A napkorongja épp lebukfencezett a felhőkarcoló mögött, Arthur pedig az ablakban állva nézte és várt. Már nem zavarta a fertőtlenítő szag és az idegen hangfoszlányok sem, ami beszűrődik a zárt ajtó mögül, mert három napja ez a rideg szoba az ideiglenes otthonává vált. Pedig amikor felébredt a kórházi ágyban igencsak idegesen, szinte hisztisen viselkedett, és ha nincs mellette Tim, talán kirángatja az infúziót és megszökik onnan, hogy jóvá tegye azt, amit nagyon is elcseszett. Azonban Tim egy öleléssel majd egy szenvedélyes csókkal nyugtatta meg akkor.

- De hol van most? - kérdezi magától, majd amint végképp eltűnt a napkorong és már a hold fénye ragyogott helyette, Arthur megragadta a mankóját majd vissza bukdácsolt az ideiglenes ágyába. Amint leült a tetejére elővette a telefonját és a barátai, majd, lehet már exe képeit nézegette. Barátai Valentin napi lázban égnek, úgy, mint az egész Instagram is. Szíve máris a torkában dobog amikor Tim profiljára lép, hiszen őt nem akarja egy másik férfi karjaiban, boldognak látni. Tudja, hogy haragszik rá hiszen, féltékeny, birtokló típus főleg, ha arról a fiúról van szó, akibe szerelmes...

Tudja, hogy késő bánat, de már bánja azt a hirtelen ötletét, hogy meglepi a munkahelyén, mert nem látta napok óta őt. Az állomásról, bőröndjével hadakozva átszelte a várost, mert abban bízott, hogy a párja is örülni fog neki amint meglátja, mert hamarabb végzett a munkájával. Azonban amint belépett az étterembe, ahol Tim dolgozik, majd elsétált a nyitott konyha felé, el sem hitte azt, amit látott épp. Tim háttal állt neki, valami zöldséget szeletelt épp, amikor a felettese, mellélépett és megmarkolta a fenekét. Ha vár egy pillanatot mielőtt elönti az agyát a düh, akkor azt is látta volna, hogy párja ellöki a séfet, és elküldi melegebb éghajlatra. Ő azonban nem várta ezt meg, feldúltan ráordított a séfre, majd átugorva a pulton és egy szempillantás alatt előtte is termet. Nem gondolkodott mit tesz, és azt sem érezte, hogy fáj a lába, annyira dolgozott az adrenalin a vérében, ami az agyába tódult a dühtől, amiért az ő szerelméhez ért egy idegen. Hallotta Tim rimánkodását, hogy hagyja abba, majd, amikor párját kéri számon azt is, hogy szabadkozik, hogy félreérti az egészet. Majd egy ütés, éles fájdalom az ugrástól kificamodott lábára ért rúgás és elsötétedett körülötte minden.

-Elcsesztem. - sóhajtja lemondóan Arthur, majd lerakja a kezéből a telefont és a mosdóba indul.

- Miért nem fekszik Arthur!?- a nővér hangja állítja meg a mosdó felé félúton. - Nem kelhet ki az ágyból, mert agyrázkódása van, és a lába...

- Ne mondja el újra, nem vagyok teljesen hülye! - fojtja a nővérbe a szót.

- De mégiscsak az, ha nem érti meg, hogy tilos felkelnie! - kontrázik a lila egyenruhás középkorú nő, majd oldalról megragadja Arthur karját, és ha már áll elkíséri a mosdóba.

- Meg is fogja amíg pisilek!? - kérdezi a fiú frusztráltan. - remélem remeg a keze...

- Hogy maga milyen egy ellenszenves fickó! - hüledezik a nő, majd el is engedi Arthurt, és ellép mellőle. - Nem is értem az a kedves fiú mit szeret magán? Oké, hogy helyes, de ennyi...

- Kiről beszél? - kérdezi azonnal, és fél lábra állva visszaugrál közvetlen a nővér elé.

- Arról a vörös fiúról, aki mindennap bejön és ételt hoz. - a nő természetesen, lazán beszél, de ahogy meglátja a döbbenetet Arthur arcán...- azt hitte, hogy a kórházban olyan frankó ételeket osztunk ki a betegeknek? - kérdezi kuncogva, majd sarkon fordul és készül elhagyni a szobát. - az a rizottó valami mennyei...

- Mikor volt itt? Arthur reménnyel telt hangon kérdezi, és reménykedik addig is amíg meg nem hallja a választ.

- Pár perce ment el. Azt mondta, hogy nagy a hajtás a Valentin nap miatt. Hozott nekünk pezsgőt is, amit maga a gyógyszerek miatt nem ihat.

Pár perce...Bent volt mindennap, hozzám mégsem jött be...

- Gyűlölöm a pezsgőt! - jegyzi meg Arthur, majd újra elindul a mosdóba. Idegesítette a nő és a fellengzős, dicsekvő beszéde. - Nekem is csinált már rizottót vagy ezerszer! – morogja, de már csak a csempének, és a tükörnek...

Arthur tényleg gyűlöli a pezsgőt, nem csak lerázni akarta a dicsekedő nőt. Gyűlöli az ízét, azt az érzést is amikor iszik belőle, és olyan mintha az orrába kúszna a buborék. Pedig Tim annyi mindent kipróbált, hogy megszerettesse vele. Epret szervírozott mellé, kikeverte a milliónyi apró buborékot is belőle, de Arthur nem kedvelte meg azt a nedűt, rendesen viszolyog tőle. De most... Most azt is meginná vele, egy kád forró vízben egymásba gabalyodva, mert akkor tudná, hogy nem haragszik rá, és szereti a hibái ellenére is. Elég az önsajnálatból! Hívd fel te barom!

Hiába is próbált sietni, hogy üzenet írjon, vagy felhívja Timet, a gipsz, vagy talán az univerzum ellene volt, mert siettében beakadt a lába az ajtó mellett hagyott járókeretbe, és a lendülettől előre bukott.

- Úristen Art! - szaladt segítségére a fiú, akire az említett, aki elterült a hypo szagú kövön, mint egy béka, egész nap várt. - Nem is kelhetnél ki...

- Rossz szobában vagy! És a fellengzős ápoló szövegét nyomod...- morgolódik Arthur, miközben nagyon is boldog, hogy szerelme ott van végre.

- Rossz szobában!? - kérdezi Tim, amint párját felsegítette, majd leültette az ágyra. - Miért vagyok rossz szobában Art? - kérdezi értetlen hangon. Arthur azonban nem válaszol csak maga elé mered. Pedig annyi gondolat járt a fejében, de fél, hogy rosszat mondana, és azzal tényleg elveszíti Timet. - Ha rossz szobában vagyok, akkor rossz ágyban is nyomorogtam az utóbbi éjszakákon.

- Hogy mi!? Hol... ? Kivel?

- Tényleg kiütöttek a gyógyszerek Art! - kuncog Tim, majd párja mellé ül az ágyra, és kényelemben helyezi magát. - Napközben új munkát kerestem, de éjjel veled aludtam ezen a kényelmetlen ágyon.

- Mi? De a nővér...

- Lekenyereztem őket a főztömmel. - kacsint, majd a táskája után nyúl, hogy elővegye azt, amivel Valentin napra készült sérült szerelmének. Arthur csendben nézte, a sorba állított dobozokat, szíve pedig a torkában dobogott újra. Azonban már nem a félelem miatt gyorsult a fel a szívverése...

- Nem haragszol? - kérdezi Arthur félve. - meglepetést akartam, mert nagyon hiányoztál. De, amikor megláttam, hogy a gyökér megmarkolja azt, ami az enyém, és csak nekem lenne szabad... És most munkád sincs miattam...

- Nem haragszom! - Arthur megkönnyebbülve felemelte a fejét, és párja mindig őszinte arcát és szemeit nézte. - Oké meglepett, hogy nem én ütöttem le azt a gyökeret, hanem te, de jól esett, hogy pasim ennyire birtokló és védelmező, ennyi év után is. A munka, csak munka! De a szerelem az más!

- Ne haragudj Timy...

- Egy dolog miatt... vagyis már kettő miatt viszont haragszom!

- Mi az a két dolog? Jóvá teszem, és ...

- Először is. Te, aki maratont fut, falat mászik egy karcolás nélkül, hogy lehettél olyan béna, hogy egy derékig érő pulton átugorva eltöröd a lábad!? - mondja Tim játszott haraggal a hangjában. - másodszor! Hogy nem érezted, hogy melletted fekszem?

- A lábam beakadt ugrás közben, olyan ideges voltam... - védekezik Arthur. - De nem rád! Nem is feltételeztem, hogy megcsalnál! De az a gyökér azt érintette meg, ami az enyém... Azt pedig, hogy mellettem alszol...- Arthur elcsendesedett, mert félt kiteríteni párja előtt a lapjait. Ugyanis Tim tudja, hogy szereti őt, de szerelmet, még nem vallott neki. De mikor máskor tenném meg, ha nem a szerelmesek napján!? Gondolta Arthur, majd esetlenül szembe fordul szerelmével, hogy megfogja vékony hosszú ujjait. - Azt hittem haragszol rám, és egy vágyálomnak tűnt az egész... Szerelmes vagyok beléd, és a gondolat, hogy...

Tim a magasabb, erősebb, és szélesebb vállú párja tarkójára fogott, majd ajkát az övére nyomva némította el, belé fojtva szót.

- Ez pezsgőért kiált! - motyogja Tim zihálva. Arthur eleresztett egy fintort, a pezsgő szó hallatán, de nem tette szóvá, hiszen Tim imádja.

- A gyógyszerek miatt...- próbál kibúvót keresni az orrába kúszó, fanyar nedű elől.

- Ezért... Tim elengedte végre párját. Akit még a hideg is rázott a hiányérzett, vagy talán a pezsgő tudata miatt. - Gyerekpezsgőt hoztam!

A műanyag pezsgősdugó pukkanása, a szuper hősős üveg látványa ünnepi hangulatot teremtett, Arthur és Tim éjszakáján. Ahogy az aranyló folyadék, a műanyag poharakba ömlött, az Arthur által gyűlölt milliónyi buborék azonnal életre kelt. Minden egyes gyöngy, egy- egy emlék azokról a pillanatokról, amik szintén megérdemeltek volna egy pohár pezsgőt. A szerelmespár egymásba fonta karjukat, és úgy emelték ajkukhoz a poharat. Az első korty után, amit Art sem gyűlölt már, megfeledkezve a helyről, a miértjéről boldogan, szerelmesen fürkészték egymás arcát.

Sziasztok Drágáim.
Ez kis szösszenet az újra indult Just a game kotetünkben is olvasható, sok más fantasztikus történet mellett, amit több íróval írunk már.
Ha nem találkoztál volna még vele:
NSMara oldalán olvasható.
Találkozunk ott is.
Mamzi.