🔞

Alex jókedvűen botorkált a sötét utcán, amelyet csak annak lámpái világítottak meg. Még ő maga sem értette, mitől is van ilyen jó kedve. Talán attól, hogy találkozott a bárban egy fiúval, aki kitartóan szemezett vele egész este? Ó a bolond fiú! Annyira megörült neki, kótyagos fejével még azt is elfelejtette, hogy s mint fog vele újra találkozni. Na, majd holnap, amikor kijózanodik, biztos falba veri a fejét!

Épp hogy csak belépett a csepp bérelt lakásába, pillanatok alatt a földön hevert a ruhája. Szédelegve vette a célba zuhanyt, alig várta, hogy vízszintesen feküdjön már az ágyában! Persze a fürtöshajú fiúval, akivel szemezett, szívesebben ágytornázna...
Ajj, azok a smaragd szemek...
Erre a gondolatra már ágaskodott is farka. Gondolkodás nélkül vette  kézbe. Majd a bőrt húzva rajta sodródott saját keze által a mennyországba. Az élvezetnek, és az eltelt perceknek köszönhetően tisztulni kezdett a feje. Az üveg zuhanykabint szétfejelni nem akarta, ezért, csak szidta magát, amiért ilyen bolond volt! (És még nincs is reggel!) A fiú vagy a száma nélkül jött haza! Legalább ez utóbbit elkérte volna! Már mindegy! Ami késik, nem múlik, nyugtázta mosolyogva.
Alex igen népszerű a nők és a fiúk körében, ez alkalommal sem lehet ez másképp! Annyira biztos volt magában, hogy egy oltári vigyorral a száján aludt el végre.

Nem csak másnap reggel szidta ám még magát Alex, hogy korán örvendezett. Lassan egy hónapja, hogy a fiút nem találta meg! Hiába kérdezett utána, senki nem tud róla semmit, nem is látták. Lassan kezdte azt hinni, ez a tabletta, amit bevett aznap este, és a pia hibája.
Zombimód járt a gyárba dolgozni, és az íveket is úgy hegesztette. Ilyen még sohasem történt vele! Mariann, az igencsak dekoratív büfés leányzó, naponta fűzte a fejét, neki mégsem volt hozzá kedve. Mostanában valahogy senkit sem akar maga alá gyűrni, akár nő az illető, akár férfi. Vagy lehet csak megunta már a lányt, hiszen már többször is lefeküdt vele! Mondjuk ez így túlzás, mert sohasem vízszintesen csinálták, és még csak az ágyig sem jutottak el. Mindig beérték a raktár, az öltöző csendes zugában, állva is, ha kell.

Aznap viszont a lány nem próbálkozott, szipogva szolgálta ki őt, és a többi dolgozót is. Hiába faggatták a többiek, mi a baja, nem válaszolt, csak csendben csinálta tovább, ami a dolga. Duzzadtra sírt szemekkel, orral nem volt igazán kívánatos. Mégis akadt pár hódolója. Alex bár nem volt kíváncsi, valamiért úgy érezte, neki biztos elmondja a baját.
– Mi a baj, cicám? – úgy kérdezett rá, mintha észre sem vette volna, hogy könny áztatja a lány arcát.
– Az öcsém... – tört ki egy újabb zokogásba... – Nagyon beteg... lassan... egy hónapja van kórházban.
Na, tessék, még megerőltetnie sem kellett magát! Valamit nagyon tudhat a srác!
– Sajnálom.. Eddig nem is mondtad!
– Miért mondtam volna? Köztünk sohasem erről szóltak a dolgok. – ebben igazat is adott a lánynak. – Mondjam két numera közt, hogy hé, figyelj, az öcsémnek rossz a mája, és nincs donor? Nem! Mi csak dugtunk, és ennyi! De most... Tibi... Tibi meg fog halni!
A telefonját görcsösen szorongatta közben, a kijelzőn az öccse mosolyog, ott még egészséges, boldog az arca. Alex komolyan sajnálta a lányt. Azért is döntött úgy, hogy segít neki. Ha kell, elkezd donort keresni! Ennyit megérdemel, ha már teljesítette a néhol furcsa kívánságait is. És nem is kerül semmibe neki.

– Segítek neked, Mariann! Én is csinálok tesztet, és itt a gyárban is keresek pár embert!
Saját ötletétől fellelkesülve fel-alájárkált a lány előtt. Eljött az ideje, hogy véghez is vigye.
– Van képed róla? Kinyomtatva kirakom a képet a faliújságra, és az Instára!
Ötletelt a lány előtt, aki már nem sírt, csakis reménykedve nézte őt.
– Kell a vércsoportja is, meg minden infó, ami szükséges...
– Ez a legnagyobb baj, Alex! – szomorodott újra el a lány. - B Rh-negatív ... Ritka...
– De a nullás akárkinek adhat, nem? Anyám ápolónő, vagyis volt... ő mondta nekem...
– Elvileg, de valami miatt nála mégsem lehet!
– Az sem gond! – húzta ki magát a fiú. – Én is B Rh-negatív vagyok!
– Szívatsz? Mert ha igen, ez kurva rossz vicc! – visított vele a lány! – Lehet, hogy dögös vagy a hosszú, barna, hullámos hajaddal és a gazella alakoddal, és akárkit meg is kaphatsz... De így nem fekszem le újra veled!
– Nyugodj már meg, hülye nő! – rázta meg a hisztiző lányt, amíg az újra rá nem figyelt. – Kösz a bókot, de ezt már mind tudom magamról!
Játékosan, csak, hogy a feszültséget oldja, kósza tincseit az ujja köré csavarta.
– Nem akarok már tőled semmit, csak az öcsédnek szeretnék segíteni! Tényleg az a vércsoportom! Küldd el a képet nekem, a többit intézem!
A diszkurzus még most is tartana, ha a csengő meg nem szólal. Vége a szünetnek, irány a alvázak, és a munkája: a hegesztés.

Nem nézett a telefonjára egészen a műszakja végéig, gondolta, felesleges. Amúgy meg hegesztőpajzzsal a fején, a behemót kesztyűben úgysem tudna vele mit kezdeni. De ez nem azt jelentette, hogy feladta, és már segíteni sem akar! Nem! Az agya folyamatosan járt egy terven, a megoldáson, és persze a kivitelezésen.

Műszak végén, gyors fürdést tervezett, ami persze neki sohasem jön össze, mert egy cseppet piperkőc a lelkem. Nem mindegy, mivel fürdik, a haját hogyan köti össze... van, hogy annak összefogásával tölt hosszú perceket! Mielőtt azonban a zuhany alá mászna, gyors üzenetet írt Mariannak.

Alex: 14:11

Várj meg cica, beszéljünk még az öcsédről.

A válasz szinte azonnal jött is! A készüléket még elrakni sem volt ideje.

Mariann. 14:12

Hát komolyan gondoltad... A kocsidnál várlak...

Mariann :14:13

És... Köszönöm Alex!

Illatosan, üdén... Na, ez sem igaz! Háromkor kelt Alex, hogy lehetne már üde? Inkább nekiugrok újra!

Illatosan, kissé fáradtan, (így már hihetőbb) mint egy modell, úgy vonult ki Alex a portán. Persze tudta, és látta is, ahogy pár csaj csorgatja rá a nyálát. Míg haladt, csak azt mantrázta magában:

Ez is megvolt... ez is... ez is...
Uh, igazán nagyképű egy pasi! Még jó, hogy nem a teljesítményük szerint kezdte őket sorolni... Messziről látta már a vörös, bögyös büfés leányzót. Mint ahogy azt is, ahogy merev tekintettel a telefonjára összpontosított.
– Na, mi olyan érdekes? Észre sem vetted, hogy jövök! – tett szemrehányást a fiú.
Persze nem azért, mert ennyire egoista. Csak fel akarta vidítani a lányt!
– Be kell mennem a kórházba, ha gondolod, jöhetnél velem... Elviszlek!
– Azt már nem! – kapta fel a vizet Alex.
– Akkor...
– Én vezetek! Tudom, hogy vezetsz, és a májamon kívül mást nem szándékozok nekiadni!

Jusson majd eszedbe ez a mondatod, Alex, amikor meglátod a beteget! Adnál te még mást is neki!

Miután Mariann megértette, és valahol még igazat is adott Alexnek, immár végre-valahára úton vannak a kórházba, Pestre. Távolságra ugyan nem messze van Ráckeve Pesttől, de csúcsidőben, dugó-dugó hátán! És a két embernek, akik a pozitúrák megbeszélésén kívül másról még nem beszéltek... Ja, de! Csak az mellékes! Szóval egy örökkévalóságnak tűnt, míg a Honvédkórházhoz értek!

– Ez egy jó kórház! – jegyezte meg a fiú tolatás közben. - Anyám dolgozott itt, csak ő az onkológián. Ismerek pár ápolónőt szinte minden osztályról!
Ki gondolta volna? Mariann tenyérnyire tágult szemekkel nézte Alexet. Egész úton hozzá se szólt, erre a parkolóban szófosást kapott. Nem válaszolt neki, csak némán, egymás mellett haladva indultak el az öccsét meglátogatni.
– Amúgy tudom, mi a menete egy ilyen vizsgálatnak! – törte meg a kínos csendet Alex, amikor már a liftre vártak. – Anyámnak is a donorja lettem volna... Végül nem jött össze...

Szomorúan gondolt vissza arra az időszakra, amikor kiderült, hogy az anyjának leállt a bal veséje. Gondolták, no para, egy vesével is élhet teljes életet. Igen ám, de egy családi nyaralás során valami fertőzés miatt a jobb veséje is beteg lett. Alex imádta az anyját, ezért nem is volt kérdés, hogy saját szervét nekiadja-e. Sajnos, egy újabb fricska a sorstól, hogy ő nem lehetett donor. Júniusban még nyaralni voltak, augusztusban meg már a ravatal előtt állt. Sírva búcsúztatta az anyját.

– Alex! – hadonászott Mariann a fiú előtt. – Föld hívja Alexet!
– Itt vagyok! – rázta meg magát, és egyből elnyomta magában a régi emlékeket a fiú.
– Minden rendben?
– Persze, cica! Csak elméláztam! – vigyorgott a lányra, mint a tejbetök.
Az istenért sem ismerte volna be neki, hogy fájó emlékek törtek fel benne! A lány már nem kérdezte, amiért igen csak hálás volt!
Ahogy hátulról figyelte, még az is eszébe jutott... Na, nem az, amire most te gondolsz!
Szóval az jutott az eszébe, hogy talált magának egy újabb barátot. Mást már nem igazán akar tőle, hiszen amit tervezett vele csinálni, már mind teljesítette.

Mariann amilyen hirtelen állt meg a kórterem előtt, olyan hirtelen visított fel, és rogyott térdre Alex előtt. A fiú későn kapcsolt, mert elkapni már nem tudta. De ahogy észhez tért, felrántotta, és az ölelésébe vonta.
Amint oldalra nézett, látta is, mi az, amitől a lány önkívületi állapotba került. Ugyanis az ágy, amelyben a testvére kéne, hogy feküdjön, most üres! Szorosan tartotta a hangosan zokogó lányt, aki nem is hallotta, amit mond. Bár lehet, nem is neki beszélt. Csak fohászkodott, vagy talán az égieket szidta! Alex ringatva csitítgatta. A gyász kegyetlen érzés, ezt ő maga is tudta. Ennyit tehet csak érte, és mellette akar lenni, mint a támasza.
Drága piperkőcünket még az sem zavarta, hogy már tiszta víz, vagy könny a póló rajta. Sőt, az sem, hogy már közönségük is akadt bőven, a nővérek, rezidensek és orvosok személyében. Alex látta, ahogy értetlenül néznek rájuk, de a lányra való tekintettel nem szállt vitába velük.
Amikor a lány kicsit megnyugodott, – persze amennyire egy ilyen tragédia után az ember tud – lassan egy szék felé vezette, gondolta, leülteti, hiszen látta rajta, elszállt belőle az erő. Marian ülő helyzetben is tovább szorongatta Alex csípőjét, szorosan a combján tartva a kezét. Más helyzetben ez biztos tetszene a fiúnak, sőt már egy zárt helyre rángatta volna, de most sem a hely, sem az idő nem alkalmas, és már a lány sem indította be.
Hogy meddig ültek ölelkezve, már én magam sem tudom. Jó kérdés, de az időt egyikük sem nézte. Lehet csak percek, de akár óráknak is tűnhetett.
Egy valami azért biztos. Alex lába már zsibbad, a lány könnyei pedig egyáltalán nem apadnak.

– Beszélned kéne egy dokival, nem? – próbált felnőttként viselkedni Alex, ha már itt van, és bele is keveredett. – Gyere, cica!
– Babi! Miért itatod az egereket?
E kérdés után csak annyit látott az értetlenül bámészkodók sokasága, hogy a lány Alexet egy hirtelen mozdulattal eltaszítja magától. A fiú köpni-nyelni nem tudott a hirtelen mozdulattól.
Hiába próbált kapaszkodni a lányba, az nem sikerült, így csak a levegőt markolászta, hadonászva.
– Ezt miért kellett? – morgolódott, miközben feltápászkodott. – Mi történt?
Kérdését a lánynak célozta volna, de az már egy tolószékben ülő fiú előtt térdelt zokogva.
– Azt hittem... – nem fejezte be, félve attól, hogy a szónak súlya van. – Tibi, ilyet ne csinálj többet! Tudod, mennyire megijedtem?
Na, tessék, az előbb még sírt miatta, most meg leszidja!
Alex bambán nézte végig a jelenetet, nem is hallotta, a testvérek miről is beszélnek. Fellélegzett ő is, hogy a fiú itt van, tehát még nem késett el! Pár percet adott nekik, majd melléjük sétált. Gondolta, megismerkedik a beteggel..
– Mariann! – szólította halkan a lányt.
– Basszus, Alex! – állt is talpra egyből, közben arcát megszabadította a könnyektől. – Ő Tibi, az öcsém.
Állt a tolószék mögé büszkén.
– Ő a... pasid, Babi? – méregette a fiú szomorúan Alexet.
– Nem a pasija vagyok! – tagadta is egyből a fiú. – Csak...

Folytatni már nem tudta, ugyanis ez volt az a pillanat, amikor egymás szemébe néztek. Úristen ez a fiú! Ez ő! Ezért nem találtam hát rá!
Tibi most is szép volt, még ha a bőre sárgára is színeződött... A vonásai, a gyönyörű, smaragdszín, bánatos szeme újra levette őt a lábáról! Eddig is segíteni akart neki, csak önzetlenül tette volna. Most viszont, hogy megtalálta, végre van célja! A kettőjük boldogsága!
Mert Alex csak akkor lehet boldog, ha Tibi él, és végre egy párt alkot vele! Jogosan gondolod azt, hogy miért biztos ennyire magában, és abban, hogy ők egy pár lesznek! Csakis azért, mert emlékszik rá, egy hónapja is mit éreztek, amikor egymással szemeztek!
Akkor a bolond fejével elengedte őt, most már nem fogja! Ja, és persze a korábbi kijelentése is tárgytalan, miszerint nem ad neki semmit a máján kívül. Dehogyisnem! Már a szíve is az övé! A többi testrésze meg... Csak türelem! Azt is megkapja, csak gyógyuljon meg!

*

Ismeritek a mondást, miszerint ha valamit elvesz a sors, ad helyette mást! Alex ezért is érezheti már szerencsésnek magát! Mint donor, nem csak Tibit mentette meg! Rajta kívül azóta sok-sok embert!
Annak a rossz időszaknak már vége! Tibit gyógyulnak nyilvánították egy éve.
Hamar egymásba szerettek.
Ugyanis Alex attól a naptól kezdve minden szabad idejét a fiú mellett töltötte. Ha kellett, fürdette, vagy akár a fejét tartotta a WC fölött, amikor az amúgy üres gyomra tartalmát ürítette ki.
Boldogok voltak, amikor kiderült, hogy lehet donor! Mint akkor is, amikor kiderült, hogy megkapják a legjobb orvost! És az első csóknál, amikor elcsattant a liftben! Az első pettingnél, amit Tibi kezdeményezett. Akkor csakis a fiú boldogsága, kielégülése volt fontos Alexnek. És megtett volna érte még többet! Érte mindent!
Magát is meglepte, hogy lehiggadt végre. Nem hajtotta a csajokat, és a fiúkat sem. Nem botorkált haza éjjel részegen a sötétben. És tudjátok mit? Nem is bánta, hiszen ott van mellette a párja. Ő mindennél fontosabb lett a számára!

*

Olyan szép, amikor alszik! Oké, nem csak akkor! Mindig!
Alex cirógatta szerelme szintén göndör haját, majd homlokán és arcán folytatta tovább. Hüvelykujjával a csókjaitól duzzadt ajkát érintette épp, amikor Tibi kinyitotta a szemét. Smaragdként ragyogó szemei mosolyogtak egyből a párjára. Ujját játékosan cirógatta végig a nyelvével, ahogy a fiú piheg, a tette miatt élvezettel töltötte el.
– Ez egy felhívás, szépfiú?
Kezdte a homlokát, majd az arcát is végigcsókolni, majd az ujját cuppanós hang kíséretében szabadította ki. Mielőtt még Tibi ellenkezne, jobb keze már a farkát kereste. Lágyan húzta rajta a bőrt fel s le, végig szerelme arcát fürkészve közben.
– Nem tudok veled betelni, baby! Mindig egy dal jut eszembe, amit anyám hallgatott régen. Lágyan hajolt az ajkára, majd a fejében lévő dallamra csókolni kezdte...
– Mi...az..a..dal, baby!? – kérdezte zihálva, hiszen szerelmese gyakorlott ujjai még mindig a farkán játszanak.
– Ha elmondom... – csókolta meg lágyan a nyakát, majd nyelvével végignyalta a mellkasát – meg kell dugjalak újra!
Közben a farkáról az ujjaival lezongorázott egészen a rózsájára.
– Csináld! Tudni akarom.. mi az a dal...
Persze, csak a dal miatt, mi?
Egy apró, de mély nyögés jelezte, hogy párja máris behatolt az egyik ujjával. A farka után akart nyúlni, de a másik nem engedte.
– Az én ritmusomra csináljuk! – mondta, majd a fiú makkjára fújt.
Készült a következő ujjával is behatolni, így az imádott hímtagra hajolva elkezdte azt végignyalni, majd fogazni. Tibi pedig szerelme immár rövid hajába markolt, irányítani próbálta, vagy mégis inkább felvenni a ritmust?
– Alex... ez a dal... biztos, valami csöpögős lassú... – nyivákolt tovább alatta a fiú. – Nem lehetne valami ütemesebbet?
Hát, Alexnek sem kellett több! Abbahagyta, amin addig ügyködött.
– Szóval gyorsabb, keményebb ritmust szeretnél? – kérdezte a sértődöttet játszva. – Hasra baby! Most megkapod!
Tibi szót fogadott, mégis mielőtt megfordult volna, adott a párjának egy mély, szenvedélyes csókot. Amikor végre ott pucsított már előtte, Alex újra a nyelvével vette kezelésbe imádott ánuszát. Ő nyalta, közben babyje visongva a lepedőt markolászta. Viszont annyira vágyta már ő is a kéjt, gyorsan fel is térdelt szerelme mögé. Síkosító is gyorsan került méretes farkára, majd nem kapkodva, de gyorsan hatolt be párjába. Keskeny csípőjét markolászta, közben egyre durvábban, mélyebben haladt előre a farka. Pihegés, szentségelés hallatszott, na, meg persze a bőrük hangja, ahogy összecsapódott.
Mivel éjjel sem alvással töltötték ám az időt, így is elég hamar érte el a kéj a két szeretőt.
– Elmondod, mi az a dal, baby? – faggatta pár perc múlva szerelmét Tibi, amikor kipihegték magukat.
– Egy feltétellel!
– Most komolyan, még egy menetet akarsz? Már nem bírom!
– Nem! – kacagott párja szenvedésén Alex. – Én is kitikkadtam, baby! És nem mindig a szex jár a fejemben!
– Hja, persze... – motyogott Tibi hitetlenkedve, hiszen ismeri már szerelmét. – Akkor mi a feltételed?

– Az esküvőnkön annak a dalnak kell szólnia!

   https://youtu.be/_RwtlPhAX0o?si=rdJviP0JmsupnZQz

Remélem, hogy tetszik, és a végén a dallal az i-re felkerült a pont.

Ugye más mint amit tőlem eddig olvastál!
Mégis remélem azért tetszik, és a többi rész is tetszeni fog.
Ha így van tudod mi a dolgod!

Ha értesítést is szeretnél kapni, kövess be. ❤️

Mamzi❤️