Andris

Amint beléptünk Margit néni narancs, szegfűszeg és karácsonyi illatú lakásába, egy amerikai film jutott eszembe. Maflám fel is horkantott, ahogy Félix zavart, mégis boldog arcát nézte. Nem csigázlak tovább elmesélem miért is lepődtünk meg...

- Ne örülj Gábor! - zavarta meg bambulásunk Margit néni kuncogva - Ti is kaptok olyan pulóvert. - én felnevettem és Petiék is velem együtt azon, amilyen meggyötör arcot vágott szerelmem. Ő motyogott valamit a hátam mögé bújva, mintha úgy menekülhetne, talán azt mondta, hogy ő olyat sohasem venne fel...- Választhattok fiúk, hóember vagy Rudolf legyen? - elég lett volna még egy szó és én kiterülve a szőnyegen nevetek. Gábor értetlen arcát látva, ahogy rám nézett, szinte szó nélkül kiáltott nekem segítségért. Én egy szerelmes mosolyt küldtem felé, mert tudtam, hogy ez jó móka, mire ő csak megrántotta a vállát.  

- Hiszen karácsonyi furgon! – motyogta, mintha magát akarná nyugtatni vele. Nesze neked Nemes Gábor, mégis olyan pulcsiban kell feszíteni! -gondoltam, majd elvéve a két pulóvert a fürdő felé indultunk férjemmel.

- Látod te mafla... - szidtam meg, megint az ingem gomb aprójaira tettem.

- Soha ne mondd, hogy soha -vágott szavamba, azzal a mondatott befejezve, majd már mosolyogva belebújt a pulóverbe. - basszus ez szúr! - kezdett el hisztizni, de csakis addig amíg én is magamra nem vettem a sajátomat. - szóval szereted a rudit!? – magához ölelt és egy csókot lehelt ajkamra.

- Ő Rudolf te mafla! - javítottam ki. - amúgy meg csak a te rúdidat...

- Mit csináltok fiúk elhűl a leves! - vendéglátónk kiáltást a zavart meg abban, hogy mondjak még valami frappánsat, és amivel zavarba hozhatom a szerelmet.

Ahogy kiléptünk az ajtón apró tappancsok csattogására lettem figyelmes. Előszőr azt hittem, hogy az érkezésünkkor fogyasztott tojáslikőrtől már hallucinálni kezdetm. De ekkor...

- Ki ez a véreb!?- kérdezte, szinte hahotázott szerelmem én pedig azonnal térdre vágódtam... de nem azért ám, ne induljon be a fantáziád!... Szóval térdre vágódtam a kis foltos kutya előtt.

- Félixtől kaptam karácsonyra- térdelt mellém Peti is boldogan.

- Hogy hívják? - kérdeztem meg közben a dagadt tacskó már a hátán feküdt és én a hasánál cirógattam.

- Félix. - Peti válaszán Gábor felnevetett, de amint ránéztem elhallgatott inkább. – Nem én adtam neki a nevet, már így kaptam. Állítólag a kennelben ezt a nevet adta neki egy kislány, én pedig nem változtat rajta. - Péter csillogó szemmel nézett a párjára, és az új barátjára. Boldog volt, és ezért is jól éreztem magam. Gáborra néztem, ő pedig rajtam felejtette sötét szemeit. Tudtam, hogy ugyanarra gondol amire én, és az, hogy nevet vagy beszól nekik, csak színjáték. Kedveli őket ő is.

Fantasztikus hangulatban telt az ebéd, én Petivel beszélgettem és kuncogtam szinte végig, mert Félix befúrta magát a lábunk közé. Oké ez most kétértelmű, de és a kiskutyára gondoltam... A jó hangulat a tojáslikőr hibája is lehetett, amit nem is értettem, hogyan, de a poharam mindig tele volt vele. Gáborom Félixszel beszélgetett, Margit néni pedig könnyes szemmel nézett végig minket.

Anya jutott eszembe újra... Talán ő küldte nekünk őt, hogy legyen az életünkben egy anya vagy nagyi figura.!? Én is szeretettel mosolyogtam rá vissza, de akkor már én is sírva fakadtam.

- Köszönjük szépen... Margit néni - motyogtam, de szavaim hallotta az asztal körül mindenkit.

- Ne köszönd fiam...- válaszol, közben már ő és Peti is sírtak, hiszen értették miért mondtam köszönetet az imént. - Nekem ti vagytok a legszebb ajándék! Mondtam volna, hogy nekünk is ők azok, de Félix abban a pillanatban tüsszentett egy akkorát, hogy majdnem felborította vele az asztalt az a behemót.

