Jimin POV:

Talán nem féltem még ennyire mint most. Olyan félelem van bennem, ha csak arra gondolok, hogy mindjárt rám töri az ajtót, hogy a

testemben minden izom megfeszül, majd remegni kezd a félelemtől. Vettem egy hatalmas levegőt, s egy gondolattól vezérelve a kisollót

elrejtettem a pulcsim ujjába. Még szerencsém is van amiért szeretek hosszabb pulóvereket hordani, így nem fogja észrevenni. Megfogok

szökni innen, nem engedhetem meg ennek a nyomorultnak, hogy elvegye az életemet és akkor tegyen velem amit akar amikor ahhoz neki kedve

van. Elég volt! Természetesen félek, olyan szinten félek, hogy a fogaim is összekoccannak, de most nem félhetek, hatalmas erőt kell vennem

magamon és végre kiszabadulni innen hisz senki nem jön el értem.

-Jimin...hányszor kell még szóljak neked? Ezért úgy megbaszlak, hogy a járásról egy ideig le is mondhatsz.-lépett be az ajtón a megtestesült

gonoszság. Arcán ugyan azt a mosolyt véltem felfedezni, amit akkor szokott megvillantani ha valami sokkal rémisztőbb fog történni mint amire

gondolnék. A karjaim, lábaim elkezdtek remegni, a szívem olyan hevesen dobogott hogy szinte éreztem a torkomban. Homlokomról a verejték

szinte versenyzett a padlóig ahová le is cseppent az, majd ezt követte a szememből kiáramló könny is, ami szinte becsapódott a padlóba. Most

vagy soha, itt az idő, ezt nem szalaszthatom el vagy tényleg meg fog ölni a végén. Nem várhatok tovább, nem retteghetek többet, végre erőt

kell vennem magamon s ki kell jussak innen. Egyre jobban közeledett felém, lassú mégis teljesen kimért léptekkel haladt egészen elém, majd

elkezdte kigombolni az ingén található gombokat szép lassan. Megborzongtam, gyűlölöm és undorodom ettől a férfitől, a gyomrom teljesen

felkavarodik a látványától. Láttam, éreztem, tapasztaltam már nagyon sok undorító és elviselhetetlen dolgot a munkám során, de ez még

azoktól is sokkal rosszabb. Amint a keze elindult az arcom felé nem tudtam hirtelen mit is kellene reagálnom s le is fagytam egy kis időre.

Megéreztem kezét az arcomon, amit azonnal elcsaptam onnan, majd az ollót ami a pulcsim ujja alatt volt, lecsúsztattam kezembe. A torkába

szúrtam az éles eszközt, minek következtében a vére egyenesen az arcomba s ruhámra spriccelt...elkezdtem nyomni mélyebbre, hogy még

véletlenül se állítson le. Kezeit a kezemre kapta amiben az olló volt, próbálta ellökni magától kezemet de nem sikerült. -T-te nyomorult k-kis

khurva...-nyöszörgött a fájdalomtól, a szájából szinte ömlött a vér, majd a nyakán lévő szúrt sebből, ami a szúrás pillanatában spriccelt egyre

jobban kezdett folyni lefelé. Azt sem tudtam mit teszek, hirtelen jött ez az egész, megvédtem magam. Sírtam, sőt zokogtam amiért egy

embert épp most öltem meg, de nem tudtam ezzel foglalkozni így azonnal amint tudtam, kiszabadítottam a kezemet az övéi közül s futásnak

eredtem az ajtóig. Nem akart kinyílni a bejárati ajtó, teljesen kétségbe estem, hiszen nem tudtam vajon utánam ered-e és elvágja a

nyakamat, vagy megkínoz és élvezettel nézi végig a halálomat. rángattam az ajtót,ütöttem,rúgtam de meg sem moccant az a kurva ajtó.

Kapkodtam a fejem ide-oda majd észrevettem a konyhában lévő ablakot.

Odarohantam az ablakhoz amit elkezdtem rángatni, de még az sem akart kinyílni. Teljesen elkapott a pánik,a félelem, a rettegés amitől nem

tudok szabadulni, hogy még gondolkozni sem volt időm, ezért egyszerűen kiütöttem az ablakot az öklömmel s elkezdtem kimászni. A szilánkok

felvágták a karomat,államat,arcomat de még a lábamat is, de mit sem törődve amint a földre érkeztem elkezdtem futni ahogy erőm engedte.

Nem figyeltem merre rohanok ahogy azt sem hol is lehetek pontosan, csak futottam és futottam, minél messzebb akartam kerülni attól a

helytől ahol ki tudja mióta raboskodok, ahol még jobban tönkre ment az életem, ahol a lelkem végleg meghalt.

Fogalmam sincs mennyi ideig futhattam, de egy idő után házak fényeit kezdtem felismerni a távolból, ezért ha lehetséges még jobban

elkezdtem rohanni. Egy háznál álltam meg, kétségbeesetten nyomtam a csengőt ami szerencsémre működött. A házból egy idősebb férfi lépett

ki a feleségével, majd amint megláttak azonnal bevittek a házba.

-Drágám azonnal hozz nekem fertőtlenítőt és vattát, azonnal le kell ápolni a fiú sebeit mert a végén elfertőződne.-utasította a férfi a

feleségét, aki azonnal teljesítette annak kérését. Ezután felém fordult a férfi majd alaposan végignézett rajtam. Gondolom megnézte

mennyire súlyosak a sebeim, hiszen nem lehettem túl bizalomgerjesztő látvány ezek szerint..

-Mi a neved? Ne félj, nem fogunk bántani. Ki okozta ezeket a sebeket? Mi történt veled? Megpróbálom a sebeidet kitisztítani majd utána

bekötözöm s értesítem a rendőrséget is, hogy jöjjenek ki és vigyenek majd haza.-mosolygott kedvesen a férfi.-Oh, majd elfelejtettem. Az

én nevem Kim Seyun, a feleségem pedig Mina.-bólintottam,hisz most többre nem igen futotta jelenleg tőlem. Mr. Kim elkezdte a sebeim

tisztítását miután a felesége visszajött pár dologgal amit kért tőle. Nem szóltam hozzájuk, nem tudtam mit mondhattam volna. Egy részem

belül ordított, kiabált volna és elmondtam volna mindent ami velem történt, de mégsem szólaltam meg. Inkább magamban tartottam mindent,

nem szólaltam meg. Miután végzett a sebeim bekötözésével Mr. Kim hívta a rendőrséget akik már el is indultak miután lerakta a telefont.

Nem tudom mennyit várhattam ahogy azt sem mikor értek ide ilyen hamar a rendőrök. Mire feleszméltem már a rendőrautó hátsó ülésén ültem

a hátamon egy nagy pokróccal a hideg ellen. Előttem két fiatalabb rendőr ült,akik arról beszélgethettek mi is történhetett velem, hiszen elég

rémisztő látványt nyújthattam ha ennyire beszélnek rólam. Nagyjából harminc perc utazás után érkeztünk meg a már jól ismert környékre ami

annyira hiányzott. A helyi rendőrkapitányságnál álltunk meg. Az egyik rendőr miután kiszállt a kocsiból segített nekem is kiszállnom, majd

beinvitált az egyik kihallgató szobába ahol majd kiakarnak kérdezni, illetve megpróbálnak feltenni kérdéseket amikre választ szeretnének kapni.

Nagyon fáradt vagyok, legszívesebben vennék egy forró fürdőt és utána befeküdnék az ágyamba, ahol nem bánthat senki, ahol kisírhatom

magam, de ez nem lehet, még nem. Szinte fel sem fogtam még a szabadulásomat, hogy megöltem azt az embert aki fogvatartott és vert

minden nap, aki minden áldott nap megerőszakolt, aki megégetett s ezért örökre rajtam maarad a nyoma...nem tudom felfogni, mikor lett

ennyire kibaszott fos az életem. Sose lesz már jobb? Nem lesz olyan aki majd elfogad és mellettem lesz? Nem érdemlem meg?

Elmélkedésemből az ajtó nyitódása ébresztett fel a gondolkodásomból. Amint az ajtó felé szegeztem tekintetem, szemeim szinte kipattantak

a helyükről amint megláttam egy ismerős arcot.

-Te? Miért vagy te itt? Hogy kerülsz ide?-csak kérdéseket tudtam feltenni. Nem tudom elhinni hogy tényleg itt áll előttem, teljesen le vagyok döbbenve.

Helló ARMY-k! Elnézést amiért ilyen sokáig nem volt rész és eltűntem, de nem alakulnak jól a dolgok. Ihletem sem volt, és kezdtem feladni az írást is. De páran írtatok ami nagyon jólesett, s azon leszek, hogy folytassam majd a kis művemet.
1062! Ez elég hosszú lett most! :D Remélem vártátok, ha igen nyomjatok egy Vote-ot és kommentet is szívesen várok.

Legközelebb találkozunk!