Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

21.



Újra hangos üvegcsörömpölés hangja zavarta fel az éjszaka csendjét, ugyanis mióta Jackson megtudta, hogy Jimmy újra a bárban dolgozik, minden éjjel eljár, és őt figyeli. Vagyis figyelné, amikor dolgozik persze. És attól, hogy nem látja, nem találja, még mindig igen frusztrált, ezért részegen betépve újabb fiúcskával vezeti le a feszültséget. Azonban az sem igazán segít, egyre inkább nem, ha lehet ilyet mondani.

Szerencsére a szöszi és szerelme úgy egyeztek meg, hogy nem minden nap megy be, sőt nélküle még a bár környékére sem mehet. Így a bájgúnár még nem járt szerencsével.

Vicet és Jockyt viszont látta már, és nem sok kellett hozzá, hogy elé álljon. Meglepő, de sikeresen tartotta magát a Briannel való megállapodáshoz. A magas fiú, aki Vicet akarja megbékíteni újra elutazott, így nem tarthatott vele, ezért is figyel elszántan Jackson a sarokban ülve, miközben az italok a már nem száraz torkán egymás után csúsznak le. És míg neki szerencséje van, hogy nem ismerte fel senki, akitől tartania kéne, addig Jimmy gyanútlanul készül a következő műszakjára, semmitől sem félve.

*

Arcára fagyott mosollyal ébredt Daniel, ami igazán nem jellemző rá. Még az sem törölte le arcáról a szépítő vigyort, hogy a szemébe sütő napsugár azt majdnem kiégette. Hogyne örülne drága tűzoltónk, amikor karjaiban fekszik a világ legszebb, legjobb ágymelegítője. Arcát szöszije hajába fúrta, imádott eper illatát mélyen slukkolva. Kell ennél több?

Bár biztos lenne ötlete, mit csinálhatnának még így korán reggel, de Jimmy dolgozni megy a kávézóba, ráadásul fáradt is cseppet, így beéri egyelőre ennyivel. De mielőtt még beindulna a fantáziád: ágytorna, meg miegymás... Nem! Nem szeretkeztek egész éjjel, sőt az első alkalmuk óta sem!

A fáradtság oka nem más, mint Jimmy imádott nagyija, akit orvoshoz vittek előző nap ketten. Nem is az utazás és az orvossal járó dolgok fárasztották őt le. Margo nagyi sok-sok, mondjuk ki: felesleges kérdése. Daniel is kedveli az idős asszonyt, aki egyfolytában csacsogott, kíváncsiskodott, az anyjáról, a húgáról, a munkáról úgy faggatta ki, és húzta ki belőle az információt, mint valami kém. Azonban Daniel nem is haragudott az asszonyra ezért. Végül Margo nagyi addig erősködött, hogy vacsorát főzött nekik, amit örömmel fogyasztottak el. Ha már az idős asszony nem haragszik, hogy szeretett unokája egyre ritkábban van otthon éjjel! Sőt! Az, hogy a két fiú egymásra talált, boldogsággal tölti el!

Vacsora után, pár dolgot Daniel javaslatára Jimmy össze is szedett, amik még a csepp nappaliban egy bőröndben pihennek. Épp azon pihenteti szemét, miközben szöszijét egyre szorosabban öleli, mindezt úgy, hogy Daniel azt észre sem veszi. Ugyanis természetessé vált már számára, hogy a fiú, akit annyira imád, ott szuszog a karjában.

