– Vasárnap, reggel hat óra... – morgom magamban, amint az Andris melletti szekrény felé az órára nézek. Még szép, hogy morgok, hiszen aludhatnék... Erre tessék, még az átkozott álom is nagy ívben elkerül engem! Andrisomhoz bújok,lehunyt szemmel hallgatom, ahogy szuszog mellettem, és élvezem a nyugodt ritmusban dobogó szíve hangját, reménykedve abban, hogy visszaalszom még.

A franc esne bele! – morgolódok tovább magamban, és nem értem, miért vagyok már ébren. Sejtem, hogy most arra gondolsz, miért nem ébresztem fel Andrist, ő majd jól lefáraszt, utána meg mint egy kisded, alszom majd délig! Nem hazudok, mert amint gömbölyű feneke a csupasz ágyékomhoz ért, nekem is megfordult a fejemben az ágytorna, mint lehetőség... Mégsem piszkálom, mert tegnap űztem őt egész hajnalig! Így csak tovább hallgatom a szuszogását, és élvezem a szíve ritmusát, miközben magamhoz ölelem imádott testét. Gondolataim a hónap, és talán az év egyik legjobban várt napjára terelődnek, és bár agyalok, hogy időben, és Andrishoz méltón meg tudjam őt lepni, eszembe jut egy másik, szomorú dolog is: február 14-én született Eszti néni! Így elég nehéz dolgom van, hogy feledtetni tudjam ezt az évfordulót a párommal!

Gondolataim úgy hasítanak a fejemben, mint az a Ferrari, amit egy hete vezettem szerelmemnek köszönhetően. Ő is mellettem ült, az arca ragyogott, ahogy róttuk a köröket, na, meg azért, mert a férjének ekkora örömöt szerzett! Azt a vidám, felszabadult arcot akarom látni mindig!

A kattogás egy idő után úgy állt le a fejemben, mint a Ferrari motorja is, amikor lejárt az időnk. Mire kigondoltam mindent arra a napra, már nem is akartam aludni, mert akkor biztos fejfájással töltöm majd a nap további részét. Így inkább a kelés mellett döntöttem, de mielőtt még kimásztam volna szerelmem mellől, teste minden elérhető pontjára egy apró csókot leheltem.

Reggeli rutin, bla-bla-bla. Megittam a kávém is, és már útra készen indulok vásárolni. Arra számítok, hogy rajtam kívül mindenki más alszik még, így nyugodtan tudok nézelődni, nem idegesít majd a tömeg... Hát, gikszer csúszott az elméletembe, újfent tévedtem, ugyanis fizetési időszak van, ráadásul sokan ugyanúgy gondolkodtak, mint én! Mérgesen keresek egy szimpatikus parkolót, ha már a kedvencemet elfoglalta egy Suzuki, majd kizárva a tömeget, indultam bevásárolni. A lista a fejemben van, így tudom, miket szeretnék vásárolni, ráadásul ma Margit néninél ebédelünk, így mint mindig, ha nem mókázzuk el az időt, süteménnyel készülünk mi is. A héten mivel? Azt már a hét közepén elterveztem: vargabélest fogunk sütni! Ez Andris kedvence, na, meg az enyém is, amit Eszti néni régi receptje szerint készítünk majd el.

Nem a vásárlással van a gondom, mert az igenis jó program, főleg, ha velem van a férjem is... Ettől a gondolattól egyből egy mosoly kúszott az arcomra, és úgy kezdtem el a sorokat róni. Azonban hiába az Andrissal közös vásárlások emléke egy idő után lefagyott a mosolyom, amikor is sokadik alkalommal jöttek nekem, majd, azt vették le a polcról, amit én is épp kiszemeltem. Túró, réteslap, tészta, friss péksüti reggelire, és minden mást is bepakoltam már, de még mindig csak nézelődtem az üzletben, ugyanis a polcokon és a külön kosarakban piros szivecskés ajándékok tömkelege figyelmeztette arra az embereket, hogy mi közeledik. Jómagam is megálltam és szemügyre vettem a portékát, pedig tudtam, hogy nem ilyen sablonos dologgal lepem meg Andrist. Ráuntam a kerámiákra, a csokira, aminek a színe egyezett, és épp a pénztár felé indultam, amikor üzenetet kaptam. Gyorsan félreálltam, hogy ne sodorjon el senki, amíg a telefonomat lesem, majd újra vigyorogva olvasni kezdtem az üzenetet. A vigyor a férjemnek szólt, mert azt hittem, hiányzom neki, és ő üzent, azonban tévedtem, mert Peti nevét írta ki a készülékem:

Peti 08:11

Szia Gábor! Ma a HÁZASOK világnapja van! Gondoltam, szólok, de nem tudtam, kinek írjak, neked vagy Andrisnak. De te vagy a ... Na, jó, ezt hagyjuk! Szóval csak akartam, hogy tudd!

Peti

Hangosan felnevettem a sorokat olvasva, mert tudtam, mennyi bátorság kellett Petinek ahhoz, hogy üzenetet írjon nekem! Majd amint a nevetésem alábbhagyott, és válaszoltam is az üzenetre, azonnal a pénzárhoz mentem, ugyanis van még egy utam hazafelé menet.

– Hol voltál, szívem? – okos kérdés félmeztelen férjemtől.

Mintha nem látná a hatalmas szatyrokat a kezemben! Oké! Most ébredhetett, így nem is szemétkedek vele.

– Moziban!

Na, jó, ezt mégsem hagyhattam ki! – mondom csak úgy magamnak gonosz vigyorral az arcomon, miközben Andris mosolyogva átkarol, és hozzám bújik. Azonban amint megérezte hideg ujjaimat formás fenekén és csípőjén, úgy ugrott el,mintha leforráztam volna.

– Miért nem keltettél?

– Mert, ha keltelek, még most is az ágyban fetrengenénk! – lehelem ajkára a szavaim, hiszen hiányzott a csókja.

Újra együtt szorgoskodunk a konyhában, ami annyit tesz, hogy szerelmem, Andrisom, férjem keveri a masszát, én meg összekenem vele, és élvezettel nyalom tisztára a túróval fedett testrészeit. Még jó, hogy több túrót vettem! Mint tudjátok már, én minden fehér masszát szeretek, aminek hozzá van köze! Andris jóízűen nevet, és élvezi, amit csinálok vele. Nagyon is! Azonban a pár héttel korábbi piskótatekercses bakit nem vállalná be újra, makacsul tartja magát, és vidáman készül az ebédre.

– Nemes Gábor! – szól rám, amikor a felhúztam a pólóját, és bimbójára készültem kenni a masszát. (Persze jólesik neki, amit abból tudok, hogy kuncog végig, a teste pedig libabőrben úszik.) – Nézd meg, kérlek... – vált komoly hangnemre, amire én ugyanolyan komolysággal figyelek. – nem vagyok-e a nappaliban!

– Ccc! – ciccegem, mintha megsértődtem volna, orrom a plafon felé emelve. – Hívj, ha kellenék! – ki sem esve a szerepemből, sértődöttséget játszva magára hagytam a csepp konyhában őt.

Fél óra telt el, mióta száműzve lettem, és azóta 'keresem' a férjem a nappaliban. Persze nem haragszom rá, mert tudom, hogy igencsak sok tudok lenni, és pont olyankor, amikor ő nagyonis összpontosít valamire. Így jobb elfoglaltság híján, bekapcsoltam a tévét.

Hogy mi ment benne nem tudom, mert végig a házasság fogalmán, és az én házastársamon kattogtam. Tudom, hogy Magyarországon nem elfogadott a meleg házasság, mi mégis igazinak vesszük! Nekünk egy szent és megmásíthatatlan kötelék, amit bizonyít Andrisom ujján a gyűrű is. A gyűrű, amely anyukája féltett kincse volt!

Kilesek a konyha felé, és amint látom, hogy a gyönyörűm háttal áll nekem, felpattanok, és a fogashoz, konkrétan a kabátomhoz sietek. Amint kezemben tartom az apró kis dobozt, szívem akkorát dobban, hogy úgy érzem, rögtön kiszakítja a mellkasom! Boldog vagyok, mégis izgulok, hogy mit szól a meglepetésemhez! Azonnal megjelenik szemem előtt a meglepett arca, majd ahogy sírva fakad örömében!

Mégis, mikor adjam át neki? Az ebédnél? Hiszen, ha nincs Peti, nem is tudom, milyen világnap van ma! Vagy most? – gondolkoztam, izgalmam pedig tett követte.

– Kicsim! – semmi válasz. – Szívem! – még mindig csend! – Andris! – szólítom hát erélyesebben, na, meg azon néven, amit annyira nem szeret, de még mindig semmi. – Bíró András! – ha ez sem hat, inkább lenyelem, amivel készültem!

– Hogy szólítottál? – szaladt ki idegesen, kezében a robotgéppel.

Hogy a picsába nem hallottam, hogy megy az a szar! Andris meglepett arca láttán azonnal lelkiismeret-furdalásom lett, így magamra erőltettem egy vigyort.

– Tudod, hogy milyen nap van ma? – egyből rátérek a lényegre.

– Vasárnap? – kérdezett vissza olyan hangnemben, mintha a férje agyvérzést kapott volna.

– Igen! És még? – játszom az okostojást, miközben a dobozkát szorongatom a hátam mögött.

– Ne húzz fel, Nemes Gábor! – fenyegető hangnemben beszél, amitől én nem félek, hiszen tudom, hogy most nem rontottam el semmit, és hülyeséget sem mondtam.

Ráadásul hamarosan nagyon boldog lesz! Vagyis, remélem!

– A házasok világnapja van, és én készültem neked-nekünk valamivel! Peti írt nekem reggel üzenetet. – előztem meg a kérdést, mert láttam, hogy szépséges buksijában gyűlnek a kérdések.

– Nekem miért nem írt? Én nem...

Már tudom is, hogy mi bántja: az, hogy ő nem készült nekem ajándékkal! Mielőtt kétségbeesne, térdre vágom magam előtte. (Ne reménykedj! Most nem az következik!)

Tehát letérdeltem a férjem elé, és felé nyújtottam a kis dobozt, amiben két egyforma gyűrű csillogott arra várva, hogy a helyére kerüljön! Bejött a gondolatom, mert Andris eldobta a robotgépet, és térdre vágódott előttem, de akkor már patakokban folyt a könnye. Remegő kézzel, halk szavakkal mondtam el neki újra az eskümet, hogy ő a minden, és az is lesz, amíg élek, mert mindennél jobban szeretem! Gondolkodás nélkül húzta le anyukája gyűrűjét, hogy egy újabb kötelék kerüljön a helyére, miközben ő is elmondta nekem, hogy mindig én leszek neki a minden!

Nem sokon múlott, hogy a vargabéles megégjen, és üres kézzel menjünk az ebédre, ahonnan el is késtünk volna... Azonban a férjem észnél volt, na, meg büszkélkedni akart, így tett ellene. Bár frusztrált volt, hogy ő nem lepett meg semmivel, de tett egy ígéretet nekem:

– Valentin napra olyan ajándékot kapsz, Nemes Gábor, hogy amíg élünk, nem felejted el!  Erre a kijelentésére, na, meg rafinált, faszállító mosolyára azonnal bizseregni kezdtem, és ha nem a gangon mondja ezt, biztos meg sem álltam volna az ágyunkig, vagy legalábbis a lakásunkig vele!

Az már biztos, hogy február 9-ét előre bejegyzem ezután a naptáramba, hogy ne felejtsem el! Egy nap az esküvőnk napján és a Valentin napon kívül, amikor ünnepelhetjük a szerelmünket!