Gábor

Amíg a családommal éltem, gyerekként is libabőrös lettem már az ünnep szó hallatán is. Ugyanis az egyet jelentett apám lerészegedésével, majd végig kellett hallgatnunk, hogy mindenki buta, szar ember, csak ő a jó, majd magát fényezte végig nagyképűen. Idősebb koromban már azt szajkózta, hogy mit vár el tőlem, hány gyereket kell csinálnom, és hogy nekem is orvosnak kell lennem. Azt nem kötöttem az orrára, hogy gyereket csak akkor csinálok, ha a szülésre férfi is képes, az orvosit pedig nem olyan embernek találta ki, aki már egy fecskendő láttán is rosszul lesz. És ez csak a szenteste volt, a karácsonyi családi összejövetelekről inkább nem is beszélek! Amikor egyedül éltem vagy a kollégiumban akkor sem érdekelt az ünnep. Főztem magamnak valamit, vettem bejglit is, majd Gyűrűk Ura maratont tartottam.

Aztán jött Andrisom és imádott anyukája, Eszti néni. Bár ők ketten csak egymásnak, és szerényen voltak ünnepeltek, mégis ők mutatták meg nekem, mit jelent igazából a karácsony, mint ünnep. Azóta pedig már én is szeretem, mert a férjemmel együtt lehetek.

Én már októberben azon agyalok, mivel lepjem meg őt, hogyan díszítsük fel a lakásunkat, és míg az én véleményem változott, addig az Andrisé nem. Azonban mióta Eszti néni nincs velünk, egész hónapban látom rajta, hogy szomorú, levert. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit tehetnék érte, amitől jobb lenne neki. Viszont rájöttem, hogy nem kell tennem semmit, csak egyszerűen mellette lenni, támogatni és szeretni. Vannak rosszabb napok, amikor morgolódik, fel-alá mászkál a lakásban, nem találja a helyét. De van olyan is, amikor bújik, és ötletel velem, hogyan díszítsük fel a lakásunkat, mi legyen a karácsonyi menü.

A mai nap is ilyen. Reggel – ahogy hívja mostanában – egy mámorító mókázással kedveskedett nekem, majd elmentünk vásárolni, és nekiálltunk takarítani, amiből az lett, hogy én dolgoztam, ő meg leült a gép elé. Mamzi, újabb kihívása... Nem szóltam érte, hiszen boldoggá teszi, ha írhat, és ha ihletet kapott, ki vagyok én, hogy nem tudom? Így folytattam a takarítást magamban, egészen addig, amíg szerelmem ki nem pakolta a dobozokat, alapanyagokat arra az asztalra, amit előtte pár perccel töröltem le.

Anyám ilyenkor már ordított velem... Én meg sem rezzentem, csak mosolyogtam, hogy jó hangulatban van a férjem. Letelepedtünk hát az asztalhoz, és az adventi koszorút is, mint minden évben, együtt csináltuk meg. Amíg ő a masnikat kötötte, én a tobozokat ragasztottam fel, és nem fényezni akarom magam, de egyre ügyesebben bánok a ragasztópisztollyal! Míg én örültem magamnak, na, meg arra is figyeltem, hogy ne égessem össze a dolgos ujjaimat, addig szerelmem Eszti néni egyik kedvenc karácsonyi dalát énekelte: Ünnep oly szép gyertya, ha ég, a szeretet asztalánál... Én nem énekeltem vele, mert elég volt pár hete hallatni én élvezhetetlen hangom, de az ő hangja szép, szívmelengető, ráadásul még anyukája hangját is hallani véltem.
– Előre is bocsánat! – szólalt meg hirtelen, még az éneklést is abbahagyva.

Én mafla – ahogy szerelmem mondja – hirtelen azt se tudtam, mire gondol.

– Miért Andris? – szólítottam azon a néven, amit ő annyira gyűlöl, én viszont nagyon is szeretem, és arcomra gonosz vigyor költözött volna más esetben, de akkor nem.

– Tudom, közeledtével – suttogja nehéz velem... – De...

– Nincs „de"! Ne is mondj ilyet! Akármilyen is vagy, te mutattad meg nekem, hogy milyen is az ünnep!

– Megígérem neked, hogy idén másképp lesz – csak félbe, majd szabadkozik, mintha még mindig nem tudnám, hogy mi itt a lényeg

– Nekem is jó volt, szívem – válaszolom azonnal, és máris húzom őt

– Gondolom, mennyire élvezed a! hangulat-változásaimat motyogta a nyakamba, és egy csókot is rá, majd kimászott a masnikat – De idén másképp lesz – Mi lenne, ha elmennénk sétálni konyhából, pár perc csend után volna,

de hagyni akartam egy kis, hogy összeszedje magát

– válaszolom egyből! , majd a széthagyott tobozokat, szalagokat a dobozba pakolva utána indulok

Nekem is hiányzik az anyukája nap mint nap, és az ünnepek közeledtével csak erősödik bennem, hogy ez a lelki, csupaszív fiú mit is érezhet, ha az anyukája nevelte, akkor anyásszony katonája lett belőle, de nem igaz, mert nálad makacsabb, melegebb szívű embert nem ismerek. Persze, gondolja azt, hogy én elfogult vagyok, mivel ő a szerelmem, a férjem, de ez nem így van, mert már akkor megláttam ezeket a tulajdonságait, amikor még csak udvaroltam neki.

Míg öltözködtünk, hirtelen eszembe jutott, – és most nem őt figyeltem szájjal, mert nem voltunk olyan hangulatban – szóval eszembe jutott a 'karácsony szelleme' mint fogalom. Számomra magában foglalja a szeretetet, a nagylelkűséget, az együttérzést és az összetartozást is. Az ünnep arra ösztönöz minket, hogy jobban figyeljünk egymásra, és segítsünk azokon, akiknek szüksége van rá.

Én mindig szerelmem mellett állok teljes mellszélességgel, hiszen nekem ő a mindenem, erős kötelék tart minket össze! Tudom, azt is, hogy ebben az időszakban több odafigyelésre, szeretetre és együttérzésre van szüksége! Ahogy világosság gyúlt az agyamban, megcsókoltam a párom, és már eltökélten, majd tervvel indulunk el sétálni a városba.

Figyelj hát te is, kedves olvasó a környezetedre, és kolléga, barát, a családod is lehet! Néha egy szó, egy pillantás is elég, hogy segíts azon, akinek ez az ünnep – bármennyire szép – szomorúan, magányosan múlik el! Ha a párod szenved hasonló okok miatt, mint Andris is, ragadd meg a kezét, és vidd el sétálni! Hiszen ez a karácsony szelleme, ami az első adventi gyertya lángra lobbanásánál feléled az emberekben!
Amikor hazaértünk, már sötét volt az utcákon, mert szerelmem meg akarta nézni kivilágítva a körutat, majd a parkot is.

– Gyere, Maflám, gyújtsuk meg az első gyertyát! – hív vidáman szerelmem.

Én pedig hiába csak a cipőmet vettem le, azonnal mellette is teremtem, hiszen imádom, amikor így hív, hiába is tudom, mi a jelentése.

– Az első gyertya a Hit jelképe, Ádámot és Évát jelképezi. – mondja el hetedik alkalommal, ugyanis ez a hetedik, első gyertya, amit meggyújtunk együtt.

Eszti néni hívő volt, és ezek számára fontos dolgok voltak. Így megtartva ezt a hagyományt Andris minden évben elmondja ugyanazt, amit én nem is bánok.

– Ez az első gyertyagyújtásom a férjemmel. – zavarom meg a csendet, majd szerelmem magamhoz ölelem.

– Idén lesz még három. – motyogja, hasonló felém fordul.

Szemei ​​​​csillognak, és tudom, hogy ez már nem a gyertya visszatükröződése.

Ez a gyönyörűség készül valamire...

– Csináljunk egy új hagyományt, szívem! – suttogja ajkamra, én pedig már tudom, hogy mi következik.

Mire kimondtam volna, hogy állok elébe, benne vagyok, vagy akármi, azt vettem észre, hogy életem párja elém térdel, és kényeztetni kezd. Tehát: nem csak az első gyertyán gyújtottunk tüzet...

Sziasztok Drágáim.
E- rövid kis novellával indul az Adventi kihivásunk, amit a másik profilomon olvashattok.
Azonban holnap és még pár alkalommal is találkozhattok a párossal, ha ellátták ancsacsa85 oldalára, ahol szintén részt veszek egy kihívásban, amiben saját páraink hozzál el nektek a hangulatot ahhoz, hogy teljenek az előkészületeket.

Remélem, nekem sikerült ezzel a kis történettel.

Mamzi ❤️