Ez a történetem a Szárnyaszegett és az árva folytatása. Bár magában is élvezhető a történet, sok kérdésre kaptok választ ami lezáratlan maradt az első részben.

******************

 Éles rikácsolásra ébredtem, vagy tudja a tököm álmodtam-e még!

– Tomy, ébresztő! Elkésel! Thomas Shelby Junior, ébresztő!

Bassza meg, ez nem álom, anyám az, próbál ébreszteni!

– Tomy, ha nem kelsz, elkésel!

Az órára néztem, és igaza is volt anyának, egyből rá is jöttem! Szerencse, hogy rendmániás vagyok, és minden este kikészítem a másnap felvenni kívánt pár rongyot.

– Mit kérsz reggelire, kisfiam? Brian palacsintát kér, az neked is jó lesz? A táborban nem tudom, mit adtak enni, de elég fáradtnak és soványnak látlak!

– Persze, hogy fáradt vagyok, hiszen egy edzőtábor nem sétagalopp! – dörmögtem az orrom alatt vissza.

Bár hirtelen eszembe jutott, hogy nem kéne flegmáznom, hiszen az egész családot be kell avatnom, mit is műveltem a táborban, mi a drága kisfiúk titka! Fasza, el is ment az étvágyam, ahogy a történteket végiggondoltam.

– Nem is vagyok éhes, anya, biztos a gyomrom össze van szűkülve. – hazudtam hát, hogy minél hamarabb szabaduljak tőle.

– Akkor viszont vigyél szendvicset! Este apád is itthon lesz már, és szeretne téged is látni a vacsoránál!

– Itthon leszek, amúgy is beszélnem kell veletek!

– Abbahagyod az edzést, Tomy? – kérdezte a kotnyeles öcsém, aki szeret mindig fontoskodni.

– Nem, Brian, másról van szó, te viszont tanulj, vagy nem leszel éltanuló! – összeborzoltam gesztenyeszínű haját, mire ő csak morgott valamit, és segítségül hívta anyát.

– Anya, Tomy megint piszkál!

– Hol vagyunk, az óvodában?

Brian morgott, anya persze jót mulatott, én pedig indultam a suliba, úgy hagytam ott őket.

Ez az utolsó évem, utána megyek főiskolára, amihez semmi kedvem, de elvárja a szövetség, hogy tanuljunk az ösztönző edzések mellett. Én meg engedelmeskedtem, ha már szerződtettek! Ki kell bírnom, hiszen az az álmom, hogy ismert bokszoló legyek.
Ezért még a titkom is magamban tartom, meghunyászkodom!

Gyorsan eltelt a nap, biztos vagyok benne, hogy azért, mert egyáltalán nem vártam a nap végét: a vacsorát a szüleimmel,és a nagy beszélgetést! Rendesek a szüleim, és tudom, nem fognak kidobni, mégis féltem attól, hogyan fognak reagálni!

– Tom, a kis Tomy szeretne valamit elmondani nekünk! – hozta is fel anyám a témát térítés közben, mire basszus, rajtam igazán úrrá lett a félelem!

– Mondjad, kisfiam! Valami baj van? – érdeklődött apám.

Mindig figyeltek minden szavamra, és bár nem vetett fel minket a pénz, nem volt olyan, amit ha kértünk, meg ne kaptunk volna. A szüleim árvák voltak, és az otthonban szerettek egymásba, ott fogadták meg, ha gyerekeik lesznek, ők semmiben sem szenvednek majd hiányt. Szeretetben sokat kaptunk tőlük!. Jó szülők, nincs, és nem is volt soha vita, mi próbálunk jó gyerekek lenni, és velük is mindig jóban lenni! Erre én jövök, és előállok ezzel! Mégis muszáj tudniuk róla!

– Vacsora után szeretném elmondani, félek, nem lesz étvágyatok utána!

Komolyan beszéltem, és legalább magamnak nyertem még egy kis időt is.

– Rendben, fiam! Akkor együnk!

A vacsora a szokásos fecsegéssel telt, mivel mindenki beszámol a napi dolgairól. Én hallgattam csak őket, közben turkáltam az ételt.

– Tomy, nem tetszel te nekem: két napja vagy itthon, és azóta alig eszel! Fel fogom hívni Eriket, és rákérdezek, mit csináltak veled a táborban!

– Anya, nem kell hívni senkit, csak a suliban chipset ettem, amit a táborban nem lehetett, és szerintem, az el is telített. – hazudtam valamit gyorsan, hogy ne kelljen az edzővel is beszélnem holnap, nem akartam magyarázkodni neki is.

– Rendben, fiam, hiszek neked! – simított a kezemre anyám. – Csak nem szerelmes vagy?

Máris kombinált, fasza, ki is köptem a vizet a szavaira!

– Dehogyis! Ne kombinálj, anya! Én, szerelmes? Ugyan kibe? Nem született még meg az az ember, akire én komolyabban gondoltam volna!

Részemről ezzel lezártnak is tűnt a téma. Vacsora után próbáltam még az időt húzni, de hiába, mert anyám rutinos háziasszony lévén, pillanatok alatt rakott rendet a konyhában. A nappaliban ültek mind a hárman a szófán, és engem figyeltek: mi az a fontos dolog, amit el akarok mondani.

– Anya, apa! – nem jöttek szavak a számra. – A táborban történt valami!

Láttam szüleim, ahogy felültek hirtelen, ezért tudtam, minél hamarabb túl kell rajta esnem!

– Semmi bántalmazás, és nem is csináltam fel senkit, tehát unokátok sem lesz! Sőt, tőlem biztosan nem! Az viszont igaz, hogy megismerkedtem valakivel a táborban, csak éppen... ő egy fiú! Én... meleg vagyok! – mondtam ki egy szuszra, ami kurva jólesett, éreztem, hogy meg is könnyebbültem.

A szüleim néztek rám csendben, egyedül az öcsém volt, aki megszólalt hirtelen:

– Ha meleg vagy, mit csináltál azzal a sok csajjal a szobádban, a szertárban, a parkban? Meg sem fektetted őket? Az egész csak álca volt?

– De, megfektettem őket, és lehet, azért is voltak annyian, mert mindig éreztem, hogy valami hiányzik! Egyikkel sem volt az igazi! – vakartam a tarkómat, mert szégyelltem magam, hiszen előttük sohasem titkoltam a kalandjaimat.

– A szövetséggel mi lesz, Tomy? Ha elmondod nekik, annyi a karrierednek! – kérdezte meg apám ésszerűen.

Én a szemeiket fürkésztem, mit fedezek fel bennük, de se undornak, se gyűlöletnek a nyomát sem láttam! Egyedül a döbbenetet!

– Nem mondom el nekik, és nem szándékozok fiúval randizni sem addig, amíg nem találom meg az igazit! Azt a fiút, akit ha meglátok, gyorsabban ver majd a szívem, és kimarad tőle a légzésem! Akinél bizseregni fog kezem, lábam a vágytól, és hogy megérinthessem, annak már a gondolatára is izzadni fog a tenyerem! Ilyen fiú nem létezik, ahogy a szerelem sem! Tehát addig elnyomom magamban az érzéseim! Nem fogok fűvel-fával szexelni, csakis lányokkal fogok mutatkozni. Ez az én titkom marad, amíg élek, nem foglak lejáratni titeket!

– Tomy! – szólt hozzám halkan az apám. – Nagyon érett fiú vagy, és köszönöm, amiért őszinte voltál velünk! A szerelem igenis létezik, és egyszer, amikor nem is számítasz rá, rád talál! Nem mondom, hogy nem leptél meg, de attól még az én fiam vagy, és ugyanúgy szeretlek, sőt anyád helyett is mondom: szeretünk téged! Ahhoz, amit eldöntöttél, kitartásra és türelemre lesz szükséged! Ez az elhivatottság csodálatos benned! Ránk számíthatsz, mint eddig mindenben, támogatunk továbbra is! És ha egyszer mégis megtalálod a szerelmet, mutasd be nekünk is őt, arra kérlek!

Apám szavait hallgatva gombóc nőtt a torkomba, és hiába is ciki egy tizennyolc éves fiúnak sírni, abban a pillanatban nem tudtam vele foglalkozni. A könnyeim megállíthatatlanul potyogtak az arcomon végig, igazán szerencsésnek tartottam magam, hogy ők a szüleim!

– Szeretlek titeket! Ígérem, ha egyszer rám talál a szerelem, okvetlen bemutatom nektek!

Még mindig zokogva hozzájuk botorkáltam, úgy ölelt át engem a családom, a Shelby família. Mindig is tudtam, hogy fantasztikus családom van, így eltökélten és megkönnyebbülve készültem folytatni az életemet.

Két hete vallottam a másságomról a családnak, így mintha újjászülettem volna! Ők teljes mértékben mellettem álltak, bár láttam rajtuk, hogy aggódnak. Ma egy különleges meccsre megyek, ahová Erik, a segédedzőm kísér el. Egy éjszaka, két nap az egész, de a szüleim úgy köszöntek el, mintha hosszabb időre mennék.

A tábor óta nem is gondoltam arra a srácra, Frankre, akivel ott jöttem össze, mert nem voltam szerelmes bele. Helyes fiú volt, de nekem mégsem dobogtatta meg a szívem! Egyedül csak a farkam volt az, amely reagált minden közeledésére. Kellemes volt, de csakis ennyi! Remélem, többet nem fogok vele találkozni!

– Tom, ne izgulj, biztosan nyerni fogsz! – rázott fel az edző a gondolataimból. – Nemsokára megérkezünk a szállásra, onnan nincs messze az edzőterem és a stadion.

– Rendben, Erik, én nem izgulok!

Ez igaz is volt, mert minden alkalommal, amikor a ringbe léptem, inkább lett úrrá rajtam a sport iránti szenvedély, a nyerni akarás, mint a szorongás.

– Ismerlek, Tom, tudom, milyen elszánt vagy, és ettől is vagy annyira jó bokszoló! Rendezett vagy, kitartó, és rideg, mint a kő! Nem is értem, hogy fordulhat meg alattad annyi nő?

Kacagva beszélt, persze mosolyogtam én is, csak éppen én kínomban. Ha tudná, mennyire nehéz nekem azokat a csajokat magam alá tepernem!

Már a bőrt ütöttem az edzőteremben, és alig vártam, hogy végre beléphessek a ringbe. Azt akartam, hogy mindenki legyen büszke rám: a családom, az edző, és persze a szövetség is, ha már esélyt adtak nekem! Muszáj jól teljesítenem!

Nyolckor kezdődött a meccs, és én az öltözőben vártam a soromra, viszont nem bírtam megállni, hogy fél szemmel ne a fiúkat stíröljem! Kíváncsi voltam magamra, kivált-e valamilyen érzéseket belőlem egy izmos, sportos pasi látványa! De nem! Semmi! Vajon egyszer beindítja a fantáziám, és valahol vár rám az a férfi?

Fantasztikus meccs volt, mert kiütéssel nyertem, és ez kurva sok adrenalinnal töltötte fel a testem! Boldog voltam, és az edzőt kerestem, ami furcsa is volt, hogy nem volt még ott mellettem. Így elindultam az öltöző felé, hogy minél hamarabb zuhanyozzak, és tiszta ruhába bújjak, utána pedig irány a bár, ideje, hogy lazuljak!

Sporttáskámmal a vállamon indultam a folyosóra, amikor Erik állt meg előttem sápadtan, valamitől lesújtva. Nokia telefonját szorongatta, és nézett rám, még mindig a mondandóján gondolkodva.

– Nyertem, Erik! – mosolyogtam rá, talán nem is látta a meccset, és ezért ilyen réveteg. – Nem haragszom, hogy eltűntél,nyugi, viszont most irány a bár, és kezdődhet a buli!

– Tom! Kaptam egy hívást, az otthoni rendőrség hívott... A szüleid autója karambolozott!

Ez csak egy rossz vicc! Álltam, és hallgattam őt némán, a tudatomig el sem jutott, miről beszél! Erik egy határozott ember, ilyennel nem szokott viccelni, és a testbeszéde is azt sugallta, hogy nagyon is komolyan gondolta.

– Jól vannak anyáék? Brian?

Az ájulás határán voltam, mégis tudni akartam, mi van a családommal!

– Ugye, nem!

– Sajnálom, Tom! Mind a hárman meghaltak... A részleteket nem tudom, nekem is csak ennyit mondtak.