𝓔𝓰𝔂𝓾̈𝓽𝓽 🔞🔞
- Most velem csináljuk meg a szendvicset!
Amint Jimin ezt meghallotta majdnem menekülőre fogta...Végül is, ami miatt összeszedte magát, az éppen őrülten csókolózó házaspár. Kurvára izgatta a látvány, és kívánta is őket, annyira, hogy még a gyomra is beleremegett. Taehyung, Kooknak dörgölte formás hátsóját jelezve a fiú behatolására vár. Tae elvált férjétől, majd egy laza mozdulattal hajolt előre, közben Jimin tarkóját elkapva. A szöszi egyből kapcsolt, tudta mit akar Tea ezért mint egy pióca tapadt is a szájára, már ő is. Miközben abban az igencsak furcsa pózban csókolóztak Kook már a férje ánuszát izgatta, tágította gondoskodva róla, hogy mind a hárman elérjenek abba az izgalmi állapotba. Tae levált az isteni szájról, és előre pozícionálta magát, várva, hogy férje végre belé hatol.
-Csináld baby! Kook előre nyúlva elkapta a férje farkát, újdonsült párjukhoz dörgölve azt, majd ő maga is kisebb terpeszbe állt. Érdekes egy látkép mondhatom három felizgult szép ember kisterpeszben... Azonban Jiminnek akkor esett le, hogy az egyik, akit ma megdugnak az ő lesz...
A középső szépséges férfi, aki a magasabb a mögötte álló dögös fiú farkát markolja, előtte egy gyönyörű szőke a csempének dőlve, szintén fenekével pucsítva...
Tae és Kook a fiúra vártak, hiszen ő kell, hogy elindítsa a vágy hullámot.
Úristen, most megfog történni..., gondolta Jimin, de már rég nem az előbbi miatt aggódott. Hiszen Taehyung, gyakorlott, szorgos ujja teljesen ellazította őt. Taehyung behunyta szemét és makkját a szőke ánuszának nyomta. Viszont nem hatolt be egyből! Nem hát! Hiszen nem akarta, hogy elmúljon ez a varázs. Ahányszor a fiúhoz ért a makkja annyiszor érezte elsül abba a pillanatban. Végül mégis elragadta a tagja tövét, behajlította a térdét, és lassan araszolni kezdett belé. Fel sem tűnt a fiúnak milyen könnyen merült el a meleg vagy inkább forró testbe, amitől golyói is zsibogtak, égtek szinte... Kook is kánonban csinálta azt, amit a férje, annyi különbséggel, hogy ő a már megszokott utat járta. Ez az érzés..., gondolta Kook, reszketni is kezdett hirtelen. Pillanatok alatt merültek el teljesen egymásba, és rutinos mozdulatokkal, mintha nem is az első alkalom lett volna jutottak el szinte egyszerre a csúcsra...
Jimin lihegve nekidőlt a kabin falának, életében nem volt még részese ilyen orgazmusnak. Könnyűnek és felszabadultnak érezte magát. Gyorsan magához rántotta a mögötte állót, és egy őrjítő csókra hívta, szinte megerőszakolta a férfi száját. Ennyi viszont nem volt elég neki. Amint elvált a férfitől, elkapta, magához rántotta és ugyanúgy csókolta meg Jungkookot is. Kurvára tetszett neki a helyzet, hogy egyszerre két gyönyörű embert szerethetett.
Mit ne mondjak be jött nekik az élet...
Kook áhítattal nézte őket, kurvára tetszett neki, amit lát, és megnyugodva vette tudomásul, jó volt a döntés és persze a választás. Tae is így gondolta, hogy nagyon is jól választott, ezért arra jutott, ezt meg kell ünnepelni... Jimin és Kook végre lecuppantak egymásról, de csakis azért, mert Taehyung megnyitotta a vizet.
-Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én éhes vagyok. – törte meg a csendet Jungkook. Hiszen ő volt az alfa ebbe a kapcsolatba, és természetesen, ezt mind a két párja nagyon is jól tudta.
Ami végül nem is rossz, mert kell valaki, aki őket irányítja, főleg, ha Tae és Jimin nem bánja ...
Bohóckodva mosdatták le egymást tabuk nélkül, nem volt már köztük semmi fennakadás.
Kook Jimint nézte, mit nézte, felfalta a szemeivel szinte, mert kurvára bejött neki minden tekintetben. Arca és teste akár egy nőé, mellé a hangja amikor élvez... Ez a fiú tökéletes... Gondolta, majd beleharapott a fiú fülcimpájába. Mire Jimin nevetve elhúzta a fejét.
-Ez az egyik erogén zónám... Szóval csak óvatosan... – kacagott a szöszi, Kook nyakába csimpaszkodva. Persze Tae szeme is felcsillant az új infót hallva...
- Egyre több dolgot tudunk meg rólad drágám!
Már Laza ruhába, na jó ez túlzás, mert a két fiú csak shortban, Jimin meg egy épp a feneke aljáig erő ujjatlan pólóba, persze alsó azért volt rajta...Mit tehettek volna, minden ruhájuk nagy volt rá.... Szóval már felöltözve és nem ádámkosztümbe, a nappaliban telepedtek le, ott vacsoráztak közben borozgattak és persze beszélgettek. Nincs jobb alkalom, mint hogy szex után finom ételek mellett, megismerni a partneredet.
Kook egyre biztosabb volt választásukban, és nem amiatt gondolta így, mert alig egy órája a férje jól seggbe rakta...Nem! Azért, mert jó társaság, vicces és meglepően okos ember.
-Mesélj magadról Jimin? Hol születtél, szüleid stb... -Tae kíváncsi volt mindenre, ami a fiúval kapcsolatos. És igen ő is úgy látta, mint a férje, a fiú rendkívül okos.
-Nem itt születtem, hanem Dél Koreában, csak apám itt kapott munkát. Én késői gyerek vagyok, ráadásul egyke. Amikor apám nyugdíjba ment, ők hazaköltöztek, én maradtam itt. Pár éve meghaltak egy hajó balesetbe...
Kook és Tae is egyből megbánták, hogy faggatták ... Őszintén sajnálták.
-Ne haragudj drágám! Tae egyből az ölébe húzta a fiút, csípőjét átkarolta, úgy nyugtatta, hogy közben a hátát simogatta.
-Miért haragudnék? Nem tudhattátok... –nyugtatta párját.
- Szóval külker diplomám van. - folytatta a történetét Jimin. - Viszont az nem igazán érdekel. Így az örökségemből vettem a klubbot... Az étterem pedig anyámé volt, és az ő emléke miatt üzemeltetem.
Kook is rosszkedvű lett, de tudta felkell rázni a hangulatot ezért olyat kérdezett, ami igencsak intim... Hogy a fiú nem válaszol rá a pakliba persze az is benne volt.
-Mikor voltál pasival? Milyen volt? - árgus szemmel nézte, hogy kérdésére hogyan reagál újdonsült kedvese. Kicsit szégyenlős lett, de végül elmosolyodott és vidáman válaszolt.
Jimin nem szégyellte, hogy volt már fiú partnere, sőt most igazán előnynek is vette... Melegséggel töltötte el ahogy visszaemlékezett....
-Jackson... – egy pillanatra elakadt, ahogy feltörtek az emlékei... – Jackson volt a neve. Együtt jártunk egyetemre. Valahogy vele is úgy történt, mint veled Tae, megláttam és vonzódni kezdtem hozzá hirtelen. Persze akkor fiatalabb voltam azt sem tudtam mit is érzek... - Jimin hátra dőlt, még mindig Taehyung ölében. Lehunyt szemmel emlékezett. Jackson az egyedüli partnere, akivel nemcsak futó kapcsolata volt. Az egyedüli, akit eddig szeretett...
– Hála neki, hogy nem kezdtem sohasem kapcsolatba senkivel. Sőt mióta ő nincs nem is volt kapcsolatom férfival sem.
-Mi történt veletek? - kérdezett rá Tae félve, mert látta a fiún, hogy zárkózottabb lett. Talán a fájó szakítás miatt, de őt mégis érdekelte.
Kook pedig, szidta magát, hogy mint mindig fejjel akart menni a falnak... Ez a beszélgetés nem is lehetne rosszabb... Miért nem maradtam kusban..., gondolta...
Ezért a fiú mellé telepedett remélte a közelsége még azok után is, hogy ő indította el a lavinát segíthet. Jimin hálás a két embernek, és egyáltalán nem volt mérges. Kicsit ugyan rossz volt emlékezni, de úgy érezte, hogy nekik el tud bármit mondani.
-Két évig voltunk együtt, és igencsak intenzív kapcsolat volt. Jackson féltékeny típus, és szinte mindenkit megvert, vagy megfenyegetett, aki csak hozzám közeledett. Ami először nekem imponált, később jöttem csak rá, hogy ez kurva gáz.
-Akkor ezért szakítottatok? -látszott Taen, hogy kíváncsi, Jiminnel az ölében szinte már ficánkolt.
-Nem szakítottam vele, hiszen szerettem ... A szüleimmel volt a baleset idején...
A házaspár már mindent értett, tudták, hogy ezért zárkózott el ez a gyönyörű ember. Támogatáskép azonnal egyből átölelték.
-Jó, hogy rám találtatok, most újra úgy érzem, hogy élek! És nyugi nem lesz dráma, túl vagyok rajta. – lágyan épp, hogy érintette ajka, de megcsókolta Taet, majd Kookot, majd boldogan fellélegzett...
Ez a szép hármas, egy ideig nem beszélt csak a szőnyegen ülve egymásba fonódva halkan merengett. Addig míg a csapat alfája fel nem rázta őket...
-Ideje aludni menni drágáim. – lassan elvált tőlük, majd felállni készült, amikor is férje nyúlt utána... majd rámutatott az alvó fiúra. Kook mosolygott, majd miután férje felállt, ölébe kapta újdonsült kedvesét és a hálóba vitte.
Na és akkor jött a kérdés, hol aludjon.
Mind a ketten az ágy végében álltak Kook ölében a fiú szunyókált...
-Tedd középre baby, így mind a ketten közel leszünk hozzá.
Bár tetszett Kooknak is az ötlet, valahogy mégis hiányérzete lett. Megszokta, hogy a karjaiban dorombol a fiú, és akármikor megfordul, keze végig siklik minden domborulatán.
-Legyen így. – helyeselt végül, gondolta ez még úgy is változni fog idővel.
Ágyba fektette Jimint, majd párjához fordult és megcsókolta.
-Szeretlek Kook! És köszönöm neked...-
-Ki ne mond baby! -visszacsókolt, majd mikor elváltak egymástól a fiú mellé bújtak, átölelték majd egymásba fonódtak az ujjaik...
Amikor Jimin kinyitotta szemét, azt sem tudta hirtelen hol van, ezért körbe jártatta a szemgolyóit a szobában. Elég hamar leesett neki, hogy valaki, jobban mondva valakik ölelik... Jobb oldalán Taehyung, másikon a férje, ő pedig boldogan simított rá mind a két kézre.
Kook olyan közel volt hozzá, hogy lehelete borzolta az arcát. Ez kurva jó érzés gondolta Jimin, hiszen senkivel sem aludt Jackson halála óta. Tae feje a mellkasán pihent, így bimbóin érezte leheletét, mély szuszogását. Hallgatta tovább a légzéseik halk ritmusát, ami végül annyira megnyugtatta, ő is álomba merült újra.
Reggel Tae szeme szinte kipattant, azonnal felemelte a fejét, hogy meg nézze ki, vagyis kik fekszenek mellette az ágyban. Hatalmas sóhajjal konstatálta, hogy nem álmodta, mind a két férfi itt fekszik az ágyába. Nem is akármilyen pasik gyönyörűek! -gondolta közben már férje kézfejét simogatta.
Kook egy finom érintésre ébredt, kinyitotta szemét, és mosolygott ahogy meglátta azt az idilli képet. Új pasijuk még mindig édesen aludt, párja pedig őket nézte. És azt, hogy tetszik neki az összkép, vidáman csillogó szemén látta.
-Jó reggelt baby. - suttogta Kook közben keze a Jimin mellkasáról felfedező útra indult.
Mivel a takaró csípőjéig le volt csúszva, így fenséges testét, izmait nyugodtan mustrálhatta.
Hiába látta már meztelenül, nem volt alkalma úgy nézni ahogy most..., így hagyta a képet beégni a retinájába. Tae érezte a férje sóvárgását, de cseppet sem hibáztatta érte, hiszen ugyanazok az érzések mennek benne is végbe... Lassan a takaró alá nyúlt, közben Kookra nézett, mintha engedélyt kérne, Jungkook pedig vigyorogva bólintott, hogy csinálja. Pillanatok alatt Jimin merev farka ott is volt a markában. Kook tudta mire készül Tae és lélegzetét visszafojtva nézte, már ő is kurva keményen.
Hogy ez a reggeli merevedés, vagy az újabb vágy jele teljesen mindegy...
Taehyung férjéhez hajolt és szájára tapadt, ő közben tovább dolgozott a paplan alatt...
És még milyen serényen járt a keze, érzéketlen lenne az, aki erre a kézimunkára fel ne ébredne.
Jimin arra riadt, hogy izzik, lüktetett a farka, és nem is tudta hirtelen mire vélni. Amint kinyitotta szemét, száját el is hagyta egy kéjes nyögés. A látvány, ami szeme elé tárult...
A két újdonsült párja őrülten csókolózott, miközben a fiú az ő farkán dolgozott.
Persze ők egyből érzékelték, hogy már ébren van, szétváltak és üdvözölték boldogan.
-Jó reggelt drágám. -köszöntötte Kook és egyből érezte száját, majd nyelvét a sajátján, Jimin pedig, mert igencsak élvezte, elkapta tarkóját és úgy mélyített a csókon. Taenek tetszett, amit lát, és a játék is, de többet akart. Mivel Kook már korábban beleegyezett, gyorsan felült, és egy mozdulattal az alsója után nyúlt. Jimin szája tátva maradt, ahogy életárult Tae meztelen teste, Ezt Kook ki is használta mert újra a szájában kutakodott kíváncsi, játékos nyelve. Jimin örült az ostromnak, mert szeretetett vele csókolózni, főleg úgy, hogy közben a bimbóit is elkezdte ujjaival kényeztetni, morzsolni. A vágyak netovábbja már csak az a pillanat volt, amikor a Taenek már a szája farkán játszott.
Kook is minden pillanatot élvezett, és a szeme előtti látvány... már csak attól is pihegett...
Ennek hatására markolt is saját farkára. És hab a tortán?
Amikor az ő farkát is kíváncsi ujjak kutatták már.
Felemelte fejét, és a fiú szikrázó szemébe nézett tudta itt az ideje egy újabb élvezésnek.
Tae kiengedte szájából a fiú farkát, majd rámászott, és felvette a lovagló pózt.
-Ez kurvára beindít! – mondta Tae, ahogy az újra csókolózó fiúkat nézte. Majd lassan rá ereszkedett a merev péniszre. Jimin belenyögött a csókba, és Kook innen tudta, férje bele lendült a játékba.
A keze lecsúszott heréire, azt izgatta, amitől újra verejtékben úszott a homloka, hiszen.
tudta így hamarabb ér el a kéjhez, és neki is lesz esélye, újra a fiúval együtt elélvezni.
Kooknak igaza lett, mert férje pár perc múlva, vadabb ritmusra váltott, épp, amikor Jimin elengedte golyóit, és már farka után nyúlt... Kook férjéhez hajolt és megcsókolta.
-Élvezz szerelmem! – suttogta amint elvált az ajkaitól, majd szót fogadva, vagy mert annyira a végét járta már újra pozícionálta magát. Két kézzel Jimin combjai mellé támasztotta magát, majd hátra dőlve, megfeszült testel élvezet el. - Gyönyörű vagy! Újra megcsókolta az izzadt, szuszogó férjét. Jimin kábán nézte mi történik vele, na meg a még mindig merev farkával.
Az fel sem tűnt neki, hogy még mindig játszik Kook farkával... Tae ajkára hajolt és finoman megcsókolta, ő pedig ezt is élvezte... mégis más volt, ha a száját Kook ostromolja...
Közben el sem hitte, hogy ez megtörténhet vele, még mindig csak egy vágyálomnak hitte.
Egészen addig a pillanatig amíg le nem csusszant róla Tae, és már Kook térdelt be még mindig remegő lábai közé.
Ezt már nem fogom bírni...
-Ki akartok engem nyírni? - kacagva tette szóvá, a páros viszont csak nevetett édes kínján.
– Ez...az! Kiáltotta el magát Jimin, amikor kis idő és persze vonaglás után Jungkookkal együtt jutottak el a csúcsra... Amint a kéj utolsó hulláma is lecsengett rajtuk, Kook a mellkasára omlott, majd szinte azonnal el is szundítottak.
A két férfi ahogy egymás karjában aludtak, ugyan abban a pózban ébredtek is fel.
Bár Jimin erekciója már lankadt, Kook farka nem hagyta még el azt a meleg lyukat... Egymásra néztek, és olyan érzésük támadt, mintha nem csak most találkoztak volna, már jóval régebb óta ismernék egymást. Jimin átkarolta a férfi nyakát, és csókba hívta a száját.
Kooknak kurvára tetszett az a csók, főleg, amikor a szőke az izomgyűrűjén is szorított...
-Ne csináld! Vagy ki sem kelünk ma innen!
Mintha Jimin bánta volna... De igaza volt a fiúnak így egy hirtelen csípőmozdulat es és is csusszant belőle Kook, majd mellé feküdt.
-Irány a zuhany! – adta ki a parancsot játékosan Taehyung. - Utána együnk valamit! Egy kiadós sex után szinte mindenki éhes... ezzel nem is vitatkoztak a fiúk, így újra hármasban vették célba a zuhanyzót.
Egy biztos! A hármasnak nagyon jól indul a napjuk... Még én is irigy vagyok...
Tae már a stúdióban próbált, ami ma igencsak jól ment neki, biztos azért, mert minél hamarabb otthon akart lenni. Egész délelőtt az esti és a reggeli együttlét képei törtek fel. Azt, hogy ennyire tetszeni fog neki, ezt így nem is képzelte. A próba után, mivel ma nincs órája úgy döntött felhívja a fiúkat, és ráveszi őket egy vásárlásra.
Ugyanis eddig is közös program volt ez a férjével, egybe kötve egy kellemes étkezéssel, miért változtatna ezen? Úgy gondolta, jót fog nekik tenni, és így sikerül egymáshoz közelebb kerülni.
Hiszen hiába is isteni a sex, ők nem csak ezt akarják Jimintől.
Még szerencse, hogy van köztük valaki, aki mindenre gondol...
Kook és Jimin ebéd után, úgy döntöttek lustálkodnak még, így letelepedtek a nappaliban és elkezdték nézni a tévét. Kook arra számított, nagy vita lesz belőle ki, mit akar nézni, hiszen férjével is addig vitáznak, amig inkább nem néznek semmit. Viszont igazán meglepte, hogy Jimin is a dokumentumfilmeket szereti.
Hm...ki hitte volna, inkább számított arra, hogy a koreai drámákat falja.
-Szeretem a koreai krimiket, azok nagyon jók! Majd egy párat mutatok neked. – Kook pedig fel is villanyozódott az ötlettől. – Legalább nem egyedül kell néznem, és lesz kivel kibeszélnem. - Kook végül rábólintott, hiszen nagyon örült, hogy a fiú vele tervez, és ennyire lelkes.
Jimin épp egy jó sorozatot kereset a netflixen, amikor meg csörrent a telefon, amit azonnal fel is vett Kook.
-Szia baby! Csak nem hiányzunk neked? - Jimin felé fordult és rákacsintott. – Menjünk vásárolni hárman!? Erről előbb meg kérdezem a pasinkat, lehet neki más dolga van! Kook a fiú felé fordult, akin egyből látta, az őszinte, vidám mosolyt. Persze, hogy vidám volt Jimin, hiszen az járt a fejében, ami korábban, a mellette fekvőnek...számoltak vele, fontos a két embernek a jelenléte. Furcsa, de jó értelemben, furcsa érzés fogta el. Kezd komolyan szerelmes lenni egyszerre két emberbe.
Lehet ennek egyáltalán jó vége?
Mit gondoltok a fiúknak működni fog, így hármasban együtt?
Ha nem, ki lesz aki változtatni akar? Kíváncsi vagyok a véleményetekre, írjatok meg, tetszik e és szurkoltok e valakinek? Esetleg a Taekook páros ráun Jiminre? Vagy ő maga lép ki a kapcsolatból, hogy ők ketten tovább éljenek? Vagy... Sorolhatnám a lehetőségeket, de nem teszem. Írd le te mit gondolsz? Amint korábban ígértem, napi egy résszel jövök, így holnap is találkozunk.
Köszönöm szépen, hogy olvasod és adtál nekem egy csillagot 😘
Mamzi♥️
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro