Sablonos szöveg, tudom, én mégis azzal kezdem, hogy a telefonom ébresztőjére keltem. Mások azt mondják, felkelnek, majd a reggeli rutinjuk végeztével indul a nap. Az én esetemben azonban ez nem igaz, ezért nem is sablonos, ahogy az életem sem, mivel az én telefonom délután ötkor ébreszt engem. Én reggel érek haza, amikor mások (mondhatnám, hogy amikor a rendes emberek) ébrednek. Mindig fáradtan esek be az ajtón, majd egy alapos, (amit szó szerint értsetek) fürdés után eszem pár falatot, és aludni megyek.

Árva vagyok, nincs mellettem senki, aki féltsen, óvjon vagy támogasson. Barátaim is csak a klubból vannak páran, de velük sehova sem megyek. Én egy escort fiú vagyok, a rosszakaróim szerint: hímringyó, amit persze én mondhatok magamra, de ha a te, vagy más szájából elhangzik, biztos beverem az képét! Erre eddig párszor volt csak példa, de velem már nem szórakoznak! Gazdag férfiak várnak a szolgálataimra, de szerencsére eljutottam már odáig, hogy az éjszakai partnereimet megválogathatom, és azt, hogy lefekszem-e velük, én magam döntöm el. Már unom ezt csinálni, és undorodom is magamtól miatta, de ahhoz pénz kellett, hogy elérjem a céljaimat. Így a ma éjszaka lesz az utolsó nap, hogy tálcán kínálom fel magam! A szokásos fürdés és reggelizés után, csak a kanapén dőltem el, mert tíz körül jön a futár a csomagommal, amit két napja rendeltem. Egy csomag, amelynek tartalma az új életem, és az álmom alapja.

Ahogy meghallottam a csengőt, rohantam a futár elé, mintha valami más szolgáltatást is nyújtana nekem mellé, annyira örültem. Azt hittem, sikerül majd aludnom, ahogy azt terveztem, azonban az új alapanyagok miatt teljesen lázba jöttem! A szőnyegemre ültem csak le kibontva a hatalmas dobozt, úgy kezdtem el kipakolni a dolgokat. Hobbiragasztó, epoxy, zsineg, különleges gyöngyök, színes műtollak, minden, ami az ékszerkészítéshez kell. Forgattam az ujjaim közt őket, elemeztem az anyagukat, színüket, hogy jól választottam-e. Majd ott, a puha szőnyegemen aludtam el. Álmomban is ékszereket gyártottam, majd intéztem mindent, ami ahhoz kell, hogy a kis vállalkozásom jól menjen. Vannak már állandó vásárlóim, hiszen egyedi ékszereket csinálok, de abból épp, hogy maradt annyi, ami nekem elég. Ezért, és mert ez az álmom, szeretnék a jövőben, vagyis holnaptól csakis ezzel foglalkozni.

Amint a telefonom megszólalt, ki is pattant a szemem, és először meglepődtem, hogy a szőnyegen aludtam el, pedig ez nem ritka, hogy így nyom el a fáradtság, és ragad el az álom. Nem pakoltam el a korábban a vásárolt dolgokat, gondoltam, előbb eszek, meglátogatom a mosdót, és majd utána. Mindezt azért, mert ismerve magam, amint a kis műhelyembe – ami a gardrób melletti kis helyiség – szóval amint oda belépek, megszűnik a világ körülöttem, és neki is állok egy újabb ékszert tervezni.

A hűtőben kutattam a tegnap főzött, tonhalas makaróni után, amikor jelzett a telefonom. A hangjából tudtam, hogy ez nem a privát, hanem a rendelős profilom, ezért azonnal kezembe vettem a készülékem, és már éhes sem vagyok... Új munkát kaptam régi és új megrendelőtől, ettől rögtön lázba jöttem, az ujjam azonnal úgy járt, mintha a gyöngyöt fűzném, vagy a láncot, karkötőt csomóznám már!

Jól döntöttem! Menni fog ez nekünk! – bátorítottam magam, hiszen más úgysem tenné.

Amíg az étel a mikróban melegedett, én olvastam, vagy válaszoltam az üzenetekre. Határidőt kértem, majd elküldtem a weboldalam címét, ahol rendelni lehet. Már válaszoltam mindenre, de még mindig a megrendelésekkel foglalkoztam, egészen addig, amíg egy nagy adag tésztát be nem faltam.

Basszus! Ez meg fog látszani éjjel! – néztem a hasamra, de már nem is érdekelt. Mire megyek dolgozni, a hasam lemegy úgyis, na, meg ez az utolsó éjszakám, ennyi már belefér!

Teli pocakkal nem volt kedvem mozogni, ezért a telefonomon olvasgattam, reels videókat néztem egy darabig, azonban minden harmadik videó után felugrott egy reklám, amit persze én tekertem is tovább. A sokadik alkalommal már hiába is tiltottam le, vagy jelentettem, újra előjött, csak más szöveggel.

Na, jó! – gondoltam, adok egy esélyt. – Mutasd, mit akarsz rám tukmálni!

Ahogy ráléptem a kék képernyőre, egyből átirányítottak egy másik weboldalra, amitől én meg is ijedtem, hogy valami vírus, és új készüléket kell vennem. Hiába nyomkodtam a telefont, hiába akartam bezárni az oldalt, az nem működött, és még csak kikapcsolni sem tudtam! A kijelző villogott, a háttérben egy furcsa dallam szólt, és még arra is megesküdnék, hogy azt a dallamot én ismerem, hallottam már valahol! Kikerekedett a szemem, mint aki ufót lát, talán még a szám is eltátottam, amikor megszólalt egy hang, amely a nevemen szólított engem...

– Szerbusz, Aidan! Én vagyok a mindentlátó, nagyhatalmú Dzsini! Ma te vagy az a fiú, akinek teljesítem a kívánságait!

Ámulattal néztem a kijelzőt, hallgattam a hangot, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek ezen az abszurd dolgon! Már válaszolni akartam, hogy nincs semmi kívánságom, amikor...

– Tudom, hogy nem hiszel nekem, és nem bízol senkiben sem! A szüleid elhagytak, a pasijaid mind kihasználtak téged, ezért egy falat húztál magad köré, amit még egy dózer sem dönthetne le.

– Ezt... honnan? – dadogtam a kijelzőre meredve. – Ki vagy te? – kérdeztem azonnal azt, ami a legésszerűbb volt.

– A nevem: Dzsini!

