20. 18+
Brian végül annyira belemerült a telefonálásba, hogy a szállóig sétált, és a cicájával beszélgetett közben. A lányt, Lisát ismerik Victorral mind a ketten gyermekkoruk óta, szinte együtt nőttek fel. Végül a két család Brian mellé szánta feleségnek, ami nekik igazából jól is jött, mert jól ismerik egymást. Az viszont más kérdés, hogy a fiú Vic iránt is érzéseket táplál, és nem csak, mint barát. Ez azonban viszonzatlan, mert a bohókás fiú, a mi drága Victorunk nem érez iránta mást, mint mély, őszinte barátságot. Brian ezt tudja, és mára már el is fogadta, mégis lelkiismeretfurdalása van, ugyanis Vic másságának titka miatta derült ki.
Tisztán emlékszik a napra, amikor részegen, jókedvűen botorkáltak haza, és volt olyan bátor, hogy barátját megcsókolja. Vic azonban lefagyott, nem is viszonozta azt a csókot, így finoman taszította el magától a kótyagos fiút. Akkor, ott nem beszéltek róla, Vic azt hitte, csak tréfa. Azonban másnap, mikor szóba került, Brian vissza lett utasítva, és mivel lázadó tinédzser volt, nem akarta elhinni, hogy ő, a gazdag és szép, minden nő és pasi álma... pont ő ne kellene annak, aki a szíve vágya! Onnantól kezdve állandóan próbálkozott, amikor esélye volt, meg akarta csókolni a fiút! Nem értette, ha Victor meleg, akkor ő miért nem kell neki, miért nem szereti? Ezért ami mára ugyan történelem, de fenekestül felforgatott két életet!
Brian egy családi összejövetel alkalmával, ahol a három barát szülei is jelen voltak, magával hívta valami csellel a fiút, és újra próbálkozott nála. V ellökte, és megfenyegette: ha nem hagyja abba, a barátságuknak is vége! Briant az nem érdekelte, hiszen őt akarta, szerelmes volt bele! Fel sem merült bennük, hogy ezt a civakodást, beszélgetést Victor apja végig nézte. Egy hét leforgása alatt minden megváltozott, az életük fenekestül felfordult! Brian már Lisa jegyeseként Sanghajba tartott, míg Victort, – aki a legnagyobb büntetést kapta az apjától, amiért szégyenbe hozta – bezárta a szobájába, majd csajokat küldött fel hozzá, gondolván, majd ő kineveli belőle ezt a nyavalyát!
Viszont ez nem volt hatásos, mert az összes lány, ahogy ment, úgy is távozott, ugyanis V nem nyúlt hozzájuk.
Az apja viselkedéséből is látszik, hogy pénzzel nem lehet észt, és értelmet vásárolni!
Brian és V kapcsolata megszakadt, azóta semmit sem tudtak egymásról. Ezért is ült azonnal repülőre a fiú, amikor Jackson hívta. Már nem megcsókolni akarja, vagy a szerelmét ráerőltetni a fiúra, hiába is érez iránta ugyanúgy még mindig... Bocsánatot akar kérni, és ha kér belőle, segíteni neki, és újra a barátja lenni!
Szegény bolond, nem is sejti, hogy ezzel újra csak ártani fog a szeretett fiúnak, és vele együtt egy másiknak is!
*
Azt gondolnánk, sőt várjuk is, hogy Jimmy amint ajánlatot tett Danielnek, szélsebesen haza rohannak, és gondtalanul egymásnak esnek végre beteljesítve a vágyat, ami hetek óta bennük tombol, és napról napra egyre hatalmasabb.
Viszont el kell szomorítanom titeket, mert ez azért mégsem ennyire egyszerű menet! Ugyanis mind a két fiúnak vannak démonjai, amelyek a hazavezető úton újra kezdték őket zaklatni.
Daniel ideges! Több dolog jár most a fejében!
Először is, azt hitte, Jimmy megcsalja, és emiatt akkor, ott ölni lett volna képes! Szégyellte magát már a gondolat miatt is! Most pedig ez a fiú, aki számára mindenkinél fontosabb, szeretkezni akar vele! Nem az aktussal van gondja, és azzal, hogy esetleg nem akarja! Ne értsétek félre! Daniel bár sok partneren van túl, esetében régen csak szexről volt szó, de most szerelmes, és nem tudja, hogyan tegyen boldoggá egy amúgy sebzett lelket.
Jimmy nem bánta meg, amit mondott, hiszen mindennél jobban szereti ő is a fiút, és boldoggá akarja tenni! Mégis attól fél, hogy eszébe fog jutni, feltör benne a múlt, és az a fájó emlék...
Ezért amikor még mindig csendben Daniel lakásába léptek, egy szót sem szólva egymáshoz, nem estek egymásnak. Jimmy tudta, rajta áll most minden, hiszen ezt a lavinát ő indította el.
Ha nem mondja azt, amit, nem lennének ilyen feszélyezett, zavaró csendben. Harcolt magában, a démonját próbálta elűzni, hiszen évek óta keseríti az életét, és emiatt nem is egyszerű neki.
Csendben indult a konyhába a mosogató felé, gondolta, egy pohár víz segít. Közben végig érezte magán szerelme kíváncsi, fürkésző tekintetét. Figyelte őt, ahogy a pohárért nyúlt, otthonosan mozogva a csepp garzonban, majd, amikor megengedte a vizet, amit a szájához is emelt. Közben a párjára nézett, így azt is látta, hogy mikor a pohár az ajkához ért, Daniel nyelt egyet. Ez volt az a pillanat, amikor még biztosabb lett a dologban! Hiszen Daniel is szereti, vágyik rá, mégsem rohanta le, nem erőszakos vele!
Így elé sétált, még mindig pohárral a kezében, és míg ivott egy újabb kortyot, addig szeme belekapaszkodott szerelme gyönyörű, most vágyakozó íriszeibe.
– Kérsz egy kortyot, Deni? – kérdezte talán kacérsággal a hangjában.
Ezt a párja is érezte, így csak bólogatott válaszként, le nem véve szemét a másikról. Csakhogy Jimmy nem nyújtotta felé a poharat! Ivott egy kortyot, majd a fiú tarkója után nyúlva húzta őt közelebb, és az ajkára tapadt. Tudta, vagy csak remélte, hogy azzal a mozdulattal nem csak a szomjúságát oltja. Daniel pedig úgy nyelte a vizet, mint egy sivatagi szomjazó, majd mikor már nem volt mit nyelni, magához húzta, ha lehetséges, még szorosabban a fiút. Ahogy nyelvük egymásba fonódott, az addigi kétely el is illant, és a bennük élő vágy azon nyomban elűzte a démonjaikat! A poharat lerakva Jimmy mindkét karját szerelme nyaka köré fonta, majd követelőző, kutakodó nyelvvel szállt a sajátja is harcba. Szinte falták egymást, úgy tapadtak egymásra, testüket ezerféle impulzus átjárta, azzal életre kelt újra mind a kettejük vágya és férfiassága.
Daniel szerelme combjára simított, jelezve, hogy ugorjon, így szót fogadva a szöszi lábaival szorosan belé kapaszkodott. Végig csókolóztak, míg az ágy elé nem értek, ott Daniel mégis megállt, elvált szerelmétől, és a vágytól csillogó szemébe nézett, mintha engedélyt kérne.
– Zuhanyozzunk le, Deni!
Olyan halkan, bátortalanul beszélt a szöszi, épp csak pihegett, közben félt, hogy szerelme nem is érti. Ő viszont hallotta, így apró csókot lehelt a fiú szájára, majd elindultak egy közös zuhanyra. Az ötletnek – amely csak elterelés volt akkor a zavarodott fiú részéről – nagyon örült, mert a zuhany alatt nem csak víz folyhat!
