Jimin ❤️

-Oké! Mondta nővérem , mi pedig még mindig levegőt visszatartva figyeltük őt ! - Engedélyt kaptatok! Karácsonykor Jung Hyun már hivatalosan is a ti fiatok!

Ígéretek ide vagy oda, mind a ketten sőt még Min Jee és Nam könnyei is potyogtak .
Kérlek nézzétek el nekem, hogy az ígéretem megszegtem...
De ez a hír... porba tiport minket. De csakis jó értelemben, hiszen erre a hírre vágytunk mind a ketten!

-De van egy feltétele fiúk! Könnyeim félúton kiapadtak, és ahogy láttam ugyanúgy bonbonnak is.
Levegőt visszafojtva vártuk mit mond még a lány nekünk, hiszen féltünk...
És tudtam, ha már így kezdődik...
- Minél hamarabb egybe kell kelnetek...

Hjaaa, hogy csak ennyi! Gondoltam magamba, és meg is nyugodtam annyira, hogy újabb könnycseppek indultak útra...
Hiszen én nem bánom, ha már holnap egybe kelünk mert azzal minden vágyam teljesül.
Szerelmemre néztem, de bár ne tettem volna!
Mert amit az arcán láttam az új volt nekem, mintha zavart, vagy mérges lenne.
Oké nem így tervezte, de akkor is!

-Mi a gond bonbon? Hajoltam azonnal hozzá, és reménykedtem benne, hogy ez az arc nem azért van, mert mégsem akar engem...

-Ez túl gyors! Mondta ki azt amitől féltem, ráadásul azt meghallotta a nővérem.

-Mi a gyors Jungkook!? Nem az volt a vágyad, hogy egy család lehessetek!? És nem te akartad hivatalossá tenni ezt az egészet!?
Nővérem hangja fenyegető volt, olyannyira, hogy még én is jobbnak láttam meghúzni magam szerelmem mellett kussban. Szemei szikrákat szórtak, amit én értettem , hiszen úgy érezhette felesleges volt a sok erőfeszítése. Azokat a kérdéseket tette fel amiben megfordult az én fejemben is.
Nem hiába a nővérem!

-Bocsátsatok meg! Ennyit nyögött csak ki szerelmem elfojtott, rekedt hangon, ami ha nem ez a szitu áll fenn biztos még be is indulok...
Fel pattant, már amennyire a formás hátsója engedte, és fürgén a kabátjába bújva, majd darabosan a kijárat felé ment...

- Most hova mész Jungkook !? Kérte számon nővérem..
Nekem valahogy nem volt bátorságom...

-Mindjárt jövök... Mélyen a szemembe nézett, és egyből el is űzött belőlem minden feszültséget, kételyt.
Szeme ugyanazzal a szerelemmel ragyogott, és egy pislantással, meg is nyugtatott.
Valamire készül ,tudtam egyből... Ezért nem is mentem utána. Mert ha azt szerette volna, kézen ragadva húz ki maga után az autóba.

-Hagyd most magára kérlek! Viszont Nam, te... Felesleges volt szólnom, mert az említett már szedte is lábát, és sietett barátja után.

-Ez mi volt öcsi? Kérdezte jóval nyugodtabb hangon Min Jee, de bonbon viselkedését még mindig nemtudta hova tenni. - Te tudod , hiszen minden rezdülését ismered.

Így van! Minden rezdülését ismerem, viszont azt, hogy most mire készül... Vagy mit tervezett amit ez a hirtelen jött, de fantasztikus hír húzott keresztbe. Csak ő maga adhatja meg a választ erre.
Tudtam, hogy türelmetlen , és cseppet feszült nővéremet valahogy meg kell nyugtatnom, és ki kell valami egyszerű magyarázatot találnom. Mire az meg is született a fejembe, a három csodálatos gyermek robogott be...
Én pedig újra hálát adtam értük, mert a magyarázatom hallatán nembiztos, hogy Min Jee meg is enyhül ..

Kook ❤️

Megint úgy viselkedtem mint egy idióta!
Sőt!! Egy ideg beteg idióta!
Ráadásul azok előtt az emberek előtt akik számítanak és fontosak a számomra.
Angyalkám tudja, vagyis inkább nagyon remélem, hogy tudja ez nem miatta van... Miért is nem rángattam ki magammal...!?
Most Ő az akire a legnagyobb szükségem lenne !
Mert annyira egyszerűnek tűnik mellette minden, vagy csak a válaszokat hallani a szájából egyszerűbb!?
Amikor meghallom, hogy becsapódik mögöttem  az ajtó, egyből vissza is fordultam hátha ő az...
De nem, csak barátom, biztos ő küldte utánam..

-Ennyire ne örülj nekem! Szidott meg viccesen. - Mi volt ez!? Kérdezte ő is az autónak dőlve. - Vagy mégsem akarod...?

-De akarom! Próbáltam a leghatározottabb hangomon válaszolni, ami egy kiáltásnak kezdett hatni... - Mochit és pajtit is! Ők nekem a jövő, a család a minden... Na azért ezt már jóval mérsékeltebb hangerővel közöltem...

-Akkor miért? Azt sem értem Jimin , miért nem rohant utánad...!? Vagy... be tojtál? Próbált Nam értelmet nyerni abban ami történt.

-Nem! Én sem bánom ha már holnap egybe kelünk, mint azt sem, ha már pajtit sem kell vissza vinnünk! És Jimin...Ő ismer! Tudja, érzi mennyire szeretem, és ez most nem ő vagy pajti miatt történt...

-Akkor végképp nem értem!

-Namjoon... ! Nagy levegő te idióta, mond el mi a kiakadásod oka... - Eladó a ház amiben a családommal éltem... Nászajándékba szántam Jimin-nek ... Hogy ott kezdjük el hárman a közös életünket...
Jól esett beszélni arról , amire vágytam még akkor is, ha nem angyalkám áll mellettem most, hanem a barátom.

-Ennyi? Halkan, szinte suttogva kérdezett... - Bár meg sem lepődők, mert te mindig ilyen voltál, szeretsz előre tervezni. Ha pénz kell!? Segíthetek !

-Nem a pénz a gond... Csak dönteni nem tudok... Imádom a lakásunkat mert az a szerelmi fészkünk. És sok szép emlék fűz oda... Ó, ha tudnád...
- Pajti is elfér kényelmesen velünk, mégis nagyobb térre lenne szüksége.. Úgy gondoltam jövőre összeházasodunk úgy május környékén, és addig eltudom dönteni... És igen Jiminnel kéne megbeszélem..., de akkor oda a meglepetés..

-Én ámulok rajtad Jungkook ! Hogy te komolyan ilyen dolgokon agyalsz!? Azonban, szerintem Jiminshi így is boldog lesz amiért eszedbe jutott. Amúgy meg adsz neki valami más nászajándékot! Kacsintott Nam , majd elrugaszkodott a kocsitól, és szinte már téblábolt előttem. Először le sem esett miért teszi , mellé igazán érthetetlen arcot is vágtam, amin ő el kezdet nevetni.
Bassza meg!
Végre le esett... egy szál pólóban jött utánam, és igencsak hűvös novemberi nap van.
Úgy gondoltam, ha már ekkora áldozatot hozott értem, a legkevesebb, hogy vissza is kísérem.
A másik pedig az, hogy ideje angyalkámmal, és sógornőmmel is beszélnem.
Reménykedtem benne , hogy cselekedetemmel semmi rosszat, vagy visszafordíthatatlant nem tettem.

Amint beléptem a házba , szemem egyből másik felem kereste.
Pajtival az ölében beszélgettek, de Ő azonnal felém is fordult.
Tekintete a szívem melengette, hiszen  ragyogott nekem gyönyörű szeme...
Sem harag, csalódottság nyomát nem láttam benne.
És míg kabátom a helyére akasztottam, ő már a hátulról karolta át a derekam.
Tudtam, hogy gyors, de hogy ennyire...

-Szeretlek Kookie ! Most komolyan mivel érdemeltem én ki ezt a fiút, ezt a szerelmet!? Megint angyalkám az aki észhez akar téríteni, vagy bátorítani engem!?

-Szeretlek Jiminshi ! Megfordulva vissza öleltem én is, közben fürkésztem gyönyörű arcát, agyaltam vajon most mi a jó lépés... Vajon vonuljak vele félre, és ott beszéljük ezt meg?
Nem!
Abból jó sokára lenne csak beszélgetés ezt ahogy hozzám simul... érzem. Inkább a család előtt, így döntöttem. Ajkam épp csak érte ajkát, komoly dologról van szó ezzel a gesztussal, érintéssel tudattam.
- Menjünk a nővéred magyarázatot vár tőlem...

-Apa! Hol voltál? Újra nagyot dobbant a szívem... Megfogom én ezt szokni valaha? És a tudat, hogy pár nap és hivatalosan is a fiam..
Most nem zavart a bujaságom okozta fájdalom, ölembe kaptam a gyermeket és szorosan öleltem magamhoz. - Azt hittem haza mentél.

-Levegőztem Nam bácsikáddal, eszembe sem jutott haza menni nélkületek!
A utolsó pár szóra lazulni látszott Min Jee ábrázatát. Igazság szerint most valahogy jobban féltem tőle mint tegnap, amikor a farkam volt a préda...
Ebből is látszik nem vagyok más csakis egy idióta...

Jimin ❤️

Tülkön ülve, de bár máson ültem volna... oké újra, elkalandoztam.

Izgatottan, bassza meg, ez sem jó szó mert más jut eszembe róla..

Feszülten figyeltem szerelmem, karjaiban a gyermekkel, és tudtam nem egyszerű neki ez a művelet ő mégis felvette az ölébe.
Féltettem, közben pedig kurva büszke voltam rá.
És még én vagyok a makacs!?

Min Jee valami indokkal beküldte a fiúkat játszani, de őszintén megvallom nem tudom mi volt az, mert én nem tudtam dögös szerelmemet nem bámulni. Kitartóan szemeztünk.
És esküszöm úgy éreztem felfaljuk egymást csakis egy pillantással.
El tudom képzelni, milyen látványt nyújthattunk...
Én bal kezemre hajtottam a fejem és úgy stíröltem bonbont szüntelen, míg ő mellkasa elé kulcsolt karral nézett engem.Mintha szemmel szeretkeztünk volna. Viszont, most nem ez volt a cél!

-Ha befejeztétek Jungkook akár... Zökkentett ki minket nővérem.
De jól tette, mert már nem sok kellett ahhoz, hogy kézen fogva rángassam az autóhoz szerelmem. Oké! Tisztában vagyok vele, hogy nem ennek van most itt az ideje mégis azok a gyönyörű bonbonok...
Ajj elolvadok tőle!

-Sajnálom az előbbit! Nyúlt a kezem után, a társaság és a helyzet miatt egyelőre csak az ujjaink simultak egymásnak. - Nem arról van szó, hogy ne akarnám az esküvőt akár már ma, vagy pajtit, hogy végre velünk legyen!! Hangja elcsuklott, szemeit le sem vette rólam, míg én meghatottan, kukán hallgattam, és csak rá figyeltem.
- Csak mindent el terveztem... Arra gondoltam megveszem a házat amiben én is felnőttem... Nászajándéknak szántam neked szépségem... Persze ahogy Namjoon mondta nemrég, így is örülni fogsz neki...

Ki kerekedett, könnyes szemmel hallgattam minden szavát, közben pedig a változatosság kedvéért már nem bonbonjait stíröltem, hanem imádott száját.
Ahogy a szavakat formálta, és talán ha hallom és nem saját szemmel olvasom le mondandóját, talán fel sem fogtam volna.
A ház amiben ő nőtt fel!?
Ajándéknak szánta nekem!?
Olyan sok alkalommal bizonyította már, és annyiféle képpen, hogy szeret engem.. Mégis ez a gesztus...
Ez a minden!

-Csodálatos lenne bonbon! Sőt az is lesz... Mert számunkra nincs lehetetlen!
Arca után nyúltam azonnal a szájára is martam, szegénykém hallottam ahogy nyikkan.
Ki zártam mindenkit, csak mi ketten léteztünk, és most nem szeretkezni akartam (egyenlőre) csakis érezni őt! Érezni, és éreztetni vele én a társa vagyok, és leszek mindenben egy életre!

Köszönöm szépen, hogy olvasod és a vote-ot ❤️