– Már mondtad, bassza meg! – kiáltottam rá. – Mit... akarsz... tőlem!

– Ismered Aladdin meséjét?

– Persze! Ki ne ismerné? – vágom be a durcát, amiért hülyének néz.

– Aladdin talált egy lámpást...

– Nehogy elmondd nekem! Mondtam, hogy ismerem!

– Abban is én szerepelek, Dzsini!

– Ne mondd el még egyszer, hogy te egy kurva Dzsini vagy, mert kibaszlak az ablakon a telefonommal együtt! – szinte már kiabáltam vele, mert úgy tűnt, nem tehetek semmit, végig kell hallgatnom őt.

– Hiába dobod ki ezt a telefont! – kezd el flegmázni velem. – Amíg nem kívánsz tőlem hármat, én mindenhol ott leszek!

– Mi a tököm! – hiába kiabálok, káromkodok, ami nálam a harag jele.

– Tudom, az a baj, hogy emlékeztettelek rá, milyen egyedül vagy a világban: se szülők, se család, se férj, se szerelem...

– Kérlek! Ezeket nélküled is tudom, de elégedett vagyok az életemmel! – már jóval nyugodtabban beszéltem, mert tudtam, értelmetlen lenne ordítani vele.

– Elégedett vagy? Egy escort vagy a város legmenőbb klubjában, random pasikkal bújsz ágyba! Kívánj hármat, és ez megváltozhat...

– Ha kívánok hármat, akkor békén hagysz? – kérdeztem rá reménykedve, hiszen egyre inkább azt éreztem, hogy akárki is ez a Dzsini, vagy nem tudom, ki a tököm, kívül-belül ismer engem!

– Igen! De jól gondold meg! Pénzt, lottószámokat ne kívánj, mert abban nem segíthetek!

– Milyen Dzsini vagy te? – kacagtam jóízűen, hiszen még nem is kívántam, de ő máris azt sorolja, hogy mit ne...

– Korrekt? Mivel a lottószámokat kiadni csalás lenne! Ráadásul azt szeretném, hogy számodra tényleg fontos dolgot kívánj! Azonban nem kell most, azonnal döntened, adok időt, hogy átgondold bölcsen!

– Ez nagyon rendes tőled! – válaszoltam reménykedve, de az iróniát a szavaim közt azért értette. – Ma nem tudok erre gondolni, de holnap este felsorolom a kívánságaimat neked!

– Rendben, Aidan! Én itt leszek. Elég, ha csak annyit mondasz a telefonod hangszórójába, hogy „gyere ki, Dzsini!".

– Rendben, ahogy megvannak a kívánságaim, jelentkezem, most pedig kérlek, tűnj el! –kértem, vagy talán parancsoltam rá, mert a beszélgetéstől megfájdult a fejem.

Szót fogadott nekem a Dzsini, vagy tudja a franc, ki is az, akivel eddig beszélgettem, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy ki szórakozhat velem! Ki lehet az, aki ennyire ismer, és az én kínlódásomat igencsak élvezi! Azonban hiába gondolkodtam, senki nem jutott eszembe, mert nem is volt olyan ember az életemben, aki akármikor is fontos lehetett volna, vagy akár most az lenne! A férfiak a klubban? Azok mind egyéjszakás kalandok! Akire pedig azt mondtam, hogy a pasijaim, azok a kapcsolatok nem tartottak csak pár hónapot. Azonban a fal, amit Dzsini említett, hogy még dózerrel se lehetne ledönteni, az igenis létezik, mert még azoknak a pasiknak sem sikerült azt ledönteni! Persze nekem ez jó is, mert így védtem magam a fájdalomtól, amely tizenegy éves koromtól kísért, amikor apa meghalt, anyám meg Európába költözött, magamra hagyva engem. Sorra törtek fel a régi emlékek, hogy milyen keserves volt nekem addig, amíg a klubra nem találtam, ahol ma éjszaka dolgozok utoljára. Ezért inkább megráztam a fejem, és a nappalimba vonultam összepakolni a megrendelt dolgokat, és mivel még az időm engedi, csinálok egy-két ékszert, akár magamnak.

Az ékszerkészítés, mint gondolatelterelés, be is vált, olyannyira, hogy amire felnéztem az órára, annyi volt az idő, hogy nekem már felöltözve, indulásra készen kéne lennem. Mégsem kapkodtam, újra az utolsó nap jutott az eszembe, na, meg az, hogy ennyi már belefér! Elpakoltam a dolgaimat, majd elővettem a gardróbból az éjszakai szettem a zsákkal együtt, amiben tartottam, majd a nappaliban a kanapéra tettem. Na, és akkor itt indult el az a menet, amit a normális emberek reggel csinálnak: fürdés, fogmosás, nekem az esti rutin. Az elvégzése után indultam el a munkába.

A ruhámat szépen a hátsó ülés melletti kampóra akasztottam, hogy véletlenül se gyűrődjön meg, hiszen ezt a szettet kimondottan erre az estére készítettem. Elindultam a klub felé. Elmúlt kilenc óra már, az utak mégis zsúfolásig vannak az emberekkel, ami a közelgő halloweennek köszönhető. Vásárolnak, sétálgatnak az utcán, a kirakatokat nézik, amelyeket tökbábuk, szellemfigurák díszítenek, és tudom, hogy emiatt van nekem is most egyre több rendelésem. Gondolataimat elterelte a látvány, a vezetés, a tervezés, hogy milyen ékszert csinálok, mennyi az idő, és az utálom rész: a fejben számolás. Teljesen elfelejtkeztem a késő délutáni beszélgetésről, és eszembe se jutott, hogy mit kéne kívánnom.

Végülis addig elő se jön, amíg nem hívom! – gondoltam – Akkor hadd várjon!

Beálltam a parkolóba, a ruhám, és az apró kis bőröndömet kivettem, úgy vonultam be. Tudom, ez az utolsó nap, hogy itt dolgozom, de ettől függetlenül el fogok ide jönni néhanapján, és meglátogatom a fiúkat, lányokat. Mégis most összeszorult a szívem, hiszen hét éve dolgozom itt szinte minden éjjel! Végigvonulok a vörös szőnyegen, amely a hatalmas előtérből vezet be a klubba. Úgy érzem magam, mint egy Kardashian, pedig én fiú vagyok, de ez az érzés nem csak most tört fel bennem, hanem minden egyes alkalommal, amikor itt járok.

– Aidan! Végre! – kiabált nekem a legkedvesebb kollégám a pult mögül, és hevesen járt a keze, hogy menjek oda hozzá.

