10. 16+
Egy hónapja találkozott Jimmy és Daniel teljesen véletlenül a sürgősségin. Az első pillanatban, amint elvesztek egymás szemeiben érezték, hogy a találkozásuk a végzet műve. Danielnek egy párra és szerelemre, míg Jimmynek ezeken felül egy védelmezőre volt szüksége. Érezték ugyan, hogy ők egymásnak több mint egy idegen vagy akár barát, mégis nehezen kötöttek ki egymás oldalán. Bár az sem csak rajtuk múlott.
Azóta már egy párt alkotnak, minden nap találkoznak is. Mégis Daniel mostanában azon agyal... Ideje lenne Jimmyt randizni vinni!
Ez tőle igencsak meglepő, mert példa még erre sem nagyon volt eddig. A napjait, gondolatait, amikor munkában volt is a tervezés töltötte ki. Mivel tudná őt meglepni, boldoggá tenni?
*
Jimmy a kávézó előtti asztalokat törölte át nyitás előtt, Suzut szidta közben, és képzeletben már fel is képelte a lányt. Újra olyan munkát végez, ami nem az ő dolga lenne! Persze nem esik le a gyűrű az ujjáról, de mérges, mert idekint nem hallja a rádiót.
Mióta egy párt alkotnak Danivel, mindig hallgatja a híreket. Bár már megfogadta, hogy abbahagyja, mert csak ideges lesz tőlük. Mégsem tud ellenállni, muszáj tudnia, ha bajba kerülhet a párja. Még így is, hogy Danielnek már lejárt a műszakja, de mint most is, ha az utolsó percben érkezik hívás, akkor mennie kell. Erről írt neki korábban üzenetet.
Amint végzett, még a táblát sem tudta kirakni a napi ajánlatokkal, azonnal jöttek a vendégek. Serényen, mosollyal az arcán csinálta a kávét, a latte-t, ki mit kért, majd tálcára rakva vitte is az asztalhoz őket. A harmadik asztal vendégeit szolgálta ki, amikor főnöke, s egyben barátja megállt mögötte.
– Szia Jimmy. Ezt miért te csinálod? Suzu?... – kérte egyből számon a kicsin.
Meg is lepődött a fiú, mert az idősebbnek az éjszakai műszak után aludnia kéne. Ron ezt a gondolatot leolvasta Jimmy arcáról, és jólesett neki, hogy aggódik érte, hiszen ő is nagyon kedvelte Jimmyt, de sohasem nézett rá lehetséges partnerként. Csak fiatalabb testvért, barátot látott benne. Mondjuk, az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy Kevin megfenyegette őket: „A kicsi Jimmy tabu mindenkinek!" Ezt mondta pár éve, most Dannak mégis engedett. Nem volt féltékeny, még örült is nekik. Ezért is vállalta a táncot, habár Jimmy még éjjel nem dolgozik. Na, és persze Victor miatt is. Még most sem tudja, ki ő, de kideríti, mert a fiú rejteget valamit, ami nagyon idegesíti.
– A raktárban van. – rázta fel Jimmy válasza a gondolataiból. – Nem kéne aludnod? – célzott ezzel arra, hogy a bárban is dolgozott az éjjel. – Gyere, csinálok neked egy finom latte-t!
Mosolyogva indultak a pult felé.
– Aludtam pár órát, de a könyvelő vár. – válaszolta Ronie, de a szemeivel Suzut kereste tovább. – Hol van ez a lány?
– Itt vagyok, főnök! – válaszolt, amint kilépett a függöny mögül. – Sajnálom!
– Mibe keveredtél megint? – kérdezte Jimmy, miközben hangot adott a rádióra, de épp csak annyit, hogy ő maga hallja.
Persze, hogy ezt Ron is látta, mire csak mosolygott a csésze felett. Ez a kettő tényleg szerelmes!
– Miből gondolod, hogy bajom van? – kérdezte sértődötten a lány, pedig tudta, hogy a fiú ismeri már. – Majd elmondom... – súgta, hogy csak Jimmy hallja.
– Mondd nyugodtan, Suzu, én is hallani akarom! Legalább nem alszom el itt ülve! – Suzu Jimmyre nézett, engedélyt kérve a beszédhez.
– Van egy pasi... –fogott hozzá, mégsem volt biztos abban, hogy főnöke előtt kéne...
