Nincs nálam büszkébb és boldogabb férfi, férj a világon! Minden pillanatban, ha tehetem, a bal kezem nézem, konkrétan a gyűrűmet, amely már egyforma Gáboréval. Lesem, amikor gépelek. Amikor mosogatáskor leveszem, azt figyelem, ott van-e még a kaspóban, amibe tettem. Lesem fürdés közben, amikor szerelmem hátát vagy mindegy mijét mosom. És igen,akkor is, amikor imádott farkát megmarkolom! Ez van, és kérlek, ne ítélj el, hiszen boldog vagyok!

Most is azt nézem az éjjeli óra piros fényében, ahelyett, hogy aludnék végre. Persze nem bolondultam meg, csak éppen nem jön álom a szememre.

Azt hittem, hogy Gábor már nem tud meglepni engem, de megint nagyot tévedtem! Mindenesetre könnyelműen azt ígértem neki, hogy különleges ajándékkal lepem meg Valentin napra, ami az ő meglepetését übereli. Persze azóta kiderült, hogy ez nem is annyira egyszerű! Oké, tudom, hogy mindennek örül, amit tőlem kap, még ha csak a testem is adom át neki egy olyan alsóban, amely amúgy távol áll tőlem, és amit oly sokszor vett már birtokba! Ékszerek kilőve, mert csoda, hogy a gyűrűt elviseli magán, az álomvezetés is, mert pár hete használta fel a karácsonyra kapott utalványát. Csoki? Felesleges, mert azt amúgy is megvesszük magunknak. Agyalások sora, és az idő is sürgetett, de rájöttem mit adhatok neki, aminek biztosan örülni fog a szerelmem!

Így már érted, miért a gyűrűmet csodálom álmatlanul, ahelyett hogy felkészülnék a mai napra, pedig nagyon izgatott vagyok, hogy jól sikerüljön a tervem!

– Miért nem alszol, szívem? – Gábor rekedt hangjára összerezzentem, mintha valami rosszat csináltam volna, azonban amint a mellkasára húzott és lágyan megcsókolt, ő már aludt is tovább, így nem is válaszoltam.

Befészkeltem magam védelmező karjai közé, lábaim befűztem az övéibe, majd pár szívdobbanásnyi idő után végre álomba szenderedtem.

Alig hallható neszre riadtam fel, és azonnal ki is nyitottam a szemem. Álmos vagyok ugyan, de azt nem hagyom ki, hogyférjem fenséges testét mustráljam sunyiban öltözködés közben. Próbált halkan készülődni, de neki ez sohasem ment, mert Gábor olyan néha, mint amikor egy elefántot a porcelánboltba beengednek. Szinte áhítattal néztem, ahogy az a fránya boxer felkerült izmosan formás fenekére, és sajnáltam is, hogy háttal állt nekem! Bár jobb volt ez így, mert félő, hogy visszarántom az ágyba, és akkor tuti, hogy elkésne. Megint! Amint felvette az inget, és az élére vasalt nadrágját, azt várom már, hogy tényleg felém forduljon. Imádom felöltözve, laza, kopott shortban, boxerben is, de a kedvencem az,amikor ádámkosztümben van!

– Már fent vagy, Andris? – Nem, baszd meg, nyitott szemmel alszom! – persze ezt csak magamban gondoltam, a név használata miatt.

Gábor ruhástól felmászott az ágyra, pontosabban rám ült, és kérdezés nélkül elkapta a számat. Nyelve úgy siklott be a fogaim között, majd úgy simította végig az enyémet, hogy konkrétan elfelejtettem levegőt venni! A karom kinyújtottam, – de nem csak az egyenesedett ám ki –szóval a karommal megragadtam a nyakát, és elmélyítettem az amúgy fincsi csókot én is. Na, pont az ilyen ébresztők miatt késik el ez a félisten mindig!

Térj észhez, Andris! Neked is dolgod van! – ordított belül a hang, amely nálam jóval józanabb.

– El fogsz késni, te mafla! – suttogtam pihegve férjem ajkaira, holott inkább visszarángattam volna magamra.

Persze amire gondoltam, ahhoz túl sok a textil rajta, így megráztam a fejem, és amikor a figyelme lankadt egy pillanatra, kifordultam alóla.

– Azzal... – mutat ágaskodó farkamra – és ezzel is kezdeni kéne valamit! – mutatja felém a saját orbitális merevedését.

Nagyot nyelek, és erőt veszek magamon, mert szívem szerint megmásznám, vagy leszopnám, hogy mindkettőnknek jobban teljen a napja, de nem!

– Muszáj lesz kibírnunk, szívem! – mondom, és hátat fordítva a tökéletes képnek, inkább a mosdóba megyek.

Másfél perce végzem a dolgom, amikor ezt hallom:

– Még egy rázás már rejszolásnak számít, Andris, és az árulás velem szemben is! – Gábor nevetve kiabált be utánam.

Persze én is kuncogok rajta, és már egy pólóban és hosszú alsóban megyek ki hozzá a konyhába. Elpakoltam az ebédjét, ha már ébren vagyok, majd a nyakkendőjét is megkötöttem szépen, mert ma fontos megbeszélése lesz. Gyönyörködtem karizmatikus vonásaiban, barna szemeiben, és abban, ami az első pillanatban megfogott benne: a telt ajkaiban.

– Még mindig úgy nézel rám, szívem, mint első alkalommal! – motyogja, miközben végigsimít a karomon imádott,csontos ujjaival.

Az egész bensőm megremeg, a vérem készül délre úszni, és ehhez egy érintése is elég még most is!

– Mert még mindig a legszebb férfi vagy! – csak ennyit mondok, mielőtt még egymásnak esnénk, majd egy apró csók után visszamentem inkább a konyhába.

– Semmi polírozás! Ha én kibírom, akkor te is, Andris! – ezekkel a szavakkal hagyta el a lakást, amit én persze szó nélkül hagytam.

Elkezdhetem végre a meglepetésemet szervezni! Laptopomon átfutottam a mai menetet, közben írtam Petinek egy sms-t, mert ő segédkezik nekem, hogy a mai nap igazán fantasztikusra sikerüljön.

– Becsomagoltattam a férjed ajándékát, Gábor. Igazán kitettél magadért! – Levente zavarta meg bambulásom a semmibe, akire, ha nem emlékeznél, ő a titkárom, vagy inkább az asszisztensem, és a tanúm is ő volt az esküvőnkön.

– Én mindig kiteszek magamért! – mondom nagyképűen, és közben még mindig a monitorommal nézek farkasszemet.

A fölényes viselkedés csak álca, hiszen Andrison kattogok, és azon, amit tegnap vacsora közben mondott nekem: Ne aggódj értem, szívem! Tudom, hogy anya szülinapja lesz holnap, de én jól leszek!

– Tudom jól! Aki egy autót vesz nászajándékba a férjének! – újra elgondolkodtam, de mit tehetnék, ha aggódom érte! – Mentek valahova vacsorázni?

– Nem tudom! – figyelek végre rá, és kezdek izgatott lenni az este miatt.

Azt mondta Andris, olyan ajándékot kapok tőle, amit sohasem felejtek el, de ez butaság, mert én mindenre emlékszem, ami vele kapcsolatos! Gyorsan a telefonomra nézek, jött-e üzenet, azonban nem írt még, ami furcsa, hiszen napközben is sűrűn ír nekem.

Az idő ugyanolyan lassan telt, mint amikor az urológusomra várok a rendelőben. Na, az kurvára idegőrlő és kellemetlen, ahogy most is! Elképzelni sem tudom, mire készülhet a férjem!

Keservesen telt a nap, magam sem tudom miért, de végig feszült voltam, ráadásul a férjem sem keresett a nap folyamán. Szeretek tárgyalni, új megrendelőkkel foglalkozni, mert az is feltölt engem, azonban ma ez sem segített rajtam, valamiért egész nap Andrisomon járt az eszem! Persze ez nem újdonság, mert nincs perc, hogy ne jutna eszembe, de ez lehet amiatt is, hogy a szerelmesek napja van, és izgatott vagyok, mivel készül nekem!

Hazafelé menet, amikor megálltam a kedvenc virágaiért rájöttem, hogy nem is a meglepetés az, ami a feszültséget okozta bennem. A művirágok előtt álltam, amíg kötötték a rendelt csokromat, amikor felfigyeltem a mű orgonára és tulipánra: Eszti néni kedvenc virágai! Tehát miatta, és a látogatás elmaradása miatt voltam feszült! Vajon Andris hogy viseli?

Ugyanabban a tempóban rohantam fel az emeletre, mint amikor szerelmem ír, hogy sürgős tűzoltásra van szüksége!Gondolhatod, hogy a kíváncsiság és a vágy hajtott szerelmem karjaiba, de most égetőbb volt ezeknél a dolgoknál a lelkiállapota! Tudom, milyen lelkizős, és bár megígérte, hogy rendben lesz, de én attól még nagyon is féltem!

– Megjött apuci! – robbantam be a lakásba.

Na, hogy ez honnan jött, magam sem tudom! – azonban választ nem kaptam rá, és egy gyönyörű test sem vágódott a mellkasomnak, mint általában, amikor hazaérek a munkából.

– Andris? – szólítottam, és közben füleltem, mert a nappaliban sem láttam őt, de a lakás csendes.

Mi a fasz?

– Rossz vicc! Bújj elő! – már mérges vagyok, amiért nem találom, és reménykedtem, hogy nem az a felejthetetlen ajándéka, hogy eltűnik előlem!

A neki szánt virágot és az ajándékát lerakom, a konyhába megyek, mert az idegességtől kiszáradt a torkom. Amint kinyitottam a hűtőt, egy rózsaszín szivecskés boríték nézett velem farkasszemet, amit egy tányérra ragasztott a férjem. Eszelős módon azonnal feltéptem, és már olvastam is, amit írt, üzent nekem a gyöngybetűivel:

Értelmetlen lenne azon agyalnom, hogy honnan tudott a virágról, hiszen már ismer engem ő is! Azon se gondolkodtam, hogy hova vezet a koordináta, amit beállított nekem. Bekaptam a szendvicset, de nem ültem ám le, a fogaim között tartva felkaptam a rózsacsokrot az ajándékával, és már indultam is férjem keresésére. Már nem is a meglepetés és maga az ajándék érdekelt, hanem az vitt előre, hogy nagyon hiányzott nekem!

A parkolóban Andris tündibündi autóját kerestem, – ő maga hívja így – és amint megláttam a helyén, még kíváncsibb lettem! Begépeltem a címet, és bár nagy volt a kísértés, nem néztem meg, mi a célállomás, csak indítottam.

– Negyvenhét perc? – morgolódtam, hogy még ennyi idő, mire Andrist megcsókolhatom végre!

A szendvicset faltam közben, a rádió sem szólt, hogy halljam a faszi hangját, merre irányít engem. Az utolsó falatot lenyeltem, a morzsát lesöpörtem nem foglalkozva azzal, hogy ezért Andris leveszi a fejem, amikor feltűnt, hogy ismerős az útvonal, amerre a GPS navigál engem!

– Mire készülsz, szépségem? – vigyorgok, mint egy bolond, mert a szemem előtt már azok a képek sorakoztak, amit művelünk majd a férjemmel.

Egy dologban biztos vagyok: nagyon jó lesz!

A vigyor akkor fagyott le az arcomról, amikor beállt a sor, és araszolva haladtam csak a cél felé! Azonban ismerős volt az út, ezért izgatottságom miatt nem dühöngtem. Hűvösvölgy, Hidegkút... Ez volt az az útvonal, amikor Eszti nénihez a temetőbe, vagy Andris megörökölt házába tartunk.

– Elköltöztek a lakók? – kérdezem magamtól abban reménykedve, hogy a házban vár rám, és vele a meglepetésem is.

Azonban a GPS nem a házhoz navigált, hanem a temetőbe, amin kicsit meg is lepődtem. Itt ülök most, és azon gondolkodom, hogy mi lehetett ezzel Andrisnak a célja! Persze nem zavar, hogy itt vagyok, mert ezen a napon mindig eljövünk együtt, de tudom, hogy nem itt akar engem megajándékozni. Kiszálltam pár perc töprengés után, és a kapu felé indultam, de mielőtt megfogtam volna az ódon kapu kilincsét, visszafordultam a csokorért, amit szerelmemnek szántam. Üres kézzel csak nem jöhetek hozzá!

Amint a csokor a kezemben volt, megnyugodtam. Mintha háztűznézőbe mennék, mint anno, és nyitottam a kaput, majd haladtam a két kezünk nyomán szép sír felé. Amikor megláttam, hogy már van rajta egy hasonló csokor, mint az enyém, a szívem megdobbant, mert tudtam, hogy itt járt a szerelmem is!

– Csókolom, Eszti néni! – üdvözöltem, és mellé a fejfáját is megsimogattam, ahogy szoktuk, és tudom, hogy mérges lenne rám, mert mi nem magázódtunk.

Vázába raktam a csokrom, közben a másik csokrot néztem, mert szerelmem egy borítékot tűzött mellé. Remegő kézzel nyitottam ki, majd először vigyorogva, majd már könnyezve faltam a sorait:

– Látja, Eszti néni! Ezért imádom én a fiát! – motyogtam, miközben búcsúzóul újra megsimogattam a fejfáját.

Szapora léptekkel indultam el oda, ahol egy újabb üzenet, feladat vár. A temető melletti virágosnál vettem egy újabb csokrot, hiszen az nem maradhat el, és már indultam is a megállóba, ahol nyolc éve Andris felszállt a buszra, és azonnal elrabolta a szívemet. Ez volt a célja vajon? Feleleveníteni a múltat, hogyan jutottunk el idáig? Az akadályokat, melyeketegyütt ugrottunk át? A vágyat és a beteljesülés emlékét akarta felidézni, amely azóta sem hunyt ki egy pillanatra sem? Ha igen, sikerrel járt, mert a könnyeim potyogtak, ahogy visszaemlékeztem azokra az időkre!

A megálló szerencsére nem volt messze, mégis izgatott voltam, hogy a következő cetli hova visz majd el! A franc essen a forgalomba és a parkolókba is, mert majdnem tovább kerestem egy helyet, hogy leálljak, mint ameddig az út maga tartott!Ismét szaladtam a megálló felé, és az üzenetet keresem, de semmi!

Elvihette a huzat, vagy valakinek megtetszett a férjem kézírása? – dühöngtem, mert semmit sem találtam. A buszra várakozók furcsán néztek rám, ahogy őrült módjára a pad alját is megnéztem, de nem érdekelt. Aztán mégis feladtam, mert nem találtam semmit sem. A telefonom után nyúltam, hogy felhívjam Andrist, de miért is lenne nálam, a zsebem üres! Tanácstalanul kapkodtam a fejem, és épp feladnám, amikor...

Bassza meg, a McDonald's! – világosodtam meg, ahogy megláttam az út túloldalán a kedvenc gyorséttermünk plakátját.

– Ravasz vagy, kicsikém! – mondom ki hangosan, mert nem zavar, ha hülyének is néznek.

Nem tudom a mai nap hány kalóriát égettem el a futások miatt, mert a buszmegállót magam mögött hagyva az autóig újfent futottam. Azonnal indítottam, és emlékezve, de már vigyorogva, a kedvenc éttermünk felé hajtottam. Persze felötlött bennem, hogy ott hol hagy nekem üzenetet? Lehet, hogy ott is a falakon lesz a jel? Azonban nem foglalkoztam vele, mert úgyis megtalálom őt, és akkor végre nem engedem el!

– Úristen! – szidtam a forgalmat, hogy mindenki most megy vásárolni, meg ünnepelni, meg a szerelmét meglepni, vagy a fene se tudja, hogy hova, én meg itt araszolok a körúton, amíg elérem a célállomást, amit Andris megadott nekem!

Mégsem vagyok igazán ideges, mert tudom, hogy a nap végén, miután jól megdicsért, hogy milyen ügyes a férje, úgyis megint az enyém lesz! Amit érzek az nem idegesség, hanem inkább düh, és hogy már megint miért? Ha te is araszoltál már csigatempóban az úton, amikor gyorsan akarnál valahová odaérni, akkor tudod, hogy miért vagyok dühös! Nem nézelődtem, mint más alkalommal, amikor a férjem mellettem van és csacsog nekem, nem érdekelt senki, csak előre meredtem, miközben a kormányt el sem eresztettem. Türelmetlen vagyok? Igen! De ez van, ha a szerelmesek napján nincs mellettem az, akiről ez a nap szól!

Végre elértem a célállomást, s most kegyesek voltak hozzám az istenek is, mert egyből találtam egy szabad helyet!Kifújtam a bennrekedt levegőt, és újfent futva – komolyan nem tudom, hány kalóriát égettem el, de már fáj a lábam –beértem végre a gyorsétterembe, ami anno a törzshelyünk volt. Amint kinyílt előttem a fotocellás ajtó, forgolódni kezdtem megint, mint egy idióta, és kerestem a nyomokat: egy borítékot, egy üzenetet, hogy mi lesz a következő feladatom! Úgy mászkáltam a sorok között, mint valami nyomozó, szerintem még Sherlock Holmes is megirigyelné, ahogy kikerekedett szemmel lestem a nyomokat, de nem találtam semmit. Vagyis de! Két perc kutakodás után az önkiszolgáló pult mellett megláttam Petit!

– Te hoztál nekem üzenetet? – kérdeztem meg szerelmem barátját, miközben jól megszorongattam azért.

– Igen! – villantott rám teli szájú mosolyt a duci, mégis bájos fiú. – Próbálkoztunk a diszpécsernek átadni egy üzenetet, hogy valami kóddal átadja neked, de nem jött össze, ezért nálam van a boríték Andris üzenetével. 

Amint kimondta, már nyújtotta is felém, én pedig mint egy hiéna csaptam rá, és már nyitottam is fel, hogy olvassam a gyöngybetűit:

Nemcsak Peti, hanem szinte az összes ember, miközben falta a sült krumpliját vagy a hamburgerét, megrökönyödve nézte azt az idiótát, vagyis engem, aki hahotázva csapkodja a térdét, miközben a kezében szorongat egy borítékot! Persze ha tudnák, hogy mi van a borítékban, és ismernék a férjemet, – bár inkább ne ismerjék – tudnák, hogy mire ez az öröm! A hely, ahol határtalanul boldog vagyok? A hely, amit ha meghallok, hogy otthon, a szívem egyből a torkomban dobog?

Újra könnyeztem, hiába viccesen zárta az üzenetét, hiszen csak egy hely van, amire ez mind igaz, ami mind a kettőnk számára a menedék!

– Köszönöm, Peti, a segítséget! – hadartam, majd búcsúzóul újra megöleltem a barátunkat. Valamit még mondott, de én már nem foglalkoztam vele, ahogy azzal sem, hogy úgy nevet rajtam, mintha tényleg hülye lennék! Újra futva a kijárat, és egyben az autó felé indulok. Jövök, szívem! Magadhoz ne nyúlj! – mondom, vagy inkább fenyegetem gondolatban úgy azt a buta fiút, mintha ő ezt hallaná!

Meghallgattak az égiek, bár már biztos nem dühöngenék, mert a szerelmemhez tartok, hogy végre megünnepeljük mi is ezt a napot, mielőtt még vége lenne!

Tizenöt perc volt csak az út, és már sietve parkolok a hely előtt, amit a kicsikém adott meg célállomásnak. Bár ezt a helyet bekötött szemmel is megtaláltam volna! Mivel tudom, hogy megérkeztem, a hátsó ülésről elővettem a virágot, és az ajándékát is, amivel neki készültem. A kabátom hanyagul a hónom alá vágtam, a táskámat pedig ki sem vettem, hiszen holnap hétvége van, ki sem mászunk az ágyból! Újfent futva szaladok fel az emeletre a szerelmi fészkünk, a lakásunk felé, és a tököm se tudja még most sem, hogy hány kalóriát égettem el megint! A szerotonin* majd szétfeszíti a testem, ahogy a lakásunkhoz egyre közelebb érek!

– Mi a... – motyogom, ahogy belépek az ajtón, mert korántsem az fogad, ami közel négy órával korábban, amikor először itthon voltam.

Kint már sötétbe burkolózott a város, csak az utcai lámpák fénye világít be a konyhaablakon. A lámpák nem égnek, még sincs sötét. Addig járatom a szemem Andrisom keresve, amíg fel nem tűnik, hogy az egész lakást sok-sok gyertya fénye világítja meg! Elakadt a szavam, hiszen ilyet csak képen, esetleg a tévében, valami nyálas filmben láttam! Azonban a meglepetések sorának koránt sincs még vége, mert imádott férjem nem érte be a gyertyákkal! Héliumos lufik a plafonon, és az egész nappaliban selyemszalagok lógtak róluk! A látvány teljesen belém fojtotta a szót! Máskor amint hazaérek,mindig az az első, hogy Andrisom szólítom, de most nem rontottam el a meglepetését, csak csendben haladtam a lakásba beljebb. Szívem a torkomban dobogott a boldogságtól és az izgalomtól, vagy talán a megkönnyebbüléstől, már én magam sem tudom, hogy mitől... de az biztos, hogy minden érzésemhez köze van Andrisomnak!

Még mindig nem szólítom, bár elég nagy robajjal jöttem be, így hallhatta, hogy megérkeztem. Csak csendben, szinte osonok egyre beljebb. A hálószobánk előtt mégis megtorpanok, hiszem, sőt, tudom, hogy ott van ő! Vagyis nagyon remélem, mert ebben az állapotban már nem tudnék sehova sem menni! Nagy levegő, kezemben még mindig a csokorral és a dobozzal, amiben az ajándéka van, és várja, hogy kibontsa, előre léptem, miközben kitártam az ajtót.

Azt sem tudtam, merre kapjam a fejem, mit nézzek! A lufikat, melyeknek szalagjai baldachinként omlottak a hitvesi ágyunkra, vagy a gyertyákra, amik Andris tökéletes testének körvonalát fényükkel rajzolták körbe! Szóra nyitom a szám, de egy hang sem jön ki rajta, mert sohasem láttam még ilyen szépet! Ráadásul ekkora áldozatot sem hozott értem eddig senki sem!

Felemeltem a csokrot, hogy Andris lássa, nem jöttem üres kézzel, majd ledobtam a földre a dobozzal együtt, hogy szerelmem végre megcsókoljam és magamhoz öleljem! Lassan feltérdeltem az ágyra, majd araszolni kezdtem felé, miközben szemmel faltam hibátlan, szinte meztelen testét! A ruhája, csak egy gallér volt a nyakában rózsaszín nyakkendővel, kontrasztban azzal a selyem alsóval, amely imádott farkát fedte! Nagyot nyeltem, de még mindig nem jöttki egy hang sem a számon, amikor Andris kinyújtotta a karját, hogy végre magához rántson! Amint ajkunk összeért, úgy éreztem magam, mintha egy száraz orgazmus söpört volna át a testemen, majd amikor nyelvével az enyémet kereste, a vágytól remegni kezdtem! Szinte görcsösen kapaszkodtunk a másikba, és ízleltük egymás ajkait, olyan hevesen, mintha ez az első alkalom lenne, vagy hetek óta nem érintettük volna egymást! Andris farka a hasfalamnál feszített, éreztem, ahogy lüktetett, várva a beteljesedésre, de mégsem kapkodtunk! Kiélveztük a csókot, miközben kutakodó kezünk egy pillanatra sem állt le! Nem tudom, hogy meddig bírom tartani magam, na, meg azt sem, hogy férjem mikor elégeli ezt meg, és lép a tettek mezejére, de most igazán ki akarom élvezni, kényeztetni akarom őt, ha már a szerelmesek napja van! Ujjaim siklottak a selymen, amely szerelmem ágyékát fedte, és már éreztem, hogy nem bírom sokáig, hiszen ez a kis mocsok a csípőjét is hozzám dörgölte!

– Szia! – lihegte, de nem eresztett magától. Nem mintha én el akartam volna menni akárhova is! – Boldog Valentin napot,szívem!

– Neked is! – homlokunk egymásnak támasztva suttogtunk, rendesen fájtak most a szavak, mert mást csináltam volna már vele! – Én is készültem ajándékkal...

– Az... én ajándékom... – motyogta alig hallhatóan, miközben apró csókokkal hintette be az egész arcom – itt van! –mondta, majd benyúlt a nadrágomba, és a farkamra markolt.

Ha ezt akarod, – gondoltam – akkor megadom, amire vágysz!

Hirtelen felemelkedtem róla, ami neki nem igazán tetszett, és elkezdtem lehámozni magamról a ruhámat. Nem akartam az időt húzni, de azért kapkodni sem fogok, így lassan, komótosan kezdtem kigombolni a gombokat az ingemen, pedig inkább leszaggattam volna, vagy hagynám a francba, és már benne lennék! A gombok lassan pattantak ki, ami nem csak engem zavart, hanem természetesen a kicsikémet is, és felül akart kerekedni rajtam, de én nem hagytam, combommal satuba fogtam a csípőjét, de az a kurva nadrág még mindig rajtam volt!

–  Ez új? – kérdeztem a nyakkendőjét, majd a mellbimbóit cirógatva közben.

– Nem! Perwollal mosva! – puffogott szépségem, én pedig alig bírtam ki, hogy ne nevessek rajta.

– Miért duzzogsz, kicsikém? – kérem számon, miközben a combjai közé csúszok, és már a selymet és a dudort csókolgatom.

–  Nem... is!

–  Nem hallom, kicsim! – húztam az agyát, pedig legszívesebben már én is benne lennék!

A válasza csak egy sóhaj volt, ahogy félrehúztam a meredő farkát takaró selymet, és nem szórakozva – mert az én türelmem is véges – azonnal torokra engedtem. Egyből a hajamba markolt, és már dugta is a számat egészen addig, amíg fel nem toltam neki egyszerre két ujjamat. A hirtelen ingerre a teste megfeszült, csípőjét teljesen felnyomta, a farka pedig mélyen a torkomra szaladt. Bár tele volt a szám szerelmem farkával, csak mosolyogtam rajta, hogy ennyi év, és ennyimókázás után még mindig szereti, amit csinálok vele! Imádom a testét, mindenkor és minden formában, ugyanígy a száját, és a hangokat is, melyek ilyenkor felszakadnak belőle! Minden sóhaja, mozdulata, és ahogy tovább mozgott a csípője, azt jelezték, hogy eljött az idő, ami arra késztetett, hogy magamévá tegyem végre!

Hirtelen minden munkálatom abbahagytam rajta, majd lemásztam az ágyról, és lehámoztam a nadrágot végre magamról. Siettem, szinte már kapkodva térdeltem Andris combjai közé, és hajoltam a sokasítóért, mert nem akartam fájdalmat okozni neki. Oldalra hajoltam, és még elkaptam, ahogy szerelmem szeme rafináltan megcsillant! Épp elértem a fiókot, amikor éreztem, hogy a matrac megemelkedett, Andris pedig átfordult rajta, és egy másodperc múlva már a farkammal élvezkedett! Oldalra kellett dőlnöm az ingerre, ahogy megnyalta a makkomat, majd nem szarozva tovább, teljesen elnyelt, és szopni kezdett. Elaléltam szinte, ami érthető, hiszen jól csinálja és egész nap erre vártam, azonban most nem így akartam elélvezni, ezért kifordultam alóla, és formás testét magam alá fordítottam.

– Hogy lehetsz – motyogtam az ajkára, melyen a saját ízemet éreztem – ilyen türelmetlen?

– Mondod te! – kuncogott rajtam, és teljesen igaza is volt. – Hős póz! – mondta ki azt a szót, amitől teljesen végem volt!

Ti is ismertek már minket, így azt is tudjátok, hogy Andris nem beszél a levegőbe! Ha mond valamit, az mindig úgy is lesz! Most sem volt ez másképp, mert amint magára hagytam ajkait, két lábát felhúzta a mellkasa elé, és megemelve formás fenekét várta, hogy behatoljak végre! Nem gondolkodtam, csak tettem, amire vágytunk mind a ketten! Amint elmerültem benne, a testünk kontrollálatlan remegése fogott vissza, de szinte azonnal mozogni kezdtem. Éreztem, hogy ez most nem tart sokáig, mert teljesen fel voltunk húzva! Ezért bár rövid volt az aktus, megpróbáltam kihozni magamból a legjobbat! Lassú, mély mozdulatokkal nyomultam egyre beljebb, amíg Andris fel nem nyögött, jelezve, hogy már a prosztatája is velünk van ebben a menetben! Testünk izzadságtól csillogott a gyertyák pislákoló fényében, a selyemszalag baldachin lágyan mozdult minden rezdülésünkre. Az összkép és a hangok rátettek egy lapáttal az érzékeinkre, ezzel hozzásegítve minket egy frenetikus beteljesedéshez!

Annyi mindenért akartam köszönetet mondani neki, de teljesen kisült az agyam! A látogatásért a temetőben, ami bizonyította, hogy mennyire ismer Andris engem! A kis kalandtúráért, amit szervezett...

– Imádtam a mai napot, kicsim, de te vagy nekem a legszebb ajándék!

Andris nem válaszolt, csak szorosabban bújt hozzám, tudom, hogy elérzékenyült, amiért sikerült meglepnie engem. Persze a némasága most nem is baj, mert a mai nappal elmondott nekem mindent, amit tudni akartam! 

*Szerotonin: A szerotonin egy olyan neurotranszmitter, vagyis egy kémiai anyag az idegrendszerben, amely szerepet játszik a hangulat, az étvágy, az alvás, a memória, a szexuális aktivitás és más testi folyamatok szabályozásában.

Sziasztok Drágáim!

Kicsit hosszabb rész, de attól még remélem, hogy olvasni nem volt rossz! Ezzel a történettel kívánok mindekinek Kellemes Valentin napot!

Mamzi