Fontos!: A történet megértésének érdekében ajánlott olvasni az első részt! Az esküvős kihívásban megtaláljátok. Köszönöm!

[***]

3 évvel később

A múlt feledésének érdekében az utóbbi 3 évben, csak a munkából álltak a mindennapjaim. S láss csodát, megérte a gyümölcsét. Szemet vetettem az Icon of the Seas nevű üdülőhajóra, megtetszett az a luxus, amit a hajó képviselt s ezért úgy döntöttem, hogy kiveszek egy kis szabadságot és elutazom.

Az Icon of the Seas nem csak egy egyszerű hajó, hanem egy úszó város, amely az az igazi luxus és a kényelem megtestesítője. Ahogy felszálltam a fedélzetre, azonnal éreztem, hogy ez a hely tökéletes lesz arra, hogy kicsit kiszakadjak a megszokott robotolásból és végre pihenjek.

S feledjek.

A hajó a negyedik nap megáll, egy egésznapos kirándulást, strandolást vehetünk igénybe a parton. Mindezt a tulajdonos lánya 18. születésnapja miatt. A hajón aznap ünnepelnek, majd ők is szétnéznek a gyönyörű szigeten.

Az első napomat a hajó felfedezésével töltöttem. Minden sarkon valami új és izgalmas várt: végtelen medencék, Pazar éttermek és bárok, valamint lenyűgöző szórakoztató programok. Az egyik kedvenc helyem az üvegfalú medence lett, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az óceánra. Itt órákon át tudtam csak lebegni a vízben és élvezni a napfényt, miközben a távolba révedtem. A következő napon nem csináltam semmi különöset. Pihentem, napoztam, a medencében úszkáltam, még a csúszdákat is kipróbáltam. Azt hittem, összeszarom magam amikor belecsapódtam a vízbe, jót nevettem magamon, kimásztam a vízből s mentem még egy kört.

A hajó fedélzete csak úgy nyüzsgött az emberektől, senki nem volt egyedül, csak én. De nem bántam. Örömmel néztem a mosolygó szerelmeseket, a gyerekeket, kisebbeket s a nagyobbakat egyaránt. Aranyosak voltak, ahogy a szüleik kezébe kapaszkodtak, apró karjukon ott volt a narancssárga úszógumi.

A harmadik napon késő délután, egy világhírű előadóművész koncertjén vettem részt, amely teljesen magával ragadott. A koncert után a kedvenc éttermembe mentem, s ott vacsoráztam. Isteniek voltak a tengeri herkenytűk, a garnélarákos tészta lett az ideiglenes kedvencem. Kellemes hangulat volt az étteremben. Lágy zene szólt miközben az emberek csacsogtak.

Ahogy kiléptem az étteremből, éppen elmélyültem a gondolataimban, amikor hirtelen valami nekiütközött a lábamnak. Lenéztem, és egy kislány nézett rám fel, sötétbarna, kicsit hullámos hajával és pisze orrával. Az ajka alatt egy kis anyajegy díszelgett, ami különösen aranyossá tette az arcát. Nem lehetett több két évesnél, és kuncogva nézett rám.

– Ó, boci  – szólalt meg cérnavékony hangján, miközben egyensúlyát próbálta visszanyerni. Látszott rajta, hogy kissé megijedt.

–  Semmi baj, minden rendben? – kérdeztem mosolyogva, miközben leguggoltam mellé.

A kislány bólintott.

– Na és szeretsz itt lenni? – kérdeztem tőle gyengéden.

– Igen – válaszolta kicsit bizonytalanul, de látszott rajta, hogy igyekszik a beszéddel.

- És mi tetszik neked a legjobban? – tettem fel egy újabb kérdést.

– Csúszda... fagyi.

Elnevettem magam a válaszán. A gyermeki egyszerűség annyira üdítő volt, hogy egy pillanatra elfeledtette velem minden gondomat és fáradtságomat.

– Hát, a fagylalt tényleg nagyon finom itt – értettem egyet vele. – Megkérdezhetem a nevedet kicsilány? A kislány éppen válaszolni készült, amikor hirtelen meghallottuk, hogy valaki kiabál.

–  Minji? Minji, merre vagy?
Felnéztem, és azonnal megdermedtem. Jungkook rohant felénk, arca aggodalmas volt, de amint megpillantott kislányát azonnal megkönnyebbült. Az öröm helyett azonban fájdalom és szomorúság öntött el. Az emlékek, amelyekről azt hittem, már eltemettem őket, hirtelen mind visszatértek. Jungkook arca azonban nemcsak megkönnyebbülést sugárzott. Ahogy rám nézett, láttam rajta azt, hogy összezavarodott. A szemei fájdalmat és szomorúságot sugalltak, és egy pillanatra mintha a régi sebek felszakadtak volna mindkettőnkben. Nem tudott mit mondani, csak dadogva próbált megszólalni.

– J-Jimin... – kezdte, nehezen találta meg a szavakat. Régen is ilyen volt, amikor váratlanul érte valami. – Én... köszönöm, hogy vigyáztál rá.

– Semmi baj, öröm volt találkozni vele – válaszoltam, szerettem volna magabiztosnak tűnni, azonban a sírás kerülgetett.
Megpróbáltam zavartan elköszönni, de ahogy elindultam volna, Minji megállított, apró kezecskéjével a nadrágomba kapaszkodott.

– Holnap... sziget... – mondta, miközben próbálta kifejezni magát. Jungkook és én összenéztünk, bizonytalan volt. Mégis, valami mélyebb érzés is ott bujkált, talán a régi barátságunk emléke.

