Olivia:

Amikor az óra tizenkettőt mutatott Elijah felállt a zongorától és elvonult az öltözőbe. Egy ideig követtem a szememmel, de mikor eltűnt az ajtók mögött, már a vendégekre terelődött a tekintetem, ahol néhányan felemelték a kezüket, jelezve a pincéreknek az az nekem is, hogy fizetni szeretnének. Oda is mentem egy idős házaspárhoz, akik ha nem is váltottak velem szót, egymással kedvesen beszélgettek. Az idős emberen egy olvasó szemüveg volt, míg a hölgynek gyűrűk és nyakláncok színesítették az öltözékét.

-Remélem, ízlett önöknek a vacsora...-szólítottam meg őket kedvesen, mire ők felálltak, és elkezdték húzni a kabátjukat. Hiába volt nyár, de éjszaka gyorsan lehűl az idő, főleg itt Francia országban. Mire össze számoltam a fogyasztásukat és az asztalra tettem a számlát, ők felvoltak öltözve. A férfi már mosollyal tartotta kezében a pénztárcáját várva az eredményt.

-Az nem is kifejezés hölgyem. Isteni volt. Tudja, ma vagyunk a feleségemmel ötven éve házasok, és muszáj volt valami módon megünnepelnünk ezt a mérföldkövet.-hihetetlen, hogy mennyi ideje együtt vannak, és az is, hogy szemmel láthatóan mindennél jobban szeretik egymást. A nő úgy kapaszkodott a férje karjába, mintha az lett volna az ő támaszpontja mely nélkül nem tud megállni.

Elmosolyodtam, hogy milyen kedvesen beszélt az úriember a kapcsolatukról, majd inkább elvettem az asztalról a számlát.

-Ez esetben, boldog házassági évfordulót önöknek.-tettem zsebre a kis papírt, és magamhoz öleltem a tálcát.

-Igazán kedves, de nem engedhetem meg...-kezdett volna bele a férfi, de én erőt, és bátorságot vettem magamon, hogy közbevágjak.

-Ragaszkodom hozzá...-nyugtattam meg a hölgyet is, aki nem értette a helyzetet a férje mögött. Oldalra biccentettem a fejemet, mire a kontyom ugyanabba az irányba borult.

-Nagyon köszönjük a vacsorát.-nézett hálásan rám az asszony is, aki a kendőt össze kötötte a nyakában. Nem tudtam abban a pillanatban, hogy mit válaszoljak, de akkor eszembe jutott. Elmondom az érzéseim.

-Én köszönöm, hogy részese lehettem annak, hogy kettő ember ma az ötvenedik évfordulóját ünnepli békességben és szeretetben. További szép estét és még ugyan ennyi boldog évet kívánok önöknek.-hajoltam meg egy aprót, és mikor ismételten elkezdtek hálálkozni megfordultam, és bementem azon az ajtón melyen egykor Elijah is. Liamet az irodájában találtam meg, de mielőtt benyitottam volna, illedelmesen kopogtam.-Zavarok?-álltam meg az ajtóban. Nem sokszor jártam az irodában, de ha igen az vagy azért volt, hogy elkéredzkedjek vagy levonást kérjek a fizetésemből. Nem ez volt az első alkalom, hogy valakinek én fizettem a vacsoráját. Ezt a főnökeim soha nem értették miért költöm másra a pénzemet, de megmondom őszintén néha én sem. Egyszerűen csak ott van az az érzés, hogy ezt kell tennem. Egy otthontalannak, akinek nincs mit ennie persze, hogy úgy szerezhetek számára örömöt, ha adok neki enni.

-Mi a baj Olivia. Még nincsen zárás...-emelte fel a fejét a papírok közül és dőlt hátra.

-Persze tudom, nem is azért jöttem, de ezt oda szeretném adni.-léptem hozzá, és adtam a kezébe a ki papírt mely már mindenhogyan össze volt gyűrve. -Ma én fizettem egy házaspárnak a vacsoráját. Szeretném, ha ezt levonnád a fizetésemből Liam..-tettem magam mögé a kezeimet. A főnök már nem tudott mit tenni ellene, hiába magyarázta el többször is, hogy ez szerinte hülyeség, de egy idő után feladta, majd rádöbbent arra, hogy ez az én pénzem, és arra költöm amire csak akarom.

-Rendben van. Még valami?-tette be a számlát a fiókjába, miközben a fejét rázta.

-Hát hamarosan megyek, tehát akkor el is búcsúzom..-mondtam miközben fordultam volna meg, de Liam hangja megállított.

-Még is hova? El kell pakolnod, felmosnod stb..-mutatta az ujjain a szempontokat. Nem tudtam szóhoz jutni. Teljesen abban a hitben voltam, hogy Elijah beszélt már Liammel. Nem akartam hülyeségeket összehordani, és beköpni a férfit akivel egyességet kötöttem, de legbelül hihetetlenül mérges voltam rá.

-Hát akkor hamarosan találkozunk. -sóhajtottam egy hatalmasat, és mikor ajtót nyitottam beleütköztem egy ismerős mellkasba. Elijah meglepetten nézett le rám várva valami magyarázatot. Az ajtó becsukódott mögöttem, majd megszólaltam.-Nem tartottad be a szavadat..-mondtam csalódottan. Nem mertem felemelni a hangomat vele szemben, ám ott volt a nyelvem hegyén.

-Olivia kedves, éppen most indultam beszélni a főnökkel. Mikor intéztem volna el, hisz majdnem a fél délutánt együtt töltöttük.-húzta fel a szemöldökét, és teljesen jogos volt. Lehet túlságosan akartam azt amit felajánlott nekem. Jó tudom, hogy kifizetik a pakolás részét is, de nagyon nehéz felkelni reggelente, és lassan úgy érzem, hogy csak egy robot vagyok.

-Elnézést kérek...-kerültem ki mélyen elszégyellve magamat, és az ölözőbe mentem ahol leültem a padra, kezeimbe temettem az arcomat.-Istenem ez de ciki volt. Ő tesz szívességet, jó, én is neki de nem illik számon kérni...-sóhajtottam egy hatalmasat várva valami jelet.

Hallottam, az irodában valami beszélgetést Liam és Elijah között, de illetlenség hallgatózni, így azonnal elkezdtem összeszedni a cuccaimat, hogy elhagyhassam a helyet, mielőtt Arnold meglátná, és kérdőre vonná a cselekedetemet. Ő az aki rengeteget tud rólam, de ismerem mennyire féltékeny és irigy tud lenni. Nagyon sokszor próbáltam és próbálok a kedvébe járni, de valljuk be, hogy elvan kényeztetve. De én így is imádom.

Ahogy levettem magamról az izzadt fekete inget, nadrágot és társait, sokkalta jobban éreztem magamat. Elindultam a tusoló felé, és amint megengedtem a csapot a meleg víz elkezdett a lefolyó felé folyni. Beállva alá minden gondom elszállt ami volt. Elgondolkodtam, hogy miként lehetne Elijah lakásába berendezni a nem régen vett bútorokat. Valahogy elmosolyodtam az érzés tudatában, hogy valami az én kezem munkája lesz az életben. Lehet lakberendezőnek kellett volna elmennem? Majd kiderül ha meglesz a végeredménye. Ahogy kiálltam a zuhanyból, elvettem a törülközőt a csapból és alaposan áttöröltem magamat. Minden egyes porcikát fontos megszárítani, hisz hajlamos vagyok a megfázásra. Az öltöző részbe érve már várt engem a saját magamnak kikészített friss ruha. Nem igen szeretek izzadtan hazamenni, így hát amikor tehetem az étteremben mosdok meg. Egyre gyakrabban fordul elő mostanában. Hosszú farmer, és a póló teljesen laza volt, de úgyse látszódott volna a sötétben, főleg úgy hogy lesz rajtam egy pulcsi is. Az a kapucnis, melyben nem ismernek fel. A szennyest bepakoltam a hátitáskámba, majd a hátsó ajtó felé tartva alaposan átgondoltam a dolgokat. Elől nem mehetek ki, hiszen mások észrevesznek. Biztos voltam ebben a dologban? Nem valószínű. Ahogy kitettem a lábamat, és becsukódott az ajtó egy hatalmas csapódással láttam amint a társaság felém szegezi a tekintetét.

-Cicuka! Gyere csatlakozz hozzánk!-kiabálta egy szakállas férfi akinek hörgős mély hangja volt. Én nem figyeltem rájuk, csak jobban megigazítottam a kapucnimat, és gyors iramban a sikátorból kivezető út felé lépkedtem. Hatalmas és gyors trappolás ért nálam véget mire valaki a falnak nyomott. Az erő miatt még a kapucnim is leesett a fejemről. Nem tudtam normálisan venni a levegőt, és idegesen a spray felé kutattam, ám amikor megtaláltam kicsúszott a kezemből és leesett a földre egy hatalmas csilingelő hanggal. Félelmem egyre csak nőtt a helyzet, a sötétség és a férfi miatt aki idősebb lehetett nálam vagy harminc évvel, illetve hogy a barátai sem hagyták magára ebben a helyzetben. Egyik közvetlenül az arcomba hajolt alaposan megnézve, míg a másik a hajamat simogatta.

-Engedjenek el kérem...-hebegtem miközben ki könnyezett a szemem. A támadókat nem hatotta meg a könyörgésem, és csak hatalmasat nevettek.

-Hallottátok? Kéri, hogy engedjük el!-kacagott tovább az, aki neki nyomott a falnak. Próbáltam a kezemet kiszedni szorításából, ám sikertelenül.-Fiúk micsoda éjszakának nézünk elébe...-nyalta körbe a száját gusztustalanul.

-Engedjék el.-szólalt meg egy határozott számomra ismert hang a férfiak mögött. Persze nem engedtek el, ám mindhármójuk tekintete Elijah felé szegeződött. Volt aki még a cigijéből szívott egyet, majd ledobta a földre és eltaposta.

-Te meg ki a faszom vagy?-érdeklődött az egyikük mire a férfi, akinek még mindig nem tudtam a nevét megfogott, odatolt az egyik haverjának, és elindult az öltönyös úriember felé, nem a legeslegjobb szándékkal. Aki engem fogott valószínűleg Boris volt. Volt egy dögcédulája, mely mindent elárult, ám valahogy ez a tudat nem nyugtatott meg, hogy tudom a nevét. -Mit képzelsz még is magadról?-kérdezte idegesen a szakállas, aki aligha úgy nézett ki mint egy hentes. Elijah továbbra sem válaszolt, mire az ellenséges fél, úgy felidegesítette magát, hogy ököllel hatalmasat ütött a megmentőm jobb orcájába, ám ő vissza fordította tekintetét a nála nem sokkal apróbb gusztustalan emberre, aki nem értette mi történik. Vajon mennyire fájhatott neki?

-Eresszék el.-mondta kicsit már türelmetlenebbül mint az elején és előre lépett kettőt. A ,,hentes" óvatosan hátrált, ám nem akarta elengedni áldozatát, melyet az imént fogott.

-Ne is álmodj róla!-morogta a fogai között, ám Elijah megfogta a pólójánál fogva majd neki rántotta teljes erővel a háta mögött lévő falnak. A sérült nem igen tudott felkelni, mivel fejjel érkezett a falba, és elájult.

-Nahh megtudunk egyezni?-tette fel a kérdést kitárt karokkal, miközben megállt előttem. A fiúk elengedtek, és oda futottak a haverjukhoz, mire a hősöm terelgetni kezdett a kijárat felé.

Nem sokkal, de Elijah háza előtt megszólaltam, hiszen illett valamit mondanom a történtek után. Kezeit a zsebében tartotta, és kicsit feszültebben állt mint szokott. Nem akartam megzavarni, de tartóztam tenni egy köszönettel.

-Köszönöm szépen...-szaladt ki a számon, ha nem is nagyon halkan de hallhatóan.

-Ne köszönd. Szavamat adtam.-jelentette ki. Nem akarta folytatni a beszélgetést, hisz akkor hozzá csatolt volna valamit még, melyre én is tudtam volna reagálni. Amikor elhagytuk az ő lakását, érdeklődve néztem rá a szemem sarkából.

-Elijah. A lakásodat elhagytuk már...-tudattam vele a tényeket, melyre nem azonnal válaszolt.

-Tudom.-zárta le rövidre.

-Akkor még is hova mész?-érdeklődtem tovább. Mi dolga lehet ilyen késő éjszaka még?

-Az a megfelelő kérdés inkább, hogy hova jövök?-kezdett bele a mondandójába.-Haza kísérlek. -sóhajtotta, nemes egyszerűséggel. Váratlanul ért a válasza. Szó szerint van egy testőröm aki megvéd, és az a legmeglepőbb, hogy megbízom benne, pedig sokakban nem tudok.

A hatásvadászat nem az én erősségem, de Elijahnak nagyon jól ment. Túlságosan is. Eszembe jutott a rózsája, melyet a táskámba raktam. Csak reménykedni tudtam, hogy az támadás alatt nem sérült meg.