- Mondtam óriás, hogy erős az a paprika- szidta meg Peti a párját, amiért férjemmel a játékba, de már kacagva. Már mi is nevettünk velük, hiszen a két fiú farok méregetését látni feledtette a korábbit.

Egy kellemes ebéd a barátokkal a férjemmel pár órára elfeledtette velem azt, hogy mi is hiányzik nekem ilyenkor. Hiába is finom volt az étel, mégsem szállhat versenybe anya főztjével! De tudjátok mit! Nem is kell! Mert nekem, vagyis már nekünk szerelmemmel van ki hasonlítani, és van kire emlékezni ezeken az ünnepeken. Arcomon egy boldog mosoly terült el, majd Gábor felé kaptam a fejem, mert ő közben megszorította a kezem.

– Minden rendben – motyogtam, vagy tátogtam szinte. Mire ő megkönnyebbülve bólintott egy apró csókot lehelt a kézfejemre.

Boldogságom akkor lett teljesen amikor az ajándékokat kibontották barátaink és láttam rajtuk az örömöt. Margit néni örült a kis üvegkbe készített lekvároknak, karamellnek, amit meg is ígért, hogy el fog dugni még Peti és Félix más célra használná fel. Mi azonnal tudtuk mire gondol, amin jót is nevettünk. De megnyugodott a két fiú, mert azokból az üvegcsékből koptak ők is. Gábor újabb meglepetése mondhatnám, hogy hab a tortán... Ugyanis beszervezte Félixet, és négyesbe utazunk majd Párizsba. A Szerelmem nagyot nőt a szemembe, ha az még lehetséges, és persze a behemót is, hiszen neki is a párja az első. Látta, hogy mi milyen jóba lettünk, mintha testvérek lennénk már, nem akarja önzőmódon magának kisajátítani őt.

Margitnénitől zoknit, egyforma pizsamát kaptunk mind a négyen, mellette megígértette velünk, hogy ezentúl minden vasárnap vele ebédelünk.

Előkerült Peti legújabb játéka is, amit is nagyon szeretek, a csótány póker, majd órákig játszottunk, esetleg fogyott a forraltbor és likőr is rendesen. Boldog voltam, jól éreztük magunkat és haza sem akartunk menni, és talán hajnalig is maradtunk volna, ha nem szólal fel hirtelen szerelmem...

- Andris fél nyolc van! – összehúztam a szemöldököm, mert nem is érettem egyből, hogy hova akar kilyukadni ezzel. Na meg a mókázásunk soha sincs időhöz kötve sem. Látta a bamba, értetlen arcom, amin csak mosolygott. Sőt biztos vagyok benne, hogy már arról álmodozott, hogy...- Máté? - ahogy kimondta régi barátja nevét, esküszóm ki is tisztult a fejem. Leraktam az újra csordultig töltött poharam, de nem foglalkoztam vele, hogy ki töltötte meg, majd elköszöntünk és elindultunk, hiszen valahol várnak minket.

- Nemes Gábor! - állítottam meg férjem a folyosón. – Én ittam, így nem tudok vezetni, és te ...

- Én nem ittam szívem, te ittál helyettem is- kuncogott imádott dörmögésével, én pedig akkor értettem meg miért is volt az én poharam mindig teli...

- Le akartál itatni!? El akartál csábítani engem!? – kérdeztem, játszott sértődöttséggel. Maflám nevetett mögöttem, és követett a lakásunkba. – Már rég elcsábítottál te Mafla! És le sem kell itatnod hozzá. – súgtam ajkára egyből amint beléptünk az ajtón.

Az autóban ülve, furcsa feszültség lett rajtam úrrá. Mi lesz, ha nem fognak kedvelni engem? Mi lesz, ha nem teszik neki, hogy annyit beszélek? Mit fognak egyáltalán gondolni rólam?

- Minden rendben lesz szívem. - ragadta meg ujjaim férjem, és én már meg sem lepődtem, hogy ennyire ismer. – Szeretni, mert az én férjem, szerelmem vagy.

Reméltem, hogy így lesz, mert őket is szeretném sűrűbben látni az életünkben. Lazán hátradőltem az ülésen, és arra gondoltam: jöjjön, aminek jönnie kell! Közben pedig egy régi verseiket motyogtam...


Leszállt egy angyalka, s azt súgta nekem: gondolj ma azokra, akik a szívedbe férnek!

Eszembe jutottál te és a családod ezúton kívánok békés, boldog karácsonyt!

Kellemes karácsonyi ünnepet kívánok.

Mamzi❤️