Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Együtt *8*

🔞

𝓐𝓷𝓭𝔂

Még mindig van egy komoly kérdés a nagy napunkkal kapcsolatban, ami a barátainkat is érinti. Kik lesznek kettőnknek a tanúi? A mai napig adott volt, hogy nekem Mara, bonbonnak Erik az, de most valahogy másképp érzem és látom! Ne értsétek félre, szeretem őket, nem is ezzel van a probléma, egyszerűen szöget ütött ez a dolog a fejembe! Tudjátok, milyen vagyok néha: egy hirtelen gondolat, és már hajthatatlan is vagyok!

Szerelmem ölébe dőlve, nem, inkább bújva hallgattuk a társaság beszélgetését elmélázva. Figyeltünk rájuk ugyan, mi mégis megrekedtünk a saját kis világunkban.

A társaság van két férfi, ismerünk, de egyre közelebbről hozzánk, és tudom, bonbon is így gondolja már. Megfordulva, állam a mellkasán pihentem meg, mélyen a szemébe néztem, és ő tudta is egyből, hiszen ismeri, hogy valami új ötlettel fogok előállni.

– Bonbon, kitaláltam, kik lehetnének a tanúink! – jobb kezével arcomra simított bátorítva, és figyelt engem. – Kai és Alan?

Szerelmem az említett páros felé fordult, látszott rajta, hogy az agya nagyon jár. Ha tetszik neki is ötletem, itt az alkalom, hogy felkérjük őket, már csak azért is, mert mindenki kíváncsi, kit választunk végre!

– Okos gondolat, szépségem, – mondta ezt úgy, hogy szinte szikrákat szórt szépséges szeme – de neked kell felkérni őket!

M i ly meglepő ! – mosolyogtam magamban. Egy lágy csókot nyomtam sörízű ajkára, majd a poharam után nyúltam. Szerencsére már nem pezsgő volt benne, csakis kóla. Elég volt az alkoholból mára, meg úgy egész életemre, így is elég kába vagyok tőle!

– Eldöntöttük bonbonnal, kiket akarunk tanúinknak! – várakozó szempárokat láttam rám és bonbonra irányulni, hiszen azt biztosan, hogy nekik is fontos lesz ez az esemény, és kedvelnek minket.

– Azért szinte az utolsó pillanatban mondom ezt el, mert igazság szerint most sikerült döntenünk!

– Nem, Tom! Gondolom, jól megpuhított Andy! – kacagott fel Erik, és a beszólása után már vele együtt mindenki.

– Nem kellett puhítania! – puffogott a drága, én pedig imádom, amikor ilyen, és elég, ha én tudom: ő dominál... az ágyban.

– Most akkor kíváncsiak vagytok, vagy sem? – kérdeztem meg kissé erélyesebben a barátainkat, akik igencsak jól mulattak a rovásunkra.

– Mondjad, Andy, ne foglalkozz velük! Ja, és csak úgy megsúgom: nehogy őket válasszátok!

Drága főnököm meglepő módon nagyon komolyan vette a dolgot!

– Alan, Kai! – fordultam az említett páros felé. – Megtisztelnétek minket azzal, hogy a nagy napunkon a tanúink lesztek?

Láss csodát, ekkor már nem poénkodott senki sem, mint pár perccel korábban, inkább döbbent csend lett úrrá a társaságon.

– Ne csináljátok már! – állt mellém hirtelen szerelmem, miután túl hosszúra nyúlt a csend. – Attól még ott lesztek velünk mindig, mint most is, vagy az előttünk álló években! Nem személyeskedésről szól a dolog! A barátaink, a családunk részei vagytok mind! Mégis... olyan párt akartunk tanúnak, akik hozzánk hasonlóak!

Bassza meg! Méghogy nem tud beszélni! Olyan szexi!

– A miénk a megtiszteltetés! – állt meg előttünk a Hunt házaspár őszinte mosollyal az arcán, majd Alan izgatottan, kezében a telefonjával el is szaladt egy-egy baráti ölelés után.

– Anyuka! El tudná az öltönyeinket küldeni utánunk? Igen a bordót, amiben összeházasodtunk!

– Kérd meg, hogy jöjjön el ő is! – szólt oda bonbon. – Őt is szívesen látjuk!

Ahh! Az én okos, dögös bonbonom, a szerelmem! Teljesen beindít, amikor ilyen!


𝓣𝓸𝓶


Végülis az esténk jó hangulatban telt, de nem túlzok, ha azt mondom, ismét alig vártuk, hogy otthon legyünk végre kettesben! Erik fuvarozott minket haza, és tudom, mély nyomot hagyott benne is ez az éjszaka, és most nem csak a bulira gondoltam! A pezsgő és a rövidital meghozta a hatást, mert alig bírtam magam türtőztetni, miután kakukkom felhúzott, hogy fel ne avassuk a barátom autóját! Úgy mászott rám, ölelt és csókolt a Hummer hátsó ülésén, hogy már magam is azon voltam, megkérem Eriket, hagyjon minket a kocsival valahol az út szélén!

– Türelem, szépségem! – súgtam ezt úgy csókjainktól duzzadt szájára, mintha én különb lennék nála.

– Az elfogyott bonbon! – Szuper, nálam is véges! – Nézd ezt a nagy autót! Ebben simán megdughatsz! Be is bizonyítom!

Jóízűen nevettem szavain, tudtam, a saját autójára, és korábbi kalandunkra célzott, és még kedvem is lett volna hozzá! Bár az mikor nincs?

– Megérkeztünk! – kacagott Erik a volán mögül, de tapintatosan nem fordult hátra.

A francba, ilyen hamar? Én máris próbáltam angyalkám alól kimászni, de...

– Erik! – fordult Andy arccal az említett felé, ő meg a visszapillantóban bólintott, hogy hallgatja. – Vidd el a mi kocsinkat, ezzel most tervem van!

Terve van? A kijelentésére megrándult a farkam, és az aktust a Hummer hátsó űlésén már én is kurvára akartam!

– Holnap programunk van a fiúkkal...

– Értem! Akkor ennyi volt! – és már mászott is le rólam szerelmem, de azért egy pillanatra sem engedte el a kezem, gondolom, nehogy megszökjek.

Mondanom sem kell, hogy amíg esetlenül kiszálltunk, Erik jót mulatott rajtunk! Látjátok, akármennyire is kíván, akar engem, a gyermekek számára is sokat jelentenek! Sohasem helyezi előtérbe saját vágyait a szeretett gyermekekkel szemben!

– Holnapután van az esküvő és a nászéjszakátok, fiúk, nehogy lesérüljetek nekem!

Na, ezzel meg mire gondolt vajon? Tudjátok jól! Nem kell erről semmit sem mondanom!

Az autó a hahotázó sofőrjével elhajtott, de minket ez már cseppet sem érdekelt, igyekeztünk a lakásunkba, hogy utat adjunk a szenvedélynek. Újra a jól ismert lépcsőház, aminek azt hittem, sohasem érünk fel a tetejére! Kakukkom vehemensem csókolt, közben vetkőztetett, szerencse, hogy itt rajtunk kívül senki sem jár! Persze én a ruháin kívül a hajamat is tudtam volna tépni, mert ami tegnap jó ötletnek tűnt, az most kezdett kikészíteni! Tudjátok, mi az? Az a rengeteg ruha, amit ráerőltettem angyalkámra!

– Bonbon! Holnap éjjel külön alszunk! – motyogta édesem, és ezzel választ is kaptam újabb kirohanására.

– Te akartad, szépségem! – válaszoltam, de közben már imádott farkát kerestem a farmerjában.

Ajkamra nyögött, amikor rá is leltem, és a következő pillanatban nyelve már a számban körözött keresve az én nyelvem. Ekkor én már, egy szál gatyában álltam, gondoskodott a ruháimról édesem szorgos keze, majd elvált tőlem, és azonnal térdre ereszkedett előttem. Akkor a hűvös lépcsőházban nemhogy fáztam volna, inkább még melegem is volt,hisz tudtam, mire készül éppen.

– Ne itt!

Hiába szóltam, az a kis mocsok a makkomra is szívott azonnal! Ahh! A hideg falnak dőltem, hajába markolt mindkét kezem. Ő először csak körözött a makkomon, majd rá-rászívott. Hiába nem ez az első alkalom, én még most is díjazom!Kényeztette a farkam, de mégis többre vágytam! Lenyúltam érte, hogy felhúzzam magamhoz, és ha kell, becipeljem a lakásba az ágyunkhoz!

– Dugd meg a szám, Tom!

Bassza meg! Lefagytam, és nem a hideg miatt a lépcsőházban! Sőt, nem is amiatt, hogy keresztnevem szólított, ami még komolyabbá tette, amit épp óhajtott. A kérése vagy mint említettem, az óhaja miatt akadtam ki! Hogy tudnám vele azt megtenni? Oké, nem ez az első alkalom, hogy egymás szájában van nemes tagunk, mégis erőszakoskodni vele? Talán az alkohol miatt, amitől mindig felszabadultabb, vagy még az incidens miatt? Persze hiába is próbáltam megálljt parancsolni magamnak! Olyan hévvel dolgozott tovább rajtam, hogy máris a szájába, pontosabban a torkára ejakuláltam! Ahh! A francba! Ujjaim még mindig a haját markolták, közben tagom már elhagyta a torkát. Lenéztem rá, de bár ne tettem volna!Amint megpillantottam, ahogy kacéran a száját nyalogatja, ezzel újra életet adott a nemrég ürített farkamnak!

– Kicsinálsz engem, Andy! Mégis... téged... minket, ezt akarom egész életemben! – lihegve, halkan beszéltem hozzá, és meghatottságot láttam az arcán. – Imádlak téged!

Míg ő felegyenesedni készült, én szó szerint gatyába ráztam magam, a tököm sem tudja, a többi ruhám hol van! Nem engedtem már neki mást, ideje volt végre előhívni a domináns énem! Amint a gatya rajtam volt, angyalkám máris ölembe kaptam, erre ő nyakam egyből átkarolta. Míg én kettesével szedtem a fokokat, közben mélyről jövő, jóízű kacagása betöltötte a lépcsőházat.

– Én is imádlak, bonbon, én is ezt akarom egész életemben magunknak! – szorosan hozzám bújva súgta szavait a fülembe, egyből értettem is, miért volt az én szavaimtól ő is megszeppenve.

A lakásba lépve azonnal sarkon fordultam ölemben még mindig boldogan hahotázó kakukkommal, és egy nyikkanás kíséretében a falhoz nyomtam. Tettemmel sikerül beléfojtanom a nevetést, de gyönyörű szeme rafináltan csillogott. Tudja jól, hogy előző játéka nem marad viszonzatlanul, és ekkor újra a tegnapi döntésem miatt lettem hirtelen ingerült! Még mindig a falhoz nyomva őt a garbót hámoztam le róla, az a kurva szűk anyag, ahogy húztam le a fejéről, az orránál elakadt... A látvány: a nyáltól csillogó, fogaimtól duzzadt ajka! Rajzolni sem lehetne kívánatosabbat!

A kis mocsok persze tudta, mi a hirtelen csend és lefagyásom oka! Olyan érzékien, kéjesen nyalt végig párnáin, hogy igencsak szükségem volt az önkontrollomra, nehogy ott dugjam meg őt az ajtóban! Bár, ha jobban belegondolok... a lakás minden pontján hajtottam már igába, de ez eddig kimaradt! Megráztam magam! Nem most fog ez megtörténni, majd egyből őrült módjára tapadtam rá az ajkára, falva, csókolva azt! A hálóig újfent nem jutottam el vele, vágyakozva, és végre már meztelenül fektettem le a nappaliban a szőnyegre. Nem akartam már az idő húzni, ezért imádott farkára hajoltam, és úgy, mint ő pár perccel korábban, élvezettel kényeztettem puha makkját, majd szoptam. Angyalkám a hajamba kapaszkodva élvezte, közben csípője járt fel és le. Neki sem kellett sok, így nem sokkal később megfeszült a teste, és a torkomra élvezett.

– Mondd, hogy csak... előjáték volt! – követelte, pedig az imént élvezett el a számban.

Elmondom nektek: nemcsak előjáték volt, viszont nem is folytattuk már tovább. Talán a legénybúcsú, és az ott történt incidens miatt, vagy egyszerűen csak nagyon fáradtak voltunk, de a nappali szőnyegén, egymás karjában aludtunk. el.

𝓐𝓷𝓭𝔂

Az elmúlt egy év alatt ez az első éjszaka, amit bonbon nélkül töltök, ezért nem is csoda, hogy az idegen ágyban vergődök. Oké, nem is a vergődéssel van a gondom, mert bonbon alatt szívesen! Ajj, megint ő jutott eszembe, így nem is csoda, hogy nem jön álom a szememre! Főleg azért, mert egy-egy orális szex után aludtunk el tegnap este, vagy hajnal volt már, a franc se tudja! Éjjel pedig nálunk aludtak a gyerekek.

