Órák óta a szobában ültek, a lány kezdte unni a folyamatosan ismétlődő kérdéseket és azt is, hogy a seriffet sehogy nem lehet lerázni. Minden mozdulatát árgus szemekkel figyelte hátha elárul róla valamit, de természetesen semmivel nem jutott előrébb. Egyhelyben toporogtak. Powell kérdezett valamit, Amber pedig ugyan azt válaszolta rá, minden egyes alkalommal.
– Nem tudom, hol van – ismételte meg magát újra Amber, az asztalnál ülve.
– De, hogy került oda a táskád? – kérdezte a seriff felvont szemöldökkell. Előrébb dőlt a székben miközben elégedett mosoly terült szét az arcán – Ne merd azt mondani, hogy nem a tiéd, még a személyid is benne volt!
Amber rezzenéstelen arccal nézett a férfira majd pár pillanat múlva  megszólalt.
– A fél életemet ott töltöm, biztos ott hagytam, amikor utoljára voltam ott – vont vállat.

– Pénteken? – érdeklődött a férfi.
– Nem, utoljára csütörtökön voltam nála, kérdezze meg Eddie nagybátyját – válaszolt nyugodtan.
– És, hogy tanultál ha a tancuccaid, benne voltak a táskában?  Nem kellettek? – a tette fel a beugratós kérdést. Semmilyen tanszer nem volt a táskában, még egy ceruza sem.
– Egy hete nem viszek semmit sem magammal – rázta meg a fejét szélesen elvigyorodva. Nem dőlt be neki.
– Szerintem hagyjuk egy kicsit – suttogta Callahan.
– Nem, addig nem amíg el nem mondja az igazat – tiltakozott a férfi.
– Az igazat mondom – nevetett fel hitetlenül a szőke lány.

A férfi mérgesen méregette a szöszit majd felsóhajtott.
– Jó, rendben. Egy utolsó kérdés – nézett mélyen a lány barna szemeibe – Tudsz arról bármit is, hogy mit kereshetett a barátodnál Chrissy Cunningham? – tette fel a kérdést a férfi mire Amber arca akaratlanul is megrándult a férfi pedig rögtön kiszúrta ezt.
Amber gyomra görcsbe rándult a lány neve hallatán, egyre több emlék jött elő az estével kapcsolatban, amire nem szívesen emlékezett vissza.
– Nem tudom – mondta a lány, próbálva palástolni a félelmét.
– Hazudsz – csettintett a férfi – Mit keresett ott a lány?
– Fogalmam sincs, Eddie nem mondott nekem semmit sem róla, esküszöm – dőlt hátra fáradtan. – Most komolyan azt várja, hogy beköpjem a barátomat? Ha tudnám is, hogy hol van, akkor sem mondanám el. Inkább a halál – mondta magabiztosan a férfi szemeibe nézve.
– Hagyjuk – csapott az asztalra Powell idegesen majd az ajtó felé nézett ahol egy nő jelent meg.
– Elnézést uram, de fontos ügyben keresik önt – mondta ránézve egy pillanatra a lányra.
– Te maradsz vele! – mondta a férfi Callahanra nézve majd elhagyta a szobát.

 A bajszos férfi értetlenül nézte a csukott ajtót majd a lányra pillantott. Egy ideig fürkészte a lány semmitmondó arcát majd felsóhajtott.
– Kimehetek a mosdóba? – kérdezte Amber hirtelen mire a férfi felvonta a szemöldökét.
– Persze – biccentett – Gyere, megmutatom, merre van – állt fel a férfi majd gyanútlanul kinyitotta az ajtót és elindult a folyosón maga után a szöszivel. Egy ideig bolyongtak a kis épületben majd végül az egyik ajtó előtt megállt a férfi majd a lány felé fordult.
– Siess! – biccentett az ajtó felé mire a lány bólintott. Amber sietve ment be a mosdóba majd az ajtót becsukva nézett körbe a kis helyiségben. Egy aprócska ablak volt az egyik falon. Nem volt benne biztos, hogy átfér rajta, de mindent meg kellett próbálnia. Sietősen bezárta az ajtót majd a wc tetejét lehajtva lépett rá. Kinyitotta az aprócska ablakot majd miután kidugta a fejét és megbizonyosodott róla, hogy az ablak egy üres parkoló felé néz, ki könyökölt. Kis lendületet véve felugrott majd minden erejét össze szedve felhúzta magát. Tudta, ha rosszul mozdul, arcra esik így megfontoltan kellett cselekednie. Óvatosan belekapaszkodott a tetőbe majd megfordult. Kihúzta a lábát majd lassan leereszkedett, lábával valami tárgy után kutatott, ami stabilizálhatja, szerencséjére volt egy kuka az ablak alatt. Megkönnyebbülten mászott le a kukára majd onnan leugorva nézett körül.