A szerelmünké...

–  Szívecském, ez nem hiszem, hogy jó ötlet. Jimin bácsinak lehet van valami programja – mondta a gyermekének.

Olyan jó apának tűnt.. mindig is tudtam, hogy az lesz.

De vajon hol van Eunmi?

–  Jégyszi – nézett rám azokkal az őzike szemeivel. Tiszta apja. – Ő az a báci, apa?

Mélyet sóhajtva válaszolt: – Igen Minji, ő az.
Egy pillanatra csend lett. Egy kérdés, motoszkált a fejemben, nagy nehezen sikerült feltennem.

–  Jungkook – szólaltam meg halkan –, a lányod tud rólam?

Jungkook lesütötte a szemét, és a fájdalom ismét megjelent az arcán. Kevés tétovázás után válaszolt.

– Nem teljesen – mondta végül. – Még túl kicsi ahhoz, hogy megértse, annyit tud, hogy egy nagyon jó barátomat Jiminnek hívták. Egyszer majd elmesélem neki a kettőnk történetét.

Az válasz miatt hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. A szívem újabb darabokra tört, az emlékeink kezdtek lejátszódni előttem, amikor még boldogok voltunk. De ahogy mondani szokták, semmi sem tart örökké. Jungkook közelében lenni... olyan volt, mintha visszarepülnék az időben, de ugyanakkor olyan is, mintha egy régi seb újra felszakadna.

Miért érzem ezt? Miért van az, hogy egyszerre akarok közelebb kerülni hozzá és távol maradni tőle? Miért kell ezeknek az érzéseknek újra előjönniük? És Eunmi... hol van most? Mi történt vele? Jungkook eddig mégcsak nem is említette. Az utolsó emlékem róla az, amikor a megpróbált felkaparni a lépcsőről. Szerettem volna többet tudni, szerettem volna megérteni, mi történt, és miért alakultak így a dolgok. De ugyanakkor attól is féltem, hogy az igazság még jobban összetör, s visszasüllyedek oda ahonnan nagy nehezen tudtam visszajönni.

– Rendben, Minji – mondtam végül, halványan elmosolyodva. – Holnap együtt töltjük a napot a szigeten.

–  Hát akkor, izé.. k-köszönjük ezt neked Jimin. – megköszörülte a torkát.

Bólintottam, s hátat fordítva akartam elsétálni, de most Jungkook akadályozott meg, utánam szólt.

–  Figyelj.. nem szeretnél egy kicsit beszélgetni? – kérdezte szégyenlősen. – Minji hamarosan alszik, a szobánkban találkozhatnánk. De nem erőltetem.

–  Azt hiszem, ez egy  jó ötlet – értettem egyet, egy kis örlődés után válaszoltam. – Ránk fér egy beszélgetés, úgy gondolom.

–  Még mindig ugyanaz a számod? – kérdezte, határozottan bólintottam. – Akkor majd írok, szia Jimin.

– Szia Jimin báci – integetett Minji az apja karjaiból. Elgyengültem ettől a látványtól olyan szép pillanat volt.

Ahogy visszatértem a szobámba ledobtam magamról a ruhákat és egyből beálltam a zuhany alá, a gondolatok csak úgy özömlöttek a fejembe. Miért egyeztem bele ebbe a találkozóba? Miért nem tudtam egyszerűen nemet mondani és távol maradni? Folyamatosan ostoroztam magam a döntésemért. Talán csak még jobban fájni fog.. Jungkook és én... a közös múltunk, a szép és fájdalmas pillanatok. És most itt van Minji, aki olyan ártatlan és boldog. Ahogyan a nevét ízlelgettem, egy döbbenetes felismerés hasított belém: a neve szinte ugyanaz, mint az enyém. Jimin és Minji. Olyan hasonlóak, hogy ez nem lehet véletlen.

Talán..? Talán van új esély kettőnk számára?

Úristen Jimin állítsd le magad, nem gondolkozhatsz ilyeneken. Jungkooknak ott van Eunmi. Vagy nincs? Itt van egyáltalán vele? S ha nincsen, akkor miért? Mi lesz ha meglát engem, s elküld a picsába? És egyáltalán, mit mond majd nekem Jungkook? Még mindig szerettem őt , de a múltunk fájdalma és a jelenlegi helyzetünk csak még bonyolultabbá tette ezt az egészet. Mi lesz, ha újra felszakadnak a régi sebeink? Mi lesz, ha nem találunk választ a kérdéseinkre?

A telefonom értesítési hangjára lettem figyelmes, elzártam a vizet s ádámkosztümben indultam ki a fürdőszobából.

Jeon Jungkook

Szia, Jungkook vagyok, ha kitörölted volna a számomat.

Minji elaludt, gyere át ha ráérsz. A 307-es szoba a miénk. Várlak.

Park Jimin

Nem töröltem ki. 10 perc és megyek.

Vége.

A folytatást a harmadik, egyben lezáró részben olvashatjátok majd a profilomon, a oneshotos könyvemben. Igaz nem tengerparti, de próbáltam nyaralósra venni a hangulatot. És ha már dumálok hadd promózzam magam, egy páran ismerhetitek a könyvemet a Magentát. Amikor elkezdtük a kihívásokat Mamzival és a többiekkel akkor abbahagytam, de most visszaraktam, úgyhogy ha szeretnétek olvassátok!

Így néz ki a hajó amin a fiúk nyaralnak:

fruujikook