Ⓢⓐⓣⓤⓡⓓⓐⓨ
╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳

A fehér ruhásszekrényem fél szárnyát kinyitva nézegettem magamat a benne lévő tükörben. Sokáig vacilláltam a két kedvenc ruhám között. Az egyik bézs színű volt, a térdemig ért, és az fogott meg nagyon, hogy felnőttesen néztem ki benne. A másik ruha teljesen fekete volt, szív alakú kivágással, valamint a karomnál, illetve a nyakamnál csipkézett volt. Úgy néztem ki benne, mint egy táncosnő. De komolyan. Gyönyörű volt az is.

Gondolatban elneveztem a bézst egynek, a feketét pedig kettőnek. Kiordítottam a szobámból.
– Anya! – kiáltottam, elnyújtva az utolsó 'a' betűt.
– Igen, kicsim? – hallottam a visszakiabálását a nappaliból.
– Egy vagy kettő? – kérdeztem hangosan.
Két másodperc elteltével már érkezett is a válasz.
– Kettő! – felelte röviden.

Akkor a feketében megyek, gondoltam és megvontam a vállam. Szeretek elegáns ruhában lenni.

╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳

A kis, tépett Chevrolet-nkban ülve mélyen magamba mélyedtem. Anya és az új pasija. Mi jó sülhet ki ebből? Tartottam az egésztől. Mi van, ha szépen, boldogan éldegélnek egy ideig, aztán megint jön a hűtlenség, a harag, a kiadós, mindennapos veszekedések... Nem akartam mégegyszer átélni ezt a tortúrát. Nem akartam részt venni egy ilyen vitában.
– Kértek mentolos cukrot? – kérdezte az egyik pirosnál állva anya, a visszapillantóba nézve.
– Az a csípős cukorka? – kérdezte felcsillanó szemekkel Auds.
Anya mosolyogva felelt.
– Igen. Kérsz, Auds? – kérdezte meg mégegyszer.
– Igen, anyuci! – mondta nagy lelkesen és elfogadta az anya kezében tartott egyik cukrot.
– Glo-szívem? – nézett most rám.
– Nem, köszi – feleltem idegesen, mire összezárta a felénk tartott markát és bevette ő a cukrot.
– Akkor megeszem én – jelentette ki és bekapta a szájába.

Kétésfél perccel később égető pillantást éreztem magamon. Direkt nem kerestem a szemkontaktust, mert akkor tuti, hogy beszélgetnem kellett volna vele. Arról.
– Mi a baj, kicsim? – kérdezte anya, nem pillantva hátra, miközben sebességet váltott.
– Semmi – mondtam semleges hangon.
– Tudom, hogy nem okés minden. Mondd már, bi a baj? Gordon? A kapcsolatunk? Apád? – vette sorra az eshetőséket. Az utolsónál felpattant a szemem. Honnan...?
– Hát... – kezdtem bele, amikor megéreztem, hogy az autó lassítani kezd.
– Gyorsan mondd, mert mindjárt megérkezünk. Áhá! Ott is vannak! – mutatott az étterem neoncégére alatt álló két fekete alakra. Az egyik nyúlánkabb volt, véknyabb és fiatalosabb volt a testtartása, míg a másik idősebbnek nézett ki. Egyből felismertem Gordont. Ő volt az alacsonyabb.

A cégéren szereplő vibráló színű betűkből ki lehetett olvasni az étterem nevét.

FEKETE GYÉMÁNT

Az étterem ablakán bepillantva (az utcafront felől végig üveg volt) megláthatta az ember, hogy egy tényleg puccos helyre készül bemenni.

Anya leállította a kocsit, kiszedte belőle a kulcsot és kinyitotta az ajtaját. Audrey rögtön követte. Én csak egy nagy, mély sóhaj után voltam képes kikászálódni az öreg autóból. Ahogy kiszálltam, rögtön megcsapott egy fagyos fuvallat. Szorosabban összehúztam magamon a fekete női ballonkabátot, ami egyébként kinézetre tökéletesen passzolt ezen a hideg decemberi estén a fekete ruhámhoz.

Anya ment elöl, ő vezette a kis triónkat. Utána a kis Auds, majd hátul kullogva én. Pillangók voltak a gyomromban. Nem is, inkább kődarabok. Természetesen a torkomban a doboló szívemen kívül ott volt még az ismerős gombóc is, amit a vizsgadrukk ismertetett meg velem az évek során. Meg a lámpaláz. Koncertek idején.

Amikor a színpadon vagy egyszál magad, kezedben a hangszereddel, előtted a kottatartó és a kottáid, no meg a zongorán kísérő korrepetitor, nos, van abban egyfajta vibráló feszültség. Túl akarsz lenni rajta, mégis alig várod, hogy játszhass. A zene... ó, a zene. Klasszikus zenei ágazaton tanultam fuvolázni már nyolc éve, előtte két évig furulyáztam, azelőtt, elsős koromban pedig már jártam szolfézsra. Amit ki nem állhattam. Én, aki egyébként szeretek tanulni. Ja, és nem, nem vagyok stréber a szó kalsszikus értelmében. De stréber vagyok egy másik értelemben. A német streben szó azt jelenti, hogy törekedni, ami szerintem egy alapvető emberi tulajdonság. Mindenki törekszik valamire. Én törekszem arra, hogy naprakészen tudjam a tananyagot akkorra, amikor a tanár íratni/feleltetni akar. Szeretem azt az érzést, amikor érzem, hogy tudom az anyagot. Szeretek tudni.

Mindig is a lexikális tudásom volt a fegyverem. Meg az angol humor, amit nap mint nap használtam. Ez az örökségem apától. Sokan nem értették, nem akarták érteni vagy nem tudták értékelni a sokszor igencsak rasszista, morbid poénjaimat. Persze nem vagyok rasszista, sőt, én elfogadónak mondanám magam. Természetesen van véleményem az önpusztító szerekről is, mily meglepő, nem pozitív.

Rövidke gondolkodásomból egy másik fagyos fuvallat ébresztett fel véglegesen. Na meg az, hogy odaértünk a parkoló hátuljából (természtesen csak ott volt hely) az étterem előtti járdára, amin a két fagyosszent is... fagyoskodott.

A szívem majd' kiugrott a helyéről, amikor életemben először megpillantottam a meglepetésemet. Lazán, zsebre dugott kézzel állt apja mellett fekete szövetkabátjában. Próbált tényleg lazának tűnni, de a remegése elárulta. Iszonyat hideg volt. A kabátjára rózsaszín és narancssárga fénycsíkok vetültek a cégér miatt. Nagyon hasonlított a mellette ácsorgó férfira, mert ugyanolyan volt a szemük. Ugyan nem tudtam pontosan megállapítani a szemük színét a hülye villogó neon miatt, de azt kivettem, hogy zöldes színű. A fiú magas volt. Legalább egy egész fejjel magasabb volt nálam, ha nem többel. A neonfényben nem bírtam eldönteni, milyen színű a haja, mert az egyik pillanatban még barnának, a következőben szőkének és az azt követőben pedig vörösnek tűnt.

Ahogy közvetlenül eléjük értünk, megcsapott a férfikölni jellegzetes illata. Egy szempillantással később anya minden jel nélkül Gordonra vetette magát, és apró csókot hintett az ajkára.
– Neked is szia, Nora – mondta vigyorogva és nevetve Gordon anyának. Látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Kísértetiesen hasonlított ez a pillanat arra a több ezerre, amikor anya apát csókolta így. Ez az emlék életem végéig beleégett az agyamba.
– Szia, Gordon. Most már örülsz? – kérdezte játékosan megforgatva a szemeit anya. Úgy viselkedett, ahogy a tini lányok szoktak az új pasijukkal Danie kedvenc romantikus filmjeiben.
– Igen. De akkor mégjobban örülnék, szívem, ha mind megismerkednénk egymással – mondta mosolygósan, aztán a mellette álldogáló fiát oldalba bökte, aki erre egy pillanatra kínosan elnevette magát és mintha megforgatta volna a szemeit...

Audreyval szorosan egymás mellett álltunk jó testvérek módjára. A fiú tett felénk egy lépést, aztán egyenesen Auds elé állt. Széles mosolyt villantott az arcán, olyan igazi ezer wattosat, majd kissé lehajolt, udvariasan a szájához emelte a kishúgom kezét, aztán kezet csókolt neki. Meglepettségemet igyekeztem palástolni egy diszkrét szájharapással. Melyik másik XXI. századi fiú csókol kezet egy bemutatkozás során? De most őszintén. Engem sikerült meglepnie. Anya igazán elmondhatta volna, hogy csak Gordon fiáról van szó. Hogy a fia is itt lesz. A dögös fia.
– Kody Love vagyok. K-val. Kegyednek mi a becses neve? – kérdezte a felkacagó Audreyt.
– Audrey Allison Lewis – mondta nevetve.
Tehát Kodynak hívják. K-val. Kody k-val.

Felegyenesedett, aztán lépett egyet jobbra. Kaján vigyorral az arcán nézett mélyen a szemembe. Hálát adtam a neonfénynek, amiért villódzódott, mert így nem látszódott, hogy úgy elpirultam, mint még soha. Önkéntelenül is vigyorognom kellett, de ismét egy szájbaharapással folytottam el. Nem akartam leleplezni magam.

Lassan telt a pillanat. Olyan volt, mintha egy sorozatképet néznék egy diavetítés során. Bársonyosan puha kezével a szorosan a testem mellett tartott karom után nyúlt és az én kezemre is csókot hintett. Akárcsak az előbb Audséra. Annyi különbséggel, hogy az én csókom közben végig vigyorgott és a szemembe nézett. Mi van ezzel a sráccal?

– Kody Love vagyok. Véletlenül sem c-vel írva. Kérlek, ne guglizz rá– húzódott féloldalas mosolyra a szája, amitől kisebb szívrohamot kaptam. Soha életemben nem láttam még ilyen gyönyörű gyöngyfogakat. Most komolyan a fogakon gondolkozom? – Szabad megtudnom a kisasszony nevét?
Nem. Mekkora troll lettem volna, ha ezt mondom.
– Gloria Ginger Lewis – feleltem halvány mosollyal az arcomon.
– Nagyon örvendek, hogy megsimerhettelek – mondta. Erre mit kellett volna mondanom?
– Öhm... én is – válaszoltam, lesütve a szemem.

Kody ekkor anyához lépett és neki is kezet csókolt. Anya kislányosan felkacagott, majd a fiú visszálépett az apja mellé. Gordon következett. Ő is elénk állt, kezet rázott Audreyval meg velem. Amikor rajtam volt a sor, Gordon hozzátette, hogy mi már találkoztunk, csak akkor nem volt alkalmala illendően bemutatkozni...

Anya is bemutatkozott Kodynak, így már mindenki megismert mindenkit, szuper, tűzhettünk is be az étterembe, pont mielőtt halálra fagytunk volna.

Na sziasztok. :D Ezzel a résszel is megvolnánk. Igyekszem 2-3 naponta hozni a részeket, hogy véletlenül se maradjatok olvasmány nélkül a nyáriszünetben. ;)

2018.06.30.