Mint mondtam Martin nagyon régen látta az apját. A szülei 11 éves korában váltak el egymástól. Emlékszem mikor Martin nagyon sokat volt nálunk mert nem akart hazamenni mivel sokat veszekedtek akkoriban a szülei. Mikor kimondták a vállást Martin az anyukájához Erikához került az apja pedig ritkán látogatta meg sőt az utobbi 2 évben nem is találkoztak egymással.
Martin felvette a telefont.
-Szia,apa.-mondta bizonytalanul.
-Szia,fiam régen veszéltünk.-mondta reketes hangon.
-Igen, elég régen.-sóhajtott egyet Martin.
-Figyelj, tudom, hogy elhanyagoltalak ám most egy nagyon fontos dolog miatt hívtalak.
-Mi miatt?-kérdezte Martin.
- Tüdőrákom van.-nyögte ki. Martin megdermett és egy könycsepp csordult ki a szeme sarkából, tudtam, hogy most szüksége van rám. Odabújtam mellé, és megfogtam a kezét. Láttam rajta, hogy hálás nekem.
-Fiam itt vagy?-kérdezte.
-Igen,apu és mennyire súlyos?-kérdezte Martin agódva.
-4-es stádiumu.-mondta. Martin szeme elkerekedet és leejtette a telefonját. Gyorsab felvettem és most én beszéltem az apjával.
-Üdvözlőm!Luszi vagyok. Kérem mondja, hogy még gyógyítható!- mondtam reménykedve.
-Szia Luszi, de jó hallani a hangod már rég találkoztunk. Az orvos szerint nincs túl sok esélyem.-mondta.
-Mennyi az esélye?-kérdeztem félve.
-5% - nyögte ki majd hallottam egy pufanást a telefon túl oldaláról.
-Halló itt van még??? Haló???- kiabáltam, de nem jött válasz. Martin még mindig kábán ült a kanapén. Odaültem mellé és megöleltem. Ő visszaölelt és éreztem hogy könycseppek csorognak le az arcán.
Így ültünk itt egy jó darabig mikor hirtelen megcsörrent a telefonom. Erika volt az.
-Szia Luszi! Mond ott van veled Martin?-kérdezte. Hallatszodott a hangján, hogy sírt.
- Igen itt van mellettem.-mondtam.
- Átadnád neki kérlek a telefont?-kérdezte.
-Persze.- mondtam.
Míg Martin az anyukájával beszélt, addig én kimentem a konyhába és csináltam teát. Mikor Martin végzett a telefonálással odajött hozám majd háturról szorosan átölelt.
-Szeretlek!-mondta.
-Én is!-mondtam majd megfordultam és megcsókoltam.
- Sajnálom, hogy az apukád meghallt, nagyon jó ember volt és nagyon szeretett téged.-mondtam neki.
-Nagyon szerettem de sajnos már soha többé nem mondhatom ezt el neki.-sóhajtott.

REMÉLEM TETSZETT ÉS VOCSI, HOGY EZ MOST ELÉGÉ SZOMORÚ HANGULATÚ LETT!!! 😭❤️