Azonban Jimmy felkelt a jó érzésre, majd egyre jobban simult szerelméhez, még mindig behunyt szemmel. Az idősebb ekkor már nem bírt magával, és nem csak a haja illatát akarta érezni, így lágy csókokkal kezdte arcát, nyakát behinteni. A csóknál, érintésnél mi még fenségesebb? Szerelme érzékeny teste, amely egy apró érintése nyomán is megremeg. A hangja, és a sóhajai, amelyek elhagyják gyönyörű ajkát, jelezve, hogy nagyon is élvezi, amit csinálnak vele. Jimmy meg sem fordul, csak karját emeli meg, hogy párja tarkójára foghasson vele, majd oldalra fordítja fejét, és úgy vonja magához közel. Először apró puszikkal, majd már egy szenvedélyes csókkal köszöntik egymást és a számukra csodálatos reggelt. Nyelv a nyelven suhan, majd az eleinte lassú táncból fokozatosan pörögnek fel. Közben persze elindulnak a vágyakozó, kíváncsi ujjak is. Daniel úgy járja be szerelme nekifeszült, és már felhevült testét, mintha nem érintette volna még. Azonban tudja, most semmi másra nincs lehetősége, neki ez bőven elég, de hogy Jimmynek elég-e, az már másik kérdés! Azonban Daniel bárhogy is menne tovább, csókjaival hintené, nyálazná végig szerelme testét... nem teszi. Nehezen, de megszakítja a csókot, és kíváncsi, kiéhezett ujjainak is megálljt parancsol.

– Jó reggelt, szépségem!

– Jó...reggelt, Deni! – válaszol erőtlen, vékony hangján a szöszi, szegény azt sem tudja hirtelen, most mi történik.

De mielőtt megkérdezni, vagy akár egy újabb csókkal bátorítani tudná párját, az kimászik mellőle becélozva a fürdőszobát. Végig követi szemével, ahogy a fiú, és csupasz, kívánatos tompora eltűnik előtte. Bár furcsának tartja a dolgot, szerencsére nem magát hibáztatja, már amiért ott hagyta a párja. Daniel mellett sikerült kiverni a fejéből a korábbi rossz gondolatokat. Tudja és érzi, mennyire szereti őt, így meg sem fordul a fejében az, hogy ő kolonc lenne. Amint meghallja a csobogó víz hangját, ő is kipattan az ágyból, és követi a párját. Azonban, hogy a zuhany alatt nem csak víz folyik...na, azt mi is tudjuk már.

*

Pár órával később, Jimmy a kávézó pultján elterülve bambul maga elé, így azt sem hallja, hogy V nagyon magyaráz neki valamit. Daniel nincs vele, mivel detektív szerepét tölti épp be, így Victor van mellette. Eleinte Jimmy túlzásnak és feleslegesnek tartotta ezt a féltést, de már élvezi, mert így mindig van mellette egy olyan személy, aki fontos neki.

– Vic! Ha én kezdeményeznék, az túl ribancos lenne? – szólal meg a semmiből a szőke.

– Ez most, hogy jön ide, Jim? – háborodik fel Vic, hisz akkor esett le neki, hogy egyszem barátja nem is figyelt rá eddig. – Én már cserepesre beszéltem a szám, hogy úgy érzem, figyel valaki, és mennyire parázok. Erre te meg csak a morcosra, meg a farkára gondolsz!

– Nem morcos! – hurrogja le egyből Jimmy. – A tiéd meg nyúlpofa! – vág vissza.

Pár pillanat csend áll be közöttük, később mind a ketten már jóízűen nevetnek.

– Ne haragudj, Jim!

– Te sem, hogy nem figyeltem rád! Mesélj, figyelek!

A pultra könyökölve, cuki fejét a két kezébe döntve figyelt barátjára, nem is sejtve, hogy mennyire komoly lehet a téma. Mint ahogy azt sem, hogy nem csak Victor van bajban.

– Azt magyarázom neked, hogy úgy érzem, valaki figyel engem! Pár napja vettem észre a bárban, de hiába néztem körül, senki ismerős nem tűnt fel. Jockynak nem mondtam, mert bezárna, vagy ami valószínűbb, mindenkit a falhoz állítana.

– És csak a bárban érzed? – kuncogott Jimmy, és maga elé képzelte Jockyt, ahogy falhoz állítja az embereket.

– Igen!

Jimmy gondolkodni kezdett, vajon miért érzi így a fiú, amikor eszébe jutott a modell kinézetű pasi.

– Vic! – húzta ki magát hirtelen, és megfeszült arccal nézte barátját. – A legutóbbi műszakom alatt keresett téged valaki. Egy magas jóképű pasi. Érdekes vigyorral, babaarccal, gödröcskékkel...

– Nem mutatkozott be? – kérdezett vissza V azonnal idegesen, ugyanis sejtette, ki kereshette, ami számára még a jobbik eset.

– Nem! Kérdezte, ismerlek-e, én meg rávágtam, hogy nem. Tudod, ki lehet?

Victor nem válaszolt azonnal, csak maga elé meredve gondolkodott. Itt lenne az ideje, hogy egyetlen barátját beavassa, hiszen biztos benne, a szöszinél jó helyen lenne a titka. Mégis akkor mi tartja vissza? Csakis az, hogy attól fél, a fiút is bajba sodorhatja! Agya járt ezerrel, pro-kontra listát gyártott a fejében. Végül döntött: ki más lehetne, aki osztozik vele e terhen, és nem ítéli, vagy árulja el!

– Van valami, amit már rég el kellett volna mondanom neked! – kezd bele nehezen, és már nem egy önfeledt, vidám fiú látszatát kelti. Arca, testtartása inkább egy megtört fiúé. Nem nézett Jimjére, csak a pultra figyelt mereven, ezért sem vette észre, hogy valaki állt mögötte. És míg Jimmy örömmel fogadta az újonnan érkezőt, addig Vic mit sem sejtett.

– Erre én is kíváncsi lennék! – dörrent fel mögötte amúgy kellemes hangján Ronie, Victor azonnal felé is kapta fejét. – Tudom, hogy ki vagy, mert leesett végre, mégsem mondtam el Jocknak, de kíváncsi vagyok, miért hazudsz mindenkinek.

Jimmy kíváncsian figyelt szívében egy rossz érzéssel. Ha igaz, amit az idősebb mond, újra túl naiv volt, és bedőlt Vicnek?

– Vic!?

Victor csak állt, és felváltva nézett Roniera és a barátjára, és már tudta, beszélnie kell, mert azt az embert bántja meg, akit pont nem szándékozott. Letörten sétált az ajtóhoz, elfordította a táblát, majd mutatta a két fiúnak, hogy üljenek le vele egy asztalhoz.

– Szóval, aki keresett téged, a legjobb barátod volt, és ő buktatott le? – kérdezte Jimmy azt, ami számára ebből a lényeg volt.

– Igen! De véletlen...

– Akkor sem! Vic, én sohasem árulnálak el téged!

Victor meghatódva figyelte barátját, de egy köszönömön kívül nem mondott semmi mást, és nem is nagyon kellett, az az egy szó neki nagyon is sokat jelentett. Nem véletlenül közeledett hónapokkal ezelőtt a szőke fiúhoz, szíve mélyén érezte: benne megtalálja az igaz barátot! Lelke akár szárnyalhatott volna, amiért a titkát elmondhatta végre, és kiderült, Ronie miért figyelte őt ferde szemmel. Az idősebb bár féltette barátját, biztosította róla, hogy ő is megőrzi a titkát. Így a keserűség egy sóhaj kíséretében szállt el belőle. Mégis van még egy ember, aki elé oda kell állnia, és színt vallania! És az nem más, mint Jocky, élete szerelme, és a párja.

Tudja, hogy az már nem lesz egyszerű menet, talán még szakítani is fognak! Mégis, mielőtt mástól tudja majd meg, beszélnie kell vele!

A kérdés már csak az, vajon Victor a beszélgetéssel nem késik-e el...

*

A fiúk beszélgetését több okból is abba kellett hagyni. A kávézó ajtajában vendégek várták a finom kávéjukat. Aztán Jin is meglátogatta a kicsijét, csak azért, hogy jól megszidja. Persze mindezt, csak játékosan amúgy Jin módjára. Érthető, hogy hiányzik neki a szöszi, és aggódik miatta! Viszont jogos volt a játékos szidás is, mert mióta Danivel együtt van, egyre ritkábban megy hozzá látogatóba.

– Még most sem örülök ám, hogy bejársz dolgozni!

– Tudom, Haver, de ott van velem Daniel, Nam, Ronie...

– Oké, ha Nam is ott van, nyugodtabb vagyok. De ígérj meg valamit! – hajolt az arcához közel hüvelykujjával fenyegetve Jimmyt.

– Haver...

– Ne is kezdd! – fojtotta a fiúba a szót. - Holnap wellnessezni megyünk, mert a sok aggodalom miatt kifakult a bőröm, fáj a gyomrom, és egyre stresszesebb vagyok! Már kufircolni sincs kedvem! Ezért Romus elvisz három napra.

Beszélt csillogó szemekkel, közben persze el is felejtette a lényeget.

– Kev, erre a részletre nem igazán voltam kíváncsi! – rázta fel Ronie. – És tudjuk, hogy elmentek, mert engem kért meg Romus, hogy figyeljek addig mindenre.

– Oké! – intette le barátját, ugyanis még mindig nem szereti, ha valaki a szavába vág. – Szóval ígérd meg nekem, ha Daniel nem ér rá, a bár közelében sem mész! Főleg, hogy a szerelmem sem lesz ott!

– Amúgy sem mennék, Haver, így egyeztünk meg! Ha dolgozni kezd, akkor is a szabadnapjain megyek csak.

– Nagyon helyes! – értett egyet azonnal Jin.

– Amúgy... – zavarta meg Vic, aki még csak akkor szedte össze magát a korábbi vallomása után. – én is ott leszek, és Jocky is...

– De a nyuszi csak téged lát! – intette le a fiút Kev.

– Ez nem igaz! – háborodott fel a fiú, közben újra előtört benne a lelkiismeretfurdalás.

Ha mégis igaz, amit Kevin állít, akkor Jocky még jobban fog szenvedni! Talán jobb lenne már most véget vetni a kapcsolatuknak! El kéne tűnnie? De azt hogy tehetné meg, amikor szereti?

Jimije apró mancsát érezte meg hátán, amint az nyugtatásképp végig szánt rajta. Hálásan emelte rá tekintetét, amikor Jimmy épp egy bátorító mosolyt küldött felé. Vic ugyanúgy visszamosolygott rá, és mélyen elzárta magában a dolgot.

Azonban van egy ember, akivel beszélnie kell, mielőtt még késő lenne!

*

Daniel egyre idegesebb és türelmetlenebb lett, utálta már az egész megfigyelést, meg úgy mindent. A kocsiban ült, a bájgúnárt figyelte, amikor az idejét sokkal kellemesebben is tölthetné! Szöszije mellett lehetne, akárhol is van épp, már ha figyelheti őt, neki az is elég. De nem! A házat figyeli, hogy ha csinál valamit Jackson, tudjon lépni, ha kell akár még követni is. Így mivel nem szívesen ült az autóban, – főleg, mert nem is történt semmi – nehezebben ment az idő, egy örökkévalóságnak tűnt, míg újra láthatja szöszijét.

Cheteltek, telefonon beszéltek, attól sokkal jobb kedve is lett. Mivel Jacksont nem látta aznap, nyugodtan indult el a szerelméhez, hogy munka előtt eltölthessen vele egy kis időt kettesben.

Amint a ház elől kikanyarodott, még nem sejtette, hogy Jacksont sokkal hamarabb fogja látni, mint szeretné!

*

Hétvége lévén sokan voltak a bárban, így a szöszi mellett egy másik fiú is dolgozott a pultban. A szokásos arcok tűntek fel, mindig szédítették a szöszinket valami nyomulós szöveggel. Általában a fiú simán lerázta őket, azonban Daniel a sokadik beszólás után igencsak mérges lett. Ezért amikor elszakadt nála az a bizonyos cérna, ami már inkább zsineg volt, a fiú annyira ideges lett, hogy a párja elé állt, és nem foglalkozva senkivel, lekapta. A hirtelen jött csók után Daniel arcán egy önelégült mosollyal, a szöszi pedig szégyenlősen, mégis boldogan néztek egymásra.

Azonban míg ők megrekedtek saját, boldog kis világunkban, mindenkit kizárva onnan, valaki egyre idegesebben figyelt a sarokban, és tombolni készült. 



Köszönöm, hogy olvasod. Még öt rész és vége...

Mamzi ❤️


Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro