Mondanom sem kell, hogy a napom hátralevő részét tűkön ülve vártam. Az utolsó órám végét jelző csengő szinte megváltásként hatott az egész társaságunkra. Mosolyom, mely ebből keletkezett -na meg abból, hogy Ventinek már megint egy csodálatos ötlete támadt a hétvégére- egyből lehervadt, amikor is megpillantottam a szőke fiút kisétálni a teremből.

-... De olyan jó lenne! Most gondoljatok bele, úgyis tök sok hó van, tegnap láttuk azt a hatalmas dombot Xiaoval-

-Nem.

-De Lumineeeeeee!- Kezdett el nyafogni mellettem Venti, majd könyörgő szemekkel hozzám fordult -[Név], legalább te mondd, hogy neked tetszik az ötlet!

-Mi? Tessék? -Ocsúdtam fel egy pillanat alatt a gondolataimból, melyek természetesen Albedo körül forogtak.

Venti vágott egy puffogó arcot, majd megrázta a fejét.

-Ezek a mai [Név]-ek... Nem is figyelnek rám... -Zárta keresztbe mellkasa előtt kezeit, mire csak mosolyogva megráztam a fejemet.

-Veszek neked valamit.

-Én téged annyira imádlak~!

-Jah, képzelem -Kuncogtam el magamat, majd feltápászkodtam a padomtól, és a kabátomat felvéve, magamra kaptam táskámat is -Én megyek, sziasztok!

-Szőke herceg ma is hazakísér, hm?- Vigyorodott el Aether, mire éreztem, hogy az arcom felvesz egy vörösebb árnyalatot.

-Öhm.. Hát...

-Hagyd már, látod hogy ilyenkor elfelejt beszélni is! -Vágta karon mosolyogva Lumine bátyját -Menj csak, majd mondd, mi volt! -Kacsintott rám, mire ajkain levő mosolyát halványan viszonoztam, majd intettem egyet, egy "Na sziasztok!" kíséretében.

Kint, a bejárat előtt állt. Hófehér kapucnia most újból eltamarta szöke tincseit, ahogy pedig bentről figyeltem, a szívem hirtelen sokkal, de sokkal gyorsabban kezdett el zakatolni. Az arca, egyszerűen hihetetlen, mintha csak agyagból készítették volna ilyen tökéletesre.

-Szia... -Köszöntem halkan, mire odaértem, mire azonnal eltette a telefonját, amit eddig nyomkodott, és rám pillantott. A pillangók, ahogy íriszei elérték sajátjaimat, egyből felébredtek a gyomromban.

-Szia.

-Én öhm... Szóval -Bár meg akartam magyarázni, hogy miért is mondtam azt, amit reggel, hirtelen fogalmam sem volt, hogyan is kellene elmondanom. Hiszen most, hogy jobban belegondolok, nincs is semmi köztünk, csupán tegnap elkezdett kísérgetni engem a suliba, meg haza. És bevallottam neki, hogy jóképűnek találom...

-Ne félj, értem, mit érzel most -Szólalt fel lágy hangon, majd hirtelen kissé közelebb hajolt hozzám -Tudod, én lennék a legboldogabb, hogyha elkezdene köztünk kialakulni valami.

-Valami...? -Száradtak ki ajkaim egy pillanat alatt. Az arcom újból teljesen vörössé változott, amit gyanítom, hogy ezúttal észre is vett.

-Szeretném, hogyha megtisztelnél engem azzal, hogy eljössz velem egy randevúra, [Név] -Nézett bele egyenesen a szemeimbe, én pedig teljesen lesokkolódtam attól, amit mondott -Szeretnélek jobban megismerni.

-É-É-Én -Alig jutott levegő a tüdőmbe, legalábbis hirtelen így éreztem.

-Természetesen nem kell rögtön válaszolnod. Csupán szeretném, hogyha tisztában lennél a szándékaimmal irántad -Mosolyodik el édesen, halványan - Nem csak barátkozni terveztem veled, és a reakciódból ítélve gondolom, hogy te sem velem.

-A-Albedo...

-De természetesen nem erőltetek rád semmit sem. Az utolsó dolog, amít kívánok, az az, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzalak.

-E-Elmegyek veled egy randira -Motyogom, miközben úgy érzem, hogy a szívem majd' kiszakad s helyéről, a boldogság pedig gyorsan szét is árad bennem. Akaratlanul is vigyorogni kezdek, melyet nem is tudok levakarni arcomról, még akkor sem, amikor Albedo rám pillant, és ezzel megtudja, valójában milyen boldoggá is tett engem.

-Köszönöm -A hirtelen kezemért nyúló ujjai gyengéden fognak rá tenyeremre, hogy ezután ajkaihoz emelje őket, és egy lágy puszit nyomjon bőrömre.

Lesokkolódva kuncogok egyet, erre nem igazán tudok mit mondani, teljesen lesokkolt ez a cselekedete. Vajon lesz valami bajom, hogyha ezután a bal kézfejemet soha nem mosom meg?

-Hazakísérhetlek? -Kérdezi fél perc múlva, mire újból csak bólintani tudok, nem szólok egy szót sem. Néma csendben kezdünk el sétálni a havas tájban, mely olyan meseszerűen hat rám, hogy miközben körbe-körbenézek a hófödte tájban, majdnem el is esek egy, a földön heverő nagyobb ágdarabban.

-Óvatosan -Kap a karom után Albedo, amivel sikeresen meg is akadályozza, hogy teljesen elveszítsem az egyensúlyomat. Csak mosolyogvs mondok egy "köszönöm"-öt, mire újból szólásra nyitja ajkait -Megértem, hogy ennyire tetszik neked a kilátás. Engem is teljesen elvarázsol.

És ezt ha az ember szerelme úgy mondja számára, hogy végig a szemeibe néz, olyan megnyugtató hangon, hogy szinte libabőrös lesz lőke, akkor nincs mit tenni. Én is az ájulás szélén voltam, amikor realizáltam, mit is mondott, de próbáltam nem teljesen kimutatni azt, milyen hatással is van rám. Habár gyanítom, ő ezt már rég tudja, hiszen Luminetól tudom, hogy érzelmileg olyan vagyok, mint egy nyitott könyv.

-Mit szólnál a péntekhez? -Hallom meg újból Albedo hangját.

-Péntek? -Kérdezek vissza halkan.

-A randevúnk -Fejti meg a rejtélyt, ami miatt hirtelen döntenem kellett két dolog között.

Venti, akármit is talált ki, pénteken akarja véghez vinni. Tudnom kellene, mikor szeretné.

-Pénteken mikor?

-Órák utánra gondoltam. De ha gondolod, akkor elmehetek hozzád később is. Kedd van, még van pár napunk eldönteni, nem igaz? -Biccenti kicsit oldalra a fejét, amitől csak még tökéletesebbnek tűnik. Bólintok, magamban remélve azt, hogy amikor hazaérve beírok a barátaimmal közös csoportba, kérdezve őt a tervének mikortjáról, Venti nem azt fogja mondani, hogy "órák után".

-Szerintem órák után tökéletes lesz -Nézek felé halványan elmosolyodva, amit viszonoz. Albedo mosolya igazán kivételes. Ameddig el nem kezdtünk beszélgetni, nagyon ritkán láthattam mosolyt az arcán, így minden egyes pillanatért hálás vagyok, végtelenül, amikor megpillanthatom.

Az út hátralevő részét leginkább némán, kellemes csendben töltöttük el egymás mellett, néha az egyikünk felhozott egy-egy vicces történetet, amin mind a ketten jót derültünk, de Albedo úgy tűnt, el van veszve a gondolataiban. Én pedig nem szerettem volna zavarni, s miután egyszer megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, ő pedig bólintott, nem is gondolkodtam rajta többet. Bár nem tagadom, még úgy is nagyon helyes volt, amikor magában gondolkodva az előtte levő tájat pásztázta.

Miután a házamhoz értünk, elköszöntünk egymástól, amely most rekordidő volt a tegnapihoz képest -úgy festett, mintha Albedonak valami halaszhatatlan ügye lenne, ezért elnézést is kért, de hát hogy is tudnék haragudni rá? Biztos, hogy valami hirtelen történt, csak nem szeretné még elmondani. Ez pedig teljesen rendben van, hiszen nem vagyunk olyan közeli állapotban -még- hogy mindent megosszunk a másikkal. Nem, mintha nem érdekelne, hiszen minden egyes kis dolog érdekel, ami vele kapcsolatos.

Belépve a házba egyből elővettem a telefonomat, s mivel a szüleim jelenleg nem voltak otthon, egyből a szobámba vettem az irányt. Megnyitva a csoportos chatünket, azonnal nyomkodni kezdtem a képernyőt.

Én:
Lumine, most akkor elenegedted ezt az őrülted pénteken?

Lumine:
Hát... Gondolkodok rajta. Miért?

Én:
Lehet, hogy... Nos...

Mielőtt válaszolhattam volna egy teljes mondatban, Lumine neve jelent meg a képernyőn, a csengőhangom pedig szinte ordított a ház csendjében.

Csupán elmosolyodva megnyomtam a hívás fogadása gombot, majd miután a vonal másik végén levő lány szintw faggatózni kezdett rólam és Albedoról, beszámoltam neki a terveimről péntekre.

Mondanom sem kell, hogy a végére már majdnem megsüketültem, barátnőm annyira örült nekem... Azt hiszem, egy ideig csengeni is fog a fülem.