- Itt vagyok szívem!

– suttogom az előttem csordogáló pataknak, és szerelmemre gondolok közben.
Szemmel követem végig ahogy szinte a semmiből, az apró köveken és sziklakon utat tőr magának, épp úgy, mint anno a mi szerelmünk.
A vize is olyan tiszta, mint Adam, és épp olyan frissítő akár a megjelenése a csókjai és az érintése volt.
A vízbe nyúlok, hogy érezzem annak érintését, mintha ujjaim ő simogatná.
- Játszom a vízzel, és rád emlékezem. Az első közös túránkra, ahova te rángattál el, majd ahogy futkározni kezdtünk az erdőben, nem félve semmitől sem. Szomjunkat is e patak vize oltotta ki, amitől először én féltem csak nem mertem neked bevallani. A madarak csiripelése, a patak halk zúgása, lombok susogása, amit csendben hallgattunk. Az erdő tiszta levegője, amit magunkba szívtunk...
Most mégis más szívem...
Nem hallom a fákat a madarakat, és most az illat sem tetszik nekem... Hiszen te nem vagy már mellettem, szorosan fogva kezem.

De mégis!
Előttem a patak vizében, ahova hamvaid szórtam el...
Örökké szeretni foglak Adam!

Ezt a novellát egyik kedvenc olvasómnak ajánlom :madartej1