Reggel Jimmy úgy érezte magát, mint akin átment egy úthenger, ami érthető, mert nem a saját ágyában aludt, és nehezen jött álom a szemére az éjjel. Hánykolódott egy darabig, majd úgy döntött, inkább kimegy a konyhába, és eszik valamit, hátha az segít. A hűtőben való kis kutakodás után a jégkrém mellett döntött, a pultra felülve nyammogott, míg közben a telefonján nézelődött. Ahogy lapozgatott a bejegyzések, reklámok között, csak akkor jutott eszébe, hogy a készüléket ma szinte a kezébe sem vette. Egy doboz jégkrémmel, és több tíz bejegyzéssel később talált rá egy hírre...

„Tűz ütött ki egy elhagyatott raktárépületben. Egy tűzoltó megsérült, kórházba szállították. A kezelése még folyik!"

A sorokat olvasva eszébe jutott az a srác a kórházban. Az, ahogy íriszeik egymásba kapaszkodtak, mintha segítségért rimánkodna.

Ments meg...! – mintha erre kérte volna...

Jimmy lerakta telefonját, és fáradtan, zavartan megdörzsölte az arcát.

Ez hülyeség, csak beképzelem...

Elpakolt maga után, majd aludni indult, próbálta elfelejteni azt a bizonyos tűzoltó fiút...

Így már érthető, miért érzi fáradtnak és levertnek magát, ezért ignorálta egész délelőtt Suzut, a ma igazán meglepően jókedvű lányt.

– Tegnap még bőgtél, ma meg kurva jó kedved van! – mondta ezt direkt úgy, hogy lány kapcsoljon: ma neki van rossz napja.

– Jim, attól, hogy te búval baszott vagy, nekem még lehet jó kedvem! – trillázott tovább a lány bőszen.

A pultra hasalt, ami nem igazán illő, de most üres volt a kávézó, így a fiú nem is foglalkozott vele.

– Először is: ma fizut kapunk! – mutatta az ujjával, mintha a fiú csekélyértelmű lenne. – És képzeld: mégsem vagyok terhes!

Végre valami jó hír mára! – gondolta Jimmy, és mosolyt erőltetett az arcára. Mondjuk az le is fagyott hamar, mert a lány jó hangosan visongatni kezdett.

– Örülök, Suzu, de lehetne, hogy pár decibellel halkabban örülsz te is neki?

– Mi a bajod, Jim!? Másnapos vagy? Esetleg átkefélted végre az éjszakát? – próbálta faggatni kuncogva a lány.

– Először is: nem szoktam inni, és dolgoztam éjjel is! Másodszor pedig – nem mintha lenne hozzá közöd – nincs pasim...

Suzu tudta, hogy válogatós a barátja, és nincs is valami nagy önbizalma, de ő mégis mindig biztatta: éljen, és szedjen fel végre valakit, akár egy-egy éjszakára! De nem, Jimmy hallani sem akar róla, egyszer megégette már magát, azóta jóval óvatosabb.

– Ezzel a külsővel bárkit megkaphatsz, és...

Szerencsére nem tudta folytatni, mert az ajtó fölé szerelt csengő jelezte, hogy jött valaki. Jimmy utálta ezt a témát, még beszélni sem akart róla, ezért is csak Jin, Suzu, na, meg az exe, (ha hívhatja így) tudott róla!

Végül elég hamar lement a műszakja, és ha nem a fizetésre vár a fiú, már rég hazaindult volna. Napközben Kevinírt neki, hogy otthon már minden rendben, haza tudnak menni. Ő ezen fellelkesülve jobb kedvvel, és jóval vidámabban fogadta a vendégeket.

– Jim, most írt Ronie, hogy már úton van, és képzeld jön vele a pasija! Mondjuk, én azt sem tudtam, hogy van neki!

– Ronie helyes, kedves pasi, még szép, hogy van mellette valaki! – ezt nem azért mondta a fiú, mert tetszik neki a főnöke, csak egyszerű tényként közölte.

Ezzel Suzu is egyetértett, mert csak bólogatott intenzíven.

Jimmy már átöltözve, útra készen várta főnöke érkezését, amikor egy turistacsoport lépett be az üzletbe. Suzu azonnal bociszemekkel nézett rá segítséget kérve!

Így hát a fiú újra magára vette a ☕ RainCafe logós kötényét, és sorban készítette el a rendeléseket, ami neki egyáltalán nem büntetés. Imád kávét csinálni, és a habba szebbnél szebb képeket rajzolni! Főleg azért szereti, mert a szívét melengeti, ahogy a vendég egy-egy kreálmányát fényképezi. Most is így történt: a korábban csendes helyen pillanatok alatt nyüzsgés, zsivaj lett.

Emiatt is fordulhatott elő, hogy nem látta az érkező Roniet, és főleg azt, aki mellette ténfergett...

*

Daniel földbe gyökerezett lábbal állt, amikor felfedezte újra azt a barna szempárt. Tekintetük azonnal egymásba fonódott, kizárva maguk körül a külvilágot. Komolyan mondom, én sem tudom, meddig állnának még ott, ha az idilli képbe Ronie bele nem rondít.

Mert Ronie egyből észrevette a változást Danielen: hogy amint felfedezte, azonnal megakadt a szőke fiún a szeme.

Oké, ez érthető, hiszen Jimmy minden szemnek gyönyörű! – ezzel nyugtatta magát. – Vagy talán ismerik egymást?

Viszont amikor már kellemetlen volt neki is látni, ahogy szemeznek egymással...

– Jimmy! Köszi, hogy megvártál! – kiáltotta el magát, várva a hatást.

Alkalmi szexpartnere a szokásához híven fapofával fordult el, de azt is látta rajta, hogy ez az elszakadás számára kurva kellemetlen. El is kapta a fiú kezét, és maga után húzva vette célba a szőkét. Nem akart feltűnést kelteni, vagy jelenetet rendezni, mert tele volt a hely vendégekkel. A másik dolog, hogy Daniel nem ilyen! Egyelőre csak ki akarta deríteni, miért viselkedett így hirtelen. Ronie hisz benne, hogy az embernek valahol a világban megvan a társa, és ha a fiúnak Jimmy az... Ő biztos nem áll az útjába, akármennyire is fájna!

Daniel bambán nézett körbe, mert még ő maga sem értette a saját reakcióját.

Mi a fasz bajom van? Mi van a fiúban, ami rabul ejt azonnal? – tűnődött el.

Amikor Ronie elkapta a kezét, és rángatta maga után, reagálni sem tudott hirtelen. Úgy viselkedett, mint aki részeg, és azt sem tudja, melyik bolygón van. Az újabb döbbenet akkor jött, amikor leültette őt, mindezt olyan hévvel, hogy csak arra eszmélt, mikor segge találkozott a székkel.

Innentől csak a teste volt jelen, az elméje szabadságra ment, vagy talán még Ronie ágyában pihen.

– Ő a barátod, főnök? – próbálta Suzu diszkréten faggatni, de az egy olyan helyen nem igazán lehetséges, ahol őket nézi mindenki.

Jimmy is kíváncsi volt a válaszra, még úgy is, hogy szíve szerint már indulna, mégis sunyin, oldalazva hajolt a lány irányába, hogy a választ ő is hallja. A kis kíváncsi... Persze ezt a mozdulatot a főnöke is látta...

– Amúgy jóképű, csak olyan, ... mint aki citromba harapott. – már szinte suttogta az utolsó pár szót.

És tényleg! – gondolta a szöszi, mégis valamiért zavarta, hogy lány így kibeszéli...

– Megsérült, biztos fájdalmai vannak!! – bukott ki hirtelen a száján.

Azt a rohadt! – harapott a szája szélébe Jimmy. Maga sem értette, mi volt az előbbi. Szíve szerint fejvesztve elrohant volna, míg rá nem jött...

– Én nem mondtam semmi rosszat! – mondta a főnökének és lánynak, mert úgy néztek rá mintha szellemet látnának.

Persze közben Daniel is hallotta, amit a fiú mondott róla, és rejtélyes módon mosolyra húzódott jobboldalt a szája sarka.

– Te ezt honnan tudod, Jim!? – Suzu kérdésére Jimmy lefagyott,

Ronie kíváncsi arcot vágva sasolt, a tűzoltó fiú pedig mellkasa elé kulcsolta a karját, és kíváncsian várta a fejleményeket, a szöszi válaszát.

A szemét!

Na, de azért ő is megszívta! Olyan hévvel kulcsolta maga elé karját, hogy hirtelen megnyomta a repedt bordáját, de csak magában szenvedett, mert ha felsziszegett volna...

Na, erre mondják: isten nem ver bottal...

A pult körül szinte megfagyott a levegő, hárman is arra vártak, hogy a barista szöszi milyen válasszal áll elő. Daniel meg kurva jól szórakozott, aminek igazság szerint az idejét sem tudta, mikor fordult elő vele utoljára. Eddig Jimmy rá sem nézett, mert attól félt, még jobban beéghet.

Miért vagyok ideges, hiszen semmi rosszat sem csináltam! Egyszerűen csak elmondom, hogy honnan tudom, utána meg hazamegyek, és ezt az egészet magasról letojom! – persze gondolatban minden egyszerű...

– Szerintem, mindegy is, Suzu, honnan tudja. – törte meg a csendet Ronie, hiszen látta, hogy a szöszi nem igazán akar válaszolni.

Dzsekije zsebéből elővette a már elkészített borítékot, amit azonnal át is nyújtott az alkalmazottainak. Jimmy közben még mindig a hülyesége miatt korholta magát, és tudta jól, hiába zökkentek most ki, várják a válaszát. Amire összeszedte magát végre, a barátja hívása volt az, ami megmentette. Azonnal nyúlt is a telefon után, és számára is meglepő módon szólt bele:

– Jin, kedves!

Mi a fasz? Ezt miért kellett...!?

*

Daniel még a hazavezető úton is a szőke fiúra gondolt, próbálta feldolgozni magában a sok új infót. Már tudta a nevét, hogy hol és mit dolgozik, ami akár még jól is jöhet. Viszont valami miatt mégis csalódottnak érezte magát, még úgyis, hogy vele ez nem igazán fordult elő. Olyan érzelmek törtek fel belőle, amelyekről csak hallomásból tudta, hogy léteznek.

Ez az újabb érzés, ami most hatalmába kerítette... a féltékenység!

Ki az a Jin? Kérdezzem Ronit? Á, nem, azzal csak lebuktatnám magam... Holnap újra menjek el a kávézóba, és faggassam ki a lányt? Cc'ccc dehogy, az nem vallana rám! – ilyen, és még furcsább gondolatok kavarogtak az agyában.

– Daniel! Hazavigyelek, vagy ma is nálam alszol? – kérdezte Ronie, mert már frusztrálta, hogy a partnere kussol.

Arra is rákérdezhetett volna, hogy mi is történt a kávézóban. Mégsem tette, mert ismerve a fiút, magasabb falat húzna csak maga köré, és talán még ennyire sem lehetne az övé.

– Vigyél inkább haza, anyám biztos tud már róla, hogy éjjel leléptem a kórházból.

*

Lassan egy hete a váratlan kávéházi találkozásnak, és annak, hogy Jimmy sikeresen leégette magát. Azóta sem szívesen néz a főnöke szemébe, még úgy sem, hogy az rá se kérdezett a történtekre, vagy arra, hogy honnan ismeri a párját. Mintha nem is érdekelné, vagy inkább tudomást sem vesz róla!?

Eleinte attól félt a fiú, Ronie annyira kiakad, hogy szó nélkül lapátra teszi. Habár nem így történt, mégsem érezte magát biztonságban.

A másik dolog, Kevin... Miért keverte bele? Oké, meg is kapta érte a magáét, és sok nasiba került, míg a hülye beszólása miatt barátját megbékítette.

Ma szabadnapos, csak éjjel dolgozik, ezért is döntött úgy, hogy előtte átmegy barátjához, és segít az appot finomítani, na, meg őt is tovább tudja puhítani... Baseball sapka, kapucnis felső és fekete szaggatott farmer, ebben indult útnak, ugyanis nem kíváncsi a sok vizslató szempárra. Ő maga nem érti, miért bámulja meg mindenki, hiszen semmi extra nincs benne, csak egy hétköznapi fiú, és ennyi.

A megállóban fiatal, talán középiskolás korú lányok csoportja sugdolózott, ahogy elhaladt mellettük, de ez sem érdekelte őt, hiszen nőneműek, így nála semmi esélyük. Félrevonulva várt a buszra, közben telefonján az Instagram fiókját lapozgatta.

Semmi érdekes. – gondolta magában, majd zsebre rakta, és a füleséért kotorászott a táskájában. Kereste egy darabig, kizárva a vihogó csajokat, amikor a szeme egy előtte megálló bordó Nissanra tapadt.

A barom, ez buszmegálló, itt meg sem állhatna! – ezen filózott, amikor lehúzta az ablakot az autó gazdája.

– Jimmy! Gyere, elviszlek! – kiáltotta oda Victor, akinek azt sem tudta hirtelen, örüljön-e. – Gyere már! Tiltott helyen állok!

Ha igazán szívatni akarná, úgy tenne, mint aki észre sem vette. De nem, mert a csajos brigád egyre jobban idegesítette! Főleg amint Victort meglátták, az beindított egy újabb visító hullámot.

– Jövök már, drágám! – szólt oda, elkábítva a négy vinnyogó lányt.

– Drágám?? – kérdezett rá szinte azonnal hüledezve a fiú, ahogy becsukódott a jármű ajtaja.

– Poén volt, hogy lerázzam a sok kellemetlen "rajongót". – intett fejével a lányok irányába.

– Értem! Téged zavarnak a lányok! Vagyis nem vagy biszex.

– Nem! A lányok idegesítenek engem! – közölte fölényesen Jimmy. – Amúgy mit keresel erre? Látta a fiú, ahogy Victor megfeszült a kérdésére, már fel is akarta adni, hogy választ kap még ma.

– Orvosnál voltam... A kórházban.

– Beteg vagy? Nem is látszik rajtad!

– Jimmy, örülök, hogy találkoztunk, mert a klubban beszélgetni nem igazán tudunk. – terelte V a témát. – Én komolyan a barátod szeretnék lenni!

Már az gyanús volt a fiúnak, hogy nem becézgette, a teljes nevén hívta, ráadásul érezte, hogy valami nem stimmel nála.

– Miről szeretnél velem beszélgetni? Amit kell, azt ott is...

– Nem! – emelte fel a másik a hangját. – Vannak emberek, akik rosszat akarnak nekem, és neked is...Van időd most? Igyunk egy kávét!

Oldalra pillantott a szőkére, és ahogy az bólintással jelzett, hogy rendben, már az utat figyelte mereven.

– Mire gondoltál, V? Ha gond van, csak szólj Romusnak...

– Nem! Ő sem tudna segíteni nekem! Azt meg, hogy kirúgjon, nem engedhetem meg magamnak!

– Miért rúgna ki? Ő nem olyan, hidd el nekem!

– Tudom, te jóban vagy vele, és erről már sokan beszélnek. Viszont én azt is tudom, hogy te nem vagy olyan.

Jimmy kiakadt a pletyka miatt, de nem azért, mert beszélnek róla. Vajon mit hihetnek, milyen kapcsolatban vannak? Mégis amit furcsállt, hogy ő semmit sem hallott vissza. Ezért egyre jobban érdekelte V és a mondandója.

