4.rész
Másnap Amaya már korán felkelt, hogy a tortát még befejezze, hiszen Mikey hozza majd Lit a buli helyszínére és hamarosan a tortát is a helyszínre kell vinni. Már nagyon kíváncsi volt, hogy a vörös mit fog szólni a meglepetéshez. Tudta, hogy elfogja sírni magát, hiszen ismeri a lányt. A lány kedvenc virágait készítette az asztalra éppen, amikor Ken mögé lépve átölelte őt.
-Nem tudtam mi hiányzik mellőlem az ágyból. Drágám miért keltél fel ilyen hamar? A buli az még messze van-szólalt meg álmos hangon Ken-Pihenj te is kifáradsz későn feküdtél le aludni.
-Ne aggódj drágám-emelte szemeit Kenre, majd elmosolyodva puszit nyomott az ajkaira-A gyerekek hamarosan úgyis felkeltenének minket. Szóval most beelőztem őket-fordult a fiú felé, majd átölelte szerelmét-Élvezzük ki ezt a kis csöndet. Ma nem lesz részünk, a sok hangoskodás miatt
-Igaz, ma Li-chan születésnapja van. Szóval ma bulizunk-vigyorodott el Draken-Ma beiszunk
-Na na. Nem. Milyen példát mutatsz?- engedte el a fiút, majd keresztbe fonta a karjai-Nem fogsz a gyerekek előtt lerészegedni. Felejtsd el. Vagy kint alszol. Hmp
-Na asszonykám-puszit nyomott az arcára-Hamar kifognak dőlni. És muszáj inni a Tökmag szülinapján. Kei, Kazutora, Pah és Mitsuya is akarnak inni. Egyszer van Li születésnapja egy évben. És Li fontos a számunkra. Hisz a családunk része. Az egész Toman olyan mint egy nagy család-ölelte továbbra is Amayát
Mire a lány megszólalt volna 4 láb dobogását hallotta meg, így már tudta, hogy a gyerekeik felkeltek. Majd nem sokkal később meg is jelent a 2 gyermek a konyhában. Majd mosolyogva ugrottak szüleikre. A két szülő pedig mosolyogva ölelték át őket. 4-en együtt egy boldog családot alkottak, és mindig mindent megbeszéltek egymással, bármi is történt. Amaya számára a bizalom a legfontosabb. Mely Izana részére nem volt elmondható. Hisz nagyon Mikey és Li közé akart állni, melyet ő nem tudott elfogadni, és nem is hagyott szó nélkül és tettek nélkül. Sőt Emmával is megbeszélték a dolgokat. Hisz a Sano lány is szerelmes volt Kenbe, és egy darabig haragudott a feketére, hisz Ken a lány miatt dobta Emma-chant.
-Ka-san ehetünk a sütiből?-szólalt meg a mosolygós kislány-Nagyon ízletesen néz ki-emelte szemeit a süti irányába
-Nem. Az Li-chané. Majd a bulin ehettek belőle. Hamarosan Mikey úgyis jön érte, hogy a helyszínre vigye-gondolkodott el-Remélem ilyen időben nem motorral jön-emelte szemeit Drakenre-Neked se örülök, hogy ilyen időben motorozgatsz
-Nyugi. Nem történt baj drágám-nyomott egy puszit az orrára-Itt vagyok veletek nem? Asszonykám ne aggódjál vigyázunk magunkra
-Na na. Igen itt vagy. De bármi történhet-morcosan figyelt-Nem akarok kockáztatni. A szerelmem vagy aggódom érted. Li-chan meg Mikeyért aggódik. Hmp
-De nem kell aggódnotok. Nem ez az első, hogy télen vezetünk motort. Nem történt semmi baj. Legyetek nyugodtak-Ken az ajtó felé nézett ahol eközben megszólalt a csengő, így a gyerekek egyből az ajtóhoz rohantak és kinyitották az ajtót
-To-san, Ka-san Mikey keresztapa és Sanzu bácsi jöttek-kiabáltak a konyhába lévő felnőtteknek a gyerekek-Gyertek be-álltak félre, így a két férfi belépett a lakásba
-Nocsak-lépett ki a kezében a tortával a lány a konyhából sarkában Drakennel-Sanzu nem is tudtam, hogy te is jössz-mosolygott barátságosan Sanuzra a lány-Rég láttunk téged
-Sziasztok-intett az említett-Gomen, tudom, hogy egy ideje eltűntem. De fontos dolgaim voltak, de most Li szülinapjára visszatértem. Megkell ezt ünnepelni-vigyorodott el a fiú-Szép torta. Van tehetséged a sütéshez-vette át a sütit Sanzu
-Arigato Sanzu-mosolygott, majd szemeit a szőkére emelte-Li sejt valamit? Ha Take miatt sejt bármit is, kinyírom azt a töketlent-morogta a fekete
-Nyugi Ama. Li nem sejt semmit, teljes meglepetés fogja érni, és nem kell senkivel sem végezned-bólintott Mikey-Ken-chin az asszonyod morgós, figyelhetnél jobban az állapotára. Nem törődsz vele eleget, ahogy látom
-Hah?-emelte mérges tekintetét az említett Mikeyra-Vigyázok én az asszonykám érzelmeire. Mindig meghallgatom, segítek neki amikor fáradt, vagy amikor takarít én is besegítek neki, nem akarom, hogy egyedül csináljon mindent-ölelte át a fekete hajút Draken-Igaz szerelmem?-puszilta meg a lány homlokát a szőkeség
-Igen igen-kuncogott a lány majd szerelméhez bújt-Mikey óvatosan az úton. Eléggé csúszósak. Nem akarom, hogy nektek is és a tortának is baja essen-emelte szemeit Sanzura és Mikeyra
-Ne aggódj-intett a szőke-Nem lesz baj-lépett ki a lakásból nyomában Sanzuval aki szintén intett, és a tortával együtt elhagyták a szerelmesek házát
-Vajon épségben oda fog érni a tortám?-sóhajtott egy nagyon-Sokat vesződtem vele. Kitettem a lelkemet Li ennyit megérdemel. De azt nem tűröm, hogy baja essen a tortának-morcos volt-Kinyírom őket, ha baja esik
-Ne aggódj már ennyit asszonykám-puszilta meg Ken a lány homlokát-Mikey is mindent megtenne azért, hogy Li boldog legyen. Szóval nem lesz semmi baja annak a kicseszett tortának, bízz már a barátaidban-pöckölte meg a homlokát-Asszonykám, nem okoztunk eddig sem neked semmi problémát. Jó Takemitchy nevében nem beszélek, mert majdnem kikotyogta-gondolkodott el-De én, Mikey, Mitsuya, Baji, Chifuyu, Peh, Pah, és a többiek segítettünk ahol tudtunk, és szeretünk téged és Lit is
-Jó jó-sóhajtott-Rátok számíthattam, így nektek elnézem, és hálás is vagyok nektek-ölelte meg Kent, majd puszit nyomott az ajkaira-Olyan jó, hogy itt vagy nekem mackókám-mosolyodott el, majd hirtelen a szőkeség felkapta a lányt-Na tegyél le szépen-ütötte meg a fiú vállait
-Nem nem feleségem. Most, hogy megvagy a tortával, jössz vissza mellém az ágyba, és pihenünk-indult meg a hálójuk felé-Gyertek -nézett a gyermekeikre Ryuguji, akik egyből szüleik után szaladtak, és befeküdtek az ágyba egy boldog családként, és ott töltöttek el pár percet egymással négyesben. Amaya nagyon örült, hogy gyerekekkel ajándékozhatta meg Drakent, szerelmük gyümölcseivel.
-Órákkal később-
Amaya, Draken és a gyerekek megérkeztek a buli helyszínére. Már mindenki megérkezett. Két embert leszámítva. Akik Mikey és Lily voltak. Felakasztotta kabátjaikat, majd egyből Hina mellé lépett, és megölelte őt. A rózsaszín hajú egyből viszonozta a fekete hajú ölelését. Elkezdtek egy kicsit beszélgetni, majd Amaya mindenkit üdvözölt aki jelen volt. Nem sokkal később Kakucho lépett oda hozzá mosolyogva.
-Yo-intett a fiú- Rég találkoztunk Ama-chan-ölelte meg-Nem jársz felénk. Rindoék is hiányolnak, de nem csak téged, hanem Lit is-borzolta meg a lány haját-Miért nem látogattok meg minket?
-Oh te nem is tudod?-mutatott a gyerekek felé-Nem igen tudok én miattuk közlekedni, jönnének velem, de még nem akarom bevonni őket a bandák életébe-sóhajtott- Már így is motor őrült mindkettő. Az apjuk megtanította őket már szerelni motorokat. Ha ez nem elég még Keisuke is tanítgatja őket-rázta meg a fejét
-Oh, lesz ez máshogy is-nevette el magát Kakucho-Előbb részt akarnak majd venni, mint hinnéd. De ez benne van a vérükben is. Hiszen az apjuk és az anyjuk is bandatagok. Melyet nem tudnak eltitkolni-fonta keresztbe a kezeit
-Tudom-sóhajtott egyet-De még olyan kicsik. Nem akarom, hogy bajuk essen. Az életem értelmei az apjuk mellett
-Megértem az érzéseidet. Izana-san is így vélekedik, ha egyszer gyerekeik lesznek. Jobb apa akar lenni, mint amit ő kapott-gondolkozott el Kakucho
-Ha nem olyan lesz mint a megismerkedésünkkor, akkor nagy az esély, hogy jó apa lesz-mosolyodott el Amaya
-Megjöttek-kiáltotta el magát Emma-Mindenki a helyére-sietett a saját helyére Emma
-Idő van-mosolyodott el a fekete, majd csendben mindenki a helyére ment, és csendben vártak, amit nem sokáig kellett nekik
-Mikey, hova hoztál? Nem is ismerem ezt a helyet-szólalt meg a vörös, majd szemeit a szőkére emelte-Mi ez az egész?
-Bemegyünk, és megtudod-fogta be mosolyogva szerelme szemeit, majd elkezdte bevezetni a terembe
-Mikeeey, tudod, hogy ezt nem szeretem-fújta fel arcát a lány-Ha elesek az a te hibád lesz. Hmp
-Ne aggódj már Asszony-elvette kezeit a szemei elől-Nyisd ki
A vörös hajú kinyitotta a szemeit, majd minden barátja, egyszerre előjöttek, és együtt kiabálták, hogy "Boldog Születésnapot Lily".
A lány könnybe lábadt szemekkel figyelte barátai. Nem számított rá, hogy egy ekkora bulival akarják megünnepelni, hogy 1 évvel ismét öregebb lett. Az este nagyszerűen eltelt. Sokat beszélgettek, táncoltak, nevettek együtt. Mikey a buli vége felé kihívta a lányt magával.
-Miért jöttünk ki?-húzta össze a kabátját Lily-Fázom-bújt oda Mikeyhoz, aki egyből átölelte őt, szemeivel pedig felnézett Mikeyra
-Kettesben akartam lenni veled-ölelte át a lányt-És átadni az ajándékomat az én gyönyörű feleségemnek-nyomott egy puszit a lány ajkaira
-N..ne hozz zavarba-pirult el-Nem fer. Hmp-fújta fel ismét az arcát-Én sose tudlak
-Ne hidd azt, hogy nem-mosolyodott el féloldalasan Mikey-Sok olyan alkalom volt
-Igen? Mondj egy példát-húzta meg a fiú arcát-Úgyis megtudom, ha nem mondasz igazat-figyelte a szőkét- Halljam drágám.
-Nos hol is kezdjem?-gondolkodott el Mikey-Talán-elmélkedett a fiú-Az első csókunknál is zavarban voltam. Veled volt az első csókom-emelte szemeit a vörösre-És felejthetetlenné akartam tenni a csókunkat
-Te tényleg zavarban voltál az első csókunknál?-lepődött meg Li- Nem is vettem észre rajtad-emelte tekintetét a fiú szemeibe-Egész jól titkolod azért-ölelte meg szerelmét Li
-Megtanultam elrejteni az érzelmeimet mások előtt-simogatta meg a fejét- Ott volt Ken-chin esete-ölelte a vörös
-Ne is emlékeztess. Amaya is nagyon kivolt akkor-bújt karjaiba- Aggódott Draken-sanért. Akkor a két hülye még nem vallott egymásnak semmit az érzéseikről. Sőt Emma se könnyítette meg a dolgokat.
Mikey elismerően bólintott. Draken pont ezért nem szeretett bele húgába. De most mindketten boldogok, és ennek örül, hogy legjobb barátja, és húga is boldogok szerelmeik oldalán. Efelől Mikey és Li sem különb. Ők is végre egymás mellett lehetnek. És lett egy boldog családjuk, gyerekekkel. Izanával is helyre jött kapcsolatuk, hála Linek. Hirtelen tűzijáték hangját hallották meg, majd Mikey elmosolyodott.
-Nézz az égre kicsim-puszilta meg Li homlokát, aki az égre emelte szemeit- Az én ajándékom, hogy mindenki lássa, nem csak te-mosolygott. Li elpirult, amikor meglátta, az égen megjelent szöveget. "Nagyon boldog születésnapot kívánok a világ legszebb feleségének"
A vörös Mikeyra emelte szemeit, majd egyből a fiú ajkaira tapad. Nagyon boldog volt, szerelme karjaiban. A sok szenvedést amit kaptak, végre megszűntek, és boldogok lehetnek. Nem adja senkinek ezt a kincset amit megszerzett magának, többé nem ereszti. Senkire nem cserélné le szerelmét. És a legfontosabb senkinek sem adja oda. Mikey számára a világot jelenti, melyben barátai is helyet foglalnak.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro