Andris

Kipattant a szemem, egy furcsa, kellemetlen érzés is társult a hirtelen ébredésem mellé. Ez nem az érzés, amikor síkosító és tágítás nélkül próbál magáévá tenni a maflám! De nem ám, mert az hiába is kellemetlen, nagyon is szeretem. Megint elszaladt velem a ló, így másról dumálok, mint kellene! Tehát az a kellemetlen érzés nem más, mint a felismerés, hogy dolgozz kell mennem! Tudom, én akartam, hogy Gáborom válláról levegyek egy kis terhet, na, meg egy kis változatosságra volt szükségem. Azonban nem szerettem azt a helyet, amiről persze szerelmem nem tud, mert nem akarom, hogy többet aggódjon értem.

Gyorsan a telefonomra pillantok egy kis hancúr reményében, de szomorúan látom, hogy nem azért keltem, mert kialudtam magam, hanem azért, mert ha nem iparkodok, akkor bizony elkések. Pár apró puszi azért még belefér, így megcsókoltam férjem elnyílt ajkait, majd apró gyöngyeit is... Nehezen fogtam vissza magam, hogy bimbói után nem hajoljanak már hiányolt farkára... de nyert a józan ész, és kimásztam mellőle, hogy munkába indul.

Busszal közlekedek, mert az autó, hiába is dolgozom, luxus lenne. Persze Gáborom már ezt is szóvá tette, mondván: azzal sokkal kényelmesebb. Én azonban szeretek felkészülni a napra, meg agyalni, hátha megtalálja az ihlet, és mindezt vezetés közben nem igazán megy. A raktárhoz érve bár tudom, hogy pár percem van csak a kezdésig, a lépteim lassúak, mintha betontömböket kötöttek volna a lábamra. Mellé újra elragad az a „nemszeretem" érzés... Engem itt utálnak!

Akkor miért csinálom mégis? – kérdezem magamtól, és tudom, hogy te is, kedves olvasó! Azért, hogy ne érezzem: csődöt mondtam ebben is, akár az írásban! A szívem nagyot dobbant, és a maflám jut újra eszembe, amikor pár hete énekelt nekem, hogy azzal segítsen az ötletelésben. Végül sikerrel járt, mert el tudtam küldeni Mamzinak a történetet. Most azonban újra a nyakamon van egy kihívás, és nekem nincs semmi ötletem! Este talán újra szerelmem segítségét kérem, ha mást nem, jól... ellazít majd engem. Most komolyan, azt hitted, le is gépelem, ami itt van a kiéhezett fejemben?

Egy fejhallgató egy kiskocsi a mai társam, mint az utóbbi hetekben minden nap, amikor itt vagyok, és így járom a sorokat, majd a monoton hangot követve a munkám végzem. Az első napokban próbáltam beszélgetni, viccelni a hang tulajdonosával, és a munkatársammal is, de nem jártam sikerrel. Mintha az arcomra lenne írva: Ez a fiú meleg ... Mindenki merev arccal, a mókuskerékbe ragadva csinálja, ami a dolga. Talán ez a gondom, hogy én a nagydumás, bolondos fiú nem adhatom az igazi arcom? Azt, ami én vagyok, és amiért a férjem is szeret engem!

– Bassza meg!

– Ne káromkodj, András, mit rontottál el? – kérdezi a hang unottan.

– Semmit! Csak rájöttem valamire! – válaszolok, és az ellenszenv a hangjában már egyáltalán nem érdekel.

– Szupi! Következő: harmincnyolcas sor... – ennyi volt a beszélgetés, de én rájöttem, hogy mit kell tennem, és már nem foglalkozom a merev arcú nőkkel, férfiakkal, mindenkivel beszélgetni kezdtem.

Nem tudom, hallották-e, amit mondok nekik, de nem is az a lényeg, hiszen nem is volt igazán értelme. Dudolászva mentem ki a szünetemre is, és boldogan vettem ki a szerelmem két keze által csomagolt szendvicset. Majd ahogy letelepedtem a legtávolabbi asztalhoz, elővettem a telefont, hogy az üzeneteimet továbbm. Elmúlt már fél kilenc, tudtam, hogy várni fog egy üzenetet szerelmemtől, és én is ilyenkor szoktam először életjelet adni magamról.

MAFLÁM ma: 06:18

Ha korábban ébredek, nem csak a szám és a bimbóim kaptad volna meg, Andris... de ami késik, nem...

Még a ki csücskét is majdnem félrenyeltem, amint elképzeltem azt, ami nekem is megfordult hajnalban a fejemben...

Ne gondolj rá Nemes András, mert komoly bajba kerülhetsz! – nyugtattam magam, mert most tényleg nincs arra lehetőségem, hogy Gábort magamhoz hívjam, és a kielégítetlen vágyaimon segítsen.

ANDRÁS ma: 08:35

Ha tudnád, te mafla, épp hét ökör tartott vissza, hogy nem számban a farkaddal ébredj...

Kuncogtam, amíg írtam a választ, közben elképzeltem szerelmem arcát, amikor olvassa a soraimat... Dehát kölcsönkenyér visszajár, nem?

A nap további részében szerencsére el tudtam terelni gondolataim a korábbi üzenetről, amiben a monoton munkám is működik. Na, meg eszembe jutott egy dal, amely szintén a férjem kedvence, így azt dudolászva végeztem a dolgom. Még ebédnél láttam, hogy újabb üzenet érkezett a telefonomra, de a saját védelmemben inkább nem olvastam el! Azonban jött egy másik értesítés is, miszerint megérkezett a fizetésem.

Ooh, végre egy újabb jó hír! – örültem magamnak, és már azt terveztem, mivel lepem meg szerelmemet, egy jó kufírcolon kívül, persze.

Lejárt a műszak, és talán először fordult velem elő, amióta itt dolgozom, hogy Joker mosollyal az arcomon indultam haza. Ugyanis amíg a könyveket pakoltam, rendszereztem, a borítókat figyelve az újabb kihívásra is megjött az ötletem!

Tehát mégsem vagyok annyira elcseszett!

Igaza volt Gábornak, hogy ne erőltessem, majd magától jön az ihlet!

Úgy döntöttem, hogy elmegyek a lakásunkhoz közeli plázába, és veszek, vagy nem is, inkább magunknak valamit, amit mind a ketten igazán fogunk értékelni. Amíg a buszon, majd a villamoson ültem, a gondolataim szárnyaltak, és képzeletben már ujjaimmal a billentyűket ütöttem. Majd eszembe jutott valami, ami reggel igencsak megzavart engem. Miért gondoltam azt, hogy egy ilyen férfi mellett mondhatok én akármikor is csődöt? Hiszen elég, ha csak eszembe jut a dal, amit énekelt nekem, vagy egy üzenet, amely már nyomdafestéket nem tűrő, de fellelkesít, és beindít engem! Akkor mégis miért volt az a pillanatnyi rossz érzés? Mit kéne tennem, hogy minden a régi legyen? Nem világosodtam meg akkor sem, amikor már a pláza folyosóját jártam, és kerestem azt az üzletet, amelyik a végállomásom. Azonban hiába kerestem, a plázán belül nem találtam meg az üzletet.

Most, hogy jutalmazzam meg szerelmem? – kérdezem magamtól, közben éreztem, hogy az a rossz érzés újra kezd éledni bennem.

Na, nem, Nemes András! Te nem vagy ilyen! – újfent nyugtattam magam, a mai napon már nem tudom, hányadik alkalommal... dehát ki számolja...

– Andris? – hallom meg azt az utálatos nevet, amelyen csak két ember szólít: Gábor, és anya...

– Szívem! – meggondolatlanul ejtem ki azt, amit csak otthon, zárt ajtók mögött szoktunk, és még mindig kijavítanám magam, megláttam a férjem mellett a kollegáit.

Már nem kitörni készül az a kellemetlen érzés, ki is tört belőlem... Lejárattam az embert, aki nekem a minden, és én tényleg nem vagyok más, csakis egy csődtömeg!

– Mi a baj, szívem? – kérdez vissza életem párja, és azonnal magához is ölel.

A legtöbb mi furgon? – ordít a fejemben a hang. – Hogy szólított engem?

– Ne haragudj... – próbáltam kibújni meleg karjai közül. –Elfelejtkeztem magamról...

– Igen! – nézett kikerekedett szemű kollegáira lehet, már az exem... – Kit érdekel, mit szólnak ahhoz, hogy meleg vagyok,– súgja a fülembe, és továbbra is enged el – amikor látom, hogy a férjem ilyen állapotba került? Ez az én életem, és annak te vagy a legfontosabb része! – szorosabban ölelt, ha lehetséges, én pedig próbáltam nem sírva fakadni.

Ha nő lennék, komolyan arra gondolnék, hogy klimaxolok, mert ezek a hangulatingadozások kikészítenek engem!

– Engedjétek meg, hogy bemutassam azt az embert, aki miatt nem ordítom le napi szinten a fejeteket! Ő a barátom, a lelkitársam, a szerelmem... és lassan fél éve a férjem...

*

Újra dudorászom a dalt, amelyik a szerelmem kedvence, de most már boldogan, mert nem haragszik, és ebben meg is erősített szám szerint négyszer is. Azt suttogta végig, hogy az ő férje, szerelme nem egy csődtömeg! 

Most kései vacsorát készít épp, engem pedig a gépem elé parancsolt, hogy a mai i-re ezzel tegyem fel a pontot.

Jelentem, Mamzi: ezerrel gépelem a történetem! Azonban van egy rossz hírem is: nem dolgozom többet, mert nem nekem való az a hely! nem is megyek dolgozni, mert talán a maflám azt szereti, ha itthon várrom őt, és a billentyűkombinációt zene füleinek... Ha mégis dolgozni mennék, akkor egy olyan helyre, ahol így elfogadnak engem, mert ez az én életem!