A lány egy otthonos szobában ébredt fel, mellette egy pohár narancslé díszelgett. A feje sajgott, mint ha csak egy atomrobbanás zúzta volna össze az agysejtjeit azok pedig próbálnák összekovácsolni magukat. Felült és az ágy támlájának dőlt. Lehúzta a kikészített narancslét, majd gondolkozni kezdett a történteken.  Nem értem. 70 év? Lefagyasztva? Velem mi történt akkor... semmire nem emlékszem. Vagyis, de. Viszont csak Stevere emlékezett a múltjával kapcsolatban. Az említett be is toppant.
- Jobban érzed magad? - kérdezte, s leült mellé. Lu bológatott, de nem nézett a szemébe. Steve megfogta a vállát és ovatosan szembe fordította magával.
- Lua. Mi a baj? - fúrta a tekintetét az övébe. A lánynak könnyes lett a szeme. Nem sokszor sírt, de most teljesen ki volt készülve. Újra értelmezte amit Steveel kiskorában beszélt, amit nemrég váltottak és rá kellett jöjjön valami tényleg nem stimmel vele.
- Nem tudom. Érted, Steve? Nem tudom mi történt! Csak az utolsó beszélgetésünkre emlékszem és semmi. Mint ha kiszivattyúzták volna a többit. - arca nyúzott volt és fáradt. Hasa a percek folyamán görcsösen rándult össze az éhségtől. Steve megnyugtatóan Lura mosolygott és magához ölelte.
- Nem baj, Lu. Semmi baj. Megoldjuk. A Rogersek mindig megoldják - simogatta a hátát mire a lányból kirobbant a sírás. Percekig ültek így, Lua kétségbeesetten kapaszkodott fivérébe, félt, ha nem figyel akkor eltűnik és soha többet nem látja.

------------

A lány épp egy tál müzlit evett mikor Tony belépett.
- Kegyed, még miért van itt? A kísérőjével együtt? - kérdezte miközben a polcról levett egy üveg whiskeyt és kitöltött magának egy pohárba. Kortyolgatni kezdte.
- Nem mondta Steve? Azt mondta maga mellett akarja tudni a húgát és a barátját - vonta meg a vállát és folytatta az evést. Stark kiköpte a szájában lévő italt.
- Mi? Stevenek van húga? - rökönyödött meg. Még egy Rogers? Ennyire szeret engem az Univerzum?! Lu sóhajtva fel kelt és elmosta a tányért.
- Igen. Van húga. Vérvizsgálatot is végezhetsz ha nem hiszed - forgatta a szemét. Ennyire eltitkolt volna mindenki előtt? De miért?
- Jó, elnézést, soha nem említette - morogta és nagy léptekkel kisietett. Lu felvont szemöldökkel nézett utána. Bolondok házába, azaz tornyába, kerültem, indult vissza az ideiglenes szobájába. Steveel megbeszélték, hogy amíg a H.Y.D.R.A.-sok keresik őket addig itt meghúzzák magukat. Jó ideje nem látta Buckyt, kezdett hiányozni neki a társasága. Az említett pont akkor jött vissza a zuhanyzásból. Egy póló és nadrág volt rajta, izmai tökéletesen kirajzolódtak, mind az emberi, mind a fém kezén. Lu az ajkára harapott.
- Szia - köszönt zavartan mikor egymás elé értek. Bucky a hajába túrt, hogy ne lógjon a szemébe.
- Szia. Jobban vagy? - érdeklődött, szemei aggódva meredtek a lány felé. Lu alig láthatóan elpirult.
- Erhm... igen. Sokkal - mosolyodott el - Köszönöm, hogy megmentettél.
Buckyt váratlanul érte az utolsó mondat, hisz nem értette miért köszöni meg Lu ha egyszer ő sodorta veszélybe.
- Ez csak természetes, azután, hogy miattam történtek a dolgok - mondta hitetlenkedve.
- Azért még köszönöm - vigyorodott el, majd elment mellette és két szobával arrébb kinyitotta az ajtót. Buck fejcsóválva nézett utána. Le se tagadhatná, hogy Rogers, kacagott magában és ő is bement.

A délután folyamán Lu a szobában volt, letusolt párszor, de alapjáratában nagyon unatkozott. Az egyik pillanatban fogta magát és kutakodni kezdett a szobák között. A tőle jobbra lévő ajtók felé indult. Mindegyikbe benézett viszont egy érdekes helyet se talált. Legtöbb esetben vagy vendégszobát, edző termet esetleg modern kütyük félkész mását találta. Az utolsó szobán viszont meglepődött. Egy hatalmas mozi terem volt, óriási kanapéval és egy automatával. Hitetlenül pislogott, majd elvigyorodott. Ez is használatban lesz, gondolta és bezárta maga után az ajtót, majd leheveredett. A kanapé oldalán meglepetésére egy eszköztár nyílt ki, melyből filmeket lehetett kiválasztani. Furcsa volt neki ez a sok modern cucc, de nem volt ellenvetése a jó ellen. Kikeresett egy filmet és elindította. A nasik közül csak egy popcornt vett ki, utána ténylegesen a filmnek szentelte a figyelmét.

A filmnek már talán a felénél is járhatott mikor valaki levágta magát mellé.
- Szia - köszönt Buck fáradt hangon. Lu elhűlten pislogott rá, a frászt hozta rá.
- Szia - hebegte és inkább a filmre nézett. A mellette lévő férfi megdörzsölte az arcát.
- Sajnálom ha megijesztettelek. Csak nem tudtam aludni és gondoltam keresek valami szórakozást - magyarázkodott mire a lány csak bólintott, hogy elfogadja és megérti. Csend telepedett közéjük, a film hangjai volt az egyetlen dolog ami bezengte a kissé nyugtalan csendet. Mindketten akartak valamit mondani, de egyikük sem volt olyan bátor, hogy először megszólaljon.  Luanna párszor kinyitotta a száját, de be is csukta. Bucky sem csinált máshogy, szemei viszont a film részleteit figyelték. A vásznon egy férfi volt ahogy a hátán visz egy kutyát akinek el volt törve a lába.  Kockáztatta a fiú a testi épségét csak, hogy segíthessen a kisállatának. A film végén végül haza kerültek és a kutyust ellátták, de viszont ők még mindig nem szólaltak meg.

- És most mi lesz? - törte meg a csendet végül Lu. A férfira nézett aki maga elé bámult, gondolkodott milyen választ is mondhatna.

- Nem tudom. Az egész miattam van. Ha nem maradok ott, ez nem történik meg. Sajnálom, Luanna - rázta meg a fejét lemondóan mire az említett haragosan bokszolta karon.

- Nem te vagy a hibás! - dörrent rá feldúltan - Az ő hibájuk. Miért jöttek utánad? Miért nem maradtak ott? Mire kellesz nekik egyáltalán?

Bucky nem válaszolt. Meredten bámult maga elé, mint ha a lilára festett fal, feleletet adhatna Luanna kérdéseire. A lánynak viszont abba maradt a haragja mikor meglátta Bucky szomorú arcát. Mint a világ összes fájdalmát ő cipelné.
- Nem tudom, Lu. Nem tudom - felelte halkan és lehajtotta a fejét. Voltaképp tudta de már abban sem volt biztos, hogy az lenne az igaz. Sose tudta, mit is forgat a fejében a H.Y.D.R.A., miért is kell nekik pont Bucky. Homály fedte az egészet, mint ha egy lávafolyamot akarna megállítani egy pohár vízzel, úgy érezte lehetetlen rájönni az ellenség szándékaira, esetleg következő lépésükre. Luanna óvatosan megérintette Bucky vállát.
- Tudom, hogy ez lepkefing segítség, de azért mégis elmondom. Ha úgy döntesz igényt tartasz a társaságomra, vagy csak megakarod osztani a gondolatmeneted szívesen állok rendelkezésedre - ajánlkozott minden hátsó szándék nélkül. A férfi rá emelte a tekintetét. Halványan elmosolyodott a lány igyekezetén, de úgy érezte ha többet megoszt magáról valami olyanba vág bele amit már nem tud megállítani.
- Köszi, Lu. De úgy hiszem ezt a keresztet magam is tudom cipelni - hárította kedvesen, de Luannat nem ilyen fából faragták.
- Nem, Bucky. Ebbe bele fogsz rokkani. A szemeiden látom, hogy megakarod osztani, viszont bizalmatlan vagy. Amit teljességgel megértek. Steve a legjobb barátod nem én. De ha esetleg ő nem érne rá... - mosolyodott el fanyarul - tettre készen állok én is.
Bucky döbbenten nézett Lura, de mielőtt mondhatott volna valamit, esetleg tagadhatta volna, hogy nem erről van szó, Luanna már elhagyta a termet.
- Csak megakarlak óvni magamtól... - motyogta Buck lehajtott fejjel, mélységesen szomorúan amiért egy ilyen helyzetbe került.