Tom Tizenhárom
A délután nem is folytatódhatott volna jobban, mint hogy egymás mellett vagyunk, és nevetünk felszabadultan!Esküszöm, nekem elég is volt akkor annyi, elég volt csak mellette, és vele lenni!
Nem tudom, hogy az angyalkám kába volt-e még a fejére kapott ütéstől, vagy én váltottam ki nála, de ahogy elhagytuk a bácsi boltját, kezdetét vette a blamák sorozata. Többszöri szólításra figyelt, ami csak addig zavart, amíg mosolyával nem ajándékozott meg engem. Attól a mosolytól mindent el is felejtettem! Az autóban végig szorosan mellettem ült, és én átkaroltam boldogan. Az is sokat nyomott a latban, ahogy sóvárogva stíröltem, míg előttem sétált a lakásába: izmos, formás hátsóját és combját, ahogy összhangban mozogtak, megfeszültek a fekete nadrágjában... Na, erre a csodaszép látványra én is megfeszültem a sajátomban!
Már a lakásában voltunk, és ott is történt egy igencsak kellemetlen szitu, de mint kiderült végül, az is csak egy félreértés volt részemről! A cicáját, Hinatát szólította, én bolond meg azt hittem először, hogy egy pasit, vagyis a pasiját hívja!Akkor is menekülőre akartam fogni, de hálaistennek Andy gyorsabb volt! Nevetve javított ki, majd a véletlenek színjátéka, és az angyalom újra a karomba szambázott.
Steve, de maradjunk csak annyiban, hogy a nyomi nyomozó egyre jobban idegesített, mert nagyon nyomult, viszont Andy nem foglalkozott vele. Vacsorát készült rendelni, csakhogy én gyorsan fel is ajánlottam szépségemnek, hogy majd én készítek újra club szendvicset.
A nyomi ugyan savazott egyből, de Andy meg is védett, hiszen neki már csináltam egyszer szendvicset...
Mintha egy pár lennénk (bárcsak... ), úgy mozogtunk a konyhában. Ő Hinatát intézte, míg én a szendót csináltam. Hála istennek, a nyomozó hamarosan el is ment, bár előtte a gyökér még dobott egy bombát a szépségemnek, vagyis inkább kettőnkre, viszont ő meglepően jól fogadta! Komolyan mondom ez a pasi maga a csoda!
Szandra hívott, aminek kurvára nem örültem! Már megint ő zavarta meg azt a kellemes, de kevés időt, amit a szerelmemmel tölthettem! Addig hívogatott, hogy muszáj voltam fogadni a hívását! Láttam Andyt hirtelen elszomorodni. Csak nem azt hiszi, Szandra a csajom, vagy akármi? Na, ezt jó lesz minél hamarabb tisztázni vele!
– Szandra, szerinted, ha nem veszem fel a kurva telefont, az vajon mit jelent?
Nagyon mérges voltam, hogy újra zavar minket!
– Tom! Higgadj le! – furcsa volt, mert suttogott a telefonba, ami neki egyáltalán nem volt szokása. – Van itt egy ürge, aki téged akar látni, és azt mondta, amíg nem jössz be, végigissza a bárt!
– Ki az? Ismerem? Ha fizet, akkor hadd igyon, hiszen a bár arra van!
– Régi vendég, de már nem járt itt egy ideje! Nincs mivel fizetnie, állítólag miattad nincs neki pénze!
Mi a fasz? Ki lehet ilyen bátor?
– Matt hol van? – kérdeztem, mert furcsának találtam, hogy nincs mellette egy ilyen helyzetben, de nem tehetek szemrehányást neki, hisz az én üzletem, ezt nekem kell kezelni. – Mindegy, hogy hol van! Ott leszek hamarosan!
Visszamentem a szépségemhez, és láttam rajta, mennyire feszült, talán Szandra zavarja. Csak nem féltékeny?
– Együnk, Andy, nekem utána mennem kell, mert gond van a bárban!
Ő csak bólintott, és neki is látott az evésnek. Úgy evett, mint aki attól fél, valaki megeszi előle, engem ezzel nevetésre késztetve...
– Lassabban, Andy! Nem eszem meg előled, és még tudok is csinálni neked... bármikor!
A szeme boldogan izzott a szavaim hallatán, és én boldogan nyugtáztam, hogy ő is azt érzi, amit én, így lesz még folytatás. A tányéron már csak a morzsa száradt, és tudtam, ideje mennem, mert engem várnak. Akármennyire is maradtam volna Andy mellett örökre, vannak kötelességeim!
– Most viszont tényleg mennem kell! Aggódom, Szandra hogy boldogul!
Nehezemre esett, de indulnom kellett. Ő bólintott, és lehajtott fejjel az ajtó felé lépdelt. Hirtelen gondolattól vezérelve nyúltam utána, és magamhoz rántva tapadtam szépséges szájára. Úgy csókoltam, hogy tudja, érezze: ő kell, és fontos nekem! Szinte marcangoltam a még mindig majonéz ízű száját, majd nyelvemmel hajkurásztam az övét. Karjait nyakam köré fonta, úgy olvadt bele ő is abba az észveszejtő csókba! Ha tehettem volna, az a csók, ölelés még most is tartana... Hirtelen, váltam el tőle, mert tudtam, ha akkor folytatom, – hiszen a nadrágom azóta is szüntelenül feszített – féltem,valami hülyeséget teszek! Na, jó, azért az ajtóból még visszaléptem, és újra meg is csókoltam, viszont már jóval rövidebben, de nem hagyhattam ki...
Köszönöm, Istenem! Végre elhoztad őt, az angyalomat nekem! Végre teljes életet élhetek e szépséges férfi mellett, végre reménykedhetek!
Boldog voltam, madarat lehetett volna velem fogatni! Sőt, ha tudnék, még kedvem lett volna akár táncolni! Annyirajókedvem volt, hogy észre sem vettem, amikor a ház előtt megállt a taxi. Mivel jó hangulatban voltam, úgy gondoltam,hogy nincs ember, aki engem ma felidegesít! Szinte szökdelve, fütyörészve nyitottam be a bárba.
Hogy mennyire abszurd lehetett az egész, azt mutatta Szandra bamba ábrázata. Nem hagyom, hogy ma akárki is a jókedvem szegje, így halálnyugodtan álltam a férfi elé, aki a beosztottamat és barátomat fenyegette.
– Helló! Van valami problémád, azon kívül, hogy nem tudsz fizetni? Mit gondolsz ez a Máltai Szeretetszolgálat, ahol ingyen lehet fogyasztani?
A pasit ismertem, sűrűn járt ide régebben. Láttam rajta, hogy már nem igazán szomjas, viszont azt is, hogy valami miatt nagyon ingerült. Valamiért viszont rosszérzésem támadt, és a pult felé fordulva intettem is Szandrának. Ez volt a titkos jelzésünk, ha a rendőrséget kellett értesítnünk. Azonban a jelzést az ürge is észrevehette, mert egyszeriben a pultról az összes üveget és poharat egy mozdulattal lesöpörte.
– Mi a fasz bajod van, ember! Mit képzelsz magadról, hogy itt duhajkodsz!
Nagyon mérges voltam, őrjöngtem már én is vele! Ennyit arról, hogy nincs ember, aki ma a kedvem szegje...
– Te köcsög, ott voltál a boltban annál a ferdeszeműnél! Le is ütöttél, hogy azt a csíra gyereket védjed!
Mi a faszról beszél ez! Steve azt mondta, hogy megvan a tettes!
– Ugye, nem gondoltad, hogy te is megúszhatod?
Ahogy beszélt, a nyála fröcskölt, a szája habzott, attól féltem, valamit el is kapok tőle, ezért egy lépéssel hátrébb léptem előle. Ő erre várhatott, mert egy szempillantás alatt rántotta szét magán a kabátot. Összeszűkült szemmel figyeltem minden mozdulatára, hogy azonnal ugrani tudjak, ha kell, akár a nyakába!
– Miattad a rendőrség engem keres, ezért megbűnhődsz, te szemét, kotnyeles...
Egy kisebb stukker vagy revolver volt nála, amit egyből rá is fogott Szandrára!
– Mit akarsz csinálni? Tedd el azt a kurva fegyvert!
Féltem, ideges voltam, és Szandra miatt is aggódtam! A férfi nem is hallgatott rám, csak tovább hadonászott, és jót mulatott, ahogy a lány rimánkodott neki.
– Miért hallgatnék rád? Nekem már mindegy! Pakoljátok ki a kasszát, kérem a mai bevételt!
Azért az megnyugtatott, hogy csak a pénzt akarja, ezért kissé nyugodtabban intettem a remegő lánynak, hogy adja neki oda. A kassza azonban üres volt, hiszen még ki sem nyitottunk! Bassza meg, annyira el voltam varázsolva, hogy azt sem tudtam, hány óra van!
– Várj! Odaadom, ami nálam van, mert a boltban voltam vásárolni!
Nyúltam is a zsebembe, de ez azt a szemetet nem igazán értékelte!
– Ki akarod szúrni a szemem pár dolcsival? Visszamegyek abba a boltba, és végzek a ferdeszeművel, meg a kis buzival!
Tik-tak... Az időzített bomba bennem fel is robbant! Hiszen két ember van, aki nekem fontos, és most őket fenyegette meg! Gondolkodás és szó nélkül nekirugaszkodva ugrottam neki! Váratlanul érte a mocskot, még védekezni sem volt ideje, gyorsan küldtem is be neki egy-két jobbhorgot! A pulttól már jóval messzebb sodródva zuhantunk rá a fal mellettiasztalra. Az a gané bár próbált hadakozni velem, nem tudott felülkerekedni rajtam, hiszen engem hajtott a mérgem! Végig az járt a fejemben, hogy a bácsit és Andyt fenyegette!
Egyvalamivel azonban én sem számoltam, ami csak akkor tudatosult bennem, amikor a puffanást meghallottam... először fel sem fogtam, amit éreztem a bal mellkasomban...
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro