Fogadjátok tőlem sok szeretettel, ezt a szösszenetet!

Ez hálám jele amiért itt vagytok, és olvassátok is műveimet.

Hogy lesz e még? Egyenlőre nem tudom, mivel ez a pár sor is csak egy hirtelen gondolatból indult.

Mindenestre, jó olvasást és készülődést kívánok mindekinek.

Mamzi❤️

– Mit csinálsz, Kristóf? – kérdezte az iskoláskorú kisfiú osztálytársától, aki a hóban guggolt, és apró tenyerében egy hópelyhet tartott.

– Kívánok valamit! – jelentette ki, közben ügyet sem vetve a kérdezőre.

– A hópehelytől nem lehet kívánni, te buta! – nevette ki a másik, majd sarkon fordult, és elszaladt az udvarra a többiekhez.

Kristóf azonban nem foglalkozott vele, csak úgy tett, ahogy anyja mondta neki. Kívánt magának valamit.

Kristóf minden évben a legszebb hópelyhet megkeresve, ami a tenyerébe hullott, elsuttogott egy kívánságot.

Ezt tette még felnőttfejjel is, amikor a parkban a kutyáját sétáltatta, és hullani kezdett a hó. Megállt a kutyafuttató szélén, hosszúra nőtt karját kinyújtotta, és várta, hogy egy hópehely hulljon lapáttenyerébe, hiszen ő még mindig hitt benne, hogy a hópehely teljesíti majd, amit kíván tőle.

– Te mit csinálsz, Kristóf? – lépett mellé a szomszédja. – Imádkozol? – kuncogott a saját butaságán, mert elég furcsa látványnak tartotta, ahogy egy magas, helyes férfi kitárt karját az ég felé tartja.

– Kívánok valamit! – jelentette ki újra, és nem foglalkozott azzal, hogy a másik esetleg bolondnak tartja.

Azonban a másik akkor már nem nevette ki, csak áhítattal nézte a fiút, majd melléállt, és ő is kitárta az ég felé, konkrétan a szállingózó hó felé a karját.

– Azt kívánom, – szólalt meg végre a fiú, Kristóf pedig odakapta a fejét, és épp mondani készült neki, hogy magában kell, hogy kívánjon, amikor... – hogy Kristóf vegye végre észre, hogy ő csodálatos ember, és én nagyon szeretem őt!

Kristóf leengedte karját, és Emilre nézett, aki vigyorogva figyelte őt, majd összedörzsölte két tenyerét.

– Látod, mégiscsak teljesíti a kívánságodat! – mondta mosolyogva Kristóf. – Én meg azt kívánom hatodikos korunk óta, hogy vegyél már észre engem! – majd a szemben álló fiút, aki egykor az osztálytársa volt, majd a barátja és a szomszédja lett, magához ölelte.

Valahol a szíve mélyén mindig is tudta, hogy amit anyja mondott neki gyerekkorában, az nem igaz, mégis benne volt a játékban.
Ami játéknak indult, idővel reményt adott, majd egy régen vágyott szerelmet. 

Kellemes készülődést kívánok
Mamzi❤️