Andris

Furcsa érzéssel ébredtem. Éreztem magamban a feszültséget a frusztrációt, de nem tudtam mitől lehet ez. Páromhoz bújtam, hátha az segít nekem a rossz érzést elfelejteni...
De ő már nem is feküdt mellettem.
- Mi a fasz!? Felültem, és hajamba túrva gondolkodtam, meg próbáltam össze szedni magam. - Milyen napkocsi? Vasárnap... Ennek pedig örülnöm kéne, hiszen Gábor ma nem dolgozik és egész nap együtt leszünk. Mégis ez a rossz érzés... Kikászálódtam és meg sem mosolyogtam, hogy pöcsöm szabadon van, és most nem igazam, hogy át szeretkeztük az egész éjszakát.

-Kicsim...!? - állt meg előttem hirtelen Gábor. Esküszöm annyira örültem, hogy párás szemekkel egyből a karjába teremtem... - Mi a baj kicsim? - ölelt magához jó szorosan. És ha nem lenne bennem az a furcsa érzés, biztos életre kelt volna a vágyam. Simogatta hátam, közben duruzsolt a fülembe. Én pedig az, aki azt sem tudja mi a baja, hálásan bújtam mellkasára.

-Nem tudom szívem... Olyan furcsán érzem magam...

-Beteg vagy!? - tolt el magától őszinte aggodalommal hangjában...

-Dehogy! Csak valami furcsa... Valami hiányzik... És nem tudom megmagyarázni mi...

- Gyere reggelizni hátha utána jobb lesz... – lágyan csókolt homlokomra majd húzni kezdet maga után. - De előtte vegyél fel valamit Andris, mert akkor én szafaládét fogok enni... -vigyorgott rám. Én pedig jobban éreztem szavaitól és a látványától magam...
De csakis egy fokkal.

Reggeliztünk, ő végig sületlenségeket beszélt nekem. Próbálta elterelni a figyelmem, és feldobni engem. Én pedig hálásan, figyelem rá, de nem szerelmes érzés az sem, hogy a rossz nem múlt el. Amint végeztünk, azt sem engedte, hogy segítsek a konyhát rendbe tenni. Elhessegetett onnan mondván menjek írni.

Mondtam már, hogy imádom őt!? Nem!? Akkor most megteszem. Mosolyogva, de még mindig tököm sem tudja milyen frusztrációval gyomromban a laptophoz mentem.
Míg betöltött rákészültem az írásra. Szemüveg letakarítás pipa. Víz az asztalon, nyugi labda pipa... Vártam még, amíg frissíti magát miegymás addig a telefonomon felmenten a wattpadra. Kommentek, szavazok... olvastam és már...
És akkor mosolyogtam, értettem meg a frusztrációm okát...

-Vége egy újabb kihívásnak!? Hiába is voltam feszült amíg kitaláltam és megírtam egy történetet, hiányozni fog... Az izgalom az varázs az alkotás...

-Kicsim elmegyek vásárolni, kérsz valamit? -bújt nyakamba Gáborom, nyálas csókokat hagyva maga után... Én meg azt sem hallottam ahogy hátam mögé állt.

-Megyek én is veled! - csókoltam ajkára. Majd már mosolyogva öltözni indultam, de az ajtóból visszafordultam... - Köszönöm szépen.

-Mit az!? - állt értetlenül és arcom készte a férfi, aki újra nekem. Mindezt úgy, hogy ő nem is sejtette.

-Mindent!