– Köszi a bizalmat! Hallgatlak! – egyelőre eszében sem volt felvilágosítani Romusról, és a kapcsolatukról.

Victor még a poharával játszott, amit menet közben kihoztak, és most nem jókedvűnek látta, inkább idegesnek, szomorúnak. Igazán meglepte, mert nem így ismerte mega fiút. Talán ez az igazi arca, és amit éjjel mutat, csak egy álca?

– A klubban sok rossz dolog folyik, amiről a főnök nem is tud. Én lassan két éve dolgozom ott, és engem is be akartak vonni már, de amikor rájöttek, hogy hiába, onnantól kezdve kezdtek velem is szemétkedni. Nekem fontos ez a meló, szükségem van a pénzre! Tudom, hogy téged még Romus miatt nem környékeztek meg, viszont, ha nem vagy velük, előbb vagy utóbb kikészítenek!

– Mondd már, mi folyik ott! –förmedt rá ingerülten a szőke.

– Te lassan egy éve dolgozol ott, mégsem tűnt fel, hogy senki sem marad egy hónapnál tovább!?

– Most, hogy mondod... – válaszolt Jimmy, és egy kis gondolkodás után neki is kezdett érdekes lenni a dolog.

– Először mindenkivel megy a jópofaság, utána partiba vágják...

– Micsoda!? Partiba!? – a szemei kikerekedtek, és nem azért, mert nem tudja, miről van szó, sajnos, nagyon is tudja. Inkább a felháborodása az, ami okozta.

– Jönnek a vendégek, és liciteket kötnek, mindezt úgy, hogy az illető semmit sem sejt. Elkábítják, majd egy szállóban többen...

– Ezt... hogy? És miért nem jelentette még őket senki? Ki van benne?

A kérdések egyre csak jöttek.

– Úgy adják elő, mintha az áldozatok lennének a hibásak, ha egyáltalán emlékeznek valamire, mert a dolguk végeztével...

– Bassza meg! Erről Romusnak is tudnia kell! – olyan hirtelen és vehemensen köpte a szavakat, hogy Victor meg is riadt.

– Igen! Egyszer, de még nem most! Azért mondtam el, hogy te vigyázhass magadra, bár mint mondtam, tőled egyelőre tartanak! De csakis egyelőre!

– És Jocky tud róla?

– Igen... – V lehajtotta a fejét, és mintha gondolkodna, mit mondhat el neki.

– Azért is jár be olyankor, amikor én is dolgozom. Tudom, néha nagyképű, bunkó, de egyedül benne bízom... És most már benned! Kérlek, vigyázz magadra, és ne kerülj bajba! Egyelőre nem mondok neveket, de úgy csinálom mindig, hogy veled egy műszakban legyek!

Szörnyű, amit Victor elmondott, és őszintén sajnálta azokat a fiúkat! A másik, ami aggasztotta, hogy ezt nem beszélhette meg Jinnel, mert félő, hogy egyből szólna a párjának. Így ennek az ügynek a megoldásával, a sok kusza gondolattal a fejében magára maradt. Biztos volt benne, hogy mostantól figyelni fogja a klubban a táncosokat, és még egyvalamiben biztos volt!

Félreismerte Victor-ot!

*

– Daniel, délután el kéne jönnöd velem valahova! – állt meg Esther a fia mellett a konyhában.

– Hova? – kérdezte a fiú, pedig tudta, hogy esze ágában sincs vele tartani.

Egyre jobban a szőke fiú, és a 'hogyan tudnék vele találkozni' téma foglalta le az elméjét. Úgy, és olyan hirtelen került a hatása alá, hogy szinte már magára sem ismer! Amint felkel, a szöszi szemeit látja, ha aludni próbál, szintén! Ha a telefonját nyomkodja, akkor is, és ami a légcsúnyább az egészben, amikor Roniet dugta a minap, akkor is őt képzelte oda.

Talán szakítanom kéne Ronival, mert ez így nem tisztességes!

– Azért gondoltam a mai napra, mert holnap már mész dolgozni. – zavarta ki kósza gondolatmenetéből az asszony. – Bár szerencsére a százados még nem enged ki terepre!

– Az kinek szerencse, anya? Neked biztos! – sarkon fordult, és ott is hagyta az asszonyt.

– Igen! Nekem! – kiabált az utána. – Készülj, egy óra múlva indulunk!

Tudta a fiú, hogy semmi értelme az ellenkezésnek, mert anyja mindent elér, amit egyszer a fejébe vesz.

– Most komolyan így, ebben a ruhában akarsz jönni? – kérdezte az asszony, amint a fia megállt előtte.

A fiú szakadt, koptatott farmer-fehér póló-kockás ing kombót vett magára, és igazán dögösen nézett ki benne. Mondjuk Daniel bosszúból öltözött így: ha már muszáj neki mennie, akkor az anyjának el kell őt viselnie ebben a szerelésben!

Mit képzelt, miben megyek? Kisestélyiben?

Selyemkendőbe csomagolt ételhordó edények sorakoztak az ajtó előtt, a fiú egyből látta: az anyja jóval túllőtt a célon. Daniel terepjárójával mentek, de hogy hova, az számára még mindig kérdéses.

– Megtudhatnám végre, hova megyünk? – faggatta az asszonyt, ki tudja már hányadik alkalommal.

– Egy kedves barátomhoz, fiam, már idős, ezért készültem neki pár fogással.

Egyszerű választ adott, valahogy Daniel mégis azt érezte, valami van a háttérben.

Nem sokat kellett menniük, amikor egy régimódi, fakerítéses ház előtt állította le Daniel a járművet. Esther igencsak be volt sózva, mert a motor még le sem állt, már pattant is ki, és sietett hátra. A fiú nézte is őt mélán: ki lehet az a barát, aki anyjából ilyen reakciót vált ki!

A kapun simán bejutottak, és már a hagyományos hanok felé sétáltak... Oké, ez túlzás, mert míg a fiú cipekedett, az asszony előtte szinte szökdelt. Danielnek tetszett a kert, ahol helyet kaptak a nagyobb agyagedények.

Na, Esther asszony, feleslegesen dolgozott! – gondolta, ugyanis ezekben az edényekben kimchit tartanak, és amit cipel, abban is az van.

– Margonagyi, megjöttünk! – kiáltott, közben a lépcsőre ült, és a cipőjétől megválni készült.

– Isten hozott, Esther! – üdvözölte a nagyi mosolyogva. – És ő a fiad?

– Üdvözlöm! Daniel vagyok. – mondta a fiú, és mellé illően meg is hajolt.

A bemutatkozás és miegymás után, beléptek a kellemesen hűvös, illatos házba, majd leültek. A két asszony csacsogott az állapotukról, a virágokról, amit vettek a piacon, és mindenféle felesleges pletyka is szóba jött. Daniel eközben csak csendben ült.

– Ajj, de feledékeny vagyok! Kértek teát? – kérdezte a nagyi egy idő után.

– Majd én csinálok! – ajánlotta fel Esther, aki már talpon is volt, és a konyha felé vette az irányt.

– Ne fáraszd magad, Esther! Itthon van az unokám, majd ő csinál nekünk!

Esther egyből izgatottan fordult vissza, arcán megjelent a korához képest fáradt, de még most is szép mosolya.

– Jim! – szólította is unokáját az asszony.

Daniel ezidő alatt végig az anyját nézte, és dühös volt rá, ugyanis biztos volt benne, hogy kerítőt játszik újra, mint eddig már jó pár alkalommal! Tudja róla, hogy meleg, az első perctől fogva, ezért mindig próbálja összehozni valakivel, ami eddig sohasem sült el jól!

Mert Daniel vadászni szeret...

Ezért eldöntötte magában: akármilyen helyes fiú az a bizonyos unoka, undok lesz vele, márcsak azért is, nehogy már az anyja nyeregben érezze magát!