Jó egy órával később nem csak az izzadság került le róluk, már bizonyos testnedveiktől is könnyebb volt a két szerelmes fiú. Azonban hiába is elégítették ki egymást, még csak ezután következett az igazi együttlétük.
Míg Daniel szöszijét szájával kényeztette a zuhany alatt, ujjaival már előkészítette a fiú ánuszát, hogy minél kevesebb fájdalommal tehesse végre magáévá. Amint az ánuszához ért szerelme, Jimmy démonjai újra életre keltek, de a kényeztetés a farkán, és szerelme játékos, finom ujjai a testén és a bejáratán pillanatok alatt elűzték őket! A csempének dőlve élvezte az előtte térdeplő fiú minden tettét.
Amikor már szárazon az ágy felé tartottak, az idősebb ölében szerelme kicsi testével, Jimmy még mindig feszengett cseppet... Bár, hogy melyik volt jobban betojva, ne kérdezzétek tőlem, mert én sem tudom! Hiszen nem szűz egyikük sem, mégis ez lesz nekik az első igazi alkalom! Danielnek az első, hogy szerelemből érinti a párját, míg a drága szöszinknek első, hogy valaki nem erőszakkal mászik rá! És amíg morcos tűzoltónk aggódik, nehogy fájdalmat okozzon, addig Jimmy attól tart, hogy amint célba érnének, újra erősebb lesz benne az a bizonyos démon! Így hát nem csoda, hogy mind a kettő feszült.
Daniel óvatosan fektette szerelmét végig az ágyon, majd mielőtt akármit is csinált volna, szemét legeltette a gyönyörű fiún. Felette térdelt, úgy járatta a szemét rajta végig, pedig már látta így párszor. Mégis most más érzés kerítette hatalmába: a csodálat! Egy ilyen fiú az övé, és őt akarja!
Az ujjait fogta újra munkára, először is a szépséges domborulatokat bejárva. Gondolhatnád, hogy Jimmy nem nő, így nincs is rajta mit csodálattal vagy akár áhítattal érinteni. De magyarázd ezt meg Danielnek, aki minden milliméter érintése után szinte eszét veszti! Szerelme talpától az arca apró zugáig az összes helyet bejárta fürge ujja, amikor már Jimmy szinte visítva vergődött a kíntól, hogy ő is érinthesse párját! Ezt viszont a makacs fiú nem engedte neki! Azt akarta elérni, hogy ellazuljon, és mindent élvezzen a szöszi!
– Gyönyörű vagy! – suttogta, amikor újra köldökén és hasán táncolt az ujja.
Akkor már ő is nehezen tartotta magát, hogy ne hajtsa a fiút végre igába. Jimmy szólni készült, valami frappánsat odavágni szerelmének, viszont morci fiúja a lába közé feküdt, és a makkjára nyalt... Erre ő még levegőt venni is elfelejtett! Kikerekedett szemmel nézett az idősebb vágyakozó, most mégis rafinált szemébe, épp akkor, amikor a fiú nyelve makkjától a gátjáig nyalt épp végig...
– Bassza meg! – nyögte, vagy inkább visította vékony hangon Jimmy szerelme vállába kapaszkodva, mire Daniel meg is állt egy pillanatra. Ez új volt neki, eddig még nem káromkodott előtte a párja! Megakadt, nem tudta hova tenni az előző trágár szavakat! Vajon ő csinált rosszul valamit, kellemetlen lenne neki?
– Csináld, Deni! – ennyi kellett csak az idősebbnek, na, meg az a magas vágyakozó, kéjes hang, amellyel szerelme kérlelte.
Így mosolyogva játszott tovább, élvezettel készítette elő a bejutást. Míg szájával, nyelvével kényeztette párja hosszát, bevetette első ujját.
Jimmy kínlódott, de nem a fájdalom váltotta ki belőle a reakciót, inkább az érzés, amely, mint egy gyorsvasút, úgy haladt át rajta! Szerelme első két ujját meg sem érezte, vagyis nem fájt neki, mert a zuhany alatt már előkészítette, viszont a harmadik ujjánál kellemetlen érzés járta át. Párja újabb adag síkosítót nyomott az ujjára, amiről Jimmy azt sem tudta, honnan szerezte. Majd míg egyszerre a három ujjával dolgozott benne, a farkát torokra engedte.
– Bassza meg! – egy újabb káromkodás, amit a fájdalom és kéj egyvelege váltott ki belőle.
Annyira bejött neki az érzés, hogy fejét hátra feszítve ujjait Daniel vállába mélyítve egyszerűen csak élvezte.
Elméje rózsaszín ködbe burkolózott, pedig a párja még csak benne sem volt! Az agya már nem is kattogott! Apró, kéjes nyögések hagyták el a száját, ahogy párja ujjai munkálkodtak rajta s benne. Amikor már a nyögések hangosabbak, és Jimmy ujjainak szorítása tűzoltónk vállán erősebb lett, Daniel elérkezettnek látta az időt. Feltápászkodott szöszije mellé, és csak mosolyogni tudott hirtelen szerelme morgásán, amit kihozott belőle az ujjai és szája hiánya.
Szerelme dús, kiszáradt ajkaira hajolt, de finomkodni az imádott ajkakkal eszében sem volt. Úgy csapott le rájuk, mint sólyom az áldozatára, egyből behatolt nyelvével, a másikét azonnal hajkurászva. Jimmy a csókba nyögött újra, két kezét a fiú nyaka köré fonta, úgy húzta magához egyre szorosabban. Hiába volt idejük, mint a tenger, nekik valahogy a kielégülés utáni vágy egyre sürgetőbb lett! Amint Daniel egy igencsak hangos cuppanás kíséretében elvált szöszije általa meggyötört ajkától, azonnal a kis szekrény fiókjához nyúlt!
– Ne! – állította le Jimmy a mozdulatban, amitől a fiú kissé meg is torpant...
Nem akarja mégsem? Fájdalmat okoztam neki? – ilyen és hasonló gondolatok árasztottak el az agyát.
– Érezni akarlak, Deni! – súgta halkan, bátortalanul a párja, mire szinte hallani lehetett, ahogy Daniel szívéről legördül egy szikla.
Egy újabb, de jóval finomabb csókot kezdeményezett a már bordó ajkakkal, közben pedig magát pozícionálta. Felegyenesedve Jimmy combjai között, egy darabig még mindig csodálattal nézte az alatta lihegő fiút! Majd amint íriszeik ismét egymásra találtak, tudták, most megtörténik az, amire talán az első találkozásuk óta vágynak! Daniel lassan, lélegzetét visszafojtva nyomult előre, közben végig a szöszi arcára, és a még mindig vállába mélyedő ujjaira figyelt! Egy öblös nyögés hagyta el az ajkát, míg Jimmy kiengedett egy apró sikkantást.
Majd pihent, várt, hogy szerelme szokja tagját és méretét. Közben imádott ajkaira hajolt, s míg egy újabb csókcsatát indított, csípőjén mozdított egy aprót. Nyelvük, és már testük is összegabalyodva adták át magukat, élvezve a pillanatot! Hangos zihálás, kéjes nyögések hangja árasztotta el a csepp garzon hálószobáját, mellé a szerelem, és a szex szaga járta át.
Daniel nem sietett, minden mozdulata szerelméről, és annak óvásáról szólt. Lassú, de egyre mélyebb lökésekkel úgy intézte, hogy Jimmy élvezze az aktust! Abban persze nem is volt hiány, mert a szöszi már egy rózsaszín felhőre ülve várta a csodát! Így van, neki ez az egész csodának hatott, és élvezett is minden egyes érintést, pillanatot! Tudta, hogy Daniel vigyázni fog rá, és egy olyan helyre repíti, ahol eddig még sohasem járhatott! Az érzés, amikor egymásba fonódva értek el a csúcsra, minden képzeletét felülmúlta! Élvezte a forróságot, ahogy párja spermája belé robbant, ahogy az orgazmus után is karjaiban öleli őt még mindig szorosan... És Danielnek eszébe sem volt, hogy a szöszit kiengedje onnan! Ha lehet, már soha!
*
Verőfényes napsütésre ébredhettek Washington lakói, és ez energiával töltött fel mindenkit. Vagyis szinte mindenkit. Míg Daniel és Jimmy még mindig egymásba fonódva alszanak, addig Sam fáradtan az éjjeli detektíveskedésből épp hazatart. Persze Jocky sem élvezi annyira a reggelt, mert a puha ágyában kellett hagynia a meleg, kívánatos testet. Ugyanis az aznapi megfigyeléssel ő kezdett.
És míg kinek jól, kinek rosszabbul indult a reggel, addig Brian idegesítő hangra riadt fel. Hirtelen be sem tudta azonosítani, mi az a hang, és honnan zúdul egyszerre a fejére. Hiszen éjjel újabb bűntudtának köszönhetően sikerült lerészegednie. Morogva ült fel a szálló hatalmas ágyában, és csak fülelt, mi az a hang, amitől a feje majd szétrobban! Az első, amit sikerült felismernie, a szobához tartozó telefon, amely hangosan csörgött, majd a saját mobilja, amely szintén rikácsolt neki. És a harmadik, egyben legidegesítőbb hang az, ahogy valaki őrült módjára veri az ajtót!
A szobatelefon után nyúlt, gondolta az a legsürgősebb...
– Jó reggelt, uram! Azért telefonálok, hogy értesítsem: a barátja a szobájába indult!
– Köszönöm! Szerintem, már itt is van! – mondta, és bontotta is a vonalat.
Nehézkesen mászott ki az ágyból, hiszen erősen szédült, mert másnapos vagy inkább aznapos volt. Míg az ajtóhoz csoszogott, a mobilját vette kézbe, majd a hívó felet látva inkább félre is dobta azt.
– Mit akarsz, te barom! – morogta, közben óvatlanul kitárta az ajtót.
Igencsak megdöbbent, amint meglátta, hogy az áll az ajtóban, akit az előbb magában szidott.
– Ennyire ne örülj nekem, Brian! – mondta a látogató, és már indult a szobába, egyből a fotel és bárszekrény felé.
– Minek köszönhető a...
– Ne udvariaskodj! – rivallt rá a fiú. – Megtaláltad a kis Victor babádat?
– Nem Jackson, képzeld, nem is ismerik ott! – vágott vissza a fiú, és közben a fürdő felé indult.
– Az lehetetlen! Kai is ismeri! Kivel beszéltél? Kitől kérdezted egyáltalán?
– A pultos fiútól! – válaszolta, miközben könnyített magán – Valami Jimmy, asszem...
– Mit mondtál? – állt meg mögötte Jackson olyan hirtelen, hogy Brian még pisilni is elfelejtett. – Hogy hívják? – faggatta tovább, cseppet sem zavartatva magát.
– Jimmy, cuki szőke... – folytatta volna a leírást, de ahogy az előtte állóra nézett, már meg is bánta, hogy szólt a fiúról.
Jackson arcán önelégült mosoly terült el, szemei sátáni tűzzel ragyogtak fel...
– Jimmy ismeri Victort! Együtt láttam őket, és barátok, ahogy néztem. Vagyis a kis szépségem hazudott neked!
– Ismered a pultos fiút? – kérdezte félve Brian.
Akkor esett le neki, hogy akaratlanul, de bajba keverte a cuki fiút.
– Igen! Én meg őt kerestem, – terült el arcán egy gusztustalan vigyor – de ezek szerint már nem is kell! Köszi, Brian! Jövök neked eggyel!
Köszönöm szépen, hogy olvasod, és a vote- ot. Remélem tetszik...
Mamzi ❤️
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro