Évekig csak az aznapnak, és az élvezetnek éltem. Elmentem dolgozni, majd hazafelé a bevásárlás és vacsora között felszedtem egy fiút, akit, ha jó napom volt hazavittem, és reggelig keféltem. Azonban, ha csak a szükségletek hajtottak, a sikátorban letérdeltettem és gyorsan a szájába élveztem. Ez működött is évekig... Viszont éreztem, hogy kezdek befásulni, na meg már nem volt elég. Többre vágytam egy egyszeri, néha ki sem elégítő szexnél... Ezért abba maradt a random fiúk kutatása és próbáltam nyitott szemmel járni az utcákat. 

Pár hét kellett csupán, amikor is megláttam, vagyis meghallottam egy fiút az utcán. Először nevettem rajta, hogy kiabálva beszél mindenkivel, és bár csúnya dolog tudom, én is befogtam a fülem, nehogy a dobhártyám bánja.  Onnantól kezdve nap mint nap fültanúja voltam a magas hangjának.

Pár hét után, amikor egyik nap egyedül várt a buszra már furcsálltam, hogy csendben van, és ráadásul szomorúan meredt maga elé, ami zavart. Bár örültem, hogy nem kajabál, valamiért mégis hiányérzetem lett!

Zavarni kezdett mellette a csend. Első nap nem szóltam hozzá és a második csendes napon sem, ráadásul így alkalmam volt rá, hogy jobban szemügyre is vegyem.

Apró fiú, fekete haj, fekete szem lányos arcán ezer apró dögös szeplővel. Teste formás, lába rövid, de mintha valami futó lett volna, mert az izmok még farmerján keresztül is kirajzolódtak. Mégis az arcán és a testén kívül, ami megfogott az a szép nőies ujja. Azon kaptam magam, hogy már róla fantáziálok! Hogy hogy nézne ki ujjai között a farkam... Nem értettem mi történik velem, és magát a korábban hangosan beszélő fiút sem. Mi történhetett, amiért ilyen csendes lett?

Így elhatároztam magam, nameg, azt akartam, hogy a fantáziám is teljesüljön, tudtam, hogy lépnem kell.

-Miért vagy ilyen csendes? - kérdeztem rá következő csendes napon, a padon ülve.

-Mit mondjak? És kinek? - kérdezett rá, de meglepően mérsékelt hangon. Rám se nézett, továbbra is maga elé bambult.

-Eddig be nem állt a szád! Barátaiddal is olyan hangosan beszéltél...

-És most látsz itt egyet is? - kérdezett vissza belém fojtva a szót, de még mindig mérsékelt hangon.

-Hol vannak?

-Már nincs barátom, ciki nekik egy kiabáló, siket fiú...- tudtam, hogy van szívem különben már nem is élnék. De az, hogy így tud fájni valakiért... Na azt addig még sohasem éreztem.

-Akkor azok nem is voltak barátok! - jegyzem meg, de ettől ő nem is lett lelkesebb. - Sebastian vagyok. - nyújtottam felé a jobb kezem. Azonban már korántsem azért, hogy farkam lássam gyönyörű ujjai között, hanem hogy barátja és valami több legyek számára, idővel.

-Egon. - fogadta a kezem, hogy bemutatkozzon nekem azonnal ő is.

-Én ráérek és szívesen hallgatlak téged...

Azóta eltelt lassan két év, és mi már együtt élünk szerelemben. Igaz, hogy néha hangos, de ezt is szeretem benne. Főleg azt amikor szeretkezés közben hangosan szentséggel! Imádok minden pillanatot vele, még azt is amikor főzés közben hangosan, nameg hamisan énekel. De nem ez az abszolút szerelem!?

Kit érdekel, ha dobhártyám nehezen viseli! Rosszabb lenne már nélküle, csendben élni...

Vége