Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

18. 16+

Washingtonban napok óta nem esik az eső, helyette párás, nyomott a levegő. Emiatt a legtöbb ember kedvetlen, feszült vagy nyugtalan.

Jacksonra azonban ez nem igaz, ő ugyanis elégedetten nyúlt el a kanapén a nappalijában...

És miért elégedett magával annyira? Kezdjük szép sorjában!

Először is amiatt lehet, hogy a farkán épp egy szőke fiú tevékenykedett. Ne ijedj meg, nem a mi szöszink, Jimmy szorgoskodott rajta! Egyszerűen egy random fiúka, aki hasonlít Jimmyre, és akit rá is tudott venni egy kis délutáni dugásra. Mégsem emiatt érzi magát elégedettnek! Ugyanis terve sikerülni látszott, így már csak hátra dőlve élvezkedett.

Elsősorban a Victornak szervezett meglepetése hamarosan a városba érkezik, és azt a találkozást boldogan nézi majd végig! Nem gyűlölte a fiút, hiszen régóta ismeri, mégis az, hogy ő Jimmy barátja, és amint látta, jóban is vannak, sőt még mellette is lehet... Na, ez nagyon nem tetszett neki!

Nála már csak a mogorva fickót rühellte jobban, akinek az ő babyje a nyakába ugrott, majd önfeledten csókolózott is vele! Az nem is érdekelte, hogy a képét szétverte, ennyit megért neki! Így az ő sorsáról is gondoskodott! Ennek is örül, mégsem emiatt igazán elégedett!

A válasz erre egyszerű. Megtalálta a fiút, akit hónapok óta keresett! Es, ha már így van, eldöntötte: soha többé nem engedi el maga mellől! Monogám lesz, abbahagyja a drogozást, az ivást, ha kell! Miatta, érte mindenre képes! Abban reménykedik, hogy a mogorva pasival a szexig még nem jutottak el! Bár az sem hátrány!

Nekem Jimmy kell!

Ahogy ezt hangosan kimondta, az előtte térdelő fiúka épp torokra nyomta, és egy öblös nyögés kíséretében a szöszi neve hagyta el a száját, úgy töltötte meg spermájával a random pasi torkát...

*

Daniel is elégedetten szuszogott. Arcán egy tőle igazán meglepő mosoly ragyogott. Bár ő a Jackson által áhított szöszit tartja a karjaiban, mégsem azért elégedett, mert a farka a szájában van! Boldog, hogy a húga előkerült végre, és ami igazán számít, hogy az övé a világ legszebb szöszije! Így érthető is, hogy alszik, mint egy jóllakott napközis! Olyannyira, hogy amikor párja keltegette, csókolgatta, nem is gondolt semmi rosszra. Már az első angyali hang hallatán magához tért álmából, majd, amikor az ajkak az övét érintették, a karjaiba is fonta a fiút azonnal. Gondolkodás nélkül mélyítette el a csókot, miközben Jimmy kacagva magyarázott.

Sikerült azonban egy időre elnémítania, amikor nyelve a fiú szájában az övét kutatta. Felszusszanva, vagy inkább nyögve élvezték a csókot mind a ketten. Talán, ha egy készülék nincs Jimmy kezébe, és a vonal végén Sam nem óbégat folyamatosan... hangsúlyozom: talán... tovább is jutottak volna!

De hát ez van, őket valami, vagy valaki mindig megzavarja! Bosszúsan, de továbbra is boldog mosollyal az arcán szólt a telefonba:

– Mi a fasz van, Sam! Tudod te hány óra?

Még szerencse, hogy Sam jó messze van...

– Leszarom, Haver! Tegnap óta hívogatlak!

– Tudd, kivel beszélsz! – mordult rá Daniel azonnal.

Persze a szöszije közben csak meglepetten pillázott rá a karjaiban.

– Felfüggesztettek!

– Mi?

