𝓐𝓷𝓭𝔂

– Oké! – mondta Mara, mi pedig még mindig a levegőt visszatartva figyeltük a nővéremet! – Engedélyt kaptatok! Karácsonykor Brian Otis már hivatalosan is a ti fiatok lesz!

Ígéretek ide vagy oda, mind a ketten, sőt, még Mara és Erik könnyei is potyogtak! Kérlek, nézzétek el nekem, hogy megszegtem az ígéreteket, de ez a hír a porba tiport minket, csakis jó értelemben, hiszen erre a hírre vágytunk mind a ketten!

– De van egy feltétele, fiúk!

A félúton elatak, ahogy könnyemmel láttam, újra bonbonnak is, a levegőt is visszafojtva vártuk, mit még Mara nekünk, hiszen féltünk, és tudtam, ha már így kezdődik...

– Minél hamarabb egybe kell kelnetek!

Hjaaa, hogy csak ennyi! –gondoltam magamban, és meg is nyugodtam annyira, hogy újabb könnycseppek induljanak útra. Hiszen én nem bánom, ha már holnap egybekelünk, mert azzal minden vágyam teljesül! Szerelmemre néztem, de bár ne tettem volna, mert amit az arcán láttam, az új volt nekem: mintha zavart vagy mérges lenne! Oké, nem így tervezte, de akkor is!

– Mi a gond, bonbon? – hajoltam hozzá, és reménykedtem benne, hogy ez az arc azonnal nem azért van, mert mégsem akar engem.

– Ez túl gyors! – mondta ki azt, amitől féltem, ráadásul meghallotta a nővérem is.

– Mi a gyors, Tom? Nem az volt a vágyad, hogy egy család lehessetek? Nem te akartad hivatalossá tenni ezt az egészet? – Mara hangja fenyegető volt, olyannyira, hogy még én is jobbnak láttam meghúzni magam szerelmem mellett kussban.

A szemei ​​szikrákat szórtak, amit én megértettem, hiszen úgy érezte, hogy felesleges volt a sok erőt. Azokat a kérdéseket tette fel, akik megfordultak az én fejemben is. Nemhiába a nővérem!

– Bocsássatok meg! – ennyit nyögött csak ki szerelmem elfojtott, rekedt hangon, amelytől ha nem ez a szitu áll fenn, biztos még be is indulok, aztán felpattant, már amennyire a fájós hátsója engedte, és fürgén a kabátjába bújva, darabosan lépdelve a kijárat felé ment.

– Most hova mész, Tom? – kérte számon Mara, mert nekem valahogy nem volt bátorságom.

– Mindjárt jövök! – ahogy mélyen a szemembe nézett, egyből el is űzött belőlem minden feszültséget, kételyt!

A szeme ugyanazzal a szerelemmel ragyogott, és egy pislantással is nyugtatott.
Valamire készült, tudtam egyből! Ezért nem is mentem utána, mert ha azt szerette volna, kézen ragadva húz ki maga után az autóba.

– Hagyjuk most magára, kérlek! Viszont Erik, te... – de felesleges is volt szólnom, mert az említett már szedte a lábát, és sietett barátja után.

– Ez mi volt, öcsi? – kérdezte Mara jóval nyugodtabb hangon, mert bonbon viselkedését még mindig nem tudta hova tenni. – Te tudod, hiszen minden rezdülését ismered!

Így van! Minden rezdülését ismerem, viszont azt, hogy most mire készül, vagy mit terveztek, amit ez a hirtelen jött, de fantasztikus hír keresztbehúzott... erre csak ő maga adhatja meg a választ!

Tudtam, hogy türelmetlen és cseppet feszült nővéremet valahogy meg kell nyugtatnom, és ki kell találnom valami egyszerű magyarázatot! Mire az megszületett a fejemben, a három csodálatos gyermek robogott be, én pedig újra hálát adtam értük, mert a magyarázatom hallatán nem biztos, hogy Mara meg is enyhülne!

𝓣𝓸𝓶

Megint úgy viselkedtem, mint egy idióta! Sőt, egy idegbeteg idióta! Ráadásul azok előtt az emberek előtt, akik számítanak és fontosak a számomra! Angyalkám tudja, vagyis inkább nagyon remélem, hogy tudja, ez nem miatta van! Miért is nem rángattam ki magammal? Most ő az, akire a legnagyobb szükségem lenne, mert annyira egyszerűnek tűnik mellette minden, vagy csak a válaszokat hallani a szájából egyszerűbb! Amikor meghallottam, hogy becsapódik mögöttem az ajtó, egyből visszafordultam, hátha ő az, de nem, csak Erik jött, biztos ő küldte utánam.

– Ennyire ne örülj nekem! – szidott meg viccesen. – Mi volt ez? – kérdezte ő is az autónak dőlve. – Mégsem akarod...

– De akarom! – próbáltam a leghatározottabb hangomon válaszolni, ami kiáltásnak kezdett hatni. – Andyt és pajtit is akarom! Ők nekem a jövő, a család, a minden! – ezt azért már jóval mérsékeltebb hangerővel közöltem.

– Akkor miért? Azt sem értem, hogy Andy miért nem rohant utánad? Betojtál? – próbált Erik értelmet lelni abban, ami történt.

– Nem! Én sem bánom, ha akár már holnap egybekelünk, ahogyan azt sem, ha pajtit már nem kell visszavinnünk többet! És Andy? Ő ismer! Tudja, érzi, mennyire szeretem, és azt is, hogy ez most nem ő vagy pajti miatt történt.

– Akkor végképp nem értem!

– Erik! – Nagy levegő, te idióta, mondd el, mi a kiakadásod oka! – Eladó a ház, amelyben egykor a családommal éltem. Nászajándékba szántam Andynek, hogy ott kezdjük el hárman a közös életünket!

Jólesett beszélni arról, amire vágytam, még akkor is, ha nem az angyalkám állt mellettem most, hanem a barátom!

– Ennyi? – halkan, szinte suttogva kérdezett. – Bár meg sem lepődök, mert te mindig ilyen voltál: szeretsz előre tervezni!Ha pénz kell, segíthetek!

– Nem a pénz a gond, csak dönteni nem tudok! Imádom a lakásunkat, mert az a szerelmi fészkünk, sok szép emlék fűz oda! Ó, ha tudnád! Pajti is elfér kényelmesen velünk, mégis nagyobb térre lenne szüksége. Úgy gondoltam, jövőre összeházasodunk úgy május környékén, és addig el tudom dönteni! Igen, ezt Andyvel kéne megbeszélnem, de akkor oda a meglepetés!

– Én ámulok rajtad, Tom! Komolyan, hogy te milyen dolgokon agyalsz! Azonban, szerintem Andy így is boldog lesz,amiért ez eszedbe jutott! Amúgy meg adsz neki valami más nászajándékot! – kacsintott Erik, majd elrugaszkodott a kocsitól, és szinte már táncolt előttem.

Először le sem esett, miért teszi, mellé igazán értetlen arcot is vágtam, amin ő elkezdett nevetni. Bassza meg! Végre leesett! Egy szál pólóban jött utánam, és igencsak hűvös novemberi nap volt! Úgy gondoltam, ha már ekkora áldozatot hozott értem, a legkevesebb, hogy vissza is kísérem! A másik pedig az, hogy ideje angyalkámmal és sógornőmmel is beszélnem! Csak reménykedtem benne, hogy kirohanásommal semmi rosszat vagy visszafordíthatatlant nem tettem!

Amint beléptem a házba, a szemem egyből a másik felem kereste. Pajtival az ölében beszélgettek. Ő azonnal felém fordult. Tekintete a szívem melengette, hiszen mint a kvarc, úgy ragyogott rám szürke szeme! Sem harag, sem csalódottság nyomát sem láttam benne! Míg kabátom a helyére akasztottam, ő már hátulról át is karolta a derekam. Tudtam, hogy gyors, de hogy ennyire!

– Szeretlek, Tom!

Most komolyan, mivel érdemeltem én ki ezt a fiút, ezt a szerelmet? Megint angyalkám volt az, aki észhez akart téríteni, ésbátorítani akart engem!

– Szeretlek, Andy!

Megfordulva visszaöleltem én is, közben fürkésztem gyönyörű arcát, agyaltam: vajon most mi a jó lépés? Vajon vonuljak vele félre, és ott beszéljük ezt meg? Nem! Abból jó sokára lenne csak beszélgetés, ahogy hozzám simul... érzem! Inkább a család előtt! – így döntöttem. Ajkam épp csak érte az ajkát, komoly dologról van szó, ezzel a gesztussal, érintéssel tudattam vele.

– Menjünk, a nővéred magyarázatot vár tőlem!

– Apa! Hol voltál? Azt hittem, hazamentél!

Újra nagyot dobbant a szívem! Meg fogom én ezt szokni valaha? A tudat, hogy még pár nap, és hivatalosan is a fiam lesz! Most nem zavart a bujaságom okozta fájdalom, ölembe kaptam a gyermeket, és szorosan öleltem magamhoz!

– Levegőztem Erik bácsikáddal, eszembe sem jutott hazamenni nélkületek!

A utolsó pár szóra lazulni látszott Mara ábrázata, igazság szerint, most valahogy jobban féltem tőle, mint tegnap, amikor a farkam volt a tét! Ebből is látszik, hogy nem vagyok más, csakis egy idióta!

𝓐𝓷𝓭𝔂

Tűkön ültem, de bár máson ültem volna! Oké, újra, elkalandoztam! Izgatottan... bassza meg, ez sem jó szó, mert más jut eszembe róla! Feszülten figyeltem szerelmemet karjaiban a gyermekkel. Tudtam, hogy nem volt egyszerű neki ez a művelet, ő mégis felvette az ölébe! Féltettem, közben pedig kurva büszke voltam rá! És még én vagyok a makacs!

Mara valami indokkal megint beküldte a fiúkat játszani, de őszintén megvallom, nem tudom, mi volt az, mert én nem tudtam nem bámulni dögös szerelmemet! Kitartóan szemeztünk, és esküszöm, úgy éreztem, felfaljuk egymást csakis egy pillantással! El tudtam képzelni, milyen látványt nyújthattunk! Én bal kezemre hajtottam a fejem, és úgy stíröltem bonbont szüntelen, míg ő mellkasa elé kulcsolt karral nézett engem. Mintha szemmel szeretkeztünk volna, viszont most nem ez volt a cél!

– Ha befejezték ezt, Tom... – zökkentett ki minket a nővérem, de jól tette, mert már nem kellett ahhoz, hogy kézen fogva rángassam az autóhoz szerelmem!

Oké! Tisztában vagyok vele, hogy nem ennek van most itt az ideje , mégis azok a gyönyörű bonbonok ! Ajj , elolvadok től ük!

– Sajnálom az előbbit! – nyúlt a kezem után, a társaság és a helyzet miatt jelenleg csak az ujjaink szimultak egymáshoz. – Nem arról van szó, hogy ne akarnám az esküvőt akár már ma, vagy pajtit, hogy végre velünk legyen! – a hangja elcsuklott, szemeit le sem vettem rólam, míg én meghatottan, kukán hallgattam, és csak rá figyeltem. – Csak mindent elterveztem! Arra gondoltam, megveszem a házat, amiben én is felnőttem! Nászajándéknak szántam neked, szépségem!Persze, ahogy Erik mondta nemrég, így is örülni fogsz neki!

Kikerekedett, könnyes szemmel hallgattam minden szavát, közben pedig a változatosság kedvéért már nem a bonbonjait stíröltem, hanem imádott száját, ahogy a szavakat formálta! Talán ha csak hallom, és nem a saját szememmel olvasom leróla, a mondandóját fel sem fogtam volna! A ház, beszél ő nőtt fel? Ajándéknak szánta nekem? Olyan sok alkalommal bizonyította már, és annyiféleképpen, hogy szeret engem! Mégis ez a gesztus! Ez a minden!

– Csodálatos lenne, bonbon! Sőt, az is lesz, mert nincs lehetetlen!

Az arca után nyúltam, azonnal a szájára martam, majd hallottam, ahogy szegénykém felnyikkant! Kizártam mindenkit, csak mi ketten léteztünk, és most nem szeretkezni akartam, – egyelőre – csakis érezni őt! Érezni, és éreztetni vele: én a társa vagyok és leszek mindenben egy életre!