoritól!]

۞۞۞۞۞

November elseje volt. A mai napom azonban, életemben először sokkal érdekesebben kezdődött, mint eddig bármikor. Nem is tudom, mennyi lehetett az idő, csak annyit vettem észre, hogy amikor Zhongli házának folyosójáról egyre hangosabb beszélgetéseket véltem felfedezni, még a nap sem kelt fel. Az ismerős hangok Kylehoz és Flaviánhoz tartoztak, és először nem is lepődtem meg azon, hogy ilyen korán már fent vannak, hiszen sosem szoktak reggel hat óránál tovább aludni. Már, hogyha egyáltalán elmennek lefeküdni. Gyakran volt olyan, hogy a Sensei az udvaron talált rájuk, hajnali kettő órakor, miközben éppen egy-egy fakarddal játszadoztak, ilyenkor pedig azonnal a szobájukba parancsolta őket, nem is csodálom eme tettét. Én is mindig felriadtam arra, hogyan kiabál velük, hogy nem fognak tudni felkelni reggel, és másnap semmit sem fognak fejlődni az edzésen.

Amikor viszont realizáltam, hogy a két különböző hang mellé bizony egy harmadik is társult, Beidou személyében, már kezdtem furcsállni a dolgot. A nő ebbe az időszakban -mint akárki már a házban- ilyenkor még az igazak álmát alussza. Így pedig, hogy megnézzem, nem-e történt valami baj, aminek az okozója lehetett ez a hirtelen hajnali fent lét, lassan felkeltem az ágyamból, majd kinyitottam a szobám ajtaját.

Viszont amint ezt megtettem, a folyosói lámpa fénye teljesen kialudt. Csak pislogtam egyet, ugyanis nem értettem, ilyen hirtelen kialudt volna?

Természetesen az is megfordult a fejemben, hogy valamelyik lakótársam csak szórakozik velem- ez utóbbira pedig több az esély. Be is bizonyosodott ez az elméletem, amikor hirtelen visszatért a fény, és két ismerős arc került -túl közel- a látóterembe, próbálva minél ijesztőbben morogni egyet.

-Sziasztok fiúk -Biccentek, majd észreveszem a fura díszeket a fejüket- Öhm...Miért öltöztetek be...Akárminek is öltöztetek? -Döntöm oldalra a fejemet, kissé álmosan- Inkább feküdjetek vissza...

-Ne csináld már, [Név]! -Biggyeszti le ajkait Kyle- Még egy kicsit sem ijedtél meg?

-Ha a Shoguntól nem ijedtem meg, akkor tőletek végképp nem fogok...-Motyogom értetlenül.

-De a Shogun nem volt beöltözve vérfarkasnak, nem igaz?! -Mutatja meg vigyorogva Flavián, a derekához erősített, hosszú szőrcsomót, ami előbb emlékeztetne engem egy használhatatlan seprűre, mint egy állatnak a farkára. Ezután Kyle pedig vigyorogni kezdett.

-Jó, de az én műfogaimhoz nem ér fel, a te malacfarkad! -Mutat az egyik SÁRGA fogára, amiről fogalmam sincsen, hogyan maradhat meg még ott.

-Mivel ragasztottad te azt fel? És miért sárga?

-Oh, nem akarod te azt tudni! -Kezdenek el röhögni mind a ketten.

-Nem kaptam egyébként választ a kérdésemre...-Motyogom.

-Ja, igen! -Csap a fejéhez Flavián- Nos, ezt mi is csak tegnap tudtuk meg, de ma Halloween van!

-Heh?

-Halloween! -Ismétli el Kyle, majd átveszi a szót a fiútól- Egy ünnep, ami csak az ijesztgetésről, a cukrokról és a beöltözésről szól! Pont nekünk való!

-Micsoda...? És ilyen eddig is volt, vagy csak a ti fejetek szüleménye? -Helyezem derekamra kezeimet, próbálva szigorúan nézni.

-Ne legyél ilyen feszült, drága [Név]! -Hallom meg Beidou hangját. Legnagyobb meglepetésemre, az ő ruháján nem látok semmilyen változást -Egyébként eddig is volt, de sajnos ti nem tudtatok róla. Inazumában nincsenek ünnepek, vagy micsoda?

Kérdését egy fél percnyi, kínos csend fogadja, a szülőországunk felhánytorgatását még mindig nem viseljük túl jól, ezt pedig a nő is észreveszi, és elhúzza a száját.

-Mindegy...Bocs'. Mindenesetre, este a Wuwang hegyen programunk lesz.

-Miért? És miért megyünk oda? Mi ez az egész? -Kezdek egyre feszültebbé válni.

-Mondtuk már, csak egy ünnep. Nem lesz baj! Mellesleg, Hu Tao szervezte a programot, szóval csak jó lehet! Biztos nagyon ijesztő lesz, az a lány nagyon ért az ilyesmihez! Hahaha! -Kezdi teljesen beleélni magát Kyle, nem tudok nem elmosolyodni azon, amit látok magam előtt. Olyan rég nevettek együtt, ilyen önfeledten...

-...Beidou, miért keltettél fel ilyen korán...?-Hallom meg magam mögül Kazuha hangját. Szegény, teljesen álmos tekintettel mered előre, talán még azt sem fogta fel, hogy hol van. Hófehér haja, csak úgy, mint sajátom, kissé össze-vissza áll a fején, és próbálja felfogni azt, amit a nő a következő percekben elmagyaráz neki. A végén biccent egyet, bár igazság szerint nem tudom, hogy mire. Talán csak arra, hogy eljutott valamennyi a tudatáig.

-...Én nem tudok sajnos az idei alkalommal veletek menni. Te nektek, jó szórakozást kívánok.

-...Még maga is felkelt, Zhongli mester? -Lepődök meg, hiszen még az istenség sem szokott ilyenkor ébren lenni.

Csak elmosolyodik- Felkeltettetek.

-O-Oh-

-Elnézést!!

۞۞۞۞۞

-...Szóval elmegyünk este a Wuwang hegyre. Van kedved velünk jönni? -Biccentem oldalra a fejemet mosolyogva, várva Xiao válaszára. A fiú azonban csak mellkasa előtt összefonja a kezeit, és egy szót sem szól. Pillantása kissé szigorú, elhúzom az ajkamat tőle.

-Nincs jobb elfoglaltságotok, mint hogy egy ilyen jelentéktelen dolgot ünnepeljetek? -Kérdez vissza.

-Nekem...Ez az első, szóval...Mindenképpen ki akarom próbálni...-Suttogom.

-Hmpf...-Csak ennyit mondd. A következő pár perc síri csendben telik el, én várom a fiú véglesen válaszát, s közben ide-oda sétálgatok a szobájában. Igazság szerint mindennél jobban szeretném, hogy Xiao velünk jöjjön, nem csak azért, hogy ne egyedül kuksoljon a négy fal között, hanem mert addig is együtt lehetnénk, ráadásul az első Halloweenről szerzett emlékemben így ő, akit a legjobban szeretek, is benne lenne. Sokat jelentene ez nekem, talán nem is tudja, mennyire. 

Ez lenne az első ünnepünk, együtt.

-...Ne számíts arra, hogy én beöltözök bárminek is. Egy Adeptusnak több önbecsülése kell, hogy legyen, mint hogy bármilyen együgyű, kitalált dolognak is felvegye az arcát. 

Nem is fogom fel igazán, amit mondott, a boldogságom sokkal hatalmasabb aziránt, hogy egyáltalán eljön velünk, mint az, hogy Xiao sajnos nem öltözik be semminek sem. Elvigyorodok, és a nyakába ugrok, ugyanis mondandója közben már felállt az ágyáról. 

-De jó! De jó, de jó! Köszönöm, Xiao! -Nézek fel rá, a fiú pedig a következő pillanatban elkapja tőlem a tekintetét. Csakis a füle hegye mutatja, hogy kissé elvörösödött, én pedig csak még nagyobb boldogságot érzek ezután magamban. 

-H-Hai...

۞۞۞۞۞

Az egész nap azzal ment el, hogy különböző süteményeket csináltunk. Természetesen Xiao inkább a háttérből figyelte az eseményeket, mint például amikor ráordítottam Kylera, hogy vegye már ki az első tepsit a sütőből, különben szétrugdosom a seggét, vagy, amikor Flavián egybe bekapta rögtön az első kész sütit, majd rohant a mosdóba, mert felégette a nyelvét. Kikkel vagyok én körülvéve? 

Délután volt, lehetett olyan öt óra körül, mire már mindenki fejében csak az esti program foglalt helyet. Azt mondták, nyolc órakor kezdődik, én pedig már igazán kíváncsi voltam, vajon hogy oldottak meg mindent, és hogy vajon ki hogy fog reagálni, az esetleges ijesztgetésekre. Hallottam már Hu Taoról, de még sosem találkoztam vele személyesen, sokan mondják, hogy kicsit fura, de igazán bohókás, és kedves lány, én számomra pedig már csak ezek alapján is rendesnek tűnik, és minél előbb meg szeretném ismerni őt. 

-...Minden ember el szokott menni ilyenkor a Wuwang hegyre. Azonban előtte...-Szólal meg mellettem halkan Xiao, mikor már végeztem a süteményekkel, és csak pihenek, ledőlve az egyik kanapén. Rá emelem a tekintetemet- Mindig tűzijátékoznak...

Elmosolyodok- Nézzük meg! 

Megfogja a kezemet, majd a következő pillanatban már nem is a házban vagyunk. Meglep cselekedete, hogy elteleportált minket, és ezt a következő pillanatban szóvá is teszem: 

-Azt hittem, hogy a többiek is jönnek...Ők nem fognak lemaradni? Egyáltalán hol vagyunk?-Nézek körbe. Úgy látszik, egy hatalmas hegy tetején vagyunk, mely már szinte a felhőkig elnyúl, a város fényei pedig gyönyörűen mutatkoznak meg innen. Akaratlanul is elmosolyodok. 

-...Csak gyere. Ülj le, ide -Egyik térdén megtámasztja könyökét, onnan néz le Liyuebe. Némán lehuppanok mellé- Senki nem fog lemaradni róla. 

-...Akkor csak kettesben szerettél volna lenni velem, hm? -Biccentem oldalra a fejemet, mellkasomba melegség gyűlik, ahogy Xiao eme kérdésemre nem válaszol, hanem csak morcosan elfordítja a fejét. Ezzel pedig számomra már meg is adta a válaszát. Lágy csókot nyomok arcára, amitől visszafordul hozzám- Köszönöm, Xiao. 

-Kezdődik...-Motyogja, a következő pillanatban pedig egy nagyobb dörrenés rázza meg az egész földet. Először picit megijedek, de egyből el is mosolyodok, és ámulva bámulom, ahogy egyre több szín kezd tündökölni az égen, még hogyha csak másodpercek erejéig is. Örülök, hogy Xiao ezt megmutatta nekem. Nagyon. S ahogy megérzem ujjait, ahogy összekulcsolódnak a sajátjaimmal, a lehető legboldogabbá válok, alig néhány perc alatt. 

Érezni kezdem a tekintetét rajtam, így felé fordulok. Mosolyogva figyelem, ahogy szemeivel egyszer íriszeimet, egyszer ajkaimat kémleli, majd a következő pillanatban lassan közelebb kezd dőlni hozzám.

-...Gyönyörű vagy -Suttogja, mielőtt ajkait hozzá nem csatolná a sajátjaimhoz. Ez a kijelentése egészen hirtelen ért engem, és teljesen vörössé is változok, úgy adok engedélyt számára ahhoz, hogy nyelvével táncra hívjon. Ahogy az utolsó, hatalmas tűzijáték is az égre kerül, lassan eltávolodunk egymástól, de éppen csak annyira, hogy a szemeink találkozzanak a másikéval.

-Köszönöm. Nem csak ezt...Mindent.

-Bármit megteszek érted.

Halványan elmosolyodok. Annyira, de annyira szeretem ezt a fiút...

۞۞۞۞۞

-ÁÁÁÁÁÁ!!!!!!

-KYLE az isten szerelmére, ne sikíts már ekkorát, mert lassan süket leszek! -Beidou irritált hangja zengi be az erdő egy részét, rögtön azután, hogy az említett fiú egy ág reccsenésétől akkorát visított, mintha éppen valakit leszúrtak volna előtte. 

Mi leghátul sétálunk Xiaoval, és nem bírom megállni, hogy ne nevessem el magamat a szituációban.

-Hogy lehet ettől megijedni...?-Kérdezi leginkább magától Xiao.

-Nem tudom, de nagyon vicces.

Szél süvít el a fák lombjai között, s mintha teljesen lehűlt volna a levegő. A karomat kezdem dörzsölni, a hirtelen hideg hullámok miatt. 

-La~La~

-Oké, melyikőtök akart nekikezdeni szerenádozni?- Fordul felénk Flavián, én csak megvonom a vállamat, Xiao pedig összeszűkíti a szemeit. Hát igen, nem hiszem, hogy pont ő kezdett volna el énekelni, ráadásul pont most...-Cs-csak egy kérdés volt...

-Nem, ilyen hangot még nem hallottunk...-Szólal meg Kazuha, bár ahogy rá tekintek, nem igazán érzékelem, hogy ő olyan nagyon meg lenne ijedve. Azt hiszem, az egész csapatból csupán Flavián és Kyle vannak megrémülve. Ami egészen vicces, hiszen ők várták a legjobban, ezt a programot.

-D-De akkor k-ki volt? 

-La~La~ La~

-M-Már megint!! [Név], védj meg!! 

-Férfiak vagytok, az isten szerelmére...Védjétek meg magatokat -Jelenti ki kissé irritált hangon Xiao. 