Na, erre egyből elszállt a rózsaszín felhő Daniel feje fölül...

– Miért? Beszélj már!

– A parkolóban a pankrátor akciód miatt! – mondta már jóval halkabban Sam.

– Ki jelentette? Az a gyökér Jackson?

– Igen! Egy hónap felfüggesztést kaptál, és mivel én is ott voltam, ráadásul szolgálati autóval, én is kaptam két hetet.

– Bassza meg! – mérgelődött Daniel, és ha nincs a szöszi, aki a karját lefoglalja, már a haját tépi. Rossz szokása, hogy a dühét az alkoholon kívül persze, így vezeti le. – És most vissza kéne mennem?

– Mondtam a kapitánynak, hogy hol vagy, így ráérsz hétfőn. De küldenek hivatalos levelet vagy e-mailt. Tudja a tököm!

– Ne haragudj, Sam! – kért elnézést, amikor leesett neki, hogy ez miatta van.

– Miért haragudnék? Én kértelek, hogy menjünk el Craigért! A többi meg csak grátisz! Kacagott az újonc a vonal végén, ez mondjuk segített is kicsit Daniel kedvén.

– Holnap este hazamegyünk, majd beszélünk! Kösz, hogy hívtál!

A vonalat bontva a készüléket mérgesen a földre dobta. Pipa volt, ami érthető, az agyát teljesen ellepte... sajnos már nem a rózsaszín, inkább a lila köd...

– Sajnálom... – hallotta meg Daniel az angyali hangot, mire értetlenül nézett szöszijére.

– Mit sajnálsz, szépségem? Nem a te hibád! – eldőlve az ágyban magára húzta, majd puszilgatni kezdte Jimmy arcát. – Nem lesz semmi baj! – nyugtatta, közben agyalt, mégis mit mondhatna még. – Egy hónap nyugi!

– De... – folytatta volna Jimmy, hiszen ez mind miatta történt, legalábbis azt gondolta.

– Nincs 'de'! Együtt leszünk! Megyek veled dolgozni, majd elviszlek randizni! És a legjobb az egészben: nem kell miattam se neked, sem anyámnak aggódni!

Ahogy ezt kimondta, először csak szerelmét akarta megnyugtatni, viszont belegondolva jött rá, hogy ez még akár jól is jöhet nekik! Ettől a gondolattól kezdett feldobódni!

– Akkor visszamehetek a bárba is! Ott lehetsz velem! – lelkesült fel Jimmy is hirtelen. – De.... tényleg sajnálom!

– A bár... Nem értem, miért szeretsz annyira ott lenni? – állt értetlenül a szöszi felvetése előtt. – De legyen! Amíg fel vagyok függesztve, dolgozhatsz, és én melletted leszek!

– Dani! Mondtam, hogy autót szeretnék venni! – magyarázkodott Jimmy tüstént, és közben törökülésben ült párja mellett, ami látni engedte fütykösét. - Legalább segítünk Romusnak és Roninak is! – vigyorgott rá szerelmére.

Viszont Danielt már rég nem a téma és az amúgy imádott mosoly érdekelte...

Bár megegyeztek, Daniel tudta, hogy ezt a Jackson-dolgot nem hagyja annyiban!

Nem volt elég neki a verés? Azt tegye zsebre, amit ezután kap! – persze ezt csak gondolta.

Majd már nem foglalkozva a dologgal, szerelmét maga alá fordítva hajolt gyönyörű, telt ajkaira. Jimmy bal mancsával nyúlt a tarkója után, míg jobbal elindult a már személyes testőre testét végig simogatni... Daniel úgy falta az imádott ajkakat, mintha attól félne, nem lesz holnap! Jimmy is benne volt a játékban, szuszogva tolta nyelvét a párja szájába. Daniel keze felfedező útra indult, végig akarta simogatni, majd csókolni, nyalni a fiút. Míg ajkuk és nyelvük egybe fonódott, a csípőjük is ritmusra mozgott. Az idősebb a már merev farkukat dörgölte össze, ezzel elérve egy-egy kéjes nyögést. Nem akart elválni tőle egy pillanatra sem, hiába szűkösen álltak már... és nemcsak a farkuk, a levegőnek is híján voltak.

Így épp egy pillanatra, amikor mégis szusszantak cseppet, egyből kézre fogta mindkettőjük már előnedvtől fénylő farkát, majd ráérősen húzott is rajtuk párat, kiélvezve és megmosolyogva, amilyen hangokat erre szerelme kiad. Pár rántás, az ajak ajkat falt továbbra is, és a kielégülés nem is várat magára oly soká... Mégis mielőtt kielégülhettek volna, felhangzott Daniel telefonja. Ezzel nem is foglalkozott a fiú, mert a hang alapján tudta, ki a hívó. Gyors mérlegelés közben játékát nem hagyta abba egész addig, míg Jimmy el nem tolta magától.

– Deni...inkább... vedd fel! – olyan halkan beszélt, azt hitte, nem is hallja felette tornyosuló kedvese, de a lelkiismeretfurdalás még mindig dolgozott benne. – Lehet fontos!

– Újra hív majd, ha az! – morgott Daniel, majd készült újra birtokba venni a telt ajkakat. –Látod szépségem, le is tette!

Ahogy nyelve újra a szöszije szájában tekergett, és keze a farkukon rántott egyet... a telefon ismét dalolni kezdett... Daniel úgy vált el szöszije ajkától, na, meg úgy mindenétől, hogy közben cifra átkokat szórt!

Lehajolt a még mindig hangosan zajongó készülékért, de mielőtt beleszólt volna mérgesen dörzsölte meg a képét. Érdekes, mintha a hívó látná rajta, hogy vörös az arca, és izzadságtól csatakos a haja...

– Esther asszony? – szólt mérgesen a telefonba.

A megnevezésből pedig, ezt az anyja is nagyon jól tudta.

– Valami baj van, fiam? Rubieval történt valami? Most miért vagy rám mérges? – az asszony csak sorolta tovább a kérdéseket...

– Nincs semmi baj, csak rosszkor hívtál! – mondta ezt úgy, hogy már újra csókolgatni kezdte szerelme nyakát.

Persze eszében sem volt anyja orrára kötni, hogy felfüggesztették, még ha az asszony örülne is neki. Esther még mondta a magáét, a hálátlan kölke meg csak hümmögött. Bár igazából nem is neki szólt az a hümmögés...

– Egy óra múlva érkezik a vonatom! – jelentette ki az asszony.

Persze ez az információ már a fiához is eljutott.

– Hova mész, anya?

– Fairfaxba! Ott a helyem, ahol a lányom van! Gondoltad, maradok itthon?

Daniel azonnal abba is hagyott mindent, amit addig csinált, majd, mint akit puskából lőttek ki, kikelt szöszije mellől, és járkálni kezdett fel s alá. Míg Daniel az anyjával beszélt... kisebb túlzással, mert inkább csak hallgatta őt, hiszen újra szófosást kapott a nő. Ami érthető is, hiszen az eltűnt lánya felé tart éppen! A fia valamiért mégis ideges.

Közben Jimmy is kimászott a gyűrött ágynemű közül, és a táskájához ment hang nélkül. Kikészítette aznapra a ruhájukat, majd zuhanyozni indult. A víz alatt állva ostorozta magát, hogy olyan embernek ártott, akit szinte már imád. A bár, és hogy oda visszamenjen, csak kósza ötlet volt tőle. Hiszen hiába is szeretett ott dolgozni, visszamenni újra mégis félne. Nem a saját testi épsége miatt, hisz mit tenne vele Jackson, amit már ne tett volna meg? Szerelmét és a barátait félti, akik óvják őt! Csakis amiatt megy vissza, mert le akarja zárni életének ezt a szakaszát, és boldog lenni, teljes életet élni végre! Döntésre jutott épp, amikor megérezte csípőjén párja puha kezét. Nem ijedt meg, inkább volt meglepett, amiért nem hallotta meg.

– Ne agyalj annyit, szépségem! – súgta a fülébe, közben a cimpáját és a nyakát pásztázta végig a nyelvével. – Nem a te hibád, szépségem!

– Hm... – ennyit tudott csak kinyögni.

Azzal nem is foglalkozott akkor, hogy Daniel már most ennyire ismeri. Egyszerűen csak élvezte újra, ahogy a párja kényezteti. Hirtelen fordította a fiút maga felé, majd minden bevezetés nélkül térdelt a lába elé. Jimmy lefagyva, tátott szájjal nézte, mire készül épp szerelme.

– Mielőtt még újra megzavarna valaki... – suttogta, majd érzékien csókolt végig a hasfalán és halvány kockáin, miközben a markában szöszije formás feneke pihent.

Így Daniel nem is szarozott tovább, azonnal leengedte a torkán Jimmy farkát, a fiú pedig a hajába kapaszkodva élvezte, amit szerelme épp művel vele. Ahogy a makkját szívta, körbe nyalta, a fiú háttal dőlve a csempének pihegett. Nem is kellett sok, hogy ondóját Daniel szájába engedje, amit Daniel élvezettel nyelt le.

Már kiegyenesedve nézte a gyönyörű arcot, ami így orgazmus után százszor szebbnek hatott. Lágy csókokkal illette a kisebbet, és nem azért, hogy ágaskodó farkával ő akármit is tegyen! Már nem az volt a célja, mint mielőtt az életébe lépett: hogy ő kielégüljön, sokkal inkább az, hogy a párjának jó legyen!

*

Jimmy ugyan készült viszonozni morgójának, amit ő kapott tőle, Daniel mégsem engedte. Bár lehet, jobb is, hogy nem látott neki, mert pár perc ölelkezés, csókolózás után újra megzavarták őket. Az ajtót valami őrült kezdte püfölni, de csak Victor szaladt át a szomszéd szobába, mert Jimját akarta látni. A fiú úgy fel volt töltődve energiával, lehetetlen volt Jockynak megállítani őt. Még szép, hogy fel volt töltődve, hiszen ők az éjszakát átkefélték, túl voltak több meneten. Így pofátlanul csak mondta a magáét, közben ölelgette, simogatta Jimmyt, de csakis addig, míg Daniel rá nem rivallt, jelezve: neki nem tetszik a közvetlensége...

– Jock, téged nem zavar, hogy a pasid az én párom ölelgeti?

– Addig, amíg nem a farkát szopja, vagy dugja... – kacagott Jock, de ahogy meglátta barátja dühtől vörös fejét, visszakozott. – Vicceltem, Dan!

– Nagyon vicces! – morgott az orra alatt, majd Victort felhúzta a szöszije mellől. – Engem zavar!

– Csak barátok! – kacagott tovább a nyuszifiú. – Mi a tervetek mára? Tért is át azonnal valami barátságosabb témára.

Daniel bár nehezen, de belement, hogy a nap egy részét szöszije nélkül töltse el. Így míg ő az anyja és húga társaságában ebédelni, beszélgetni ment, addig a három fiú csavarogni készült.

Jimmy úgy ismerte a várost, mint a tenyerét, de ezzel nem csak ő volt így. Victor is itt nőtt fel, itt élt éveken át a szüleivel. Ugyanúgy, mint Jimmy, ő sem akart találkozni senki ismerőssel! Ezért is döntöttek úgy ők ketten, hogy egy karaokebárba mennek. Persze Jocknak beleszólása sem volt, egyből elhallgattatta őt a két fiú.

– Többség dönt, baby! Jó lesz!

Így V és Jimmy ölelkezve, nevetgélve vonult előtte, ő azt sem tudta hova, mégis mosolyogva követte és figyelte őket.

– Jim, elmondhatok egy titkot neked? – hajolt közel Vic Jimmyhez már a mellékhelyiségben.

– Mondd, Vic!

– Én is ebben a városban születtem, és nem szívesen vagyok itt...

– Miért nem mondtad? – harsogott a szöszi örömében. – Merre laktál? Miért titok egyáltalán?

– Végül is nem lenne titok... csak Jock akkor látni akarná, hol nőttem fel... vagy találkozni akarna a szüleimmel...

– És? Az miért baj?

– Szégyenlem őket... úgy, mint ők engem!

Jimmy gondolta, miről lehet szó, így nem is akarta, hogy tovább beszéljen róla a fiú. Magához ölelte, biztosítva róla, hogy ő titokban tartja.

*

Bár Jimmy és Daniel megegyeztek, hogy visszamegy a bárba dolgozni... Na, jó, így ez nem igaz, mert Daniel nem akart veszekedni, vagy teljesen szöszijére telepedni, azért egyezett bele. És csakis úgy, hogy minden alkalommal ott lesz ő is vele!

Szóval a dolognak Victoron kívül nem örült senki. Kevin és a párja is kiakadt, és Romus még veszekedett is Dannel, mintha érezte volna, hogy történni fog valami. Állandóan ezt ismételgette nekik: Az ördög nem alszik!

Jimmy mit sem sejtve az összetűzésről, éjjelente bejárt a bárba, és a törzsvendégek mind örültek is neki. Kivéve Timet, ő húzta a száját, amikor meglátta kéz a kézben a bár előtt Daniellel, aki végig sem gondolta, mire vállalkozik, hiszen nem volt óra, sőt perc, hogy ne akart volna kikezdeni valaki Jimmyvel! Ő már profi volt e téren, sikeresen lerázta minden alkalommal őket. Mégis egyszerűbb dolguk lenne, ha tudnák, hogy ők ketten egy párt alkotnak.

Persze arra is volt példa, hogy a szöszi kapott féltékenységi rohamot! Ugyanis szerelmét kiszemelte magának egy új táncos fiú! Oliver épp egy pink felsőben feszített Daniel előtt, de csakis azért, hogy az egyik vendéget idegesítse, féltékennyé tegye. Persze a kiszemeltje nem is foglalkozott vele. Aki féltékeny volt, az Jimmy, és gonosz dolgok jutottak eszébe a látványától...

Úgy néz ki ez a pasi abban a ruhában, mint akit megevett a pepa malac, utána pedig kihányta... – zsörtölődött magában, persze Daniel is hallotta.

– Csak nem féltékeny vagy, szépségem? – kérdezte is meg egyből a nyilvánvalót, amikor a szöszije megállt előtte.

– Én? Dehogy! – vágta rá Jimmy puffogva, majd indult a pult végébe kiszolgálni egy ismeretlen fickót.

– Helló! Mit adhatok?

– A legjobb whiskyteket jéggel és szódával! – válaszolt kellemes hangján a fiúnak.

Jimmy végig is mérte a jól szituált férfit. Eszébe is jutott, vajon mit keres itt egy ilyen pasi...

– Egészségedre! – nyújtotta elé a kért italt, majd már ment is volna szemmel tartani Olivert.

– Tudnál segíteni nekem esetleg? – nyúlt a karja után az idegen.

– Attól függ! – válaszolt már flegmán, ugyanis nem szerette, ha fogdosták.

A másik dolog pedig, hogy Daniel arca is megfeszült hirtelen.

– Keresek valakit, és úgy tudom, itt dolgozik.

– Kit keresel?

– Victor Wilsont... Ismered esetleg? 


Köszönöm, hogy olvasod! És a vote-ot. 

Mamzi ❤️

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro