Kihallgatás 2/2

Nem sokkal később a nyomozó aki velem foglalkozik, visszajött folytatni a kihallgatást.

Nem szeretné húzni az időt, ahogy én sem, így szeretnék minél előbb túl lenni a dolgokon.

-Fel fogok tenni pár kérdést, amire szeretném ha válaszolna. A vallomása és a bizonyítékok fontosak lesznek az ügy végkimenetelében.-nézett rám komolyan, jelentőség teljesen a férfi. Egy bólintással jeleztem, hogy igen, megértettem amit mondott.

-Marcusról milyen információkkal tudna szolgálni? Itt gondolok szokásokra, cselekedetekre. Bármi ami eszébe jut, mondja el, fontos szerepe lesz az adatok között.-tette fel az első kérdését. pár percig muszáj volt elgondolkoznom, ezután szólásra nyitottam a számat.

-A szobájába sosem engedett be. Mindig kulcsra zárta az ajtót, így egyszer sem tudtam még benézni sem oda. Szokások? Eleinte nem figyeltem, de később amikor ritkán kiengedett a pincéből, lisztet és sót láttam az ajtók küszöbe előtt leszórva. Ezt elég furcsának találtam, és a viselkedése is másabb lett.

Olyan volt mintha várt volna valakit és ezekkel a dolgokkal távol tudja tartani magától az illetőt.-válaszoltam. Erre a kijelentésemre a férfi rámemelte tekintetét amiben az "ez most komoly?"-jelzőt fedeztem fel. Végül az egészet egy bólintással lezárta.

Ezek után tett még fel kérdéseket amiket meg is válaszoltam. Folyamatosan egy jegyzetfüzetbe írta be a vallomásaimat, válaszaimat amiket adtam. Valahol mélyen legbelül, megnyugvást éreztem, de mégsem voltam teljesen nyugodt.

-A következő kérdésem, voltak mások is ott magán kívül?-kérdezett újra.

-Nem volt más. Egyedül én voltam.-hajtottam le a fejem az újabb emlék miatt ami megjelent lelki szemeim előtt.

-Értem. Esetleg voltak arra utaló jelek, hogy esetleg tartózkodott más is azon a helyen Ön előtt?-kérdezett újra. Elgondolkoztam ezen a kérdésen. Legalább öt percre gondolkozhattam, amikor sezembe jutott a kép arról a fiúról akinek a neve a kép hátoldalán volt leírva.

-Igen. Találtam egy képet az ágy melletti kisszekrény fiókjában. Velem egy idős fiú lehetett a képen, megvoltak kötözve a kezei, az arca össze volt verve. A kép hátoldalán Kim Taehyung név állt.-feleltem a nyomozó szemeibe nézve. Amint kimondtam a fiú nevét, rámkapta tekintetét amiben rengeteg érzelem mutatkozott meg. Minden információt amit csak tudtam, megadtam a rendőröknek akik az adatokat a gépbe bevitték, így engem pedig elengedtek. Jin hyung kint várt rám a folyosón ahol egy széken helyezkedett el, arcát kezeibe temetve ült előre hajolva. Vettem egy nagy levegőt csak azután indultam el hozzá. Kezem vállára tettem amire felemelve fejét rám nézett. Egy halvány mosoly bújt meg szája sarkában, majd amint felállt meg is ölelt. Ez volt az az ölelés amire annyira szükségem volt, ami annyira hiányzott nekem Jintől. Amint kibontakoztam az öleléséből, bólintással jelezte nekem, hogy mennünk kellene. Elindultunk az ajtó felé, közben minden porcikám bizsergett az érzéstől, ami jelezte nekem, nemsokára újra megérzem a szabadságot, a friss levegő illatát. Amint a küszöbön kitettük a lábunkat, megcsapott a kellemes hűsítő szél, az eső illata amit annyira szeretek, a szürkés égbolt ami most egyáltalán nem zavart. Ezt az érzést semmihez sem tudnám hasonlítani, talán életemben nem éreztem még ennyire szabadnak magam mint most, ahogy kijöttem a kapitányságról.

-Végre szabad vagy Jimin.-szólalt meg mellettem Jin, mire csak egy halvány mosollyal és bólintással adtam tudtára mennyire boldog is vagyok most. Haladtunk a parkoló felé, majd egyszer csak megálltunk egy gyönyörű szép királykék kocsi mellett. Egyszerűen fantasztikusan nézett ki, ez az egyik kedvenc színem, és nem utolsó sorban a kocsi is eszméletlen szép volt. Emlékszem amikor kisebbek voltunk, mindig mondta nekem Hyung, hogy majd szeretne egy ilyen színű autót.

-Ez a te autód Hyung? Gyönyörű szép. Biztos nagyon sokat dolgoztál és hajtottál, hogy ezt meg tudd venni.-néztem Hyungomra aki felém fordult majd mosolygott.

