𝓚𝓮𝓵𝓵𝓮𝓶𝓮𝓼 𝓾̈𝓷𝓷𝓮𝓹𝓮𝓴𝓮𝓽 𝓴𝓲́𝓿𝓪́𝓷𝓸𝓴! 
𝓔́𝓼 𝓴𝓸̈𝓼𝔃𝓸̈𝓷𝓸̈𝓶 𝓼𝔃𝓮́𝓹𝓮𝓷, 𝓱𝓸𝓰𝔂 𝓾́𝓳𝓻𝓪 𝓿𝓮𝓵𝓮𝓶 𝓽𝓪𝓻𝓽𝓪𝓼𝔃.𝓜𝓪𝓶𝔃𝓲❤️

Az idióta Franken kívül csak Erik és én tudtuk, kicsi életem látogatása miért is volt olyan nagy dolog, mert igenis az volt, hogy minden sérelmet félretéve bejött Greghez! Meghatottan néztem, ahogy bemutatkozik annak a fiúnak, aki isten tudja,mit tett volna vele, ha én pont akkor nem jelenek meg! Számunkra ez a sors! Míg Gregnek egyelőre nem tudom, mit jelentett, Erik is halvány mosollyal az arcán nézte végig a jelenetet, ahogy életem bemutatkozik, majd zokszó nélkül az öccse is így tett. Fantasztikus a párom, és én imádom!

– Szia! Andrea Giudice vagyok, Tom szerelme.

– Greg! – mutatkozott be a fiú is. – Már tudom a neved, mert Erik beszélt rólad nekem... Nagyon sajnálom, ami akkor történt!

Látszott, hogy tényleg sajnálja, és az is, hogy életem párja kész a megbocsátásra. Nem is beszélt már arról az éjszakáról, csak a fiú állapota érdekelte. Míg ők úgy beszéltek, mint akik már régi cimborák, engem még mindig – vagy már megint,hirtelen nem is tudom – kurvára idegesített az a barom Frank, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is még mindig úgy nézte Andyt... Persze ezt Erik is észrevette, és most ő volt az, aki szóvá tette! Végre nem én voltam a féltékeny barom! Persze csak akkor szólt rá, amikor mi hárman félrevonultunk, életemet és Greget magukra hagytuk. Volt mit megbeszélniük...

– Frank, nem zavar, hogy más párját stírölöd?

Az az idióta zavartan nézett rá, majd rám, mint akit rajtakaptak éppen.

– Jaa, bocsi, de elgondolkodtam. – Hja, persze! – Méghozzá azon, Tom, hogy mivel tudod ezt a srácot magad mellett tartani?

– Életem legnagyobb hibája az volt, hogy veled kezdtem!

Próbáltam türtőztetni magam, persze nehezen ment! Ha nincs ott Erik, biztos beverem a száját!

– Gondoltam, hogy ezt mondod! Greg elmesélte nekem, hogy mit csináltak Andyvel tavaly a Halloween éjjelén. Erre ő úgy beszélget vele, mintha semmi sem történt volna...

Az indította meg Franket is, ami minket...

– Ő Andy! – válaszolt neki Erik. – Ő már csak ilyen! Nem szeret haragudni senkire, pedig van pár ember, akire lehetne...

Miután szerelmem megbeszélt mindent Greggel, indultunk vissza Brianhez. Miatta voltunk a kórházban, és e kis kitérő után már csakis vele akartunk lenni.

– Bonbon, szerintem, Frank és Greg bejönnek egymásnak! Greg magas, kigyúrt focista, nem is csúnya srác, és Frank azokkal a zöld szemekkel...

Mi? Így megnézte azt a két nyavalyást?

Lesokkolt, amit mondott, ezért a pont előttünk lévő mosdóba rántottam, mert ezt mindenképp tisztázni akartam! Persze, hogy féltékeny voltam! Ám Andy csak nevetett, hiszen már jól ismer! Behúztam a mosdóba, és egyből a falnak is nyomtam. Ő halkan kuncogott tettemen, és persze rajtam.

– Te nem vagy féltékeny, bonbon?

– Nem... Nagyon... Csak... – Bassza meg, most meg már dadogok is? – Na, jó! Az vagyok!

Két kezem közvetlen az arca mellett pihent, mire ő a tarkómra simított, és egy szenvedélyes csókot adott. Esküszöm, már hiányzott a közelsége, a szája, ezért boldogan csókoltam vissza! Elfelejtkezve magunkról, és persze, a hirtelen bujkálás okáról is, szenvedélyesen csókolóztunk. Már nem támaszkodtam, hanem a karjaimban tartottam, és éledezni kezdett a farkam is... de most sem a hely, sem az idő nem alkalmas! Ezt ő is tudta, hiszen nagyon okos ember, ezért bár lihegve, de elengedett. Végülis ő kezdte, én csak beszélgetni akartam vele! Aha, persze, pont ezt, vagy még többet is terveztem! Gondoltam, míg rendeződik az állapotom, és ahogy életem dudorodó nadrágjára néztem, az ő állapota is, addig beszélgessünk.

– Miből gondolod, hogy tetszenek egymásnak, és miért figyelted meg őket annyira?

– Előszöris láttam, hogy néznek egymásra! Másodszor: Franket már akkor megnéztem, amikor először találkoztam vele, és nem azért, mert tetszik, hanem mert ő az én riválisom.

Rivális? Hogy lenne már az?

– Nem az! Sohasem szerettem, csak jókor volt, jó helyen! Ez csúnyán hangzik, de ez az igazság!

– Rendben! Akkor szurkoljunk, hogy együtt legyenek! Így mind a ketten megnyugodhatunk, és már csak Erik mellé kell találni valakit!

Na, annak én is örülnék, ha Frank, mint vetélytárs, bepasizna! Erik már nehezebb eset! Bólintottam, majd egy kisebb csók után visszamentünk a kórterembe, ahol már Brian várt minket.

A következő két nap mind a kettőnk számára maga volt a pokol! Ne gondoljatok egyből rosszra, nem Briannel volt gond!Vele minden rendben, már vihetjük is haza! Csak mi nem nagyon lehettünk kettesben, csakis akkor, ha véletlenül együtt mentünk a mosdóba, de akkor is csak egy gyors ellenőrzésre: kinek, hogy reagál a farka a másik keze munkájára... Egy örült csókcsata öt percbe sűrítve! Ezért is sűrűn jártunk együtt WC-re! Andy maradt a kórházban éjszakára, én pedig a bácsi dolgait is intéztem. Szandra vitte a bárt, én persze Briannek ágyat és ruhát vettem. Még szerencse, hogy van egy vendégszobánk, amelyben ellesz a gyermek kényelmesen!

Korán keltem, mert ma van a nagy nap! Először is – és szégyen, vagy sem, de nekem ez a legfontosabb – ma már szerelmem karjaiban alszom! Ha a vendégünk miatt mást nem is tudunk csinálni, nekem már ez is elég! És igen, a második nagy dolog: hogy Brian mától velünk lesz pár napig! A vendégszobát szépen megcsináltuk neki, ja, és azért a többesszám, mert ugyan én vásároltam, rendezkedtem, de életem végig navigált! Nélküle nem is sikerült volna!

Ahogy a kórteremhez értem, én is úgy tettem, mint Andy: csak álltam egy darabig, és néztem befelé. Egymás mellett aludt a számomra két legfontosabb ember! Annyira édesek voltak együtt, szerelmes vagyok beléjük! A látványba, a mosolyukba, a fogalomba magába... Ez a fogalom nem más, mint a család! Egyre jobban akarom őket, és tudom, hogy Andy is minket, ezért ahogy lehet, örökbe fogadjuk Briant! Ezt szeretné ő is, hogy mindig lássa a hőseit! Tudom, ez még sok idő, és sok kritériumnak kell megfelelnünk, de mind a ketten ezen leszünk!

Mikor már kigyönyörködtem magam, beosontam hozzájuk halkan. Szerelmem mellé lépve egyből kinyújtottam felé a kezem, de ő már érezte a jelenlétem, ezért ahogy kinyílt a szeme, nyúlt is értem. Az a bizonyos csók sohasem maradhatottel! Halkan cuppogtunk egy darabig, de Brian mocorogni kezdett, így fájó szívvel, de elváltunk egymás kiéhezett szájától.

Hamar végeztünk a papírokkal, és indultunk haza, ami mind a hármunkat kellemes izgalommal töltött el! Mi ketten azért izgultunk, mert pár napig szülők leszünk, míg Brian azért, hogy a két hőse pár napig csak az övé! Igen! Hiszen ő is féltékeny. Vicces, nem?

Az autóhoz sétáltunk az arcomon óriási vigyorral, amelyet mintha odafestettek volna! Kurva büszke vagyok, na! Brian az ölemben, – na, nem azért, mert kényes, csak három napig feküdt, és gondoltuk, neki most így kényelmes. Az volt neki, nagyon élvezte!

– Bonbon, mi a mosoly tárgya?

Upsz, lebuktam!

– Megtudod, életem, hamarosan!

Ugyanis én vettem valamit, amire okos szerelmem nem is gondolt! Kíváncsi leszek az arcára, és nem leszek rest a jutalmat behajtani rajta... Nem tehetek róla, de már nagyon hiányzik a... Ahogy az autómhoz értünk, be is jött, amire számítottam! Az az arc mindent fáradalmat meg ért!

– Thomas Shelby! Te még erre is gondoltál?

– Pajti, ez az enyém? És pótembej van rajta?

Na, erről beszéltem az imént! A boldog, meglepett arcuk minden fáradalmat, energiát megért! Nem húzlak tovább titeket sem: egy gyerekülést vettem az autóba, ami nem nagy dolog, tudom, de számomra a gyermek biztonsága fontos, és az,hogy szeretteim csillogó szemét látom!

– Szerelmem, ezért ma éjjel rózsaszínben láthatod a világot!

Bassza meg! Ez övön aluli volt! – Egyből szemem előtt a képe... – Mindig tudja, mivel kergessen engem az őrületbe!

Beültettem Briant a hátsó ülésbe, rendesen – ahogy az eladó mutatta – bekapcsoltam a csillogó szemű gyermeket, puszit nyomtam a feje búbjára, majd a kulcsokat szerelmem kezébe nyomtam, aki értetlenül nézett.

– Olyan állapotba kerültem: lehetetlen, hogy én vezessek!

Egy kaján mosoly, és egy cuppanós volt a válasz.

Legyen már este! – ezt kívántam.

– Mit szólnál, pajti, ha megállnánk egy cukrászdánál, és ennénk valami extrahabos süteményt?

Kérdésemre ujjongás volt a válasz, pajti majd kiugrott az ülésből, míg életem kérdőn nézett.

– Nyugi, édes, utánanéztem mindennek: mit ehet, mivel kell vigyáznunk pár napig!

A nap folyamán sikerült kivernem a fejemből azt a rózsaszín képet, hiszen olyan sűrűre sikeredett, hogy szinte azt is elfelejtettem, fiú vagyok-e, vagy lány! Nem a pajtival voltak gondok, inkább velem! Igyekeztem, hogy minden tökéletes legyen: a szobája, a ruhái, sőt, a játékok is, amelyeket meglepetésnek szántam neki! Hiába szerelmem navigálta végig a vásárlást és a rendezkedést, mégis más élőben látni, hogy mennyire szereti és elégedett!

Na, ezt meg is mutatta nekem a konyhában, amíg pajti a játékaival ismerkedett! Ki voltunk már éhezve egymásra!

– Annyira büszke vagyok rád, bonbon! – mondta ezt úgy, hogy már felültetett a pultra a kakukkom, viszont akármennyire be volt indulva, arra figyelt, hogy ne szem előtt csinálja. –Hamarosan délutáni alvás! Akkor talán...

Megcsókolt, de nem vehemensen, tudta, hogy álló farokkal egy négyéves előtt mutatkozni igen kellemetlen! Így a csók után újra indult mindenki a dolgára: én ebédet készítettem, ő pedig pajti szobáját vette célba.

Tudtam, a jó adag süti után, nem igazán éhes a csapat, de muszáj enni valami tartalmasabbat is! A hűtő előtt állva lestem,mi legyen az, amikor édesem odaszaladt hozzám, és meg is adta rá a választ: átnyújtotta nekem azt a bizonyos kártyát.

– Tom, ez is egy olyan boldog pillanat!

Míg én megbabonázva álltam, és az járt a lefagyott agyamban, hogy mennyire igaza van... ő megcsókolt lágyan.

– Szeretlek!

– Én is szeretlek, Andy!

Csillogó szemekkel sietett vissza pajti mellé, én meg rájöttem: egy fiú van, akire nem vagyok féltékeny, és az ő, Brian!