Monoton,
keserves a mai nap számomra..
Mint a feladat is
amit ki osztottak rám.
Pont ma... amikor a szívem is megszakadni készül épp..
Ha tehetném otthon a paplanom alatt csendesen sírnék.

Minden egyes szívecskés nyalóka után, amit egy boldog párnak nyújtok át, nagyot kell nyelnem. Miközben egy-egy vércsepp folyik le sebzett szívemen..
Azonban, ahogy a kis kosár ürül, úgy ragad el újra a remény..
A remény, hogy elfuthatok, és elbújhatok a világ elől..
A menekülés mégsem lehetséges, mert újratöltötték..
Látni az andalgó, boldog szerelmeseket, amúgy is nehéz..
Órák óta ugyanazt a mozdulatot teszem meg, arcomon egy mosollyal ami nem boldog csak egyszerűen réveteg..

Kizárva magam körül mindent..

Ezért is ért váratlanul amikor mellém állt valaki és segíteni kezdett nekem.
Hiába a meglepetés nem foglalkoztam vele.
A hangokat, arcokat kizárva folytattam azt ami a kötelességem.
Ujjai egy – egy alkalommal sajátomat érintették, én pedig úgy éreztem mintha minden érintésével újra élnék..
Nem néztem rá.. Nem mertem..
Hiszen az, hogy itt van.. csupán csak véletlen.

Végre újra kiürült a kosár, és tudom, hogy ez miatta van mert segített nekem... És ő még mindig ott állt mellettem.
Az utolsó édességért nyúltam épp, amikor véletlenül megfogtam a kezét.
Szívem azonnal a torkomban dobogott, és magam sem értettem miért.
Reggel még szenvedtem Greg hiánya miatt, hogy még ma sem jöhet haza.
Erre itt egy idegen őrködik mellettem és én pedig örülök ennek. - Ez nem helyes Toby. Állj arrébb! Hiába súgja az eszem mi lenne a helyes a szívem mégsem engedi meg .
Mi tart itt mellette, miért nem akarok lépni?
Még mindig fogja az apró mancsomat, közben valamiért a zsebében kutat.

-Neked is kijár az ajándék Toby.
A hang.. Ismerős mégis távolinak tűnik. De én még akkor sem mertem az arcába nézni. A marcipán rózsát néztem csendesen amit felém nyújtott és azt a gyűrűt ami a szárán csillogott.
– Én vagyok az szívem..

-Greg!? Amint felnéztem rá át is járt a boldogság. Uniformisban magasodott felém, árnyékot vetve rám, mint hatalmas tölgy alatt a hóvirág.. Ezért volt hát az ismerős érzés.. – Mikor...

-Két órája szállt le a repülő, egyből hozzád jöttem. Suttogta és a hideg kezem simogatta, majd lehelte közben.

Szóra nyitotta a száját de én nem vártam meg mit készül még mondani nekem. Így a kosár a földön én pedig azonnal a nyakába teremtem. Lábaim szorosan kulcsoltam csípője köré, úgy hajoltam ajkára hiszen ideje volt már őt üdvözölni. Tudom egy perc alatt nem válthatom meg a világot, nem pótolhatom a nélküle töltött időt.. én mégis mindent akartam akkor és ott.
Másfél éve nem láttam érintettem, teste hőjét sem érezhettem.. Ezért még szép, hogy rajta csüngök, egy csókkal köszöntöm a visszatérőt. Az íz az illat újra ébresztett bennem mindent, így hosszú percekig csókolóztunk önfeledten.

Reggel még a szívem megszakadni látszott, hogy nélküle kell töltenem újra ezt a napot. Nap végére újra érzem, hogy élek, karjaiban találok menedéket.

Valentin napi kihívás. Just a Valentine