[2000 évvel ezelőtt]

A teremben szinte tapintani lehetett a feszültséget, mely szinte az egész palotát körbevette. Nem szűnt meg egy pillanatra sem, annak területén levő emberek pedig mind feszélyezve érezték magukat, még maguk sem tudták, miért. Ezért nem is csodálkozott senki sem, hogyha a hírhedt Inazuma központjába, a hatalmas Baal Archonnak palotájába igencsak kevesen lépkedtek be, s még azok is csak akkor, hogyha muszáj volt.

A kapu, mely elválasztotta a hatalmas belsőteret a külső világtól ekkor kinyílt. Nyikorgása szinte fülsüketítő hangként csapott le az emberekre, akik bent voltak, mégsem tulajdonítottak nekik túl nagy figyelmet, hiszen úgy gondolták, biztosan csak új turisták érkeztek, akik még nem látták Baal palotáját.

Nos, ekkorát nem is tévedhettek volna. Az a négy ember, aki immár a folyosó közepén lépdelt, kívülről fújta már a kastély minden zugát, szinte lehunyt szemmel is teljesen hibátlanul odataláltak volna, bárhova, ahova akartak volna. A lépteik szinte olyan halkak voltak, hogyha az ember nem nézett volna rájuk, nem is tudta volna, hogy ott vannak.

Hárman egymás mellett sétáltak, arcukról semmit nem lehetett leolvasni. Ajkaik egy vonallá voltak préselve, tekintetük pedig jeges volt, akárcsak a sarkvidék frissen fagyott vize, testük pedig hibátlanul egyenes volt, fejüket büszkén hordták fent, ahogyan azt a mögöttük levő ember tanította nekik.

-Ne feledjétek, az istennőt szolgálni a lehető legnagyobb dicsőség, ami adóthat egy hozzátok hasonló, halandó ember számára- Szólalt fel ekkor a férfi, aki ridegen pillantott előre, bal oldali, sérült szemét egy fekete szemkötővel takarta el a világ elől -Mind a hárman szerencsések vagytok, és büszke vagyok rátok.

-Köszönjük, Mester. -Szólalt fel az egyik, hátra sem tekintve egy pillanatra, hangja egyszerre volt fáradt, ugyanakkor bizakodó is. A mellette levő, aki ugyanakkor középen haladt, helyeslően bólintott, ezzel egyetértve társa szavával. Csupán a harmadik hallgatott.

A lány látszólag igencsak a gondolataiba volt merülve, ugyanis egy másodperc alatt, fél centivel lejjebb került az álla, mint ahogyan az megengedett lett volna, ezt pedig az öregedő férfi is észrevette. A jobb kezében levő botot ekkor felemelte, és eréjesen a [H/Szín] hajú nyakához tartotta, majd amint elérte bőrét, feljebb emelte.

-Büszke járás, [V/Név]. Fejet magasra, hát kihúz, még akkor is, ha majd meghalsz, annyira fáj. A tiszteletet meg kell adni, értettük? -Hangja ellentmondást nem tűrő volt, [Név] pedig egy kisebb sóhaj kíséretében bólintott egy aprót, immár figyelve arra, hogy feje abban a vonalban legyen, ahová helyezte mestere.

-Igen...

-Hmpf. -Bólintott a férfi -Rendben, itt vagyunk. Ne feledjétek, nem szólaltok meg, csak akkor, ha kérdeznek.

A következő pillanatban pedig, az előzőnél még kétszer nagyobb ajtó, hatalmas hanggal kinyílt. Egy perc biztos, hogy eltelhetett, mire a szinte kapunak mondható tárgy, a mellette levő falhoz szorulva teljes utat engedett embereiknek, akik, várva mesterük utasítását addig nem mozdultak, ameddig nem szólalt meg.

-Mehettek.

A bent levő személy gúnyosan elmosolyodott, amint megpillantotta a négy személyt. Egyik kezével megtámasztotta fejét, arcának oldalánál fogva, úgy figyelte folyamat, az egyre csak közeledő embereket. Sötétlilás haja beterítette az egész hátát, egyik vállát is díszitette egy nagyobb hajtincse, aminek szálait büszke mozdulatokkal csavargatta, ujjai körül.

A három gyermek, akik lehettek tizenhét évesek, egyszerre térdeltek le a nő előtt, őket követve pedig a férfi is így tett, aki eddig mögöttük volt. Ekkor felszólalt.:

-Úrnőm, a Kiválasztottak megérkeztek.

-Helyes. Hogy teljesítettek?

-Mind a hárman tökéletesek voltak.

-Hm.- Bólintott a nő, majd elmosolyodott -És most az igazat, Acacius. És örülj neki, hogy nem vágom le a fejedet, a hazugságodért. Azt hittem, meg lettél tanítva arra, hogy az istenednek mindig az igazad mondd, de úgy hiszem, tévedtem. - Baal ekkor feláll a helyéről, majd lassú, komótos mozdulatokkal egyre lejjebb és lejjebb került hozzájuk, minden egyes kis lépténél pedig, habár [Név] nem mutatta ki, de a lelke megremegett. Nem mert ránézni az Istenségre, egyszerűen az a negatív aura, amit sugárzott, túl sok volt számára. Így inkább csak a vele szemben levő, hófehér falat bámulta, melynek közepén, vízszintesen lila csíkok helyezkedtek el.

-E-Elnézésédet kérem, Úrnőm. -Hajtotta le egyből a fejét Acacius, majd [Név]-re pillantott. Baal ezt egyből észrevette, és a lányhoz lépett.

Amint látta, hogy a [Sz/Szín] színű íriszek nem találkoznak sajátjaival, mosolya csak még szélesebbé, gúnyosabbá változott. Egyik kezét a lány állához tette, majd megfogva azt két ujjáva, erővel lejjebb húzta, ezzel rákényszerítve őt arra, hogy szemeik találkozzanak.

Amikor [Név] tekintete találkozott Inazuma Archonjáéval, a lány egész testében megremegett. Társai összeráncolt szemöldökkel figyelték az eseményeket, aurájukból szinte áradt az üzenet, melyet neki szántak.: "Vigyázz, tisztelettel viselkedj vele, különben szégyent hozol ránk!"

Ez az üzenet pedig, szerintük jogos is volt. Ők látták, amit mások nem, amikor edzettek. Hogy [Név] egyáltalán nem akart beállni közéjük, hogy szívből gyűlölte az Istent, mégsem tehetett a sorsa elől semmit sem. Most sem szólalt fel.

-Hm. Szóval tényleg odaadtak téged nekem, igaz? -Kuncogott fel Baal- Helyes. Még vannak olyan emberek, akik betartják a szavukat. Milyen probléma adódott a lánnyal, Acacius? -Nézett ekkor a férfira, aki értetlenül tekintett vissza.

-Ú-Úrnőm, elnézésedet kérem, de még nem is mondtam, hogy kivel volt probléma-

-Oh? Azt hiszed, nem láttam, hogy ránéztél? A tekintetedet, amivel illetted, amikor bejöttetek? Tudom, hogy vele volt a baj. De mi, Acacius? -Emeli feljebb fejét, egyre feszültebbé téve a légkört- Erre válaszolj, és ne tegyél fel felesleges kérdéseket Úrnődnek.

-I-Igenis, elnézést. -Bólint - Engedetlenség és makacsság.

-Hm... Milyen kár, hogy így is téged választalak, nem igaz? -Pillant gúnyosan a lány szemeibe, akinek ajkai ekkor meglepetten elnyílnak. A mellette levő két fiú szemei elkerekednek, aurájuk egyből sötétebbé változik -Ha-ha. Talán volt benned egy kis remény, hogyha úgy viselkedsz, mint egy tanítatlan kislány, akkor elkerülhetsz engem? Nem- nem, Kicsim. -Rázza meg lassan a fejét -Ez nem így működik. Egy alku tárgya vagy, amit mindkettő fél elfogadott. Nincsen visszaút.

-D-De Úrnőm- Szólalt fel az egyik fiú, aki eddig tudta visszatartani dühét -[Név] a lehető leggyengébb katona, akit csak választhat! Válasszon inkább engem, a Mester is megmondta, hogy én voltam a legjobb! -Lép előrébb, egyik kezét mellkasához téve, eréjesen felszólalva, ami egyből eltünteti Baal arcáról a mosolyt. Egy pillanat alatt sötétedik el a tekintete.

-Megkérdőjelezed Úrnőd döntését, katona? - Pillant bele a fiú szemeibe - Úgy látom, a Mesteretek nem végzett makulátlan munkát.

-K-Kérem, Úrnőm- A férfi egyből remegni kezdett, amint meglátta, hogy Baal jobb keze felemelkedik. Acacius egyből teljesen a földre rogyott, folyamatos bocsánatkérések közepette, melyek mintha csak süket fülekre találtak volna.

-Kár, Acacius. Nagy kár...Még a hasznomra lehettél volna. -Figyeli rideg tekintettel az ősz hajú férfit, majd tekintete a két fiúra vándorol -Ami titeket illet...Rátok sincs szükségem.

-Micsoda?!-

-Tessék-

A következő pillanatban pedig, amint megjelent az Istennő kezében egy hosszú, fényes energia, az átváltozott egy karddá. Mindez egyetlen egy pillanat alatt történt. [Név], amint szeme sarkába tekintett, arca szélére friss, tűzvörös vér csapódott.

A szemei pedig, tikkelve kerekedtek el. Ajkai elnyíltak, egy szót sem tudott kituszkolni magából. Csak állt ott, hitetlen tekintettel, még fel sem fogva azt, mi történt körülötte. Egész testében remegni kezdett, társai és mestere immár élettelen testét látván.

Baal csak elmosolyodott.

-Jobb lesz, ha hozzászoksz ehhez, [A/Név]. Mától fogva örök életű vagy, amit arra használsz el, hogy teljesíted minden parancsomat, engedetlenség nélkül. Nálam, amint láthatod, nincs második esély.

A lány, amint érzékelte, hogy Baal a válaszára vár, derekára tett karral, remegő hanggal, a sírás határán állva, csupán ennyit tudott kinyögni.:

-I-Igenis...Úrnőm.

Csak egy mosoly volt a válasz.