– Ne aggódj, életem! Nem lesz baj!

Andy feszült, volt, ezért megszorítottam a combját, de csak lazán. A kezem most nem tartottam rajta, hiszen én vezettem a saját autóm, amelyik nem automata. Idegesek voltunk, és talán életemnek még lelkiismeret-fordulása is volt, hogy mi jól éreztük magunkat, míg Brian szenvedett! Lehet, igaza van, de honnan tudhattuk volna? Na, erre a gondolatra lettem kurva pipa! Persze, hogy féltettem Briant, de hogy életem ezért magát hibáztassa! Viszont most nincs olyan hangulatban, hogy erről beszéljek vele!

– Bonbon, szerinted kiderült már, mi lehet a baja? Ugye, nem haragszik majd, hogy csak most megyünk be hozzá?

– Életem, nyugodj meg! Mindent megtudunk hamarosan, és biztos nem haragszik! Úgy fog nekünk örülni, hogy egyből jobban is lesz!

Láttam, ahogy lassan megnyugszik, és vele együtt én is!

A parkolóba érve azt hittem, kakukkom kipattan és rohanni kezd befelé, de nem így történt, ami őszintén meg is lepett!Sokkal nyugodtabb volt, talán amit mondtam neki, amiatt, így amikor kiszálltunk, gyorsan hozzáléptem és átöleltem. Visszaölelt, majd mosolyogva rám nézett:

– Tudom, neked nálam is nehezebb, drágám! Én neked köszönhetően jól vagyok, míg te mind a kettőnk miatt aggódsz!

Tátva maradt a szám: tényleg belém lát!

– Annyira szeretlek, hogy tudod, mikor, mit érzek!

Gyors cuppanóssal jutalmaztam, majd kézenfogva az épület felé indultunk. A büfében vásároltunk pár dolgot, amit tudtuk, hogy szeret, persze most, hogy beteg, próbáltunk minél egészségesebbet választani. Ahogy felértünk a gyerekosztályra, hamar meg is találtuk a kórtermet. Andy nem ment, vagyis nem rohant be egyből, mint ahogy számítottam rá, az ajtó előtt megállt. Ez a fiú, a párom, mindig meglep! Ha kell, komoly és felelősségteljes, mint egy felnőtt vagy szülő, de ha kell, bolondos, mint egy gyerek, egy igazi, játékos szerető! Minden nap másik oldalát ismerem meg, és mindig egyre jobban szeretem! Egy biztos: nem lesz unalmas mellette az életem!

– Amikor hozzád jöttem be, akkor is innen, az ablakból néztelek. Kurva ideges voltam, és nagyon féltettelek! Valahogy megnyugtatott...

Szóval, ezért állunk még mindig az ajtóban! Így nyugszik meg, nem akarja felzaklatni Briant!

– Menjünk be, életem! Biztosan vár minket!

Én is belestem, majd együtt léptünk be. Andy egyből az ágy mellé lépett, és úgy, mint amikor hozzám jött be, a gyermek mellé telepedett, persze ahhoz a rácsot le kellett eresztenie. Brian egyből mosolygott rá, de nem úgy, mint általában, most kedvetlen volt és gyenge.

– Szia, pajti! – köszöntem neki, és a másik oldalára telepedtem, miután a rácsot én is leengedtem. – Aludtál az éjszaka?

Pajtinak hívom őt, és ő is pajtinak hív engem!

– Szia, pajti! Aludtam, mert képzeljétek el, kaptam valami szurit, annyira fájt a hasam! Azt mondta Selena néni, ha alszom, reggel már a két hősöm itt lesz mellettem, és itt is vagytok!

Annyira édes, ahogy rólunk beszél, a két hőséről! Kicsit pösze, és attól még zabálnivalóbb!

– Andy! A madaram ott maradt, és hiányzik!

– Felhívom Selenát, és behozatom vele, vagy akár vehetek egy másikat! Megyek, és telefonálok, meg a doktor bácsival is beszélek!

Homlokon puszilta, rám kacsintott, majd ki is ment.

– Pajti, fáj még a hasad? – körülnéztem, van-e valami infúzió vagy cső a közelében.

Sajnos volt, így valószínű, hogy már meg is műtötték az éjjel, de a kicsi jó színben volt, és vidáman csacsogott.

– Ha engedik, és eszel rendesen, kapsz a kedvenceidből is!

Boldogan csillogtak azúrkék szemei, meg kell zabálni! Pár percig beszélgettünk, próbáltam nem nevettetni, nehogy ártson, amikor nyílt az ajtó. Mosolyogva kaptam arra a fejem, de nem a szerelmem lépett be rajta, hanem...

– Frank?

– Nyugi, Tom! Most találkoztam Andyvel is.

Azt a rohadt! Ha nem a gyermek lenne mellettem, biztos kizavarom innen!

– Mesélte, mi a helyzet, így bejöttem, hátha segíthetek!

– Kösz, de nem! Te nem is a gyerekosztályon dolgozol!

– Valóban nem, de pont erre voltam! Tényleg, találkoztam Erikkel is, itt van bent az öccsével, Greggel.

Komolyan ki akartam rángatni, de Briant nem akartam egyedül hagyni, sem felzaklatni! Próbáltam nyugodt arcot vágni!

– Szia, kishaver! – indult a gyermek felé.

Barátságos volt ugyan, de engem mégis idegesített!

– Brian a neve! Mindjárt itt van Andy, utána beszélünk! Addig várj kint, légy szíves!

Kérdőn nézett rám, de intett Briannek, és kiment. Persze az ajtóban összefutott életemmel, és alaposan végigmérte.

Rohadj meg!

– Ne bámulj így, Frank, mert Tom rossz passzban van, és amúgy sincs semmi esélyed!

Életem ott hagyta az ajtóban, és visszaült a korábbi helyére. Frank egy ideig még bámult minket, majd lemondóan bólintott, és távozott.

– Nyugi, bonbon! Beszéltem a dokival! Minden rendben zajlott a műtét alatt! Ma még csak folyadékot ihat, holnaptól talán már ehet is a pajti! Három nap, és mehet haza!

Huu, ez végre egy jó hír!

– Arra gondoltam: mi lenne, ha nálunk lábadozna?

– Igen, pajti! Hadd menjek hozzátok! – kiabált vidáman Brian.

Hogy mondhatnék én ennek a két embernek nemet?

– Ez egy jó ötlet! Mindent megbeszélünk! Most viszont megyek, megkeresem Eriket, mert ő is itt van az öccsével!

Életem meglepetten nézett, majd intett, hogy nyugodtan menjek.

– Bonbon a shopban megnézed, van-e valami madár, én elfelejtettem!

– Persze, hogy megnézem, és a legszebb kakukkot meg is veszem, bár a legszebb már itt van!

Rákacsintottam, és a dolgomra indultam.

Eriket két emelettel lejjebb találtam meg, – mivel nem kértem Frank segítségét – elég nehezen. Benéztem a kórterembe,az ablaknál állt Erik, a szülei az ágy mellett, ahol Greg ülőhelyzetben feküdt. Nem akartam zavarni, ezért írtam egy üzenetet, hogy az ajtó előtt vagyok. Fél percbe sem telt, és Erik már kifelé tartott.

– Tom! Hogy kerülsz te ide? – értetlen képet vágott, amit megértek, hiszen rám biztos nem számított.

– Brian is itt fekszik a gyereksebészeten, Frank mondta, hogy ti is vagytok. Mi történt Greggel? Minden rendben vele?

– A haverjai jól helybenhagyták! Azok voltak, akikkel Andyt... – idegesen vakarta a borostáját, nem is értettem, miért ő érzi magát zavarban. – Bevallotta nekik, hogy meleg, és azok a homofób barmok... Eltört a keze, meg pár bordája.

Mi a fasz? Greg meleg?

– Akkor miért támadta meg Andyt?

– Nekem is ez volt az első kérdésem! Ő nem is akarta, állítólag az a másik két barom vitte bele!

– Érdekes! Ha elmentek a szüleid, majd benézek hozzá! Viszont most megyek, egy plüss kakukkot kell vennem, és várnak engem!

Vállon veregetettem, és a shop felé vettem az irányt. Vajon életem hogy fog reagálni erre a hírre?

Húsz perccel, és egy enyhe idegbajjal később, – amit a kakukk keresése váltott ki – már vissza is mentem oda, ahol épp lenni akartam. Ahogy beléptem, édesem egyből mutatóujjával jelzett, hogy csendesen, Brian alszik. Kimászott mellőle, és hozzám lépett a bizonyos üdvözlő csókjáért. Milyen igaza van, ez elmaradhatatlan! Már én is értem!

– Itt az új riválisod, életem! – nevetve felé nyújtottam a plüss kakukkot, ő is nevetett velem.

– Nahát, erre a madárra biztos nem leszek féltékeny! Mesélj, mi van Erikkel?

Vajon tényleg hallani akarja?

– Nem Erikkel van gond. Az öccsét verték meg.

Andy felhúzta a szemöldökét, és kérdőn nézett, biztos azt várta, hogy tovább mesélek.

– A két haverja, akiket te is ismersz, sajnos... Greg kitálalt, hogy meleg!

– Micsoda? Akkor miért...

Érthető a kérdése, hiszen én is ezt tettem fel egyből.

– Állítólag belevitték, ő meg nem mert nekik szólni akkor, hiszen ismeri jól a haverjait!

– És, hogy van? Ugye semmi komoly baja? Erik és a szülei biztos idegesek miatta! Ha megjött Selena, szeretném én is látni!

Tátott szájjal hallgattam, sikerült újra meglepnie engem, dehát ez ő, és én ezért is szeretem!

Brian aludt még, amikor Selena bejött, megbeszéltük vele, hogy a lábadozási időt nálunk tölthesse! Mivel ő az árvaház vezetője, rögtön engedélyezte is. Így életem és én elindultunk meglátogatni Greget. Az ajtóból most is figyeltük, de sajnos, nem volt egyedül. Az a gyökér Frank Greg ágya végében ült, de már civilben.

– Visszajövünk később, életem?

– Miért? Csak nem féltékeny vagy, szerelmem?

Belecsípett a fenekembe, mire én felszisszentem.

– Dehogy vagyok! – füllentettem, mire egy újabb csípést éreztem.

Mivel nem akartam, hogy tovább fajuljon dolog, – a francot nem, csak a hely és az idő nem volt alkalmas! – kopogtam, és előrementem.

Igencsak meglepett képet vágott a tagbaszakadt fiú, hirtelen azt sem értette, mit keresünk mi ott! Jó, engem régebbenismer, így nem is miattam lepődött meg. Akit nem értett, hogy mit keres nála, az az édesem volt. Ő egy darabig állt, és nézte a fiút, a gipszet a kezén, majd hozzá lépett:

– Szia! Andrea Giudice vagyok, Tom szerelme!