 Amint meglátta a csillagokat a sötét égbolton elhúzta a száját, egészen addig észre sem vette, hogy beesteledett. Nem volt sok ideje ezzel foglalkozni, bárki bármikor arra járhat, mennie kellett. Összeszedve magát Amber futásnak eredt az utcán. A gyéren világító utcai lámpáknak köszönhetően félhomályban kocogva sietett a fene se tudja hová. Ötlete nem volt, hogy hová megy, vagy egyáltalán merre felé jár. Nem nézte az utcatáblákat csak egyenesen futott. Arra ment amerre a lába vitte, habár volt egy olyan érzése, hogy ez nem jó ötlet. Olyan gyorsan futott amilyen gyorsan csak tudott, a kihalt utcában visszhangoztak léptei. A házak elmosódva látszódtak, soha életében nem futott még ilyen gyorsan. Hangosan trappolva próbált mielőbb el akart tűnni a rendőr állomás közeléből. Mindig is gyűlölt futni, de most, hogy menekülnie kellett nem volt ideje finnyáskodni. Minél előbb vissza akart érni a menedéket biztosító házba.
Amber nem figyelve maga elé ütközött neki valakinek, a nagy lendület hatására pedig mind a ketten felborultak.

– Mi a fene? – motyogták egyszerre. A lány értetlenül gördült le a fiúról, aki hangosan lihegve pillantott rá. Mind ketten a levegőt kapkodva nézték a másikat miközben próbálták összeszedni a gondolataikat.
– Amber? – kérdezte a fiú, a lány pedig rögtön felismerte a hangját.
– Sinclair? – vonta fel a szemöldökét majd alaposabban megvizsgálta a fiút.
– Mit keresel itt? – kérdezte
– Te mit keresel itt? Miért rohansz? – kérdezte Amber felállva, majd felhúzta Lucast a földről.
– Jason! Jason keres titeket! – válaszolt lihegve – De erre most nincsen időnk. El kell tűnnünk innen! Gyere, a többiek várnak ránk az iskolában – mondta majd megragadva a lány kezét futásnak eredtek.
– Említettem már, hogy mennyire utálok futni? – kérdezte Amber próbálva felvenni a fiúval a lépést. Lucas nem válaszolt csak megrázva a fejét nevetett fel. Az utcán rohanva Amber elgondolkodva nézett a fiúra. Nem tudta, hirtelen miért pártolt át hozzájuk. Év elején még ő is benne volt a Pokol Tüze Klubban viszont kis idő elteltével egyre kevesebbszer jött játszani, a kosárra hivatkozva. A lány sosem gondolta volna, hogy Lucas abba a csapatba való. A kosarasok egytől egyig mind beképzeltek és bunkók voltak, ellentétben a fiúval.

– Itt várj meg! – állt meg hirtelen az egyik ház előtt majd mielőtt Amber bármit is mondhatott volna ő elsétált. A szöszi érdeklődve pillantott az óriási családi házra.
– Azta! – ámult csillogó szemekkel nézve az otthont. Szinte biztos volt benne, hogy ez a ház belül is épp olyan szép és barátságos, mint amilyennek kívülről látszik. Mit meg nem adott volna, hogy egy olyan otthonba nőjön fel, mint amilyen az volt. Tekintete a garázs felé vándorolt ahonnan Lucas sietve tolt elő két kerékpárt. Amber szaporán sétált hozzá elvéve tőle az egyiket.
– Remélem, tudsz biciklizni – mondta Lucas felszállva a sajátjára.
– Azt hiszem egy kicsit berozsdásodtam, de menni fog – bólintott majd felült a kerékpárra.
A fiú legurulva a kocsi felhajtóról intett maga után mire Amber ügyetlenkedve pedálozni kezdett.