– Szia, Rita, mi a baj? – kérdeztem mosolyogva, és máris két puszit nyomtam az arcára.

– Nem gondoltad meg magad, Aidan? Komolyan elmész? – faggatott, reménykedve abban, hogy az utolsó találkozásunk óta (ami hajnalban volt) meggondoltam magam, és mégsem megyek sehova.

– Nem, Rita! Nem gondoltam meg magam, új életet szeretnék kezdeni, de majd jövök ide, és meglátogatlak, ígérem! – nyugtattam meg a lányt, aki egyben az egyetlen barátom is volt, mert már sírásra állt a szája.

– Tudod, hányan mondták már azt, hogy visszajönnek, meg eljönnek látogatóba? A két kezem, és a két lábam sem lenne elég hozzá, hogy megszámoljam! De jó, te nem ők vagy, te mindig betartod az ígéreted és a szavad, így hiszek neked! Sokkal egyszerűbb lenne, ha munkán kívül is eljárnál valamerre, és akkor elmehetnénk együtt akár moziba is!

– Dehát ez változni fog, és ha így lesz, te leszel az első, Rita, akivel elmegyek, és megnézek egy filmet! – újabb puszit nyomtam a lány homlokára, majd egy laza kézmozdulattal intettem neki, és az öltöző felé indultam.

Számítottam rá, hogy ma sokan fognak megtalálni engem azzal, hogy meggondoltam-e magam, nem maradok-e inkább köztük! A főnököm, a fiúk, akikkel táncoltam, a kollégák, a pultosok, a felszolgálók, és ez így is lett, de én makacs fiú vagyok, terveim vannak, ezért megnyugtattam őket, hogy nem maradok, de nem megyek messzire! Tudtam, hogy az utolsó ígéretemet, miszerint meglátogatom őket, be fogom tartani!

Már üres volt az öltöző, amikor én is készülődni kezdtem, mert a többiek, összesen négy lány és fiú, már kimentek a vendégekhez. Gyorsan végignéztem a kopott falakon, a viseltes székeken, a tükrös szekrényeken, ahol minden éjjel készítettem a sminkem, vagy a ruhám ellenőriztem. Érdekes módon nem fáj a döntésem, hogy itt hagyom ezt a helyet!

A szett, amit mára készítettem, egy fekete bőrnadrág és egy csomózott felső volt, amit a nyakamnál és a hátam közepén egy vékony zsineggel kötök meg. Sohasem mutattam magamból sokat, szerettem, ha a férfiak titokzatosnak tartottak, azonban mivel ez az utolsó éjszakám, ezt a felsőt én csomóztam magamnak, és közben arra gondoltam:

Nesztek, basszátok meg, ez volt Aiden Smith!

A ruhámmal sikert arattam, mert ahogy a pulthoz ültem, és enyelegni kezdtem a vendégekkel, már öt névjegykártya volt előttem! Néztem a kártyát, és a tulajdonosát a tömegben, vagy épp az asztaloknál, ahol ült, de valahogy egyikük sem tetszett nekem, egyik se olyan volt, akivel szívesen szórakoznék, vagy le is feküdnék az éjjel!

– Rita, csinálj nekem, légy szíves, egy medúzakoktélt! – kértem a barátom, mert kétségbeestem, hogy az utolsó napomon nem látok egyetlen potenciális vendéget sem.

Kortyolgattam az italom, közben a bárszékkel kifelé fordultam, a parkettet és a szórakozó embereket figyeltem. Szememmel végigpásztáztam a táncparkettet, a boxokat, majd felnéztem a galériára, amikor megláttam egy férfit a korlátra könyökölve. Egy férfit, aki szemrebbenés nélkül nézett engem! Még innen, több méter távolságból is látom, hogy ez olyan férfi, akivel még sohasem volt dolgom.

Egyáltalán, hogy kerülhet egy ilyen férfi ide? – gondoltam – Miért csak most találtál ide?

Pár pillanatig szemeztünk, mintha farkasszemet néznénk, hogy ki bírja tovább a másik stírölését. Akkor egy újabb vendég állt elém, megzavarva képet, és a névjegykártyáját a kezembe nyomta. Nem mondom, ez a férfi se volt egy utolsó példány, mégis az előző, aki majd felfalt a szemével, vele szívesebben tölteném el az éjszakát!

– Rasad vagyok! – mutatkozott be úgy a férfi, mintha a névjegykártyájáról nem tudtam volna leolvasni. – Meghívnálak egy italra, lehet?

Na, ez az idióta is most van itt először! – gondoltam, majd elfordultam tőle, a névjegykártyáját pedig leraktam a kupac tetejére.

– Most vagy itt először? – kérdeztem meg tőle, de mielőtt visszafordultam a pulthoz, a galériára még egyszer felnéztem, azonban a másik férfi már nem volt ott, a szívem pedig, magam sem tudom miért, de fájdalmasan dobbant egyet.

Inkább lehúztam a medúzámat, hogy ezt a fájdalmat lemossam, és máris átszellemülve Rasadnak szenteltem a figyelmemet.

Sok unalmas emberrel találkoztam már itt a klubban, de még egy ilyennel, mint ez a faszi... soha! Végig magát fényezte, hogy milyen gazdag, milyen autói vannak. Otthon Dubaiban három feleség várja őt gyerekkel. Ígérget, hogy nekem gyémántból, zafírból készített ékszert csináltat, épp olyat, mint amit most viselek...

Most komolyan, van, aki bedől ezeknek? – kérdeztem magamtól, mivel, ha már nem tudok a partneremmel normálisan beszélni, gondoltam, magammal elbeszélgetek.

A férfi fújja a magáét, közben én már a harmadik koktélomat ittam, hogy ő mit iszik, nem is tudom, mert nem figyeltem. Talán, ha nem a korábban látott férfi lenne a fejemben, nem ő lenne a szemem előtt... a fenséges teste, az arcvonásai, akkor még jól is érezném magam! A harmadik ital után én már nem kértem többet, Rasad viszont úgy öntötte magába a whiskyt, mint más a vizet. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, főleg azért, mert még táncolni se akart, átülni egy bokszba sem, és ha le akar mászni a bárszékről, ebből baromi nagy pofáraesés lesz! Szerencsére időben megmutatta nekem, milyen is ő valójában! Ugyanis amikor finoman céloztam rá, hogy nem kéne többet innia, Rasad rám kiabált, és lökött egyet rajtam! Az volt a szerencsém, hogy én keveset ittam, és így meg tudtam kapaszkodni a pultban.

– Nekem ne pofázz, te cafka! – bár hallottam már cifrább szidalmakat is az évek alatt, azért cafkának eddig még nem hívtak! – Kifizettem az italodat, és fizettem egy szobát is! Most már induljunk! – parancsolt rám úgy, mintha én kértem volna tőle bármit is.

– Ez nem így működik ám! – hívtam fel a figyelmét arra, hogy én vele sehova sem megyek.

– Hogyhogy? Csak hívásra mész, te cafka? Fizettem neked, így velem jössz! – magasodott fölém idegesen, majd a karom után nyúlt, és elkezdett rángatni engem.

Ekkor jutott eszembe a Dzsini először. Talán az első kívánságom az lehetne, hogy a nőket, fiúkat mentse meg az ilyen köcsögöktől! Kuncogtam magamban az ötletemen, mire az a bunkó azt hitte, hogy rajta nevetek. Biztos nem tetszett neki, mert taszított rajtam még egyet.

– Ki is nevetsz? – már ordított, és emelte a kezét, hogy megüssön.

Persze kaptam már pár pofont az évek alatt, és én is osztottam ki, de most valamiért lefagytam. Talán a koktél lehetett az oka, vagy valamit rakott az italomba, amitől mozdulni se tudtam. Láttam a karját a levegőben, így csak behunytam a szemem, és a becsapódásra vártam, hogy az ökle az arcomba érkezzen. Azonban ez nem történt meg, helyette csörömpölés, és zsivaj lett. Félve nyitottam ki a szemem, mivel nem tudhattam, hogy nem most talál-e el, de az az istenbarma már nem állt előttem, helyette a galériás férfi aggódva nézett engem.

-– Jól vagy, Aidan? – szólított a nevemen, én meg kuncogtam.

Beszarás, már mindenki tudja a nevem, híres ember lettem...

És itt lettem biztos abban, hogy engem bedrogoztak.

– Aidan! Hallasz? – faggatott tovább a fenséges pasi, aki álmaim netovábbja volt, és akár még kérdezés nélkül is bebújnék vele az ágyba...

Most már biztos, hogy bedrogoztak, mert magamtól ilyet sohasem mondanék, de még nem is gondolnék!

Szóval, ő faggatott tovább, majd a karomnál fogva a mosdó felé húzott engem, és én, a mindig szoborarcú, mogorva Aidan Smith, csak végig nevettem ezen. Azt hittem, a mosdóba visz megmosdatni kicsit, hogy tisztuljon a fejem, vagy meghánytat talán, de nem ez történt. A lépcső aljánál megállt, az ölébe kapott, és felvitt egészen az irodáig engem. Kábán néztem körül, hogy kerülhetett ő ide, ugyanis a főnökömön, vagyis Donovanen kívül ide senki sem jöhet be, de a kábultságom ellenére én továbbra is csak nevettem, mint egy idióta! Hallottam, hogy mondott valamit, talán szitkozódott, de elmosódtak a szavai, és a hangok is a fejemben. Egyre inkább azt éreztem, hogy, ég a testem, és melegem van! Kurvára melegem! Alig van rajtam ruha, a csomózott felső, amely alig takart, és egy bőrnadrág, mégis ha lehetséges lenne, még a bőröm is levakarnám... Na, és mi az egészben a legszebb, vagyis a legkellemetlenebb? Ha így belegondolok... – de nyilván most jól szórakoztam ezen is – szóval, a lábam között lüktetett a nemesebbik felem! Nyilván a drogtól, és én ezen is csak nevettem, egészen addig, amíg el nem ragadott a sötétség.

Szörnyű fejfájással ébredtem, és azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, ahogy az is homályos volt, hogy mi történt az éjjel.

Ennyit arról, hogy az utolsó napomon jól érzem magam, és jót kefélek egy dögös férfival!

Bár így, hogy nem emlékeztem semmire, talán még az is megtörténhetett... Lassan nyitogattam a pilláim, hiszen még a mozgás, és a pislogás is fájt. Azonnal feltűnt, hogy a falak, a bútorok, amelyek körülvettek, ismerősek, de ahol ébredtem, az kurvára nem az én szobám.

– Mi a picsa ... – morgolódtam mérgesen.

Az évek alatt ilyen még sohasem történt velem! Hogy lehettem ilyen figyelmetlen? Hogy vehette el a figyelmem az a férfi arról, hogy valaki elkábít engem? Pedig a saját italomat ittam, és nem hiszem, hogy Rita belerakna akármit is!

– Jól vagy, Aidan? – kérdezett egy számomra ismeretlen hang.

Hiába is voltam kíváncsi, kihez tartozik ez a hang, fájdalmas volt a mozgás, így inkább meg se mozdultam.

– Megvagyok. – válaszoltam gyenge, rekedt hangon, de a szemeimet még mindig nem nyitottam ki, és a hang felé sem fordultam.

– Úgy hallottam, te profi vagy! Akkor ez mégis hogy történhetett meg veled?

Miért cseng a hangja most szemrehányóan?

– Hogy tesz az italodba drogot valaki úgy, hogy te észre sem veszed? – kérdezte már számonkérő hangsúllyal az idegen, közben pedig hallottam a lépteit, ahogy felém közelített.

– Én is ezen gondolkodom, hogy bambulhattam el annyira, hogy nem figyeltem oda! De biztos vagyok benne, hogy ez amiatt a galérián könyöklő pasi miatt van!

Nem gondolkodtam, csak mondtam azt, ami az eszembe jutott hirtelen! Azonban amint az idegen mellém állt, azt kívántam, hogy a kanapéval együtt süllyedjek el!

Még jó, hogy a Dzsini nincs most itt, hogy ezt a kívánságom teljesítse!

– Az én hibám lenne? – kérdezte a férfi, aki szemtől szemben, fél méterre áll tőlem, és már tudom, hogy igenis ő az álmaim és vágyaim netovábbja!

Az arcán egy halvány mosoly, amitől igencsak melegem lett, és ezt a zavart látja rajtam ő is, de nem foglalkozott vele, csak egy pohár vizet és gyógyszert nyomott a kezembe.

– Én csak megnéztem azt a fiút, aki az utolsó éjszakáját tölti a klubomban.

– A klubodban? – nem is az zavart, hogy úgy nézett rám, mint az egyik beosztottjára, és nem úgy, mint potenciális szeretőre, hanem az, hogy ezt a helyet átvette, és én már nem leszek itt. – Én nem is tudtam róla, hogy eladó a hely! – válaszoltam lazán, ne lássa rajtam, hogy a korábbi szavai mennyire rosszul estek.

– Donowan a bátyám, és ő egy másikat nyitott New Yorkban.

– Hát, sok szerencsét! – próbáltam feltápászkodni, amikor észrevettem, hogy a testemet csak egy vékony lepedő fedi. – Hol a ruhám? Mi történt az éjjel? – persze ezt már reménykedve kérdeztem, hogy mégiscsak történt valami, ami csak azért volt kellemetlen, mert én nem emlékszem semmire sem.

– Ha azt a valamit, ami rajtad volt, ruhának lehet nevezni... Ha az én párom lennél, biztos nem engedném, hogy ilyet vegyél fel, vagy csak otthon, nekem!

– De nem vagy a párom, – fájt még kimondani is – ez volt az utolsó éjszakám itt, ezért innentől fogva többet ilyen hacukát nem is veszek fel!

– Hát, ezt nagyon sajnálom!

– Mit sajnálsz? A ruhát, hogy nem láthatod már a fenséges testemen, vagy pedig azt, hogy már nem dolgozom neked? – incselkedtem vele, és közben abban reménykedtem, hogy az első felvetésem sajnálja, vagyis hogy már nem láthat olyan dögös ruhában engem.

– A ruhádra visszatérve: a felsődet te magad szaggattad le, úgy be voltál indulva, sőt a nadrágot is lecibáltad, de mivel én úriember vagyok, visszafogtam magam, és elaltattalak.

– Még szerencse, hogy úriember vagy! Miért kellett magad visszafognod? – incselkedtem vele újra, hátha most észbekap, és mégis boldogan búcsúztatom el a klubbot.

Na, meg régóta álmodozom arról, hogy az irodában, a bőr kanapén pajzánkodom...

– Ha nem tudod magadról, hogy milyen csodálatos férfi vagy, akkor maradj itt, legyél velem, és én elmondom neked minden nap!

Bassza meg, ez a fenséges pasi flörtöl velem?

– Ezt most nem is tudom, hogy értelmezzem! – válaszoltam azonnal, és hiába esett jól a kérése, tudtam, hogy nem fogadhatom el!

– Nem maradok itt, mert mától kezdve új életet kezdek, és saját kisvállakozást szeretnék nyitni. Az, hogy találkozunk-e még az életben, legyen a jövő zenéje!

Nem tudom, milyen gyógyszert kaptam, de szinte azonnal elkezdett hatni, vagy csak a tudatalattim dolgozott, hogy minél hamarabb meneküljek onnan, mielőtt még valami hülyeséget csinálnék! Szívem szerint a nyakába ugrok, és úgy megmászom, hogy a vállalkozásom csak két nap múlva indul el, de nem tehetem, mert vannak emberek, akik várnak rám, és a termékeimre! Gyorsan magamra húztam a nadrágom, majd a karfára terített inget, amiről gondolom, hogy nekem készítette ki. Bele is bújtam, mert felső nélkül csak nem mehetek el, még az öltözőkig sem. Felvettem a három számmal nagyobb inget, ami elmondanám, úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya, de a férfinak, akinek még a nevét se tudom, nagyon is tetszett, mert úgy nézett rám, mintha nem látott volna még szebbet soha...

– Azt kívánom, hogy találkozzunk még az életben, és egy igazán kellemes, tartalmas életet éljünk! – mondtam az idegennek, és tudtam, hogy ez lesz az egyik kívánságom Dzsinihez.

– Aidan! – szólt utánam a fenséges férfi kellemes hangján. – Amúgy Dzsinnek hívnak.

Ahogy kiejtette a nevét, beszorult a levegő a tüdőmbe, éreztem, hogy a szívem a torkomban, majd a fülemben dobog!

Ez véletlen lenne? Hogy lehet Dzsin a neve, hiszen ez egy kitalált név! Vagy nem?

– Remélem, találkozunk még!

Nem válaszoltam, hiszen még mindig a nevén rágódtam, csak egy laza mozdulattal intettem felé, és azon voltam, hogy minél hamarabb eltűnjek onnan.

Nem így terveztem a búcsút! Most fájt, hogy amikor összeszedtem az öltözőben a dolgaim, senki sem volt itt, hogy elköszönjön tőlem! A sírás kerülgetett, amiért az a gyökér egy tablettával ezt az egészet elvette tőlem! Hiába mutatom, hogy erős vagyok, hiába építettem falakat magam köré, attól még én is érző ember vagyok... Így mire összeszedtem egy dobozba és egy kisebb bőröndbe az ottani dolgaimat, már zokogtam, hiszen minden apróság a klubra emlékeztet majd engem! Magamra kaptam a bőrdzsekim, belebújtam a kényelmesebbik bakancsomba, és már indultam is az autóm felé, remélve, hogy kifelé menet senkivel se találkozom! Végigsírtam az utat hazáig, hiszen mérges voltam arra a férfira, és magamra is! Hogy nem tudtam figyelni Rasadra? Hogy nem vettem észre azt, mi a célja annak a gyökérnek? Hazamentem, beálltam a zuhany alá, lefürödtem, és úgy döntöttem, hogy alszom pár órát, utána nekikezdek annak, amit igazán szeretek. Talán az majd eltereli erről a fájdalomról a figyelmemet.

Újra az ébresztőm hangjára keltem délután ötkor, ugyanis elfelejtettem kikapcsolni, aminek még örültem is. A fejem még mindig fájt, és vele együtt a szívem is, hiszen akármilyen emberek is voltak, és nem engedtem őket közel magamhoz, nekem ők voltak a családom. Kerestem egy gyógyszert magamnak, majd a telefonom után nyúlva egy pizzát rendeltem vacsorára.

Ekkor eszembe jutott Dzsini! Ha nem is kívánok semmit, jó lenne valakivel beszélgetni! Mereven néztem a készüléket, döntésképtelen voltam. Szükségem van egyáltalán erre a beszélgetésre, hiszen tegnap is rosszul esett, amiket hallottam? Mégis tudtam, hogy azt a fájdalmat, ami bennem van, ki kell beszélnem, és nem akartam a problémáimmal a volt kollégáimat, esetleg Ritát fárasztani.

– Kérlek, Dzsini, gyere elő... – szinte rimánkodtam halkan a telefonba.

Azalatt a pár másodperc alatt, amíg vártam, hogy megjelenjen, eszembe jutott, hogy mi van, ha egy átverés az egész! Mi van, ha valaki épp rajtam nevet, hogy ez a hülyegyerek bevette, és a telefonjával beszélget! Dühömben épp el akartam hajítani a telefonom, amikor elkezdett rezegni és villogni a kijelző a korábbi azúrkék színén. Innen tudtam, hogy nem átverés volt!

Talán Dzsini mégiscsak létezik...

– Szia, Aidan! Miért sírtál? – kérdezett rá egyből, én pedig kiakadtam, hogy ez a valami tényleg mindent lát.

Nem válaszoltam neki azonnal, először próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy miért kerestem őt.

– Megvannak a kívánságaid? – zavarta meg a gondolataimat.

– Én csak... csak beszélgetni szeretnék... majd csak egyet szeretnék kívánni!

– Tudom, Aiden, de muszáj hármat, mert akkor itt maradok veled végleg!

– És az miért baj? Talán zavar, hogy velem kell beszélgetned?

– Engem nem zavar! Örülnék is neki, ha csak egy gazdám lenne, nem pedig naponta két-három idióta kívánságát kellene teljesítenem! Gondolhatod, miket kívánnak tőlem! Hogy felvidítsalak, most elmesélek neked egy párat! – kezdett hozzá, én pedig hallgattam hálásan. – A múlt héten egy faszi azt kérte tőlem, hogy három centivel növesszem meg a farkát. Mondtam neki, hogy haver, nem tudod, mi az a pénisz pumpa? Ráadásul vannak erre már nagyon jó szerek, miért erre pocsékolod el a kívánságodat? Erre azt válaszolta: azért, mert ez a hatás a leggyorsabb... Komolyan mondom neked, Aiden betegek az emberek! A másik, egy idős néni kívánsága az volt, hogy amikor a fölötte lévő fiatalok buliznak, ő süketüljön meg, és ne hallja a zsivajt! Mondtam neki, hogy egyszerűen hívja ki rájuk a rendőrséget, vagy az önkormányzatot!

Dzsini csak sorolta a viccesebbnél, viccesebb sztorijait! Közben rájöttem, hogyha csak egy dolgot kívánok tőle, – persze, ha lehet – akkor így őt is megmenthetem, és itt maradhat mellettem végig! Ezzel két legyet ütök egy csapásra: megvédem őt is, én pedig szert teszek egy barátra!

– Aiden! Van egy viccem. Mielőtt átgondolod, és tényleg kívánsz, elmesélhetem neked? – bár nem láttam, de a hangjából éreztem, hogy igazán izgatott lett, ezért egy gyors igen után viccmesélésbe kezdett. – A horgász kifog egy aranyhalat, mire azt mondja neki az aranyhal. Figyelj, horgász, ha visszadobsz, kívánhatsz tőlem hármat! Elgondolkodik a horgász, mi lenne az a három kívánság... – Dzsini mesélte a viccet, de én nem figyeltem rá, azonban amikor hahotázni kezdett, hiába is abszurdum a helyzet, én is nevettem vele. – Elgondolkodik a horgász, mi lenne az a három kívánság. Jó hallani, ahogy nevetsz, Aiden! – váltott komolyra a hangja hirtelen. – Kívánj valamit, kérlek!

– Én... csak egy dolgot szeretnék kívánni, – vágtam a szavába, mielőtt még kioktatna, vagy számomra újra szomorú dolgokat mondana – és addig, amíg a másik kettőt ki nem találom, mellettem fogsz maradni, mint a barátom!

Dzsini elhallgatott, engem pedig zavarni kezdett, hogy semmi érzelmet nem láthatok rajta.

Bassza meg, ő szellem, mit is vártam?

– Egy ilyen jólelkű férfi, hogy lehet egyedül? – kérdezett rá hirtelen Dzsini, de én csak hallgattam, mert a választ jómagam sem tudtam. – Mondd, hogy egy férfit kívánsz magadnak! Egy társat!

– Nem! – vágtam a szavába, hiszen megvolt már, mire is vágytam. – Egyvalamit szeretnék, és azzal az egy dologgal talán megkapok mindent!

– Mondd már, Aidan, drága, ne csigázz fel! Úgysem tudsz olyat kérni, amit más ne kért volna már tőlem a sok száz év alatt! - türelmetlenkedett Dzsini, én pedig összeszedtem magam, és előálltam a kívánságommal.

– Drága Dzsini... én csak boldog akarok lenni! – amint kimondtam azt, ami a szívem vágya, sírva fakadtam, még Dzsini is megkukult több percre.

Már azt hittem, hogy lehetetlent kívántam tőle, amit nem tud teljesíteni, és az én helyzetem reménytelen!

– A boldogság definíciója igen széles. Mielőtt teljesíteném a kérésedet, – kezdett bele a szokásos nagy szavakba Dzsini, és innen tudtam, hogy tanácstalan velem kapcsolatban – Pontosítsd, kérlek, hogy téged mi tesz boldoggá! Bár tudom, hogy mit szeretnél, mégis a szádból szeretném hallani, mert az úgy az igazi!

– Még szép, hiszen te mindent tudsz rólam! – válaszoltam neki lemondóan, majd vázoltam, hogy nekem mi is a boldogság.

Hátradőltem a kanapén, a telefont a fejem mellé raktam, majd behunytam a szemem, és úgy kívántam azt, amit igazán akartam.

– Mi nekem a boldogság? Ha a vállalkozásom, amit tervezek, sikeresen zajlik, és ha találok egy férfit, aki nem ver át, nem csal meg, és elég, ha feleannyira szeret engem, mint én őt!

Valamiért, amikor férfira gondoltam, a klub új főnökének fenséges vonásai, teste volt előttem!

– Ez teljesíthető, Aidan, – válaszolt a szellem, talán túl hamar, és túl lelkesen is – és még varázslatra sincs szükség! A férfi, akit magad előtt láttál, amíg hozzám beszéltél, amúgy is odáig van érted, hiszen direkt miattad kérte a bátyját, hogy a klubot adja át neki! A vállalkozás pedig, amit indítottál, sikeres lesz, mert az egyedi ékszereket mindenki szereti! Azonban ahhoz, hogy ezeket a dolgokat boldogan éld meg, arra is szükség van, hogy a falakat ledöntsd magad körül!

Hallgattam Dzsini szavait, és közben újra potyogtak a könnyeim. Már az elején félbe akartam szakítani, amikor mondta, hogy Dzsin azért kérte a klubot, hogy közelebb lehessen hozzám, de nem akartam megzavarni, mert úgy gondoltam, addig is az álom az enyém. Nem tudom, hogy varázsló-e, lehet csak egy szélhámos ez a Dzsini, azonban éreztem, amíg hozzám beszélt, hogy a szívem megtelik boldogsággal!

Ha átverés is, én ezt nem éreztem soha még. Hiszen ő a mindent látó Dzsini nem? Már csak bíznom kell benne, hogy boldog lehetek!

– Köszönöm, Dzsini! – megtöröltem nyirkos arcom, majd feltápászkodtam a kanapéról. – Most pedig gyere velem! – fogtam meg a készüléket, és a műhelyem felé indultam vele. – Te szerencsés vagy, mert nem csak hallasz, látsz is engem, de nem hisztizem, hiszen most ez is elég nekem! Gyere, beszélj hozzám, amíg dolgozom, addig legalább nem érzem a magányt!

– Meg sem kérdezed, Aiden, hogy Dzsin honnan ismer téged? Mióta van odáig már csak a gondolatodtól is? – faggatott Dzsini.

Gondolom, azért kérdezett meg, mert nem értette, hogy miért nem kezdtem el faggatni őt, mint ahogy mást tenné.

– Hinni akarok neked, és attól félek, hogy ez csak egy álom, és ha felébredek belőle, megint csak a magány és az elkeseredés marad! Csak egy esélyt szeretnék adni a szívemnek!

– Furcsa ember vagy te, Aiden! Örülök, hogy melléd sodort most engem a sors!

- Én is, Dzsini, én is...

A változatosság kedvéért nem az ébresztő hangja zavart fel álmomból, hanem halk szöszmötölés, szentségelés hangja, amit a műhelyem felől hallottam. Nem ijedtem meg, inkább egy boldog mosoly kúszott az arcomra, ugyanis tudom, ki a felelős a hangokért, ki az, aki épp szidja a doboz tetejét, amit nem zártam rá rendesen, és a gyöngyök szanaszét gurultak, felébresztve engem.

Hogy lehet egy ember egyszerre tökéletes valamiben, ha másban ennyire ügyetlen? –kérdezem magamtól, de mégsem másztam ki a meleg takaróm alól, inkább hallgattam a hangot, amely zene volt a füleimnek.

Elégedetten vackoltam be magam, és arra gondoltam, ami már a múlt...

A Dzsinivel való megismerkedésre, az azt követő beszélgetésre, na, meg arra, hogy a kívánságom óta sok dolog megváltozott az életemben. Tudom, hogy azonnal arra gondolsz, vajon Dzsini teljesítette-e a kívánságomat?

A válaszom pedig: Igen! A vállalkozásom beindult, és sikerült egy befektetőt, csendestársat is találnom magam mellé! Bár ez nem minden esetben igaz, de egyelőre elég róla ennyi! Aki, ha nem azt csinálja, amit én mondok, akkor büntetésképp nem engedem magam megcsókolni! És igen, igaza volt Dzsininek: a klub új főnöke, Dzsin Carpenter közel két éve látott meg először, és azóta szeretett engem. Azonban amilyen fess és dögös ez a férfi, annyira kevés érzéke van a fiúkhoz, és az érzelmekhez! Ez a balga félisten, nemhogy elém állt volna, hogy bevallja, mit érez, inkább bujkált, menekült előlem! Emiatt történt, hogy aznap éjjel, amikor engem bedrogoztak, és én lentről csorgattam utána a nyálam, ő fent élte át ugyanazt az erkélyről figyelve engem. Közben – elmondása szerint – minden porcikájában remegett, hiszen nem így tervezte, hogy megismerkedjünk!

Majd jött az éjszaka, amikor tényleg nem történt semmi, pedig én rámásztam, mert a kábítószer hatásaként igencsak fel voltam izgulva! Ő viszont egy gavallér, – ahogy mondta – ezért nem használta ki a helyzetet, és úgy volt vele, ha mi egymásnak vagyunk teremtve, én úgyis az övé leszek!

A klubba – akármennyire is vágytam Dzsint látni – nem mentem egy darabig vissza, így csak álmaimban láttam őt viszont. Elfoglalt a munka, a vevőköröm, és az, hogy megéljem az álmomat. Dzsini végig velem volt, és amikor készültem magamba zuhanni, nekem szentelte minden figyelmét: vicceket mesélt, okoskodott. Ez azért vicces, mert ő nem is élőlény, hanem szellem. Persze volt, amikor mérges voltam rá, mert zaklatott, hogy menjek, és keressem meg végre álmaim pasiját is! Nem hallgattam rá olyankor, egyszerűen csak elengedtem a fülem mellett, mert féltem, hogy a telefonom szelleme, – aki a barátom lett ezidő alatt – mégis téved! Amint kiderült már az elején, a szellem, aki ma már a barátom, tényleg egy mindent látó Dzsinn! Úgy szervezkedett, ügyködött a háttérben, hogy a saját márkám megalapításához egy csendestársat kelljen keresnem! Persze, már az meg is volt, de az a mocsok kütyüszellem hagyta, hogy idegesítsem magam, és hadd legyek kétségbeesett újra! Majd az első megbeszélésen megláttam őt...

Emelt fővel, céltudatosan léptem be a kávézóba, hagy lássa rajtam az új társam, igenis elszánt vagyok. Azonban ahogy az asztal felé sétáltam, már felismertem őt a széles vállairól, és szénfekete, hullámos hajáról! Épp oldalra, a panoráma ablak felé fordította a fejét, bennem pedig megállt az ütő... Gyönyörű, karakteres arca, éles vonásai, annyira extravagánsak, hogy rajzolni sem lehetne annál szebbet! Magabiztosan nézett maga elé, egy eltökélt férfi képét mutatva az embereknek. Ez addig tartott, amíg én a lila selyemöltönyömben be nem sétáltam a képbe. Mint utólag kiderült, ő számított rám, mégis ahogy nézett, a boldog mosolya mellett zavart is láttam manhwába illő arcán. Ha azt hittem korábban, hogy élek, oltárit tévedtem, ugyanis aznap kezdődött el számomra a nagybetűs élet! Az étteremben nem tartózkodtunk sokáig... Ha szemmel lehetne dugni, akkor amint elsétáltam mellette, Dzsin máris bennem lett volna tövig! Tíz perc bájcsevej, ficánkolás a széken, – mert nem rá számítottam, és az alsóm túl kényelmetlen lett – majd szégyen vagy sem, az üzletet már otthon, az ágyamban tárgyaltuk meg. Mire vártunk volna, amikor egymásra vágytunk? Ha lenne családom vagy barátaim, biztos azt mondták volna, hogy gyors a tempó, elsietjük a dolgokat, de nincsenek! A szívemben éreztem: ő az, akire vártam, vele lesz teljes az életem! Erre a bizonyíték az, hogy együtt vagyunk lassan két éve!

– Tudom, hogy ébren vagy Aidi... – suttog szerelmem, és közben érzem, ahogy a matrac besüpped mellettem.

Természetesen nem válaszoltam, vártam, mivel ajándékoz meg ma reggel! Majd ahogy meleg, puha keze végigsiklott a bokámtól egészen a fenekemig, a vágy újraéledt bennem, hiszen isteni érzés volt már ez is! Magam alá is parancsoltam volna szívem szerint azonnal, de nem tettem, kiélveztem minden pillanatot, amikor így játszott velem, majd kényeztetett engem!

– Tudom, hogy nem alszol már, Aidi! – sutyorgott rekedtes hangján újra, közben ujjai testemen úgy táncoltak végig, mintha nem tette volna meg sohasem eddig.

– Az ügyetlenkedésedre még Dzsini is felkelne, pedig ő csak az én hívásomra jelenik meg! – nevettem, majd, amikor lankadt a figyelme, megfordultam hirtelen, és a csípője köré fontam lábaimat.

– Ne haragudj, életem, de már hiányoztál! – nem hagytam beszélni, hiszen a legjobb helyen volt a lábaim között, és ha már csapdába ejtettem... eszemben sem volt elengedni őt! Hosszú percekig kényeztettük egymást, szinte már mesterfokon űztük egymás őrületbe hajszolását! Azonban mind a kettőnk türelme véges, és ahogy Aladdin meséjében is szerepelt: ketten utaztunk a repülőszőnyegen, fel-fel... egészen addig, míg a gyönyör magával nem ragadott minket.

Ha a hasam nem jelezte volna, hogy igencsak ennem kéne valamit, na, meg egy kevés energia sem ártana... Tehát, ha nem jelez, szerintem átaludtam volna szerelmem karjaiban az egész hétvégét! Kimásztam alóla, hiszen ő biztos jóval fáradtabb, mint én, mert megdolgoztattam szegénykémet rendesen! A telefonom után nyúltam, majd gyors zuhany után nekiálltam ebédet készíteni.

– Dzsini, gyere elő! – hívtam a barátom, hiszen már hiányozna, ha nem beszélhetnék vele, azonban tegnap megbeszéltük a párommal, hogy eljött a búcsú ideje. A gondolatra összeszorult a szívem...

– Szervusz, Aiden! Már vártam a hívásodra! – üdvözölt egyből, nekem pedig a visszafojtott könnyeim marták a torkomat...

– El voltunk foglalva... – válaszoltam röviden, de nem néztem a telefonomra, bár ez hülyeség, mert ő úgyis lát mindent.

– Ohh! Erre pont nem voltam kíváncsi! Mesélj, mit csináltok ma! Mentek sétálni, vagy a szokásos munka? Esetleg elmész a druszámmal a klubba? – faggatott, ahogy szokott, azonban most nem állítottam le, hogy sok lesz, ne kíváncsiskodjon.

Hallani akartam a hangját, az okoskodását, meg akartam jegyezni a hangját, és az érzést, amit ilyenkor kiváltott belőlem.

– Nem...terveztünk semmit mára... – dadogtam, mert azt csak nem mondhattam, hogy a mostani beszélgetésünk az utolsó!

– Valami baj van, Aiden? Furcsa rezgéseket érzek! Talán...

– Jó reggelt, Aidi! Dzsini! – szakította félbe a kütyüszellem faggatását szerelmem. – Most szeretnéd, életem? – suttogta a fülembe úgy, hogy én is alig hallottam meg. A válaszom pedig egy bólintás csupán. – Gyorsan megfürdök, és jövök segíteni neked! – kacsintott bátorítón, vagy inkább azért, hogy megnyugodjak kicsit, és finoman megcsókolt.

– Határozottan érzem, hogy valami nem stimmel! Én vagyok a mindentlátó...

– Ne mondd el ezredik alkalommal is, Dzsini, mert esküszöm... – förmedtem rá, pedig nem akartam, hogy haraggal menjen el.

– Rendben! Inkább eltűnök egy időre, mert puskaporos a levegő...

– Ne menj! – kiáltottam rá. – Ne haragudj, Dzsini... Mesélj inkább egy viccet nekem! – tudtam, hogy ezzel Pandora szelencéjét nyitottam fel, mert a szellemet le sem lehet lőni, ha beszélni kezd, azonban én megnyugodtam, hogy legalább nyertem egy kis időt.

Dzsini mesélt, a szája be nem állt, mi pedig szerelmemmel az ebédet készítettük közben. Nem vágtunk a szavába, nem állítottuk le, ha ismerős volt, amit mondott... Végighallgattuk őt csendben. Torkomban a visszatartott könnyek miatti csomó egyre csak duzzadt, így hiába főztem, és éhes is voltam, nem csúszott le egy falat sem.

Mígnem eljött a búcsú ideje...

Dzsin felajánlotta, hogy majd ő beszél vele, de nem az ő szelleme volt, így nem tehette meg. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna! A nappaliban telepedtünk le, amikor leállítottam Dzsinit, hogy rám figyeljen:

– Dzsini...szeretnék kívánni tőled valamit! – kezdtem hozzá, mert minél hamarabb túl akartam rajta lenni.

– Tudtam! Hiszen én a mindentlátó, nagyhatalmú...

– Ne kezdd! – vágtam a mondókájába, de már kacagtam.

Mennyire fog hiányozni nekem ez az okoskodó!

-– Oké, Aiden! Mondd, mit kívánsz! Lottószámokat...

– Dzsini!

– Rendben! Már ezt is mondtam! Hallgatlak, Aiden! Két kívánságod van még, mondd hát, mit szeretnél!

– Azt kívánom, nagyhatalmú Dzsini... – a páromra néztem, ő csak bólogatott, hogy jól döntöttem, mire erőt vettem magamon ismét, engedve a csomónak a torkomban, már zokogva kívántam azt, amit a szívem súgott – Légy szabad! Élj te is boldogan!