A hét utolsó munkanapja van, bár ez engem már nem érint, de a férjemet igen. Ráadásul délután csapatépítőre megy két napra. Szomorúan nyitogatom pilláim, tüdőmet egy nagy,fájdalmas sóhaj hagyja el.

Mi lesz velem két napig nélküle?

Persze hívott magával, ugyanis már tudják, – nekem hála –hogy meleg, és férjnél is van... Én pedig épp emiatt nem akartam még jobban az orruk alá dörgölni a kapcsolatunkat. Hadd szokják! Legközelebb pedig biztos velük tartok majd!Mégis a gondolat, hogy nem lesz velem hétvégén, teljesen kikészített! Azt éreztem, hogy remegek, és rázni kezd a hideg. A gerincem vonalán úgy szaladt végig a bizsergés, mintha...Bassza meg, ez nem a betegség jele! Gáborom ügyködik rajtam...

– Mi volt ez a nagy sóhaj, Andris?

Fúú, már megint ez a név!

De tetszik, amire készül, és amit csinál, így nem teszem szóvá neki.

– Se... mmi... – motyogom, hiszen már a farpofámat nyalja,harapdálja.

Természetesen ő csak kuncogott rajtam, hiszen tudta, mi volt mély sóhajom oka. Azonban nagy örömömre folytatta, amit elkezdett épp, vagyis a férje mennyberepítését. Nem engedett megfordulni, és még egy csókot sem kaptam tőle egészen addig, amíg fel nem húzott térdelő helyzetbe, szorosan maga elé. Jobb kezemmel azonnal hátranyúltam, úgy kapaszkodtam a nyakába, és ő akkor, mielőtt még behatolt volna, rámart a számra. Semmi finomkodás, udvarlás, csak elvette, ami kellett neki, és én élveztem vele ezt is. Jobb karommal a nyakában,ballal fenekét markoltam, várva, hogy végre behatoljon.

– Ahh... Andris... – motyogott vagy duruzsolta, vagy a tököm se tudja, hogy is mondta nekem. – Mi lenne, ha itthon maradnék veled?

– Benne... vagyok! – válaszoltam azonnal, hiszen boldoggá tett ma már másodszor, és még csak hat óra van.

– Tévedsz, szívem! – mondta rafináltan, közben ki is húzódott belőlem, épp csak a makkja hegye maradt, foglalva a helyet bennem. – Én vagyok benned! – kijelentésén bár más esetben nevettem volna, akkor nem tudtam, ugyanis ahogy kimondta,belém vágódott, és akkor vette kezdetét az igazi móka...

Szerelmem betartotta a szavát, és egész nap együtt mókáztunk!

Ez de jó: ez lesz a szexre a legújabb szavunk! Na, jó, András,nehogy megint elkalandozz!

Szóval mielőtt elindult volna, előtte jól lefárasztott engem az én Maflám, így az első éjjel, nem is éreztem hiányát, hiszen úgy aludtam, mint a tej. Másnap viszont már keserves volt nélküle... Nem kellett főznöm, mert egymagamnak minek? Mosnom sem, mert az indulás előtti nap elintéztem azt is. Így a takarítás mellett döntöttem, hogy addig se rajta agyaljak, hanem az új kihívásos ötleten.

Mamzi és a mesekihívás... Na, ezt hogy oldom meg? Főleg,hogy még a múzsám sincs mellettem! Takarítás, majd ebéd után még mindig értelmetlennek láttam a gépem elé ülni, és a nyugilabdám gyilkolni. Ezért úgy döntöttem, nézek valami mesét. Popcorn, gumicukor, kóla és egy pihe-puha takarótársaságában vacakoltam be magam a tévé elé, és az első szimpatikus mesét elindítottam...

Bár ne tettem volna! Legalább a tartalmát olvastam volna el! Ugyanis a mackótestvért választottam, mert a mackók cukik...Ugye! Szóval úgy sírtam a végén, mint egy gyerek! Ettől a mesétől még az életkedvem is elment, nemhogy ihletet kaptam volna! Már azon voltam, írok a gyártóknak, hogy képzelik:egy gyereknek ilyen mesét csinálni... amikor csengetett valaki. Azonnal elfelejtettem a mackókat és a korábbi haragom, azon kezdtem gondolkodni, ki állhat az ajtóban. Persze, ha felállok, és kinyitom, mint más normális ember...de kellett még egy csengetés ahhoz, hogy magamhoz térjek, és végre az ajtóhoz menjek.

– Peti! – örültem meg a szomszédomnak.

– Valami baj van? – kérdezett azonnal, én pedig nem értettem, hogy miért. - Történt valami, hogy sírtál?

– Ja! – kacagtam fel, és közben a homlokomra is csaptam, de azért igencsak szégyelltem magam: hogy nézhetek ki egyáltalán, ha Peti egyből látta rajtam! – A Mackótestvért néztem, mert ötletet kell gyűjtenem az új kihíváshoz.

– Azon a mesén én is sírtam. – nevetett fel Peti, amitől ragyogni kezdett amúgy is szép, duci babaarca, én meg boldog voltam, hogy nem csak én vagyok ilyen marha, amiért egy mesefigura megríkat. – Mama küldött neked fánkot meg gulyáslevest! – nyújtott felém egy papírzacskót, én pedig megilletődtem. – Tudja, hogy egymagadra nem főznél! Na,meg azt mondta, a gulyásból nem lehet keveset főzni...

– Köszönöm, Peti. Később átmegyek, és... Nem lenne kedved mesélni velem? – ugrott be hirtelen egy ötlet. – Persze, ha Félix... – mondtam ki féltékenyen.

– Ma nem találkozunk, mert a barátja lakását csinálják, utána meg piálás, satöbbi. Persze hívott engem is, de én nem szeretek inni. – magyarázkodott nekem, pedig én értettem minden szavát.

A Félixszel való kapcsolatuk még mindig meseszerűnek tűnik! Egy duci fiú és egy dögös férfi szerelme...

Hm...nem is rossz ötlet!

– Gyere be! - invitáltam a múzsám, majd leültettem a nappalimban - Nem gond, ha eszek közben? Ez az illat! Addig keress mesét!

– Egyél, amíg meleg! Nagyi mondta. – kuncogott újra cukin. – A Mackótestvér második részét láttad?

Peti zavarban volt, hiszen nem volt még így nálam, de próbált ellazulni, én pedig örültem neki nagyon, hogy van egy új barátom! Na, meg ez a cuki fiú nem is tudja, hogy nem ő az igazán szerencsés, amiért egy olyan kaliberű pasi, mint Félix a párja, hanem Félix az, amiért egy ilyen csupa szív fiú szerelmét a magáénak tudhatja! 

Hiszen nem minden a testi szépség! A szív szépsége az, ami igazán széppé tesz!

Jelentem, Mamzi: folyamatban a történetem, és ebben most a széplelkű Peti segített nekem.

„A szépség abban a pillanatban kezdődik, amikor úgy döntesz, hogy önmagad leszel."

Coco Chanel