-Hát...Hármunk közül mindig is ő volt a legerősebb-ÁÁÁÁ!!!

-Mi van már megint?! -Mordul fel  Xiao.

-Va-va-valami megfogta a- k-kicseszett vállamat!!-Kezd el remegni Kyle, én pedig lassan az arcomhoz teszem tenyeremet. Komolyan azt hiszik, hogy ez valami nem megjátszott dolog?

-[Név]-chan~ 

-Na, a szellem rád vadászik! -Löknek rögtön előre, mire én szinte rögtön visszafordulok hozzájuk, egy amolyan "kösz" mosollyal az arcomon.

-...Már tudom, ki nem fog kapni sütit, ha hazaértünk...

-[N-Név]...

-Mi az? Várj, kitalálom ; van valaki mögöttem, hm? -Teszem a derekamra kezemet, amint meglátom Kyle és Flavián ijedt arcát- Jajj ne, biztos el akarja lopni a lelkemet...Jajj neeee...

-[Né-NÉV]!!

Amint megfordulok, egy mosolygó arccal találkozok szembe.

-Bú.

Kissé tényleg megijedek, hiszen a kelleténél sokkal nagyobbá váltak ajkai, amint ez az egy hang elhangzott szájából. Megnyikkanok, és kicsit fel is ugrok, majd rögtön a többiekhez lépdelek, de eszem ágában sincsen hátat fordítani, az ismeretlennek. 

-Hahahahahaaaa! Látnotok kellett volna az arcotokat! 

-Hu Tao...-Hallom meg Xiao hangját. 

-Üdv, üdv!~- Az erdő fáinak sötétjéből ekkor egy eddig ismeretlen alak lép ki, a holdfénybe. Hosszú haját néhol felkapja a szél, sminkje pedig, mellyel ajkait emelte ki, egyszerre szémísztő és gyönyörű- Haha, Xiao nahát, te is eljöttél? Ez nem mindennapi! 

-Tch...

-Te vagy Hu Tao? -Lépek előrébb, előbbi félelmem immár teljesen eloszlott, helyette izgalom járja át a porcikáimat.

-Igen, te pedig biztos [Név]-chan~!-Kacsint rám- Mindig, amikor találkoztam Xiaoval, csak rólad tudott beszélni, haha! ~

-HU TAO!

-O-Oh...-Fordulok vissza picit a fiú felé, halványan elvörösödve, mosolyogva- Tényleg...?

-Ühüüüm~! Nagyon szeret téged, csak kissé szerencsétlen, és nem tudja hogy kimutatni, biztos! Hahaha!- Neveti el magát újból, majd kissé komolyabbra veszi a témát- Na de, nem is ezért jöttem most el hozzátok. Elértétek a kis túra végét, és bár kettő emberke igencsak sokat sikítozott, de kiálltátok a Hu Tao bátorságpróbát! Gratulálok!~ -Kacsint egyet.

-Ehehe, egy élmény volt! 

-M-mi ennyi volt? 

-Ne kérdezz már ilyet, még egy ijesztés és neked leállt volna a szíved, Kyle! -Röhögi ki Flavián. 

-N-NEM IS FÉLTEM!

-Oh, dehogynem!

-Hát akkor...Még találkozunk! -Int, majd a következő pillanatban szinte el is tűnik a lány. A szívem vadul dobog az adrenalintól, amit az egész hely áraszt magából, és az előbbi kisebb ijesztésétől is. Xiao mögöttem terem.

-Jól vagy? 

-Soha nem voltam jobban! -Mosolyodok el, majd nézek fel rá. Úgy látom, kissé meglepem őt ezzel, de szinte azonnal követi cselekedetemet, amivel eléggé meglep. Nagyon, de nagyon ritkán látom, ahogy ajkai egy kisebb mosollyá változnak, de most végre, itt van. Közelebb hajol hozzám, majd egy óvatos puszit nyom a hajamba- A-Amúgy Xiao...

-Hm...? 

-Én is nagyon szeretlek~.

-Tch...Az az idióta...-Motyogja vörös fejjel, én pedig elnevetem magamat. Olyan édes, amikor zavarba tudom ejteni...

Lassan elkezdünk visszamenni, hogy kipihenjük a mai napot, én pedig már előre alig várom, hogy jövőre is részt vehessünk Hu Tao híres-neves próbáján. Ahogy Xiaoval összekulcsolom ujjaimat, leghátul sétálva, a szél felkapja tincseimet. A lábaim még mindig remegnek, de most az egyszer, nem bánom. 

Hát akkor, jövőre. Ugyanitt.

Ígérem, ahogy vállam felett visszatekintek a Wuwang hegyre.