𝓚𝓲𝓵𝓲𝓷𝓬𝓼
Mi az abszolút szívás? Ha halhatatlan vagy és életfogytiglani börtönre ítélnek...
Igen ez egy vicc és a hasonlat sem a legjobb jelenlegi helyzetemre, de valamiért most én ezt érzem... Nem akarom az időt húzni, így tömören elmesélem nektek. Huszonegy éves fiú vagyok, aki ráadásul meleg. Én nem szégyellem, hiszen nem én választottam, ezt osztották nekem. Már az intézetben kiderült számomra, hogy nem a mellek és a vaginák érdekelnek. És ez akkor lett biztos, amikor tizenhat évesen egy lány megcsókolt engem. Felfordult a gyomrom, ahogy ajka hozzám ért, így mivel nem akartam telibe hányni, inkább lelöktem magamról és elfutottam egészen a szertárig. Lehet a sors, de talán a büntetésem volt az, hogy a nálam másfél évvel idősebb és titkon szeretett fiúba botlottam. Azonban nem volt egyedül, épp egy másik fiúban dolgozott szorgosan. Nem fordultam el, hiszen azonnal felizgultam attól, amit láttam, és míg bal kezem a kilincsen pihent addig jobb kezem a nadrágomból kihalászott farkamon. Ugyanabban az ütemben húztam a bőrt rajta, amilyen ütemben, Trevor a mozgott a másikban. A hideg kilincs forró lett az ujjaim alatt, ahogy az ajtóból kukkoltam a szerelmemet. Teljesen megfeledkeztem magamról, és hangosan élveztem el, amit természetesen Trevor is észrevett. Rendeztem magam, farkam ahogy volt ragacsosan tuszkoltam vissza. Majd mielőtt még számonkért volna, elfutottam. A szobámba érve, azonnal a fürdő felé mentem, és amikor a pizsamamért nyúltam, csak akkor vettem észre, hogy a kilincs a kezemben maradt. – A rohadt életbe! – nevettem saját bénaságomon, és tudtam azt a kilincset el kell valahova dugnom. Szennyes kosár aljára a büdös zoknik alá rejtettem, gondoltam ott nem keresi majd senki sem. Gyorsan lefürödtem, majd úgy terveztem, hogy aludni megyek. Talán a korábbi élvezés miatt, de mélyen aludtam, és egész álmomban Trevort és izzadságban úszó kéjes arcát láttam magam előtt.
Na az én kálváriám akkor kezdődött. Trevor és az akkori partnere a kezemben maradt kilincs miatt, bent ragadtak a szertárban. Így bár átkefélték az éjszakát, másnap reggel amikor kiszabadultak hozzám vezetett az első útja. Nem vert meg, egyszerűen a szex rabszolgájává tett engem. Amit én a mai napig nagyon élvezek, hiszen szeretem. Most is őt várom haza, meztelenül ülök az ajtóval szembeni kanapén, és a kilincset szuggerálom. Amint az megmozdul, én is izgalomba jövök, hiszen tudom, hogy Trevor elveszíti az eszét amint meg lát engem meztelenül.
-Mike!? – elég csak a nevemen szólítani, és már tudom, hogy igazam volt. Csepp nappalinkat pár lépésből át is szeli, nekem pedig eszem ágában sincs megindulni felé. Gyorsan még az ajtó felé nézek, a kilincsre, aminek ezt a férfit a szerelmet köszönhetem...
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro