Tom Tizenkilenc
🔞 🔞
Olyan forróság árasztotta el a testem, hogy azt hittem, kigyullad a szoba, pedig még csak bele sem hatoltam türelmetlen szerelmembe! A farkára markolt, hiszen nem is olyan rég, földöntúli hangon szinte könyörgött, hogy csináljak vele valamit, különben szétrobban! Én is ezt éreztem! Mint a kocsonya, úgy remegtem, közben pedig makkommal a gyönyörű rózsaszín bejáratát kényeztettem.
Mennyit változik az ember, a szokásai, hiszen ha nem ő feküdne előttem terpeszben, már biztos szó nélkül magamévá teszem! De nem! Elvégre ennek a csodálatos férfinak már csak a látványát is élvezem! Most is őt figyelem, ahogy kipirosodott az arca, szálkás izmos teste az izzadságtól csillogott, formás, hosszú ujjai isteni farkán mozogtak, és azt várta, hogy végre behatoljak. Olyan impulzusok dolgoztak bennem, hogy tudtam, ha nem csinálok valamit, azonnal simán elélvezek! Óvatosan kezdtem hát nyomulni, kurva lassan, közben éreztem, hogy az én pulzusom is az egekben van, Andy pedig visszatartotta a levegőt, arca kicsit eltorzult, ezért magamhoz húztam egy csókra. Ez a csók nem lágy, gyengéd csók volt! Nem! Egy szenvedést felejtető csókot adtam neki, miközben tagommal tovább araszoltam. Ő átkarolta a nyakam, szorosan tartott, és szenvedéllyel viszonozta a csókot. Nyomulásom következménye, hogy mind a ketten remegtünk, és egymás szájába nyögtünk.
– Annyira szűk vagy, és annyira szeretlek!
Hiába próbáltam finom, óvatos lenni, mert szavaim hallatán Andy hirtelen fellökte a csípőjét, mire én teljesen el is merültem benne. A testem még jobban remegett, és egy nem igazán férfias visítás is elhagyta a számat, közben csodálattal néztem az angyalkámat! Újra elkaptam nyáltól csillogó ajkát, és egy, az előzőhöz hasonló csókra hívtam, közben pedig lassan mozogtam. Ő a lábát csípőmre kulcsolta, és mikor elengedtem a száját, láttam, élvezi a farkam, csípőm mozgását! Annyira frenetikus érzés volt benne lenni, hogy a tér és az idő megszűnt, de tudtam, ez az aktus most nem tart soká, hiszen annyira vágytunk már rá! Lehunytam a szemem egy pillanatra, és úgy mozogtam benne, majd a kiteljesedés határán újra csókba hívtam száját, és elragadtam isteni farkát. Szépségem átkarolta a nyakam, hozzám simult szorosan. Egy ütemben járt a testünk, egy ritmusra, kezem a farkán, szám a száját csókolta elég durván. Ahogy közeledtünk a csúcspont felé, lehunyt szemmel elélveztünk, átélve, hogy az eufória átjárja a testünk!
Fáradtan omlottam Andy mellkasára, kerestem, de egy szó sem jött a számra. Édesem a hátamat cirógatta, amitől az egész testem libabőrös lett újra! Mit tesz velem ő, és mit tesz velem a szerelem?
– Csodálatos volt, bonbon! Szeretlek! Tudtam, hogy fantasztikus lesz veled, de ez minden képzeletemet felülmúlta!
Arcom felé emeltem, hisz boldoggá tett a szavaival, azt mondta, amit én is éreztem! Két karommal a válla melletttámaszkodva figyeltem szépséges hamuszín szemeit, és izzadságtól csillogó arcát. Váratlanul az én telhetetlen angyalkám rászorította a még mindig benne lüktető, lucskos farkamra az izmát. Nekem, vagyis farkamnak elég is volt ennyi...
– Folyt. Köv.?
Igencsak bambán nézhettem rá, mire ő kacéran beharapta alsó ajkát, abba sem hagyta a hátam, és már a csípőm cirógatását.
– Ne csináld, édesem, elsőre bőven elég egy menet, különben holnap biztosan fájdalmaid lesznek!
Nem mintha nem akartam volna!
– Nem fáj, és újra akarlak érezni, annyira jó érzés, ahogy bennem vagy!
Erre a kismocsok újra a már keményen ágaskodó farkamra szorított! Felnyögtem a játékára, és egy apró csókot nyomtam az állára.
– Olyan kanos vagy édesem, nem tudok neked ellenállni! Nem akarod inkább most te?
Komolyan gondoltam, ha szeretné, én is megadom neki!
– Nem! Kényeztess most te engem, kérlek! Lesz még alkalmunk rá, és én érezni akarom, ahogy kitöltesz! Leírhatatlan magamban érezni téged!
Már válaszra sem méltattam, egy percet sem vesztegetve a száját ostromoltam. Ő sem finomkodott velem, azonnal el is kapta a fenekem. Viszont már nem szenvedélyesen, inkább szerelmesen ölelkeztünk, járt egy ritmust a testünk! Újra egymásba felejtkeztünk, hajszoltuk egymást az eufória, a kéj felé!
Több alkalommal is sikerült elélvezni, hiszen mint kiderült, angyalkámnak nehéz eleget tenni! Már mondtam, hogy telhetetlen! Vagy az újdonság varázsa? Csak bírjuk majd erővel! A szex valami mennyei, egyszerűen nem tudok vele, és a testével betelni!
A következő napokban kizártuk a külvilágot, és csakis egymással foglalkoztunk. Nem csak szexeltünk, – bár abból sem volt hiány – azon voltunk, hogy jobban megismerjük egymást.
Andy szórakoztató és okos mindenekelőtt, ugyan ezt eddig is tudtam, de több dolog is kiderült azokon a napokon. Együtt főztünk, közben ökörködtünk, a nappaliban tévéztünk. Féltettem szerelemem, ezért próbáltam én is visszafogni magam, de vele szemben minden próbálkozásom hatástalan volt. Úgy csavart pillanatok alatt az ujjai köré, hogy már csak azt vettem észre: ismét benne vagyok, és úton vagyunk az orgazmus felé! Most komolyan, mit is tehetnék ellene, amikor minden pillanat csodálatos vele! Mégis muszáj volt szigorúnak lennem, mert a két nap igencsak megviselte, amit ő persze nem ismert be!
– Andy, látom, hogy fájdalmaid vannak, és nagyon fáradt vagy!
Próbáltam szigorúnak tűnni, és nyújtottam is a gyógyszert neki. Ő nézett rám álmos szemeivel, és nem is ellenkezett velem.
– Minimum két napig semmi sex!
Mondjuk ezt nekem is rosszul esett kimondani, ő durcásan reagált, csak motyogott, de vigyázni akarok rá!
– De... – kezdett volna alkudozni.
– Féltelek, és ha kicsit pihenünk, a következő annál jobb lesz!
Na, erre megenyhült cseppet.
– Rendben! Ma már amúgy is ki kell mozdulunk!
Tényleg! A bácsi ma indul Osakába!
– De attól még együtt zuhanyozunk, ugye..
Fuu, ez a kis... Erőt kellett vennem magamon, na, meg éledező farkamon! Nem vonhatom, meg ezt is tőle! Sem magamtól...
– Igen, édesem! Csak viselkedj!
Ja, persze! Mintha mindenért csak ő lenne a hibás, hiszen mindenhez két ember kell!
A zuhanyból tényleg csak az lett, viszont álló farokkal mosakodni igencsak kellemetlen!
A bácsi sikeresen felszállt a gépre, mi pedig már hármasban élünk, mert az új családtag, Hinata is itt van már velünk. Nagyon szeretem a cicát, okos és szép, mint a gazdája, és mivel már hetekkel ezelőtt megbarátkoztunk, azonnal jól érezte magát a lakásban, és persze a társaságomban. Hárman vagyunk egy kis család...
Andy főnöke, Lewis évzáró bulit szervezett, de nem talált megfelelő helyet, így felajánlottam, hogy tartsuk a bárban. Szerelmem úgy szeretne odamenni, mint a párom, ami igazán boldoggá tett, így én a felvetését, és hogy itt tartsuk, egyáltalán nem bántam. Már csak azért sem, mert kiderült, hogy a főnöke is udvarolt neki.
Fasza! Még egy férfi, aki szemet vetett rá! Mondjuk, ezen, nem is csodálkozom! De amíg tud a pasi viselkedni, addig én is! Viszont nem úgy nézett ki, mert ahogy szerelmemet hívta, és a telefonban beszélt vele, kinyílt a bicska a zsebemben!Rendesen lebabyzte! Ha nem fog viselkedni, jól helyben fogom hagyni!
Láttam, édesemen élvezi, hogy féltékeny vagyok, neki nem tetszik Lewis, erről biztosított.
Ezek után kíváncsian vártam a bulit!
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro