Janesz végre elkészült. Behúzta a cipzárt a sporttáskáján, és melléült az ágyára. Tíz nap - gondolta, aztán sóhajtott egyet. Tíz nap egy hajón, a görög szigetek között, a szüleivel. Anya annyira ragaszkodott hozzá, hogy apa meg ő ezt kapták tőle karácsonyra. Persze nagyon jó ötlet volt, meg minden, egy szava sem lehet. Csak annyi, hogy ezek a családi nyaralások már nem feküdtek nála annyira, mint kiskorában. Mégsem nyolc éves volt már. Hanem tizennyolc. Most már sokkal inkább ment volna a haverokkal Horvátországba vagy a Balatonra. De talán majd jövőre. Akkor már jogsija is lesz, Londonban fog egyetemre járni (ahová egyébként elsőre felvették), és munkát is fog kint keresni. Már tulajdonképpen felnőtt embernek fog számítani. Persze még biztos sokmindent meg kell tanulnia az Életről, ahogy a szülei mondják folyton, de ő készen állt.

- Indulhatunk? - nézett be az ajtón csillogó szemekkel az anyja.

Janesz lényegében örült, hogy az édesanyja örül. Hogy ilyen izgatott. Azt mondta karácsonykor, hogy ezt a nyaralást élete két legfontosabb férfijával szeretné tölteni. Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy idén nem baráti körben utaztak, és nem maradtak a szárazföldön. Szerencsére viszont nem azokra a hatalmas óceánjárókra vett jegyet az anyja, amikről az Instán olyan sok rosszat lehet olvasni. Ez a hajó csak kétszáz utast tudott szállítani és nem több ezret.

A saját számukra egy normál és egy mini kabint foglaltak le, neki az utóbbit szánták. Már eleve az, hogy nem egy légtérben kellett aludnia a felmenőkkel, tetszett neki. Szerinte arra utalt, hogy a szülei kezdik nem gyerekszámba venni, aminek egyébként eljött az ideje. Ugyanis már nem volt gyerek. Velük lakott persze és még tanult, de már élte a maga életét is, és szükségét érezte a privacy-nak. A dolgait szerette diszkréten bonyolítani, és ehhez otthon elégnek bizonyult csak magára csuknia a szobája ajtaját, ami azt jelentette, hogy ne zavarjak őt. A bölcs szülők nem is tették soha, és Janesz nagyra értékelte, hogy még egy ilyen, minden bizonnyal drága hajóúton is gondolnak az igényeire.

Aznap reggel Athénig kellett repülniük, onnan pedig Píreuszba vonatozni, ahol délután 4 körül felszállhattak a hajóra. A yacht annyira pazar volt, hogy Janesz meglepődött. Ennyire menőre nem számított. Minden tökéletesen modernnek tűnt és csillogott a tisztaságtól. Leginkább egy drága szállodához hasonlított az egész, csak a belmagasság jelezte, hogy nem szárazföldi hotelben járnak. A recepción becsekkoltak, aztán egy egyenruhás fiatal fiú a kabinjaikhoz vezette őket. Be is mutatkozott, és azt mondta, hogy Ryan a neve. Angolul beszélt, ami semmiféle fennakadást nem okozott, hiszen a kis család mindhárom tagja jól ismerte a nyelvet. Ki a munkája miatt, ki azért, mert jó nyelvérzékű diák volt.

Janesz hüledezve fedezte fel a saját minikabinját, ami kilenc éjszakára lett az ő birodalma, és amely nagggyon ott volt. Egy pici erkély, vagy mi, is tartozott hozzá és egy szűk zuhanyzós fürdőszoba. A hatalmas ágy majdnem beöltötte az egész teret, és mikor rádobta magát, az is kiderült, hogy kényelmes. Janesz kezdte komolyan jól érezni magát a vakáción, pedig még egy métert sem haladtak. Az öt órai indulás előtt sikerült megnéznie a szülei kabinját is, amely ugyanazon a szinten helyezkedett el, mint az övé, a másodikon, de néhány méterrel arrébb. Jóval nagyobbnak tűnt a minikabinnál, de amúgy rendkívüli módon hasonlított rá.

Az indulást követően összeismerkedtek a szomszédjaikkal, majd hármasban felfedezték a hajót: több bárhelyiséget és éttermet találtak, illetve egy mozitermet és egy szaunát is. A leglátványosabb azonban a nyitott medence volt, amelynek a tengerre néző üvegfala fantasztikus látványt ígért. Szép számmal utaztak még rajtuk kívül a hajón, de szerencsére a vendégek mennyisége nem bizonyult fullasztónak.

Az is feltűnt Janesznek, hogy mindenfelé olyan egyenruhát viselő férfiak és nők sétálgattak a fedélzeten, mint amilyet Ryanen is láttak. Igazából nem csináltak semmit, csak járkáltak és mosolyogtak. Ha kérdésed volt, azzal is fordulhattál hozzájuk. Viszont mintha direkt jónőket és jóképű férfiakat válogattak volna össze erre a munkára, akik ráadásul nem lehettek sokkal idősebbek Janesznél. Fehér dzsekit és ugyanolyan színű napellenzős sapkát viseltek, alatta szürke pólót és sötétkék bermudanadrágot, a nők miniszoknyát. Ryan egyébként még közülük is kimagaslott, nagyon csinos fiú volt. Annyira, hogy még Janesz is észrevette, nemcsak az édesanyja.

Egy szó, mint száz, a hajó menő volt, a legénység menő volt, Janesz elhatározta, hogy élvezni fogja a valószínűleg utolsó családi vakációt.

A program és útiterv ott díszelgett minden kabin asztalkáján, így a vacsorához készülődve áttekintette azt is. Nem tartotta kizártnak, hogy talál valami izgalmasat benne. Másnap reggel 7-re fognak Kusadasiba érkezni, amely helyről még sosem hallott korábban, de most lecsekkolta a neten. Egy vállalható, török tengerparti városákának tűnt, amely tele van antik romokkal, és amelynek a strandja és az éjszakai élete látszott vonzóbbnak, de mivel ebéd után már indulnak is tovább, nyilván csak egy kis séta fog beleférni.

Holnapután reggelre érnek majd Isztambulba, ahol majdnem két napig fog állni a hajó, biztosan ez lesz az első nagyobb durranás, aztán jönnek a szigetek: Vólosz, Mikonosz, Rodosz, Kréta, Szantorini, mindenhol egy-egy nap. Utolsó nap reggel 7-kor fognak ismét Píreuszban kikötni. Étkezések a hajón, napközben városnézés, strandolás, utazások éjszaka. Az útiterv nem hangzott rosszul, aggasztónak a fedélzeti animáció látszott. Vacsora után esti programok a hajón, a nyílt vízen. Zene, tánc, fellépők, és nem lehetett menekülni sehova. Maximum a kabinba lehetett bezárkózni.

Janesz akart esélyt adni, de úgy volt vele, hogy ha nem bírja idegileg, akkor majd korán visszavonul, és így legalább ki tudja majd pihenni a napi fáradalmait a hatalmas ágyában. Ráadásul és sajnálatos módon a vendégek között egyetlen hasonkorú lényt nem talált, akivel esetleg válthatott volna két szót, csak kisgyerekes családokat, fiatal párokat és nyugdíjas házaspárokat látott mindenfelé. Persze vele volt a mobilja, ami társaságot nyújthatott neki, de azon meg Liza, a "barátnője" állandóan szóval tartotta. Volna. Ha mindig válaszolt volna neki. Valójában néhány hónap után már eléggé unta őt. Szép lány volt meg minden, de úgy tapadt rá, mint egy polip. És ez idegesítette Janeszt. Már egy ideje fontolgatta, hogy kiadja az útját, de még nem találta meg hozzá a megfelelő alkalmat.

Mindenesetre az első hajón elköltött vacsora időpontja erősen közeledett, úgyhogy lezuhanyzott és felöltözött. Bekopogott a szüleihez és mondta, hogy előre megy, az étteremben találkoznak. Nem újszülött már, hogy karban kelljen őt vinni. A vendégek nagy része nyilván még készülődött, csak néhányan flangáltak a fedélzeteken. Az személyzet viszont nyüzsgött. A csinos egyenruhájukban szemetet sepertek, korlátokat törölgettek, bútorokat igazgattak, útbaigazítottak. Ryan az ő szintjük hídján álldogált a korlátra könyökölve, és a teret pásztázta. Néha beleszólt a headsetje mikrofonjába. Nyilván a többieknek adott utasításokat, de nagyon menőnek tűnt. Mint egy titkos ügynök, pedig csak a takarítást szervezte. Mindenesete jó volt ránézni.

A vacsora ízlett és tetszett Janesznek, ugyanis a tengeri herkentyűket amúgy is bírta, és most rafinált módokon lettek elkészítve és feltálalva. A helyiségben szellősen álltak az asztalok, az étkeztetés abszolút nem hasonlított a nagy szállodákban alkalmazott módszerre: a hordák etetésére, úgyhogy emiatt is kellemesen csalódott. A felszolgálók udvariasan tették a dolgukat, az asztaltársak pedig szóval tartották a szüleit, neki csak ennie kellett. Az étteremben dolgozók között nem látta viszont Ryant, amiből arra következtetett, hogy a fedélzeten dolgozók külön munkakört töltenek be. Pedig az egyenruhájuk ugyanolyan volt.

A vacsora legérdekesebb momentumának azonban az bizonyult, akkor Janesz életében először elgondolkodott azon, hogy a szülei jelenlétében fogyasszon-e alkoholt. A kabinokhoz ugyanis úgynevezett italcsomagok jártak, amelyek tartalmaztak alkoholt is. Azt a logikát követve, hogy felnőttek tartózkodnak önállóan kabinokban, a pincér érdeklődött, hogy Janesz mit kíván az ételek mellé: fehér bort, vörös bort esetleg sört? Janesz előbb a felmenőire nézett, akik vidáman társalogtak, majd elgondolkodott. Nem ez lenne az első alkalom arra, hogy ilyeneket iszik, a haveri sörözések már egy ideje az élete részét képezték. A kabinhűtője is tele volt sörrel, tehát adta volna magát a lehetőség, de ott az étteremben mégsem akaródzott neki.

Végül mentes vizet kért, pedig kérhetett volna mást is. A szülei még szerinte is intelligens felnőttek voltak. Ez már abból is látszott, hogy külön kabint foglaltak neki. Pedig nem lehetett olcsó mulatság. Mégis, mivel nemcsak azt szerették volna, hogy velük tartson, hanem azt is, hogy a lehető legjobban érezze magát, így szervezték. Nem tartoztak azok közé, akik a fejüket a homokba dugva azt gondolják, hogy nagykorú gyermekük a valóságban még kiskorú. Esetleg baba. De azok közé se, akik a 17. születésnapján utódjuknak cigit és piát nyomnak a kezébe és megpróbálnak a haverjai lenni. Valószínűleg a kettő között van a jó út mindig, és ők azon jártak.

Janesz már részeg is volt egyszer, de abból nem akart rendszert csinálni, bár kellemes élményként maradt meg a számára. Azért volt kellemes, mert néhány sör és egy-két tequila után az egyik barátjával egymás karjaiban kötöttek ki. Aztán a szájában és végül szex lett a vége. Korábban még sosem próbálta fiúval, csak lánnyal, de mondjuk úgy, hogy sosem zárkózott volna el a lehetőségtől. Akkor pedig a lehetőség is előállt, és nagyon jól sikerült. Még néhány újabb alkalom követte az esetet, akkor már alkohol nélkül, de aztán elváltak útjaik. Mindenesetre Janesz ezt követően tisztábban látott. Amolyan mindenevőnek definiálta önmagát, és nagyon elégedett volt miatta. Szüleit egyelőre nem avatta be, de tervezte, és csak a megfelelő alkalomra várt.

Úgyhogy az a tény, hogy feltűntek neki Ryan fizikai kvalitásai nem érte váratlanul. És bár sem a hely, sem az időpont nem ígérkezett ideálisnak, nem bánt volna egy kis flörtöt. Az mindig jó ízt tud adni a dolgoknak. A szülei jelenlétében azonban nagyon erőltetni sem akarta, pedig kétségtelenül tetszett neki a fiú. A magas, sportos típus jött be neki, ő maga is az volt, és Ryan iskolapéldája lehetett volna ennek a fajtának. Annyiban maradt magával, hogy ha a másik észre sem veszi őt, legalább lesz nézegetni valója erre a tíz napra. Igazság szerint a csinos lányok közül egyik sem dobogtatta meg a szívét, kizárólag Ryan miatt kapta fel a fejét.

A vacsorát követően az érdeklődők átvonulhattak a kedvük szerinti bárba, ahol a az esti műsor következett. A második szinten egy zenészpáros szórakoztatta a közönséget, és Janesz elkísérte a szüleit kicsit abban reménykedve, hogy Ryan fel fog tűnni a színen, de sajnos nem tűnt fel. Néhány citromos icetea és egy számára unalmas óra után, aztán visszavonult. Tulajdonképpen el is fáradt addigra, a hatalmas ágya tűnt a legvonzóbbnak akkor éjjel. Nyolckor a reggelinél kellett lenniük egyébként is, hogy a fél tízes kikötésnél már túl legyenek rajta.

A következő délelőtt programja Kusadasi volt. Janesz jól aludt, nem zavarta egyáltalán a hajó himbálódzása. Reggeli után egyben válaszolt Liza százezer előzőnapi üzenetére, aztán a szüleivel megbeszéltek szerint összekészült egy gyors városnézésre. Ryant ismét látta aznap reggel, a csinos fiú a kikötésnél segédkezett társaival egyetemben. Janesz persze az ő sorába állt. Volt abban valami nagyon vonzó, ahogyan a fehér pólójában és a homokszínű bermudájában kivágja a hajókötelet a partra, aztán pedig kiugrik, és egy kis fahidat illeszt a fedélzet és a part közé, majd udvariasan lesegíti a hajóról azokat, akik igénylik a segítségét. Janesz nem igényelte, de a kiszállás alkalmából egy három másodperces félmosolyt kapott tőle, ami aztán az egész napját bearanyozta.

Először is a mosoly hosszabb volt a kelleténél. Másodszorra közben Ryan egyenesen a szemébe nézett, harmadszorra pedig hozzá egy hangot sem szólt, bár mindenkinek jó sétát/kellemes időtöltést/jó szórakozás kívánt. Mivel ez a gesztus Janeszt teljesen váratlanul érte, csak röviden visszamosolygott, de a következő órákban millió módon elképzelte azt, hogy hogyan kellett volna reagálnia. Hogy Ryan lássa, ő sem közömbös. Jól estek neki ezek a kis fantáziák, és el is határozta, hogy a következő alkalommal jelét fogja valahogy adni annak, hogy Ryan bejön neki. Így még sosem ismerkedett fiúval, de nagyon izgalmasnak találta.

Kusadasi rendben volt, bár őt cseppet sem érdekelte. Azt várta, hogy ebédre visszaérjenek a hajóra. Már a kikötőből kiszúrta Ryan alakját, aki ezúttal a második fedélzeten tette a dolgát. Mikor feljutottak a szintjükre, Janesz akkor értette meg, hogy egy kis aperitif bárt szerveztek az utasoknak, akik ebéd előtt megihattak valamit. A szülei rendbe akarták szedni magukat, úgyhogy a kabinjukba mentek, de Janesz inkább az aperitifet választotta. Egyenesen Ryanhez ment.

- Mit adhatok? - kérdezte a csinos fiú előzékenyen a pult mellett állva, és egy újabb "olyan" mosolyt küldött Janesznek.

A dobogó szívű fiú nem akarta elszalasztani a lehetőséget.

- Attól függ miből választhatok.

A válasza annyira nyakatekert volt, hogy csak arra utalhatott, érdekelné egy esetleges dialógus. Ryan valószínűleg vette a lapot.

- Aperol? Campari? Martini? Esetleg valami, amit én csinálok? Egy koktél?

Mivel Janesz az említett italokat még nem ismerte, hezitált, de közben nem vették le egymásról a szemüket. Az ajánlat utolsó előtti tétele egyébként is nagyon vonzónak tűnt. Még úgy is, ha hivatalosan pontosan megegyezett az utolsó tétellel.

- Melyiket ajánlod? - kérdezte főleg társalgás céljából, mert az ital nem nagyon izgatta. - Teljesen rádbízom.

Ryan végigmérte őt tetőtől talpig, aztán elgondolkodott.

- Szerintem neked a szofisztikáltabb dolgok ízlenek. Feketeribizli vagy ananász?

Janesz elnevete magát. Nem értette, hogy a gyümölcsök mi járatban vannak jelen, de ha választania kellett, akkor választott.

- Ananász.

Ryan felvonta szemöldökét, majd összeszorított szájjal bólogatni kezdett. Mintha Janesz jól felelt volna egy találós kérdésre.

- Akkor Park Avenue - felelte, és már hozzá is látott a koktél elkészítéséhez. Miközben egy barna, egy zöld és egy kék üvegből töltött a shakerbe, profi mozdulatokkal összerázta és egy jéggel kibélelt, kisebb fajta, öblös pohárba öntötte az italt, le sem vette a szemét Janeszről. Ha eddig lett volna némi félreértés az érdeklődését tekintve, akkor az a koktél elkészítése közben teljesen semmivé lett.

Miután felöntötte ananászlével az addigiakat, egy dekorációs tűvel hasbaszúrt egy kandírozott cseresznyét, és a pohár tetejére fektette, aztán Janesz elé csúsztatta a pulton.

- Az ananász nagyon jó döntés volt. Mindent édessé tesz - közölte szakértő módon, és egy újabb "olyan" mosolyt adományozott a fiatal fiúnak.

Janesz megköszönte a koktélt, és arrébb áll, de alig bírt magával. Ez flört volt, nem is akármilyen, bár azt nem értette pontosan, hogy az ananász hogyan kapott benne főszerepet. A duettjükkel egyébként csak kisebb fennakadást okoztak, és Ryan máris újabb vendégek kérését teljesítette.

A félig felnőtt fiatal fiú a távolból figyelte őt tovább iszogatás közben. A tekintetük egyetlen alkalommal találkozott is, de sajnos itt véget ért az izgalom. Az ebéd gongja ugyanis lapozott a sztoriban. Janeszt kicsit fejbe csapta éhgyomorra a koktél, de abszolút nem bánta. A hasa mellett az agya is megtelt pici, fürgén csapkodó pillangókkal, egyre jobban tetszett neki a csinos fedélzeti fiú. Étkezés közben gyorsan rákeresett az ananászra, mert gyanúsnak találta, hogy Ryan annyira kihangsúlyozta a szót. A harmadik kattintás után azonban nem maradt több kérdése. Nem értette, hogy ilyen fontos dolgokat miért nem magyaráznak el biológiaórán vagy legalább kémián a sok hülyeség helyett. Mindenesetre ő ismét tanult valamit az Élet nevű iskolában, és a tanára nagyon jóképű volt. Alig várta a következő leckét.

*******

A történet második része a szerző profilján olvasható hamarosan az X és Y című gyűjteményben:
NykaDelMar8

********