Sziasztok!
A mai meglepetés novella kedves barátnőm születésnapi ajándéka tőlem.
És mivel ő BTS fanfiction rajongó, illetve író, én sem ajándékozhatom meg mással, csakis egy Mamzis történettel.
Minden novella, szösszenet, heti rész posztolása előtt izgulok, hogy fogadják majd az olvasók, de most még jobban! Remélem tetszeni fog Tesa!
Isten éltessen!
DianaHangya

Elhasalva feküdtem... Nem is, inkább kinyúlva tehénkedtem az asztalon vagy pulton, nem is tudom, ami tőlem nem igazán meglepő az utóbbi hónapokban. Kótyagos fejjel hallgatom a tenger morajlását, a sirályok visítását, élvezem a meleg szellőt, amint a karomon táncot jár, majd mintha a lába a hajamban megakadt volna, összekócolja azt.

Ideje lenne levágatni, lassan úgy nézek ki, mint Csubakka.

De még erre sem szántam rá magam.

- Te, ez a fiú megint kiütötte magát? - hallom, ahogy kibeszél vagy gúnyol a csapos és a felszolgáló srác.

- Nem alszom ám! - húztam ki magam arcomon egy bárgyú vigyorral, de igazság szerint azt sem tudtam, arccal merre vagyok. - Mennyi az idő?

- Dél múlt fiú, és te már ki is józanodtál? - kacagott Ahmed, aki mostanában többet lát, mint a saját apám. - Hagyd ezt abba Jimin, van másik fiú is a földön, nem csak az, aki átbaszott! Éld az életed, és légy boldog!

Amint ezt kimondta a csapos barátom, a felszolgáló srác arca felragyogott. Persze, láttam én már rajta korábban is, hogy bejövök neki, mert árgus szemekkel nézett, amikor azt hitte, nem látom. Tudtam, hogy csak egy szavamba kerülne, és már alattam vergődne. Simán megdughatnám, akár a parton is az, amúgy formás seggét, és amint magam alá gyűrném, addig kefélném, míg én is elfelejtem azt a bizonyos személyt... Nem állítom, hogy nem játszottam el a gondolattal, hiszen határozottan jóképű, kék szeme szinte világít!
Mi tartott volna vissza? Szingli vagyok, vagy mi a franc! Mégsem tettem, mert én eddig csak bottom voltam, és félek, az a szerep nem menne nekem. Azt meg hogy ő, vagy akárki más úgy hozzámérjen, nem engedem...

- Könnyű azt mondani! - válaszoltam, amint tisztult cseppet a fejem, majd felé intve egy újabb italt kértem.

- Jimin! Mi történt veled? - ült mellém az arab fiú, közben kíváncsian az arcomat fürkészte. - Azt ígérted, elmeséled!

- Hjaa... - horkantottam, de eszem ágában sem volt mesélni. - Majd ha józan leszek! - vigyorogtam rá, mint akinek még a maradék esze is elment, tudva azt, hogy nem mostanában fog az a mesedélután bekövetkezni.

- Te? Józan? Hónapok óta csak iszol! Amúgy meg jövő héten szilveszter van! Így idén már biztos nem hallom azt a mesét!

- Szilveszter? - józanodtam ki azonnal.

Közel hat hónapja jöttem Dubaiba, mindent és mindenkit magam mögött hagyva, és még a karácsonyt is átaludtam részegen? Úristen! Ideje lenne észhez térnem! Újra intettem az italért, ugyanis meg sem kaptam a korábbit. Józanul, tiszta fejjel ezt nem tudom elviselni! Minden tiszta pillanatomban előjön az a fájó emlék.

Felhajtottam az italt, és még utána vagy kettőt, majd újra a pultra fekve élveztem, ahogy ereimben az alkohol dolgozni kezd, teljesen elhomályosítva az elmém. Ügyeltem azért arra, hogy a kelleténél ne igyak többet, ugyanis van az a pont, amikor az alkohol utóhatásaként csak újra sírni kezdek. Olyankor szidom magam, amiért bedőltem annak a szemétnek, amiért nem vettem észre, hogy csak játszik velem! Megráztam a fejem, majd mint akit puskából lőttek ki, a partra rohantam, céltalanul futni kezdtem, bár külső szemmel nézve inkább hatott részeg bukdácsolásnak vagy menekülésnek. Addig futottam, míg a legyengült lábam erővel, és tüdőm levegővel bírta, majd amikor kifulladtam, csak simán elterültem a homokban.

- Nem akarok rád gondolni! - kiabáltam újra zokogva, hiszen akármit is csinálok, mindig az eszemben van.

Apám azt mondta: amíg nem engedem el, addig sohasem teszem túl rajta magam! Bölcs tanácsa pedig az volt, hogy menjek vissza Szöulba, pofozzam fel, rúgjam tökön, vagy kacérkodjak előtte egy másik fiúval, majd végső döfésként emelt fővel járjak be minden nap a főiskolára, hadd lássa csak az a marha, mit veszített! Persze apám elfogult, mert szerinte a világ legszebb gyermeke és fiúja vagyok, és bár eddig nem gondolkodtam rajta, most lehet, mégis igazat adok neki.

- Várj csak, Jeon Jungkook! Most jön a második felvonás! - a könnyeim azonnal elapadtak, amint körvonalazódni kezdett fejemben a terv, amivel visszavágok.

Hirtelen döntést hoztam, ezért azonnal intézni kezdtem a hazautam, hiszen ismerve magam, megfutamodtam volna. Apámmal foglaltattam jegyet még aznapra, majd elköszöntem tőle. Ő meglepő módon büszke volt rám, hogy végre megjött az eszem! A fejem még zúgott, hiszen az alkohol dolgozott bennem, de pár aszpirin és energiaital társaságában egy kisebb bőrönddel indultam a reptérre.

Egyvalamire azonban nem gondoltam! Otthon szünet van, így hiába is megyek haza, őt még nem látom, és így halasztanom kell a bosszúmat! Menekülni már nem tudok, mert a repülőn várok a felszállásra. Inni sem akarok már, mert a tervemhez szükségem van a józanságomra. Így lesz, ami lesz alapon dőltem az ülésben hátra, számítva rá, hogy újra előjön a szép és rossz emlékek sokasága.

Szép emlék? Van belőle rengeteg, hiszen egy évig voltunk együtt, és éltük meg minden percét, akkor még úgy hittem, szerelmesen. Ha lehunyom a szemem, egyből rózsaszín ajkát látom, amelyen, ha rosszban sántikál, ravasz nyuszimosoly táncol. Sötét szemei a vágytól szinte fekete kristályként ragyogtak! Izmos teste, izmai tánca amint eszembe jut, még most is spontán merevedést okoz! Ha már itt tartunk, imádtam vele a szexet, és minden egyes együtt töltött pillanatot, és úgy éreztem, ő is szerelmes, és boldog velem! Hogy nem vettem észre, hogy csak a játékszere voltam, és csak szexre kellettem?

Nem volt éjszaka, hogy ne a fiút, az első mámoros éjszakákat látnám, majd a mámor után újra a keserű felismerés: nem voltam más, csak egy kihívás! Egyből beugrott a kép, ahogy a mosdó ajtajában kuksoltam remegve, számra nyomtam apró kezem, nehogy felzokogjak, és azzal még kellemetlenebb helyzetben kerüljek! Hallottam, ahogy Teamin és Jackson számon kérte Kookot, amiért még mindig mellettem van. Először nem is értettem, de választ akartam, így vártam.

- Kook, arról volt szó, hogy megfekteted, aztán átpasszolod nekem! - kérte számon a mindig nagyképű Jackson akkori kedvesem. - Te vagy a szűzoltó! - kacagott fel hülye szóviccén a tuskó.

Valamit még mondott azon az ellenszenves hangján, de azt én már nem tudtam végighallgatni... Akkor elég volt a megaláztatásból, a fájdalomból annyi! Zokogva rohantam a folyosón végig, - közben több gyereket elsodorva - egészen hazáig. Otthon pedig nem is volt kérdés, hogy apám után Dubaiba utazok. Átverve, megalázva, kihasználva éreztem magam, a szívem ott a mosdó előtt szakadt darabokra! Más a helyemben rájuk rúgta volna az ajtót, és magyarázatot kért volna. Így utólag azt gondolom, lehet, nekem is azt kellett volna tennem, de én akkor zaklatott voltam és kétségbeesett.

Úgy szállt fel a gép, hogy már csak azt vettem észre, ahogy a felhők elsuhannak mellettem. Az üvegnek döntöttem a fejem, és csak agyaltam, hogyan tovább, mit tegyek, ha hazaértem. Az biztos, hogy a legjobb barátaimat be kell avatnom, persze, ha még szóba állnak velem. Ők is kellenek ahhoz, hogy a tervem sikeresen véghezvigyem! Elszánt voltam, vakmerő, és már nem az alkoholos delírium miatt jött ez belőlem elő! Eleget siránkoztam, élnem kell a saját életem, és ha Jungkook már nincs benne, akkor nélküle!

Agyam, mint egy gőzmozdony járt, különbnél, különb ötleteket kreált. Még magamat is megleptem, mennyire elememben vagyok, és sziporkázom!

- Kösd be magad, mindjárt leszállunk! - fel sem fogtam, honnan jön a hang, ki szólt hozzám, mégis felkaptam a fejem, és a mellettem ülő, szintén koreai fiúra néztem, gondolom elég bambán. - Bocsi! - nevetett az arcomat látva a jóképű idegen.

- Semmi gond! - motyogtam, közben egy zsebkendő után kutatva, hogy letöröljem a kifolyt nyálam.

- Hazatartasz te is? - kérdezett rá, mivel én teljesen megkukultam.

- Igen. Van egy kis dolgom, és ha sikerrel járok, talán Szöulban is maradok.

- Én is most költözöm vissza! Dubaiban dolgoztam, egy bárban zongoráztam.

Azonnal a kezére vezettem a szemem, tetszettek az ujjai, az erektől duzzadó kézfeje nekem. Míg én végtagján felejtettem a szemem, az idegen beszélt, én pedig örültem, hogy végre a saját nyelvemen társaloghatok valakivel, aki nem családtag. Határozottan tetszett a fiú, és azon kaptam magam, hogy fantáziálok róla! Milyen lehet, ha megérint, ha...

Na, nem, Jimin! Előbb intézd el Jungkookot, hogy le tudd zárni!

- Ha gondolod, találkozhatnánk! - javasolta végül félve, amikor már leszálláshoz készült a gép, én pedig majdnem azonnal rá is vágtam, hogy oké, miért is ne.

Tényleg tetszett nekem, és eszemben sem volt átverni, vagy hazudni neki!

- Szívesen! De van egy gondom otthon, amiért elmenekültem. Ha azt elintéztem, akkor találkozhatunk!

- Tudok segíteni? - kérdezte, és akkor jött az ötlet.

- Igazából igen...

Gyorsan bekötöttem magam, majd felé fordulva elmeséltem a történetem. Nem hagytam ki semmit, de nem vagyok biztos benne, hogy hadarásomból akármit is megértett. Végig figyelt rám, de amint Kookot megemlítettem, elkomorodott az arca. Mégis a végén...

- Szóval, kell egy álpasi, akivel mutatkozhatsz? - kérdezett rá nyugodtan.

Akkor esett le, hogy ez lenne az igazi visszavágó: ha látná az exem, hogy én nélküle is boldog vagyok!

Kellemest a hasznossal! - így gondoltam erre.

- Nem is biztos, hogy álpasi! - mondtam kacéran, majd végigsimítottam végre a számomra dögös ujjain.

Éreztem, ahogy megborzongott az érintésemtől, ami nagyon is jólesett nekem, ez növelte az amúgy béka segge alatt lapító önbecsülésem.

- Benne vagyok, Jimin! Bár be kell vallanom, hogy az előző hadarásodból csak két szót értettem: az átvert és a már exem... - vigyorgott rám, amivel teljesen elvette az eszem.

Bassza meg! Az idejét sem tudom, hogy mikor szexeltem!

- Ehhez viszont sűrűn kell találkoznunk, meg kell ismernünk egymást! - suttogott, és a gép zúgásától alig hallottam amúgy dögös hangját, majd összekulcsolta ujjainkat, amitől farkam, az az áruló, azonnal tótágast állt!

- Igazad...lehet... - válaszoltam zavaromban, majd az ölembe húztam azt, ami a kezem ügyébe akadt.

Biztos tudta, hogy mit váltott ki belőlem, így csak kuncogott tovább, majd hátradőlt az ülésében. Amíg landolt a gép, én végig azon gondolkodtam, hogyan kivitelezzem majd a dolgot. Hirtelen kitaláltam valamit. Persze, nem visszakozni akartam, mert tetszett az ötlet, és a jobbomon ülő srác is, hanem én is fájdalmat akartam okozni Jungkooknak, visszaadva azt a pár hónap keserűséget, amit én is átéltem! Bár az korántsem biztos, hogy ő a távozásom miatt egy percig is kesergett! Mi van akkor, ha csak nevetni fog rajtam, szórakozni a barátaival, és a képembe vágja majd, hogy tényleg csak játékszer voltam? Fájt a gondolat újra, hogy ez megtörténhet velem, mégis a mellettem ülő idegen fiú - magam sem értettem - valamiért reményt adott nekem!

Már leszállt a gép, kiszálláshoz készültünk, de ő a kezemet egy pillanatra sem engedte el. Nem értettem ugyan, miért, de nagyon is jólesett a gondolat, hogy ha még csak álcából is, de tartozom valakihez! Ez úgy hangzik, mintha kapcsolatfüggő lennék, pedig nincs így. Egyszerűen belekóstolhattam abba, milyen az, ha van melletted valaki.

Már a bőröndjeinkre vártunk, amikor eszembe jutott egy igen fontos dolog:

- Amúgy én Park Jimin vagyok! - mutatkoztam be neki, és felé is fordultam, majd meglepődtem azon, hogy egy mindent tudó arc nézett rám vissza.

- Tudom! - mondta lazán, amitől én kisebb sokkot kaptam, majd el is engedtem a kezét azonnal. - Abban a bárban zongoráztam, ahol leittad magad minden nap. Figyeltelek minden este, és azon gondolkodtam, mi történhetett veled, amiért ennyire padlón vagy.

- Hogy tessék? - kérdeztem vissza, de közben nagyon szégyelltem magam, amiért a részegségem miatt azt sem vettem észre, hogy milyen emberek vannak a környezetemben. -Nem mondtad még a neved! - mondtam már jóval kedvesebben, a korábbi kérdésemre választ se várva.

- Yoongi vagyok, Min Yoongi, a pasid! - vigyorgott rám, majd a zsebében kezdett kotorászni.

Kivette a telefonját, majd intett a fejével, hogy én is adjam az enyémet. Gyorsan számot cseréltünk, és még mindig kéz a kézben elhagytuk a repteret. Ahogy kiléptem a fotocellás ajtón, a hideg decemberi szél azonnal arcul csapott, gyorsan össze is húztam magamon azt a lenge tavaszi kabátot, amit még májusban csomagoltam magamnak. Felnevettem a hülyeségen, hogy a nagy sietségben még az időjárásra se gondoltam, majd mielőtt még jégkockává fagytam volna, megéreztem magam körül két meleg kart.

- Fogjunk taxit, és menjünk haza! - mondta lazán, majd kuncogott a szavai okozta bamba képemen. - Nem úgy értettem! - nevetett újra. - Te is haza, és én is haza! Bár én nem bánom azt sem, ha hozzánk megyünk!

- Nekem... nekem beszélnem kell a barátaimmal! Tudod a terv... Nem beszéltünk hónapok óta, tartozom nekik egy vallomással... - soroltam zavartan, közben jobb kezemmel hadonászva magyaráztam vagy nyomatékosítottam szavaimat, amivel újra csak azt értem el, hogy Yoongi mellettem jóízűen nevetett.

Amint megjött az autónk, beszálltunk egymás mellé, persze előtte álpasim a csomagtartóba pakolta az apró bőröndöm. Amint beült mellém, mintha már ezer éve ezt tenné, újra összekulcsolta az ujjunkat.

- Te egy mókás fiú vagy, és nagyon tetszel nekem, amióta megláttalak a bárban. Ha neked csak annyi kell, hogy az álpasid legyek, akkor csak annyi leszek.

Hízelgő volt! Nem is! Boldoggá tettek szavai, mert így visszaadta a reményt arra, hogy én is boldog lehetek! Ráadásul nem csak egy kihívás, dugótárs, hanem akár tényleg szerelmes kapcsolatban élhetek. Gyorsan kinéztem az ablakon, láttam, hogy hamarosan el kell búcsúznunk, mert a barátom lakása jóval közelebb volt, mint az övé. Így szabad kezemet az arcára simítottam, és a sofőrrel sem foglalkozva megcsókoltam. Nem ellenkezett ő sem, és ahogy ajkunk összeért, a testem remegés járta át. Nem hasonlított az exem csókjára, nem gondoltam semmire csak élvezettel csókoltam vékony, meleg ajkát.

- Az álpasik csinálhatnak ilyet? - kérdeztem rá félve, mert nem akartam neki kósza reményt adni.

- Igen! Így hihetőbb a kapcsolatunk. - suttogta, majd már ő rántott magához, és az előzőnél jóval vehemensebb csókot váltottunk.

Minden pillanatot élveztem abból a csókból, és talán fulladásig űztük volna, ha a sofőr nem szól, hogy megérkeztünk.

- Majd keressük egymást, Jimin! - mondta búcsúzóul, majd elengedett, és kiszállt a kocsiból, hogy kivegye a bőröndöm.

- Mindenképp, Yoongi! - válaszoltam neki, és esküszöm, jó volt kimondani a nevét!

A kapuból végignéztem, ahogy a taxi elhalad a ház előtt, majd nagy levegőt véve, a csóktól és a dögös fiútól feltöltődve, na, meg reménykedve néztem barátom házára.

Talán nem hajít ki, amiért nem jelentkeztem!

Persze inamba szállt a bátorságom, és féltem is, hogy Jin hogyan fogad engem! Azonban az érzés, hogy majd megfagytam a kapuban, nem hagyott tovább gondolkodni engem.

- Úristen! Park Jimin! - affektált mérgesen barátom, közben két kezét csípőjére tette. - Mi járatban erre? - kérdezte tőlem, és nem zavarta, hogy a barátja mindjárt odafagy a küszöbre.

- Bemehetnék esetleg? - kérdeztem rá félve, majd megnyugodtam, amikor barátom félreállt, és beengedett.

Jól megszidott, amiért olyan hirtelen eltűntem a szemük elől, majd magához ölelt, mert én is hiányoztam neki. Szinte magamhoz sem tértem, már Taehyungot és Hopit is áthívta azzal a szöveggel, hogy nézzék meg, milyen madárka tévedt haza! Természetesen ők sem maradtak ki a lecseszésemből, majd amint lefutottuk a köröket, - ahogy gondolom, ilyenkor szokás - elmeséltem nekik, hol voltam, és mi vett rá arra a hirtelen lépésre. Elmeséltem a mosdót, amit ott hallottam, majd azt is, hogy mit éreztem akkor, amikor megtudtam: nem is létezett az a kapcsolat, csak egy játékszer voltam! Tae kivételével mindenki szinte sírt, majd amint megnyugodtunk, ők mesélték el, hogy mi történt a félév alatt az egyetemen. Természetesen tudták, hogy Jungkook lehet az oka a hirtelen távozásomnak, ugyanis attól a naptól kezdve őrült módjára keresett engem mindenhol! Taenek elmondta az igazat, hogy tényleg fogadásnak indult a kapcsolatunk, de végül belém szeretett, és azt várta, hogy lediplomázunk, és tiszta lappal indítsunk! Nem akarta titkolni a dolgot, a fogadást, csak az állítólagos barátai folyamatosan zsarolták! Én végighallgattam a fiúkat, akik az exem minden szavát elhitték, és nemhogy megkönnyebbültem volna, csak még zaklatottabb lettem! Hazautaztam bosszút állni, amiért átvert, kihasznált, hónapokig hitegetett az a fiú! Találkoztam egy másik, csodálatos emberrel, aki tényleg engem, ezt a lezüllött, bolondos fiút látta meg, és most ott tartok, hogy döntenem kell! A barátaim látták rajtam, hogy nagyon magamba roskadtam, ezért ötletelni kezdtek, hogy mit is tegyek.

- Jimin, nem mondom, hogy egyből bocsáss meg neki, főleg, hogy most nincs is óránk, és be se kell járni, de én látom Kooksit minden nap, még mindig rólad kérdez, és teljesen maga alatt van!

- Igazat mond, Jin! - helyeselt Hope is. - Beszéljétek meg, és béküljetek ki! - jelentette ki lazán barátom, aminek nekem örülnöm kellett volna, de én még mindig Yoongira gondoltam.

- De én... találkoztam egy fiúval... - kezdtem bele.

- Akkor én már tényleg semmit nem értek! - pattant fel Tae, és mérgesen fel-alá kezdett járkálni. - Akkor azért jöttél haza, mert túl vagy rajta, elfelejtetted, és már új pasid van?

- Nem! Azért jöttem haza, hogy bosszút álljak, amiért átvert és kihasznált engem, de közben találkoztam valakivel.

- Te tényleg ilyen naiv vagy? - szidott emelt hangon Tae, ami nekem nagyon rosszul esett. -Miből gondolod, hogy ő más lesz? Kookot ismered, leckéztesd meg, és békülj ki vele!

Nem értettem, a barátom miért akadt ennyire ki, de azt, hogy naivnak nevezett engem, hiába is igaza lehet, nagyon rosszul esett! Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól azt hallani, hogy Jungkook is olyan rosszul van, mint én, sőt, ha lehet, ő még nálam is rosszabbul van! Mégis azt éreztem, hogy nem tudnám már vele újrakezdeni, nem tudnék vele ugyanúgy boldogan együttélni! Miért is tenném? Nem azért, mert szerelmes lettem az új fiúba, aki hónapok óta figyel engem, és én tudomást sem vettem róla! Sőt, azt se tudom, mit érzek!

- Most inkább hazamegyek! - fel is álltam, és a vékony dzsekim után nyúlva a kijárat felé indultam, de Jin és Hope szaladtak utánam, megállítva engem.

- Tudod, hogy Taehyung és Kook jóbarátok, és ez alatt a több mint fél év alatt végig neki panaszkodott. Mást se hallgatott tőle, csak azt, hogy egy fasz volt, pedig ő tényleg szeret téged! Ne haragudj rá, csak gondold át! - nyugtatott Jin, Hope pedig bólogatva helyeselt. - Maradj itt velem, otthon úgyse vár téged senki! Főzök neked valami finomat, amit annyira szeretsz, és beszélgetünk, mi legyen!

Jin már a „főzök neked valamit"-nél, megvett engem, ugyanis szerettem a főztjét, és nagyon hiányzott már nekem a legjobb barátom! Így egy bólintással jeleztem, hogy benne vagyok, legyen.

Meg is beszéltünk mindent, persze egy alapos fürdés és vacsora után. Elmondtam a barátaimnak azt is, hogy mit érzek, ha a fiú az eszembe jut, és azt is, hogy egy napja még el sem tudtam képzelni, hogy más hozzám érjen, megfogja a kezem, pláne hogy meg is csókoljon, ahogy régen Jungkook. Mégis Yoongi csókja, meg azok a számomra dögös, eres kezei teljesen kizökkentettek engem! Naiv vagyok? Lehetséges, hiszen bedőltem az exemnek, is elhittem neki mindent!

Talán emiatt éreztem úgy akkor, hogy nem tudnék már Kookkal együtt lenni, és nekem a jövőm az álpasim, vagyis Yoongi! Ő rendszeresen írt nekem. Ahogy hazaért, csak eldőlt a kanapéján, a csókon és rajtam járt az esze. Egész teste flörtöltünk, beszélgettünk, elterveztük azt is, hogy mikor találkozunk legközelebb. Boldognak éreztem magam, és nem foglalkoztam azzal a rossz érzéssel a gyomrom táján, amely végig piszkált engem, ugyanis tudtam, hogy az az exem miatt van bennem. Tudtam, hogy sajnálnom kéne, hisz ő is megjárta a poklok poklát, ahogy én, de valamiért nem nyugtatott meg engem még ez sem. Ráadásul előjött belőlem egy félelem is: hogy fogok vele viselkedni, ha találkozunk majd szemtől szemben!

- Jimin! Jimin! - rohant be a szobába barátom, és azonnal az ágyamba ugrott, hogy felkeltsen engem, nem mintha a vinnyogó hangjára már nem ébredtem volna fel. - Megvan, hogy tudod megleckéztetni Kookot! - mondta vidáman, közben felültetett magával szemben.

- Jin... Nem biztos, hogy még mindig meg akarom leckéztetni! - mondtam ki azt, ami eszembe jutott hirtelen.

- Én megértelek! Azt is, hogy tetszik neked Yoongi, mert tényleg kedves, jó pasi. De! Addig nem lehetsz boldog egy új kapcsolatban, amíg a régit le nem tudod zárni!

Barátom, és az ő bölcs szavai! A számát se tudom, hányszor húztak már ki engem a csávából! Ezért sem gondolkodtam sokáig a válaszon. Tudtam, hogy igaza van: ahhoz, hogy fellélegezzek, és boldog lehessek újra, le kell zárnom a múltam! Azonban mégis aggasztott egy dolog! Mi van, ha mégsem vagyok rajta túl?

Végül Jin elmondta a nagy tervét, miszerint menjünk el együtt szilveszterezni egy olyan buliba, ahova Tae - aki azóta is haragszik rám - magával rángatja Kookot is. Én belementem, és megbeszéltem Yoongival is a dolgokat, bár ő nem igazán volt boldog a hallottaktól, mégis betartotta a szavát, és megígérte, hogy velem tart. Teljes mértékben megértettem őt, mert én hiába is csak az álpasimat láttam egyelőre benne, ő már jóval többet gondolt erről!

Nem készültem kiöltözni, hiszen nem hódítani indultam, azonban a barátaim nem úgy gondolták, mint én, mert azt mondták, hogy egye csak meg a franc az exem, amikor meglát engem! Így egy fekete bőrnadrágot erőltettek rám, hozzáillő, bordó selyeminggel, majd az arcomra tettek egy kevés sminket is. Álpasim, vagyis Yoongi fuvarozott minket, ugyanis megígérte, hogy az éjszaka folyamán éber marad, ezért nem fog inni. Amint kiléptem az ajtón, és meglátott engem, majd kéjesen nyalt a száján végig, tudtam, hogy a barátaim túlzásba estek!

- Gyönyörű vagy, Jimin! - súgta ajkamra az álpasim, majd kaptam egy finom csókot is tőle, amely igencsak igazira sikeredett.

Nem lepődtem meg, sőt vártam tőle ezt az üdvözlést, azonban barátaim mögöttem nem fogadták ugyanolyan kitörő örömmel, mint én, nem nézték jó szemmel a közvetlenségét...

Közös évfolyamtársunk házában tartották a bulit, ahol korábban már többször is jártunk más alkalomból, és mivel én ismertem a járást, meg amúgy is jólesett, megragadtam Yoongi dögös ujjait, és úgy léptem be az ajtón. Feszült voltam, ahogy megláttam, hogy mindenki engem néz, ugyanis senki sem tudta, hogy hazaérkeztem. Azonban ők nem zavartak engem, mert csakis egy arcot kerestem a tömegben. Beljebb mentünk egészen a bárpultig, ahol egy ideig azon morfondíroztam, hogy én is valami rövidet iszok csak, ugyanazt, mint az utóbbi hónapokban.

De csak azért, hogy helyre tegyem az alkoholhiányomat! - játszottam a gondolattal, de gyorsan le is beszéltem magam róla, mert tudtam, hogy az estéhez józan fejre lesz szükségem. Sorra jöttek az évfolyamtársak, haverok mind köszöntek nekem, majd faggattak, hogy hol jártam, miért hagytam ki a félévet. Közben Jin és Hope már a parkettre, vagyis a nappali közepére mentek táncolni az aktuális pasijaikkal karöltve. Más esetben már én is velük táncoltam volna, de Yoonginak ez volt az egyik kitétele a bulival kapcsolatban. Elmondása szerint ő imádja a zenét írni, és játszani is, de hogy arra mozognia kelljen, nincs az a pénz! Így mi tovább beszélgettünk a pultnál, folyamatosan lányok, fiúk csapódtak hozzánk, akik sorra faggatták Yoongit, ugyanis az egyetemről nem ismerték őt. Miközben ők beszélgettek, - oké, ez túlzás, mert nem igazán állt szóba velük, így a válasza mindig egy rövid hümmögés volt - szóval, amíg az álpasim hümmögött, én továbbra is Tae és Kook alakját kerestem.

Lehet, el sem jönnek! - lelkesültem fel a gondolatra, mert hiába mondta a szám azt, amit, tudtam, hogy nem vagyok még felkészülve a találkozásra.

- Menjünk ki a friss levegőre! - súgta fülembe az álpasim, majd az ujjaim után nyúlva meg sem várta a válaszom, és maga után húzott.

Nem ellenkeztem, mert nekem is jólesett volna már egy kis friss levegő! Ráadásul józanul a sok részeg, ittas embert elviselni igencsak nehéz.

- Nem jött el a pasid, ugye? - kérdezett rá azonnal, amint leültünk, és egy pléddel be is takart engem.

A hangja szomorú volt, mintha sejtené, hogy mi következik, ha az exem megjelenik. Én pedig nagyon sajnáltam őt, mert nem ezt érdemelte!

- Már nem a pasim! - jegyeztem meg halkan, és fejem a vállára hajtottam. - Én is félek, hogy milyen lesz, ha találkozom vele! Azért jöttem haza, hogy bosszút álljak, amiért kihasznált, és hazudott nekem! Csak itthon tudtam meg, hogy ő is szenvedett nélkülem, de nem tudom, hogy mit érzek.

- Értelek... Nekem nem ígértél semmit, ráadásul én is belementem abba, hogy én legyek a kamupasid. Nem is hibáztatlak, ha kibékülsz vele, de azért még reménykedem!

- Az jó, ha van miért reménykedni, mert az utóbbi hónapokban elfelejtettem azt is, hogyan kell! - válaszoltam neki, majd köszönet, biztatás, remény jeleként ajkára egy csókot leheltem.

Amint ajkunk összeért, egyre szorosabban húzott magához, és úgy tartott, mintha el sem akarna már engem engedni többet! Hideg éjszaka volt, és hiába is a takaró, amit rám terített, én mégis dideregtem. Azonban ahogy ajkunk összeért, a melegség, karjainak ölelése felmelegítettek teljesen! Akkor azt hittem, hogy nem is kell több nekem: elég lenne csak mellette lenni, mindig a karjaiba bújva egymás ajkát becézgetni! Azonban épphogy belemerültünk a csókba, egyre szorosabban kapaszkodva egymásba, nyelveink is sebesen gabalyodtak össze, amikor megragadott egy kéz hátulról, és elszakította tőle. Rosszul esett elválnom tőle, hiszen imádtam az ajkait, és a melegséget, amit az ölelése árasztott! Mielőtt még dideregni kezdtem volna a hiánya miatt, megláttam azt a fiút, aki miatt Yoongi esélyt kapott, hogy ilyen közel kerüljek hozzá.

- Mi a fasz! - ordított Jungkook, majd engem félretolva Yoongi elé lépett, és behúzott neki egyet.

- Állj le! - kiáltottam, magamból kikelve, majd mielőtt még újra megüthette volna őt, kettőjük közé álltam. - Állj le, Kook, milyen jogon ütöd meg? - visítottam vele, miközben apró testemmel álpasim védtem.

- Milyen jogon? Te az én pasim vagy! - mondta ezt úgy, mintha az elmúlt hat hónap meg sem történt volna.

- Sohasem voltam a te pasid! Csak egy fogadás voltam! - magamból kikelve lökdöstem őt, közben a könnyeim újra utat törtek maguknak.

Tudtam, hogy már fél évvel ezelőtt is ezt kellett volna tennem, ahogy apám is tanácsolta: tökön rúgnom, felképelnem, majd tovább élni nélküle, bármilyen nehéz is az életem! Apait, anyait beleadtam, úgy lökdöstem magam előtt, Yoongitól minél távolabb, közben pedig szidtam, mondtam rá mindent, ami eszembe jutott! Kook tűrte, amit csinálok vele, hallgatott, mert tudta, hogy mindenben igazam van! Ahogy soroltam az együtt töltött hónapok alatti sok élményünket, amelyek ezek szerint csak a csalásért voltak mind, majd az elsuttogott szerelmes szavait, amelyek szintén... Kook csak hallgatta, és a végére már velem sírt ő is.

- Eltűntél előlem... Meg sem tudtam magyarázni! Én tényleg szeretlek! - zokogott, majd magához ölelt.

Lefagytam egy pillanatra, hiszen hiányzott már nekem az érzés, hogy Jungkook, a szerelmem a karjába von, és szerelmet vall nekem! Azonban én megtörtem a hónapok alatt, és már nem volt meg az a bizsergés, amit már csak egy pillantása is kiváltott belőlem!

- Annyira sajnálom, kicsim! Nem akarlak elveszíteni! Kezdjük újra, kérlek! - azt mondta, amit akartam, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam elégedett.

Mégsem azt éreztem, amit korábban, így tudtam, hogy a hónapok alatt én kiszerettem belőle! Ha nem lenne abszurd a helyzet, biztos felnevettem volna, hogy hónapokig keseregtem utána, és pont, amikor visszakaphatnám, ébredek rá arra, hogy már nem is szeretem!

Én már beleszerettem valaki másba!

Amint belém hasított a felismerés, eltoltam magamtól, majd megtöröltem az arcom, és az álpasim kezdtem keresni. Yoongi ott ült, ahol korábban engem tartott a karjaiba, körülötte a barátaim, ahogy az arcát jegelték. Tudtam, hogy Kook egy állat, és mindent megtesz azért, ami az övé, és ez régen tetszett is nekem! Azonban most... nem érzek iránta semmit sem!

- Összetörtem ott a mosdóban, Kook! Darabokra tört az a világ, amit ketten építettünk fel, és azért is menekültem el, hogy ne lássalak téged..., hogy ne is emlékezzek ezekre! Hazajöttem, hogy bosszút álljak rajtad, hogy érezd azt, amit én, de nem is ez lényeg, - mondtam ki egyszuszra azt, ami a hónapok alatt nyomta a szívemet - hanem az, hogy már mást szeretek, mert a hónapok alatt sikerült belőled teljesen kiszeretnem!

- Az nem lehet! - motyogta hitetlenkedve. - Az nem lehet, ha annyira szerettél, mint ahogy én azt éreztem, akkor még most is szeretned kell! - vált eszelőssé hirtelen, majd megragadta a tarkóm, és magához rántott, majd megcsókolt engem.

Ismerős érzés lett rajtam úrrá, hiszen azokkal az ajkakkal hónapokig becézgetett a testem minden pontján. Szerettem, hogy erőszakos, vehemens, és elveszi tőlem azt, amire neki szüksége van, de már nem éreztem ugyanazt! Eltoltam hát magamtól hirtelen, és készültem, hogy pofon vágom, lezárva a dolgot és a kapcsolatunkat is! Azonban ebben megelőzött engem valaki. Yoongi lépett mellém, és behúzott ő is neki egyet, visszaadva a korábbit.

- Jimin? - kérdezett letörten, és nem zavarta a korábbi öklös sem.

- Vége van, Jungkook!

Nem vártam meg a válaszát, hiszen tudtam, hogy mit mondana nekem. Yoongira mosolyogtam, majd magára hagyva az exem a kabátunkért indultunk, és onnan eljöttünk. Nem gondolkodtam azon, hogy jól döntöttem-e, ahogy azon sem, hogy mi lesz, ha Yoongival nem fog működni a kapcsolatunk! Egy dolog járt a fejemben, amit az a szépszemű arab fiú mondott: ÉLD MEG AZ ÉLETED, LEGYÉL BOLDOG! Ha nekem ehhez Yoongi, esetleg több pasi kell majd a jövőben, állok elébe, de az biztos, hogy nem fogok sírni többet egy pasi miatt sem!

Remélem, hogy nem haragszol rám Tesa, de a Yoonmin szívem...
Boldog Születésnapot❤️