Nem is Erik kanapéjával volt a gond, hanem azzal, hogy nem éreztem magam mellett bonbont, de ez is csak az én hibám, mert én ragaszkodtam hozzá, hogy külön töltsük el az esküvőnk előtti éjszakát! Olyan romantikusnak tűnt! A telefonom után nyúlok, megnézem, és ha nincs túl késő, felhívom, vagy üzenetet küldök szerelmemnek! Gondolom, most ő sem nyugodt! Kezemben a készülékkel csoszogásra figyeltem fel. A világító díszek, amelyeket nővérem rakott ki a házban, szóval azoknak a fényénél megláttam, ki az, aki csoszogva jött ki hozzám.

– Papi, ajudhatok vejed? – állt meg mellettem plüss madarát ölelgetve gyermekem.

Ugye, mondhatom ezt? Hiszen már csak napok választanak el tőle!

Paplanomat felemelve, gyorsan be is mászott mellém. Telefonommal a kezemben arra gondoltam, csinálok egy képet kettőnkről, és elküldöm bonbonnak, de végül mégsem tettem. Most biztos ő is szenved nélkülem! Miért szemétkednék vele?

– Neked is hiányzik apa? Most biztos szomojú, hogy egyedül van, úgy mint én, amikoj nem jehetek vejetek!

Összeszorult szívvel hallgattam, és már válaszra is nyílt a szám, hogy hamarosan nem kell tőlünk elválnia, de nem akartam, hogy beleélje magát! Legyen inkább meglepetés, amikor eljön hozzánk, és nem kell visszamennie már többé!

– Hiányzik nagyon, ezért nem is tudok aludni! – szorítottam szorosan magamhoz a csepp gyermeket. – És te is mindig hiányzol nekünk, maki!

– Vájod máj az esküvőt? Én nagyon vájom! Olyan szép lesz!

Hallottam a hangján, mennyire lázban van ő is, próbáltam hát faggatni kicsit.

– Nagyon! Kíváncsi vagyok, mit szervezkedtél a fiúkkal és papával!

– Papi! Tudod, hogy úgysem mondom ej neked! Most inkább ajudjunk! – a mellkasomra fészkelte magát. – Jó éjt, papi, szejetlek!

Sikeresen le is rázott! Tehetséges gyermek!

– Jó éjt, én is szeretlek, Brian!

Szinte azonnal el is aludt, halottam szabályos szuszogásából. Ekkor nyúltam a telefonomért, gondoltam, jó éjt kívánok szerelmemnek így az utolsó szingli éjszakán, azonban ő már írt nekem. Mosollyal az arcomon, szerelemtől túlcsordult szívvel a kijelzőre meredtem:

Bonbon PM 11:20

Alszol, szépségem?

Bonbon PM 11:35

Gondolom, igen. Remélem, pajtit megpusziltad helyettem! Szeretlek! ❤️ Szeretlek titeket! ❤️

Bonbon PM 11:56

Oké, már alszol, felfogtam! Én itt vergődök az ágyunkban, és csak hogy tudd: TÖBBET NEM MEGYEK BELEILYEN HÜLYESÉGBE! NEKED MELLETTEM A HELYED, FÉRJEM! ❤️❤️❤️ Többet nem dőlök be neked!

Kakukk ️ 12:10

Na, azt azért majd meglátjuk! Én is szeretlek téged, és nekem sem könnyű nélküled! Készültem, hogy felhívlak, de a kicsi fiunk nem tudott aludni, és mellém bújt. Neki is hiányzol! Holnap majd mesélek, de most már aludjunk,annál hamarabb jön el a reggel, és a mi nagy napunk!

HOLNAPTÓL NEM SZABADULSZ TŐLEM! SZERETLEK, FÉRJEM!

Választ már nem kaptam tőle, gondoltam, nyert ellene az álommanó, ahogy maki mondja. Arcom a gyermek puha hajába nyomtam, szorosan a karomban tartottam, és próbáltam egyezkedni én is azzal a bizonyos manóval. Meglepő módon sikerült, mert elaludtam pillanatokon belül.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro