Keigo Takami

Ágyamban feküdve hallgattam az eső kopogását ablakomon mely szinte át akarta törni azt, valahogy mégse tudtam félni sőt szokatlan módon nem a hangos és nyugtalanító hangok miatt nem aludtam hanem a gondolataim nem hagytak nyugodni. Csak arra tudtam gondolni hogy talán már holnap újra magamhoz ölelhetem, talán már holnap újra nevén szólíthatom és bár sok dolog még mindig rejtély mégis érzem hogy ha végre szembe nézek vele minden helyre jön és ez is csak egy olyan dolog amire emlékeim szerint száját húzva tagadta volna ő mennyire akarja de én lennék az aki kérés nélkül ölelném tovább és hagynám hogy erősnek tetesse magát hogy biztosan csak én tudjam hogy mennyire is retteg mindentől ami körbe veszi. Itt fejbe vágott a kérdés hogy talán még mindig ilyen és az idő nem változtatta meg-e meg?

Talán csak áltatom magam és mind ez azért van mert nem vagyok képes bele törődni hogy nélküle kell itt élnem tovább de engem zavar hogy semmit nem tudok semmiről, főleg róla.
Az az idegen a gyönyörű kék szempárokkal szinte minden második percben eszembe jut és az nem lehet véletlen, az nem létezik.
Csak azt akarom hogy valaki ide álljon elém és el mondja az igazat, ez olyan nagy kérés?
-Miért teszed ezt velem? - adtam hangot gondolataimnak hisz úgyse hall senki aztán valahogy tovább haladtam emlékeim ki filézésére ami soha nem jelentett még jót számomra.
Minden elő került, az első találkozás amikor még nem tudtam hogy ennyi mindent fog nekem jelenteni, az ölelések amik nekem a világot jelentették, minden véletlen mozdulat amibe egész testem bele borzongott, a tény hogy ő soha nem tudta meg hogy meleg vagyok, sőt azt se hogy miatta jöttem rá, hisz talán még mindig azon gondolkodnék hogy miért is érdekelhet jobban egy férfi úszócsapat mint valami random bikiniben ugráló lányka de nem is biztos hogy valaha meg tudja, senki nem tudja mit hoz még a másnap sőt azon túl is csak még homályosabb az egész.
Végül sikerült el aludnom persze nagy nehezen és elég későn is de sikerült.

Reggel, sőt inkább délelőtt hangos kopogásra ébredtem, persze telefonom is csörögni kezdett ez álltam sikerült el átkoznom mind két embert aki meg zavarta álmaimat. Elsőnek a telefonért nyúltam ahol kissé hiperaktív barátnőm neve villant fel és kiss morgás után fel is vettem
-Hel...- köszöntem volna de közbe vágott
-NYISD KI AZ AJTÓT TE SZERENCSÉTLEN! - kiabált mire szemem azonnal ki pattant és lehetetlenné vált hogy vissza aludjak.
Szó nélkül tettem le a telefont majd morgást nem kímélve indultam el a még mindig türelmetlenül kopogó irányába.
Az ajtót ki nyitottam majd barát státuszát meg erősítve vágtam nyakon a lányt aki pont talán mondani akart volna valamit.
-Mi a franc ember?! - fogta fejét majd be lépett az ajtón - Miért kellett meg ütni? - kérdezte ismét hisztérikus módon és így vetette le magát majdnem a kanapé mellé de végül sikerült oda le érkeznie.
-Mert meg érdekelted- adtam választ- Meg amúgy is miért vagy itt?
-Mi az hogy miért? Megyünk a pasidhoz- mondta egy kiss gúnyos mosollyal arcán
-Nem a pasim és lehet hogy az egész egy nagyon nagy tévedés - mondtam majd a konyha felé indultam ahol a gépet be kapcsolva vártam hogy a kávé kész legyen
-Ugyan! - kiabált utánam a lány- Hidd azt hogy ő az és egyből nem leszel ilyen, mármint nézz magadra! Kicsit se vagy lelkes- bár már kezd elegem lenni a lányból mégis teljesen igaza van, lehet hogy életben van de magamban már annyira át gondoltam az egészet hogy nagyon hinni se tudok benne.

A lány a hosszú csend miatt utánam ballagott és a konyha asztalnál foglalt helyet ahol hosszú ideig figyelte ahogy a falat bámulom mintha bármin is gondolkodhatnék...már nincs mit át gondolnom mindennel tisztában vagyok.
A kávé el készült és egy másik csészét is meg töltöttem a fekete csodával hogy a másikat a lány elé tudjam tolni, a tejet ki emeltem a hűtőből majd azzal együtt a cukrot is az asztalra tettem, én magamnak ki emeltem két púpos kanállal a cukorból és azt kezdtem el kevergetni ameddig a lány mértani pontossággal kezdte el keverni a tejet, cukrot és kávét aminek hála szokásos barna szín keletkezett.
-Hiányzik neked, igaz? - tette fel a kérdést a lány mire kicsit meg is ijedtem de végül csak kérdőn néztem rá
-Ki? - kérdeztem mire arcán egy kiss mosoly jelent meg
-A fiú- mondta ki halkan mintha csak félne hogy bárki meg hallja pedig én pont hogy meg akartam hallani, szívem egészen össze szorult amikor bele gondoltam hogy mennyire is hiányzik nekem ő, hisz már jó sokszor vissza gondoltam és mindig egy eredmény lett hogy igen is hiányolom, kérdésre válaszként csak bólintottam majd számhoz emeltem a csészét.
-Szerinted neki hiányzol? - kérdezett ismét, a hangulata egészen meg változott a korábbihoz képest és talán elsőnek látom igazán komolynak ezt a bolond lányt
-Nem tudom-adtam választ majd csend telepedett közénk.

Amint meg ittuk a kávét én el mentem öltözni aztán meg indultunk.
A lány teljesen vissza változott és már boldogan jött mellettem a járdán, az út nem volt túl hosszú mert a lány folyamatosan beszélt hozzám én pedig el voltam foglalva a gombóccal a torkomban de végül csak el értünk a célhoz.
-Itt vagyunk? - kérdezte mire bólintottam.
A bejáratnál tudatosult bennem hogy nem tudom melyikben van, egy nagyot sóhajtva szálltam fel a levegőbe ezzel ott hagyva az értetlen lányt.
Minden ablak előtt el suhantam ezzel rá jöttem hogy ez nem a legúribb tömbház a világon, sok lakásban a falak omladoztak és igazán egyik se volt a legszebb de ezzel nem foglalkoztam és keresgéltem.
Ekkor meg láttam a lányt, azt a szőke lányt, most maszk nélkül járkált a lakásban kezében egy üveggel miközben egy telefont tartott kezében és bőszen magyarázott valamit.
Szememmel ki számoltam kb.hol is lehet aztán vissza szálltam a lányhoz.
Meg se lepett hogy a bejárat nyitva volt de aztán már gyerek játék volt fel jutni a harmadik emeletre ahol a lány volt. Touya hogy lett ilyen jóban ezzel a lánnyal hogy még a lakásában is lehet? Talán együtt vannak? - hirtelen álltam meg a lépcsőn és mikor az előttem ugráló észre vette kérdőn fordult vissza
-Mi van ha...- kezdtem el még mielőtt rá kérdezett volna - Mi van ha együtt vannak? - kérdeztem mire a lány egyik kezét vállamra rakta
-Nem hinném, de ha igen akkor zavarna? - kérdezte engem méregetve mintha csak ki akarna szedni belőlem valamit
-Nem, nem zavarna- mondtam mire egy sejtő mosollyal bólintott és tovább indultunk.
Nem mondom hogy nem féltem amiért lehet hogy az a lány teszi boldoggá de csak arra tudtam gondolni hogy talán újra olyanok lehetünk mint régen,vagy ha nem akkor legalább válaszokat fogok kapni.
Az ajtó elé értünk majd a lány elsőnek gyengén majd egyre agresszívebben kezdett el kopogni.
Azt hittem ez csak nálam szokta de úgy tűnik ez mindenki meg érdemli.
Az ajtó másik végéből egy zár kattanást hallottunk majd az ajtó lassan nyílt ki.
______________________________________
07.03.

Ui.: Heeey!
Mostanában elég sok új emberke talált meg, nem tudom hogy ez egy égi csoda vagy hasonló e, már nem mintha zavarna a dolog de ennek van bármi oka vagy csak véletlen?
Kíváncsi vagyok.... (¬_¬)