-Igen az enyém, de Namjoon is szokta használni amikor rohannia kell valahova.-mosolygott azzal az aranyos mosolyával amivel mindig is szokott.-Ideje végre hazamenni, neked pedig sokat kell pihenned. Bármi amiben tudok segíteni, kérlek szólj és melletted leszek.-nézett rám szomorúan. Tudom mennyire lelkiismeretes, azt is mennyire megviselhették a hallottak amik velem történtek. Odasétáltam hozzá míg egy szoros ölelésbe vontam.
-Ne aggódj, mindenképp szólni fogok. Nagyon hálás vagyok neked és Namjoon hyungnak is amiért befogadtok, amiért eljöttél s mellettem vagy.-ölelgettem. Nem akartam sírni előtte újra, ezért összeszedtem magam amennyire csak tudtam, s beültünk a kocsiba, hogy hazamehessünk. Mindketten becsatoltuk öveinket, majd Jin kihajtott az útra. Teljes figyelmét az útnak szentelte, én pedig fejemet az ablaknak döntve néztem a tájat ahogy elsuhantunk a gyönyörű kilátás mellett ami végigfutott az útszakasz vonalán. Amíg bámészkodtam elkezdtem gondolkozni, mit és mit kellene tennem, mi az amire vágyok. Nem akarok semmi mást, csak egy kis nyugalmat végre az amúgy is szar életembe. Talán tanulhatnék újra, nem pedig meghátrálni a kihívások elől, de csak azután ha már összeszedtem magam. Egyelőre nem szeretnék semmi olyat, amit később megbánnék. Annyira elvesztem a saját gondolataimban, hogy nem vettem észre amikor szólt nekem Jin hyung.

-Jimin figyelsz? Legalább öt perce beszélek, de ahogy látom elgondolkoztál.-nézte tovább az utat.

-Hm? Bocsi, ne haragudj, nem figyeltem. Megismételnéd amit mondtál?

-Semmi baj.-mosolygott.- A nyomozó elmondta mennyi ideig voltál bezárva?-kérdezte finoman.

-Nem, nem mondta el. Tudni szeretném, de ez minden. Csak...elakarom felejteni mindazt ami ott történt, nem akarok még gondolni se rá, se újra átélni ezt a sok szörnyűséget ami történt.-húztam össze magam az ülésben egy fájdalmas fintorral arcomon.

-Ne haragudj, nem akartam felhozni.-bűnbánóan nézett rám, majd azonnal vissza az útra.-Nekem azt mondta az egyik fiatal rendőr aki bevitt téged majd szólt nekem, hogy megtaláltak, hogy legalább nyolc hónapig tartott fogva téged az a rohadék.-mondta. A szemeim legalább nagytányérnyira kitágultak a hallottaktól. Nyolc hónap?! Ilyen sokáig tartott ez az egész? A könnyeim csak úgy száguldani kezdtek lefelé az arcomon, végig állam vonaláig ahonnan már lecsöpögtek nadrágomra. Felé kaptam tekintetem, azután kezemet a vállára tettem amit megszorítottam.
-Semmi baj, csak...csak felejtsük el jó? Nem akarok emlékezni erre az időszakra, ezt magamban is még le kell zárnom valahogy.-próbáltam valahogy megnyugtatni Jint, meg persze magamat is. Az a nyolc hónap éveknek tűnt, olyan éveknek amik sose akarnak elmúlni. Ilyenkor az ember, amikor történik vele valami teljesen felfoghatatlan, megrázó esemény akkor hirtelen másképp kezdi el látni az életet. Átgondol dolgokat, minden átértékelődik, sokkal jobban megbecsüli majd azt amilye van, hiszen csak egy életünk van, amire vigyáznunk kell. Velem is ez a helyzet. Sok minden átfogalmazódott bennem, minden más lesz ezután, mert mindenre másképp fogok tekinteni mint ez előtt ami történt. Prostituáltként éltem a minden napjaimat, mindig másokkal feküdtem le csak azért, hogy a kellő drog és alkohol amit kíván a szervezetem meglegyen, ne legyenek elvonási tüneteim. De ez meg fog változni, hiszen a mostani eset előtt teljesen leszartam az életemet, nem akartam semmit, nem érdekelt semmi, viszont most, felnyílt a szemem épp ezért sokkal jobban oda fogok figyelni önmagamra és másokra is.

Hirtelen megálltunk egy igazán szép kertes, családi ház előtt. Jin kiszállt majd én is követtem őt, míg nem beléptünk a kapun. Ami fogadott az egy kis udvar, egy kisebb kert virágokkal meg egy pici tóval ami az udvar végében helyezkedett el. A ház nem túl nagy, mégis megragadja az ember tekintetét.

-Oh el is felejtettem, egy fiú elég sokat keresett téged.-szólalt meg hirtelen Jin miközben beléptünk a házba. Engem? Egy fiú? Mégis ki keresne pont engem? Senkit sem ismerek akit barátomnak hívhatnék vagy havernak.

-Tényleg? Milyen fiú? Nem mondta el neked a nevét?-néztem rá felvont szemöldökkel. Fogalmam sincs ki kereshetett engem, biztos csak eltévesztette a házat vagy a nevem, hiszen több Park Jimin is él itt.

-De, mondta a nevét. Igazán aranyos, meg persze elég helyes a srác. Nagyon aggódott érted, ezért minden nap eljött, mert látni akart téged. A neve pedig Jungkook.-mosolygott rám mindentudóan Jin.

A szemeim ha lehet akkorák lettek akár csak egy nagy tányér. Jungkook engem keresett?!!! Oké, azt hittem nem tud meglepni már semmi, de ez teljesen lesokkolt. Az állam valószínűleg közelebbről megismerkedett a padlóval, hiszen totál meglepett ez amit most közölt velem Jin hyung.

Miért keresett? Csak egyszer beszéltünk egy kis kávézóban. Miért akartál ennyire beszélni velem Jungkook?