Hatalmas szatyrokkal a kezében, sietősen szedte hosszú lábait, szinte rohant a piros sapkás fiú az utcán, és az sem érdekelte, hogy a rohanásban fellök-e valakit.
Csakis egy dolog kattogott a fejében:
           hogy elfelejtette a karácsonyfát!
Utolsó nap talán már megfelelő fenyőfát sem talál, mégis elszántan szelte az utcát, kikerülve a szintén rohanó embereket.

Már messziről kiszúrta a hosszú sort, akik fenyőre vártak, őt mégsem nyugtatta a tudat, hogy a fontos dolog beszerzését más is az utolsó pillanatra hagyta. A szatyrok vágták ujjait, amíg várt a sorban, de őt az nem zavarta, nem adta fel, közben pedig végig szemmel tartott, szinte szuggerált egy fát.

- Ő a miénk lesz! – motyogta magában, közben pedig, ahogy megközelítette a kiszemeltjét, valaki, hangosan felmordult.

– Azt a fát kérem! – mutatta is egyből az idősödő eladónak, hogy melyik fát szeretné, amint végre rákerült a sor.

– Az nem eladó, fiatalember!

– Miért nem? Ki van rakva, akkor eladó! – makacskodott, mert neki az a fa kellett.

– Nem, mert az egy görbe fa, brikett lesz belőle. Válasszon inkább másikat!

– Nekem ő kell! – makacsolta meg magát a fiú, és közben a szatyrokkal hadonászott. – Ez a fa nem tökéletesnek termett, de nekem és a férjemnek tökéletes lesz! – szavait már nem is az eladóhoz intézte, hanem magának a fának beszélt, akibe beleszeretett az első percben.
– Miért ne adhatnánk a fának is egy esélyt attól, hogy nem szép?

Az eladó figyelmesen hallgatta a fiú szavait, ami meghatotta őt, majd szó nélkül lépett a tökéletlen, mégis szép fenyőhöz, és be is csomagolta neki.

– Ajándék! – mondta, amikor a fiú fizetni készült érte.

- Nem fogadhatom el! – mondta, majd kutatni kezdett az egyik szatyorban, és előhalászott egy Rudolf babát, aminek hiányzott az egyik agancsa és a szeme.
– Ajándék! – nyújtotta a babát az eladó felé, aki meglepődött ugyan, de nem nevette ki. – Nincs olyan, hogy tökéletes! Csak ha mi magunk mondjuk rá azt!

– Ma én is tanultam valamit, fiam! – mosolygott az árus kezében forgatva a bábut. – Nem csak a tökéletes lehet szép... – motyogta már csak magában az idős férfi, és meghatódva nézte a piros sapkás fiú távolodó alakját.

Pár órával később egy fahéj illatú, apró lakás, apró nappalijában két férfi egymáshoz bújva gyönyörködött a számukra tökéletes fában.

– Jól választottál, szívem!
– motyogta egyikük szorosabbra fonva karját férje körül.

– Én mindig jól választok! – kuncogott a másik, majd férje kopaszra nyírt fejére egy apró csókot lehelt. – Nekünk így együtt teljes, tökéletes a karácsony! Ezzel a kis gnóm fával, az amúgy tökéletlen életünkben...
– motyogta, miközben szemét a kézzel gyártott, csálé díszekre vezette...

𝓥𝓮́𝓰𝓮

Fogadjátok tőlem sok szeretettel, e kis novellát.
Bétám azt mondta rá, hogy tanítómese. Aminek örültem, mert én annak is szántam! Hiszen nem mindenkinek zökkenőmentes, tökéletes a készülődés és maga az ünnep sem.

Kellemes olvasást és készülődést kívánok.

Mamzi ❤️