– Ki gondolta volna! – kacagott Jimmy.
Hiszen gondja mindig a pasijaiból adódtak a lánynak. Intett a fújtató lány felé, hogy folytassa.
– Szóval, van egy pasi, és nem feküdtem le vele Minie, képzeld el! És nem is tervezem! Három hete zaklat Instán.
– Ki az? Mutasd meg! – kelt védelmére egyből főnöke.
– Miért álltál szóba vele? Mondtam már neked, hogy egyszer bajba kerülsz! – szidta meg Jimmy.
– Igen, mondtad... De ez a pasi nem engem akar... Felőled faggat, és arról, hol laksz, hol dolgozol.
– Mi!? – kérdezte egyszerre mind a két fiú.
Jimmy gyomra remegett, a hányinger kerülgette, ugyanis volt egy sejtése, ki keresheti őt.
– Nem írtam neki semmit! – kapta elő telefonját a zsebéből a lány. – Nézzétek!
Jimmy látni sem akarta, így Ronie kapta ki a készüléket a lány kezéből.
– Le is tiltottam többször, de mindig új profilt csinál... Kép nélkül!
– Hogy hívják? – kérdezte félve a szöszi.
– Nem tudom! Mindig más a profil, csak a monogramja ugyanaz: J.W.
Jimmy nehezen tartotta magát, hogy ne essen össze ott helyben, vagy ne hányja telibe a pultot! Könnyei marták a szemét, hiszen ő tudta, ki az, aki felőle érdeklődik, és azt is, hogy mit akar tőle! Ronie azonnal mellette termett, bár nem tudta, miről van szó, de látta: nagyon komoly dolog lehet! Karjaiba vonta Jimmyt, a hátát simogatta. Próbálta nyugtatni. Bár nagyon kíváncsi volt, nem akarta őt faggatni. Érezte, ahogy a kicsi teste remeg, meg-meg csuklik, és kapkodva veszi a levegőt. Azonnal rájött, mi a gond, hiszen Daniel is került ilyen állapotba többször. Jimmy pánikrohammal küszködött...
*
Lassan lejárt az éjszakai műszak, ami elég sűrű volt. Utána még Danielnek egy beszorult lányt kellett mentenie emelőkosárból. Utálja ezt az eszközt, jobban szeretett a saját lábán állni, de akkor nem volt más lehetőség, és a lányt ki kellett szabadítani. Szegény a kollégiumi szobájában bulizott pár barátjával, amikor rosszul lett, és az erkélyre szaladt ki friss levegőt szívni. Igen ám, de az leszakadt alatta és isteni szerencse, hogy nem zuhant le, csak beszorult szegényke. Barátai nem vették egyből észre, csak pár órával később. Addigra a lány a kiabálástól és a kapálózástól teljesen legyengült, arról nem is beszélve, hogy hiába is tavasz van, az éjszakák még hűvösek, így már a kihülés is fenyegette.
Daniel modora sokat változott az utóbbi hetekben, és ez csakis a szöszijének köszönhető. Így már nem morgolódott, amíg kimentette a lányt, hanem vidáman, elterelve a figyelmét fecsegett vele. Ez túlzás, mert a lány kezdeményezett, ő csak válaszolt neki, ami valljuk be, nála igencsak nagy előrelépés.
A lány sem félt már, karján a vérnyomásmérővel vidáman itta Daniel kulacsából a teát. Míg a kiszabadításán dolgozott a fiú, eszébe jutott, hogy ezt el fogja mesélni a szöszijének is. Nemcsak, hogy dicsekedjen, inkább azért, mert a szerelme szereti hallgatni, ő pedig boldogan mindent megad neki. Imádja csókolni a húsos ajkait, vagy egyszerűen csak a karjaiban tartani. Úgyis, hogy eddig csak Kevinnél találkoztak, vagy az autóban beszélgettek, bújtak össze.
Korainak tartották még mind a ketten, hogy beavassák a szülőket. Igaz Danielnek van saját lakása, mégis félt, hogy Jimmy félreértené. Pedig ő ráér, a lényeg, hogy a fiú mellette legyen!
Hirtelen ötlettől vezérelve a lányhoz fordult.
– Katy, tudsz valami jó randi helyét?
– Uh... Szóval van párod? – kérdezte csalódottan a lány.
– Igen, van, – vágta rá egyből Daniel – de még nem randiztunk.
Arcán a mosoly az eddiginél is jobban elterült, mutatva a lány előtt, hogy igazán szerelmes.
– Szerencsés lány! Első randi?... Legyen mozi!
– Nem lány, – vágta rá büszkén Daniel – de olyan szép, akár egy angyal, és akármelyik lány irigy lenne...
– Upsz... bocsi... – szabadkozott a lány. – Már ez, hogy felvállaltad egy idegen előtt, bizonyítja, hogy szereted! Szerencsés egy angyalka lehet!
Daniel büszke volt magára és a szöszijére is, hiszen amit mondott, szóról szóra igaz: Jimmy egy angyali teremtés, és már az övé.
– Semmi gond! A mozi pedig jó ötlet!
– Ki megy moziba, Haver? – kotyogott bele a beszélgetésbe Sam.
A lány mellett hasalt, mert hamarosan kiemelheti őt, és hiába is a komoly feladat, ez a fecsegéstől nem tántorítja el őt.
– Csak nem...
– De! – vágta rá Daniel. – És most figyelj, lassan húzd ki Katyt!
Közel fél óra múlva, Daniel újra a saját lábán állt a mentő előtt, és a lányt figyelte. Eddig fel sem tűnt neki, mennyire empatikus ember, ugyanis Katyt féltette. Nem esett komolyabb baja a zúzódásokon kívül, de abban biztos volt, hogy erkélyre nem megy ki egy jó darabig.
– Menjünk haza, Haver! Két órája lejárt a műszakunk. – rázta fel ismét Sam. Daniel egyből az órájára nézett, kilenc óra, így meglepheti szerelmét a kávézóban. Majd alszik éjjel, gondolta. – Látom, neked más terveid vannak! – kacagott San, és indult az autójuk felé.
Daniel szaporán követte, hiszen mára két dolgot is tervezett: meglepi a szöszit, és este moziba mennek. Most már azon agyalt, milyen filmet is nézzenek...
A meglepetés biztosan össze is jön, csak az a kérdés, ki lesz meglepve jobban...
*
Craig hetek óta nem látta Jimmyt, és ennek igazán örült. Már nem azért, mintha annyira utálná, vagy féltékeny lenne rá, inkább félti! Nem is utálta Jimmyt soha, csak úgy gondolta, Romus kivételez vele, mert a barátja, míg neki sok szart kellett átélnie, amíg eljutott oda, ahol most van.
Egy ilyen fiúnak nem egy melegbárban a helye!
Mielőtt Jimmy eltűnt volna, elhatározta, hogy összebarátkozik vele, de azt sem tartotta jó ötletnek, mert túl feltűnő lenne. Valahogy mégis figyelmeztetnie kell, mert attól, hogy nincs szem előtt a bárban, Jackson nem adja fel. Azt még mindig nem tudja, miért ragaszkodik hozzá, vagy mit ártott neki a fiú, abban viszont biztos volt, hogy valami komoly dologról lehet szó. Ugyanis amíg szeretők voltak, sikerült Jacksont kiismernie: ő egy gonosz, romlott ember. Megszerez mindent, átgázol mindenkin és mindenen!
A másik és a legfontosabb dolog, ami miatt nem féltékeny: túlvan Jacksonon! Már más tetszik neki: az új táncos fiú, akiről megint csak azt gondolja, hogy nem oda való. Úgy táncol, mint egy igazi táncos! A szemét le sem tudja róla venni, ahogy a rúd mellé vagy a színpadra lép! Tetszik minden mozdulata, és az is, hogy nem engedi a tapizást, semmit. Észrevette, hogy a fiú is figyeli őt, és ez büszkeséggel töltötte el. Csak megközelíteni vagy elébe állni nem mert, hiszen ő maga sem szent... Egy ilyen fiú nem állna szóba vele!
Éjjel amint hazaért a munkából, két pohár soju után aludni ment, ami segített is azonnal álomba szenderülni. Igen ám, de reggel álló dákóval kelt fel, ugyanis megint az új táncossal álmodott! Zokszó nélkül kulcsolta ujjait a tagjára, majd húzogatva a bőrt hüvelykujjával a makkján körözött, egészen addig, míg élvezete be nem terítette a mellkasát. Végig a fiú arcát, tökéletes testét képzelte maga elé! Ezért is esett meg, hogy élvezés közben suttogta a nevét...
– Ahhh. Ronie!
*
Daniel alaposan lecsutakolta magát. Na, nem azért, mintha le akarna már feküdni Jimmyvel! Nem! Egyszerűen csak üdén és illatosan akar elé állni, hiszen szöszije is illatozik minden alkalommal, amikor együtt vannak!
Kollégái döbbent arccal nézték végig, ahogy fütyörészve masíroz a konyhába a kávégépig. Még új volt nekik a boldog, fütyörésző, mosolygós Daniel, de határozottan tetszett nekik is.
– Mi ez a jókedv, fiam? Csak nem randid lesz? – a kapitány volt, aki bátorkodott tőle ilyet kérdezni.
A többiek csak kíváncsian várták, mi fog ebből kisülni! Vajon repül a bögre, vagy maga a kávégép? Hiszen előfordult már párszor, amikor az említettet nem odaillő dologról kérdezték! Azonban nem repült semmi. Mosolyogva dőlt a pultnak a fiú, és nyugodtan szürcsölte a forró kávét.
– Igen! Randim lesz este!
– Őszintén gratulálok, fiam! – veregette vállon a kapitány. - Azt a fiút én is látni akarom, akinek ezt sikerült belőled kihozni!
A kapitány és a kollégái is tudták, hogy meleg, és ez sohasem volt téma, nem piszkálták érte. Vagy nem merték!? Mondjuk ez is lehetséges!
Daniel bólintott, majd letéve a bögréjét útnak indult. Kollégái még mindig bambán meredtek a történtekre, fel sem fogták, ami elhangzott az imént.
Daniel mielőtt kiszállt volna, megigazította kusza tincseit, próbált magára emberi kinézetet varázsolni, pedig, ha tudta volna, hogy Jimmy így is szereti, nem foglalkozott volna a külsejével annyit. Sajnálatára elég messze talált parkolót, így pár perc séta kellett, míg elért a kávézóhoz és a párjához.
De jó ezt így kimondani! – gondolta közben.
Naponta jár be, na, nem azért, hogy ellenőrizze vagy megfigyelje a szerelmét! Csak szeret vele, mellette lenni! Ennyi! És persze félti is, főleg annak ismeretében, hogy valaki állandóan kérdezősködik felőle. Ezért sem szeretné, ha visszamenne a bárba, hiába is vigyázna ott rá annyi ember: Vic, Ron, Jock, és persze ő maga is. Tisztában van vele, hogy hamarosan visszamegy, és ő nem is tilthatja meg neki.
A kávézóhoz érve azonnal szöszijét kereste a szemével. Egyből ugyan nem találták kiéhezett szemei, de amint meglátta... valaki épp átkarolta, ölelgette! Első gondolata az volt, hogy sarkon fordul, és hazamegy. A második, hogy vár, majd bemegy, mint aki semmit sem látott. Mondanom sem kell, már nem mosolygott!
Pár perc lehetett, amíg lebénulva meredt Jimmy és a hátulról ismeretlen fiú felé, amikor kivágódott az ajtó, és Suzu lépett mellé:
– Jim... rosszul van! Ronie próbálja megnyugtatni!
Daniel, mint aki transzból ébredt épp, a lány felé kapta a fejét. Suzu arca könnyes, látszik rajta, hogy nagyon ideges.
Uh, de jó, hogy nem az első lehetőséget választottam! – ezzel a gondolattal rohant be a kávézóba. Ront azonnal ellökte mellőle, majd szerelmét az ölébe húzva ült le vele a földre.
– Itt vagyok, angyalkám! Mi történt vele? – kérte számon a barátját.
– Pánikroham... – túrt a hajába Ronie idegesen. – Előbb legyen jól, és utána elmesélünk mindent!
Ronie körülnézett, de nem volt egy vendég sem.
– Suzu, zárj be! Tedd ki a műszaki okok... táblát!
Jimmy csak sírt, és egyre szorosabban ölelte szerelmét. Ő is simogatta a hátát, mint korábban Ronie, de ez mégis más volt! Együtt lélegeztek, és a szomorú szemű végig beszélt hozzá, de hogy mit mondott, az a tudatáig nem ért el. A sokk hatására, majd a nyugalom, hogy szerelme karjaiban fekszik, lassan megnyugodott, majd el is aludt.
Daniel tudta, hogy valami komoly dologról lehet szó, hiszen ő is átesett már ilyen rohamon! Mérges volt az első gondolata miatt, amikor meglátta őt más férfi karjaiban!
Hogy nem ismertem fel Roniet? Miért nem bíztam a szöszimben?
Akkor el is döntötte, ezen változtatnia kell! Jimmy nem adott okot rá, hogy féltékeny legyen! Tudja, hogy ő is ugyanúgy érez, hiszen minden tette ezt sugallja neki. Eddig nem ment neki, de ezek után egy újabb emberi érzést kell megtanulnia: bízni! Legalább ebben az egy emberben, aki jelen esetben a szerelme!
A föld is azért forog, hogy ne ragadjunk le egyhelyben, így ideje nekem is változnom, és végre élnem! – ezzel a gondolattal ő is elszenderedett...
-Nem tudom Jimmyt adni, Margo nagyi! – hallotta meg Daniel egy idő után, ahogy Suzu telefonon beszél.
– ......
– Váltóért szaladt el, a telefonja meg töltőn maradt.
– .......
– Rendben, megmondom neki, ha nem megy haza, legalább hívja vagy írjon!
– .......
– Nincs semmi bajom, csak megfáztam, azért ilyen a hangom...
– .........
– Rendben, iszom teát! És szólok Jimmynek!
Ezt a beszélgetést már Jimmyvel együtt hallgatták végig, ugyanis a telefon hangjára felpattant a szeme, de amint rájött, hogy a párja karjaiban fekszik, esze ágában sem volt onnan kimászni. Szorosabban vackolta el magát a párja ölében. A pult mögött ültek, így nem látta őket senki, ezért Jimmy felemelte a kezét, majd Daniel tincseit kezdte piszkálni. A fiú egyből ránézett, és az addig aggodalomtól megfeszült álla lassan ellazult, és megnyugodva a szemeibe nézett. Pár pillanatig szemeztek, majd amikor ez Danielnek már nem volt elég, szöszijének az ajkai hajolt, és lágyan csókolni kezdte. Először apró puszikat váltottak csupán, majd ahogy az is kevésnek bizonyult, nyelveikkel indítottak csatát. Daniel csókolta, közben egyre szorosabban tartotta ölében a fiút. Jimmy még közelebb akart lenni hozzá, ezért lassan felé fordult, addig mocorgott, míg helyet nem foglalt az ölében, szemben a szerelmével. Persze az imádott ajkaktól egy pillanatra sem vált el! Az új pozíció nagyon tetszett mind a kettőjüknek, ami nem is csoda, hiszen a már éledező ágyékuk is egymáshoz ért. Így egyre szenvedélyesebben táncoltak a nyelveik! Egyre szorosabban simult egymáshoz a két test! Hiába is villogott Daniel fejében élesen, visítva a STOP tábla, nem akarta abbahagyni! Ha lehet, sohasem!
– Khm... – hajolt át Ronie a pulton.
A látványtól a szíve összeszorult. Dan őhozzá sohasem ért így, és még csak soha nem is csókolóztak!
– Látom, jobban vagy Jimmy!
A két fiú nehezen, de elvált egymástól. Azonban mielőtt még Jimmy felállt volna, lepuszilt egy nyálcsíkot szerelme ajkáról. Húzni akarta az időt, abban a boldog pillanatban lenni a szomorú szeműjével, hiszen a valóság zord, és számára kegyetlen.
Daniel egy laza kézmozdulattal jelezte Ronnak, hogy forduljon el, közben igazított ékességén, mire szöszije elpirulva hajtotta mellkasára a fejét. Daniel meg tudta volna zabálni, olyan szép volt kipirult arccal!
– Szedjük magunkat rendbe! – súgta a fülébe, közben apró puszit is lehelt a csepp fülére...
Jimmy zavarban volt, de zavarát hamarosan más érzés váltotta fel. Egyből amint felálltak, és eljött az ideje a beszélgetésnek...
A szőke szépség már rettegett! Ha Daniel megtudja, mi történt vele, talán már nem is fog neki kelleni! A fejében újra zsonganak Jackson szavai:
– Te senkinek sem kellesz, Park Jimmy! Csakis én tudlak boldoggá tenni!
Köszönöm szépen , hogy olvasod, és a vote-ot . Mamzi ❤️
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro