🔞
<2017. Augusztus. 29.>

Hamarosan vége a nyárnak és vele együtt a szünetnek is. Ezért találta ki a két szerelmes diák, hogy az utolsó napokat a tengerparton, és csakis kettesben töltik. Önfeledten sétáltak kéz a kézben a forró homokban, majd amikor felhevült a testük, lehűtötték azt a hűs habokban. Este a bárban iszogattak, kizárva maguk körül mindenkit, éjjel pedig egymásba feledkezve szerelmeskedtek, fedezték fel egymás testét. Ezek a napok fejthetetlenek voltak számukra akkor, és még ma is, hiszen azóta sem voltak annyira önfeledten boldogak .
Azonban amint hazaértek, megváltozott minden, az eufóriának nyomban vége is lett.
Ugyanis Jungkook apja nem nézte jó szemmel a kapcsolatát Jiminnel, így amint hazaértek, erőszakkal magával vitte Los Angelesbe. Jungkook zokogva rimánkodott az apjának, hogy ne tegye ezt vele, és ha már mennie kell, engedje meg, hogy elbúcsúzzon tőle, majd tarthassa a kapcsolatot is vele. Az öreg Jeon azonban hajthatatlan volt, ezért a fiú egy cselhez folyamodott. Évfolyamtársát, egyben barátját kérte meg, hogy értesítse a fiút, mi történt vele, és legyen valamiféle kapcsolattartó a szerelme és közte. Így bár darabokra tört a szíve, és zokogva hagyta el az országot, reménykedett abban, hogy a barátján keresztül tudják tartani a kapcsolatot. Mint ahogy azt is, hogy hamarosan visszatér, és folytathatják ugyanott.
Míg Jungkook már Los Angelesben kezdte a gimnáziumot, addig Jimin Szöulban semmit sem tudott arról, hogy a szerelme elment. Első nap – hiába is volt gyanús neki, hogy párja nem hívta, nem üzent, és még el sem ment hozzá – arra fogta, biztos a ritkán látott apjával tölti a szünetből maradt időt.
A gimibe is mindig együtt mentek, így Jimin szeptember elsején is a ház előtt várta szerelmét egy kimbappal és egy banános tejjel kezében. Aznap azonban hiába... A fiú nem jött ki a hatalmas kapun nyuszifogait szemléltető vigyorral az arcán, hogy ölébe vonja szerelmét, és addig csókolja, amíg a duplájára nem szívja amúgy is telt ajkát. Iskolába sem ment, és onnantól fogva többet nem is látta már. Kétségbeesetten kérdezte a barátait, de senki sem tudott a nyuszijáról semmit. Hívta a kórházakat, a rendőrségen is érdeklődött... Semmi – a nyuszija úgy eltűnt, mint a kámfor!
Jimin összeroppant, értetlenül állt a dolog előtt, nem evett, a tanulás sem érdekelte, csak depisen a szobájában kuksolt naphosszat. Ha nincs Yoongi és Jin talán még az érettségi sem sikerül neki. A két fiú segített, de közben ők sem értették a dolgot, hiszen tudták, Jungkook is tiszta szívből szerette Jimint.
Egyedül Yoongi, az álnok kígyó hajtogatta, hogy biztos azért volt a nyaralás, mert JK már búcsúzni akart. És míg rossz dolgokkal tömte Jimin fejét, ugyanazt tette Jungkookkal is. A leveleket, üzeneteket nem adta át, egymás ellen fordította, és távol tartotta egymástól az összetört szívű szerelmespárt.
Miért csinálta ezt? Mire volt ez jó, hiszen bízott benne a két szerelmes fiú! A válasz egyszerű! Lefizette az öreg Jeon! Azonban nemcsak a pénz motiválta, hanem az irigység is, mert kisiskolás kora óta szerette Jimint, de Jungkook a képbe került, és mint a hurrikán, olyan gyorsan lobbant lángra a szerelmük. Gyűlölte Jungkookot, mert magának akarta Jimint! Ezért gondolta azt, ha a fiú az övé nem lehet, a másiké se legyen!

2024. január. 13.

Jimin

– Taetae, ne csináld már ezt velem! – szinte már könyörögve kérleltem a barátom, de ahogy az arcára néztem, amelyen az önelégült kockavigyora elterült, tudtam, akármit is mondok neki, esélytelen! – Belementem, hogy veled megyek az álarcos buliba, vagy mi a franc az! De azt hogy egy fodros, miniruhát adj rám, amiből mindenem kilátszik... Ráadásul te meg egyszerű vámpír jelmezt, vagy mi a tökömet veszel fel...
– Nyugodj már meg, Jiminshi, kurva dögösen nézel ki! Ha én is meleg lennék...
– Akkor sem kellenél! – vágtam egyből hozzá cseppet sem kedvesen a szavakat.
Érezze csak, mennyire kellemetlenül érzem magam a rám aggatott hacukában! Abban igaza van, hogy jól nézek ki, hiszen én mindenben jól mutatok, de ez mégis sok! Egy szobalány szerkó, olyan cosplay vagy mi a franc van rajtam köténnyel, fodrokkal, fejemen egy hajráf, és persze a kockavigyorú választotta combharisnya.
– Milyen cipőt veszek fel ehhez? Mert magassarkút biztos nem!
– Most hogy mondod... – állt meg előttem csípőre tett kézzel, és méregetni kezdett, ami nekem nagyon nem volt ínyemre, így egyre idegesebb lettem.
– Biztos nem! – rivalltam rá, és már téptem is le magamról azt a szörnyű ruhát, mielőtt még kitalál valami újabb hülyeséget. – Nem vagyok bohóc!
– Állj le! – fogta le a kezeim, közben jót mulatott még mindig rajtam. – Nem kell magassarkú, jó lesz egy hosszúszárú bakancs!
Komolyan ott tartok már, hogy felkoncolom, darabokra aprítom, majd a darabjait a rá áhítozó csajok elé dobom...
Hogy mehettem ebbe bele? – vágódtam le a gardrób elé törökülésben. Már akkor szégyelltem magam, mi lesz, amikor meglátnak ebben a ruhában, és ha ő is meglát?
– Vesztettél egy fogadást! Emlékszel? És Yoongi nem lesz ott, mert a csajával megy egy másik buliba!
Na, tessék, és még a tört is belém vágja!

– Nem kell az orrom alá dörgölni, hogy csaja van annak a fasznak! Tudom, és nem is érdekel! De attól még nem akarom, hogy rajtam szórakozzon!
– Ha így meglátna, biztos nem szórakozna! Amúgy meg az ő vesztesége, hogy egy ilyen dögös fiú nem kell neki! Örülj, hogy dobtad végre, mert két kapura játszik!
– Olyat nem tudsz dobni, aki a tiéd sem volt! – világosítottam fel barátomat. – Ne beszéljünk róla!
Pattantam fel, és a bakancsom kezdtem el keresni. Már azon voltam, hogy éjjel felszedek valakit, és egy jót fogok vele dugni. Persze, mintha én olyan lennék!
– Ma kell egy pasi, aki még a lelket is kikeféli belőlem! – jelentettem ki, amin Taehyung megint csak jót nevetett.
Ismer egy ideje, és tudja: úgysem teszem meg. Abban a tudatban van a bolondja, hogy én Yoongit szeretem...
– Biztos akad olyan! Sőt, akár még több is, csak nyisd ki a szemed végre!
Nem mondtam már semmit, hiszen felesleges lett volna újra vitába szállni vele! Hiszen Taehyung alig tud rólam pár dolgot, így azt sem, hogy első igaz szerelmem óta csak Yoonginak lett volna nálam esélye.
De míg az első – inkább még a nevére sem gondolok – lepattant pár éve, addig Yoongi a nagy csöcsöket helyezte inkább előtérbe!
Amikor újabb civakodás nélkül elkészültünk, a ház előtt álltunk, és a taxinkra vártunk épp. Na, de a januári hideggel egyikünk sem számolt!
– A rohadt életbe, Tae, te kis szemét! – kezdtem újra szidni a barátom. – Befagy a seggem! Miért nem engedted, hogy a hosszú kabátom...
– Majd kiolvaszt valaki! – kacagott megint az a baromarcú, majd belém karolt, és a taxiba tuszkolt.
Tudom, hogy már nincs visszaút, így próbálok inkább jó képet vágni a dologhoz. De, hogy ezt meg fogom bosszulni, az tuti biztos!
Az úton a középkorú sofőr végig engem stírölt, ami más helyzetben nem zavarna, de most nagyon idegesít.
– Azt mondd már meg nekem, Jin miért szervez ilyen beöltözős bulit egyáltalán? Kapott valami új Gucci vagy Prada ruhát, amit megint mutogatni akar nekünk és mindenkinek?
– Erről is lehetne szó! – kacagott fel Tae a felvetésemen, ugyanis Jint mindenki jól ismeri. – De most tévedsz, Jiminshi. Most jött haza Európából pár napja, és ott éppen valami farsangi időszak van. Ezért bérelte ki a helyet, és szervezi a bulit, gondolta, jó móka!
– Akkor is faszság! És én húztam a legrövidebbet... – felfújt arccal puffogtam tovább.

– Jó lesz! – próbált nyugtatni, közben a jéghideg térdemre paskolt.
Valamiért úgy érzem, készül valamire, és ettől kevésbé vagyok boldog!
Húsz percet puffogtam, mert a sofőr végig engem nézett, mire a klub elé értünk, amelyiket barátunk családja kibérelt. Nehezemre esett kiszállni a járműből, főleg úgy, hogy a rövid, fodros szoknya ne a nyakamban landoljon, miközben a fenekem és a családi ékszerem kivillan. Persze én ezt nem akartam, főleg mert a sofőr nyála már az állán folyt patakokban.
Vén kéjenc! – gondoltam magamban.
Szinte trappolva, hisztizve követtem barátom, magam elé se néztem, csak a lábam szuggeráltam. Ezért is sikerült felkenődnöm a hátára, amikor hirtelen a bejárat előtt pár méterrel megállt az a...
– Itt van az álarcod, Jiminshi. – nyújtotta felém az egyszerű bársony anyagot, miközben még mindig rajtam vigyorgott.

– Kössz! Legalább ez egy alapdarab, nem kihívó, mint ez a sz... – elharaptam a szó végét, amivel a ruhára céloztam.
Közben már igencsak befagyni készült a valagom, és a pöcsöm, ami lassan olyan, mint a jégnyalóka. Taehyung már nem kommentálta újabb kirohanásom, az álarcot felvéve belém karolt, és befelé indultunk. Érdekes, hogy amint az a csepp bársony anyag az arcomra került, egyből megnyugodtam. Mintha az olyan sokat takarna! Így bátrabban szedtem a lábaim barátom után, az sem érdekelt, ki néz engem. Persze, ha néz egyáltalán...

Meg kell valljam, Jin újra jó bulit hozott össze! Annyian vártak a bejutásra, hogy amire sikerült bejutnunk, Taenek sikerült engem elveszítenie. Vagy én veszítettem el őt? Végülis lényegtelen. Egyedül vonultam be, és hallottam a hátam mögött, ahogy összesúgnak és fütyörésznek. Nem zavart, csak megráztam magam, hiszen nem ismernek fel, az arcomat takarta a szövet.
Amint beértem a szám tátva is maradt, ahogy a szemem elé tárult a feldíszített aula, ami pompás lett! Szerpentin, lampionok, világító papírlámpások sokasága lógott a mennyezetről, fantasztikus arany fekete színekben.
Igaz álmélkodtam azon, amit Jin sikeresen összehozott, de közben a szememmel Taet kerestem. A lépcsőn haladtam lefelé, amikor meg is láttam a lépcsősor aljában valakivel társalogni. Ahogy észrevett, vigyorogva kezdett szinte kapálózni felém.
– Jó, hogy megvártál! – korholtam, amint elé értem, cseppet sem foglalkozva az idegennel.
– Itt vártalak! – vigyorgott még mindig az idegenre, én meg azon gondolkodtam, miért nem ütöttem még eddig le. – Ő itt... – kezdett volna bele, de én elrángattam onnan.
Így utólag belegondolva úgy viselkedtem, mint egy hisztis picsa. Végül is igaz, de ezt nézzétek el nekem, felcseszett a ruha, a tömeg, na meg a mosdóba kellett mennem.
– Ez ráér! – lazán intettem az idegen fekete hajú álarcos felé, majd Taet a karjánál fogva kezdtem magam után húzni..
Valamit morgott a srác, és a zsivaj ellenére is éreztem, hogy kellemes hangjától a hideg is kiráz engem. Visszafordulni készültem, hogy mégiscsak megnézzem magamnak...
– Jiminshi! Végre, hogy itt vagy! – fogadott ragyogó mosollyal a házigazda.
Fasza! Ebből sem lesz egy ideig mosdóba menetel...
Szeretem Jint, hiszen mintha a bátyám lenne, vagy a nővérem? Na, mindegy is! Mindig mellettem állt, támogatott engem. De ha beszélni kezd... Nincs senki, aki mellőle kimenekítsen...

Jungkook

Három napja érkeztem vissza Szöulba, ahonnan egyik napról a másikra apám rángatott el magával közel hat éve. Amint leszállt a gépem, az első utam az ő házukhoz vezetett. Majd csak a taxiban ülve néztem a házat, a bátorságommal a béka segge alatt. Nem mertem a szeme elé állni, kurvára féltem! Mi van, ha párja van, boldogan él vele, és rég elfelejtett engem? Ami valljuk be, esélyes, hiszen a leveleimre sem válaszolt, nem is üzent nekem. Esélyes az is, hogy amint meglát, rám vágja az ajtót, persze elküld a francba is előtte! Nem is hibáztathatom, hiszen felszívódtam hirtelen.
Ő az első, és ma már tudom, az egyetlen szerelmem!
Apám viszont nem nézte jó szemmel a kapcsolatunkat, ezért is vitt el innen jó messze. És, hogy én miért nem kerestem az évek alatt? Kerestem! Levelet, üzenetet írtam neki, és mondanom sem kell, választ egyikre sem kaptam! Régi közös barátunk, Yoongi volt a személyes postásunk, azonban pár éve ő sem tud róla semmit, ami egy idő után kezdett azért gyanússá válni.
Jiminre mégsem haragszom, hiszen még most is ugyanúgy szeretem!
A sofőrnek igencsak szerencséje volt aznap velem, mert semmit sem kellett csinálnia, mégis jól keresett. Órákig figyeltem mereven a kapujukat, ahol oly sokat csókolóztunk régen, az ablakát, ahonnan mindig integetett, jelezve, hogy felért épségben. Mintha tegnap lett volna... Ugyanazok az érzések fogták a szívem satuba!
Már sötétedett, amikor a szállóhoz értem, és fáradtan a szobámban az ágyra dőltem. Mennyivel kényelmesebb lenne a régi szobámban, Jiminnel a karomban! Úgy éreztem abban a pillanatban, hogy már késő, végleg elvesztettem!
Sajnos, apám még a házat is eladta, nehogy valamikor eszembe jusson visszajönni, megszökni... haza...
Másnap is elmentem a házukhoz, annyi különbséggel, hogy már autót béreltem, majd csak órákig figyeltem. Viszont semmi mozgás, talán már nem is itt lakik, hanem egy saját házban az új szerelme oldalán. Nem tudom, mióta ülhettem az autóban, és vártam, hogy megjelenjen előttem végre! Viszont ő nem jött, és én egyre jobban kétségbeestem! Közben végig arra gondoltam, hogy tényleg talált magának mást, együtt él vele valahol máshol, boldogan!
Sokadszorra indítottam be az autót, hogy megyek, és leiszom magam valahol. Amikor megláttam szemben az utcán közeledni magam felé egy érdekes fazont. Bozontos sötét haja szanaszét állt, egy ormótlan papucs koronázta lenge, bő ruházatát. A papucs akkora volt a lábán, hogy azt hittem, elhasalhat akármelyik pillanatban. A járdán fog elterülni, mint egy macska, amin áthajtottak már páran. Kezében egyszerű reklámszatyrot szorongatott, amiben tisztán látszott a zöld üvegről, hogy soju van benne. Ami még érdekesebb volt a fiúban, az az érdekes vigyor, ami arcán virított. Ahogy haladt felém, vagyis az autó felé, hol rám, hol pedig Jiminék kapujára tekingetett. Meglepődtem, amikor leesett, miért is kapkodja az idegen a fejét!
Miért egyértelmű, hogy én azt a kaput nézem? – ez a gondolat foglalkoztatott, amikor megállt mellettem.
Az autó mellé állva intett, mire én leengedtem az ablakot. De az idegen csak mint egy eszelős vigyorgott egy darabig.
– Mit keresel itt? Ugye, tudsz róla, hogy Koreában a zaklatást egész keményen megbüntetik!
– Milyen zaklatásról beszélsz? Én csak itt pihenek... meg elfogyott a benzin... – beszéltem, mint egy idióta mindenféle hülyeséget, ami eszembe jutott hirtelen.
– Csak nem Jiminshire vársz? – lefagytam a neve hallatán, és ahogy becézte.
– Miért, ismered? – kérdeztem tőle egyből, amivel el is árultam magam. Na, de késő bánat, ez van!
– Persze, a legjobb barátok vagyunk, egy pár éve már nem lakik itt. Mi vettük meg a házat, amikor elhunytak a szülei. Azóta a belvárosban lakik egy panelban. Nála töltöttem az éjszakát, tőle jövök.
Lefagytam, hogy ennyi mindent nem tudtam róla! A szülei úgy szerettek engem, mint a saját fiúkat. A jól ismert fekete köd újra rám telepedett, mint pár éve, amikor az elvesztése miatt depressziós lettem. Az valamiért fel sem merült bennem, hogy ez az érdekes kinézetű idegen több mint barátja is lehet.
– Ülj be! – mutattam felé, rá sem nézve közben.
Ő láthatta rajtam, mennyire letaglózott a hír, így szó nélkül teljesítette, amit kértem. Gondolom, a mélabús képem látva nem félt attól, hogy szatír vagy sorozatgyilkos lehetek, aki épp ilyen fiúcskákra utazik, akik csapzottan, mint egy torzonborz, lenge nadrágban, pólóban az utcán járkálnak, gondolva, a kutya se keresi őket... Agyament egy ötlet, de köszönjük a fekete ködnek!
Szóval, szépen lazán beült mellém, én meg elkezdtem neki a mesémet. Mindent elmondtam neki, mintha évek óta ismerném, és országos cimborák lennénk. Ő pedig végig azzal a jellegzetes kockavigyorral az arcán egyszer se vágott közbe, csak végighallgatott engem. Amikor befejeztem a mondandómat,  csak akkor szólalt meg.
– Na, ezt Jiminshi nekem elfelejtette elmondani, de ezért megbüntetem! – mondta úgy, mintha sértve lenne.
Ezért is alakult úgy, hogy elrángatott engem ebbe az álarcos buliba, ahova természetesen eljönni sem volt semmi kedvem. Azonban elmondta, hogy a bulinak a szervezője Jin, és ott lesznek a barátai, akik az én régi barátaim is. Pánikba estem, de örültem is a viszontlátásnak, csak abban nem voltam biztos, hogy ők is örülni fognak nekem. Ezért szorongva, de belementem, ugyanis már nincs mit veszítenem. Fekete öltönyt választottam, fekete inggel, a hajamat laza hullámokban hagytam, hogy a vállamra érjen. Úgy festek, mint egy dzsigoló vagy maffiózó.
Amint beértem az épületbe, nem nézelődtem, hiszen nem ismerek senkit, gondoltam én, főleg azokban a jelmezekben. Csak egyvalakire volt a szívem igazán kíváncsi, és az Jimin!
A lépcső alján vártam, amint abban megegyeztünk Taehyunggal, amikor én is bemutatkoztam neki. Én itt állok, szerintem már jó bő félórája, amikor leszaladt a lépcsőn egyedül, fekete palástú ruhában.
– Mi a fasz vagy te, valami vámpír?
A bolondos fiú csak nevetett döbbent arcomon.
– Jimin is ezt mondta! – kacagott megint, de ahogy meghallottam nevét, újra a jól ismert fekete köd borult rám, nem is figyeltem már, Taehyung mit magyaráz.
Egészen addig, amíg meg nem hallottam magam mögül a lépcsőről a hangját. A lábujjamtól a fejem búbjáig zsibbadni kezdtem, esküszöm, a fülem és az orrom hegye is remegett, égett, annyira izgalomba jöttem! Nem mertem hátrafordulni, nehogy egyértelmű legyek, és levágja, hogy ki vagyok, bár rajtam volt egy maszk, ami nem sokat, de azért takart... De reménykedni azért még szabad!
Lesétált mellénk, ügyet sem vetve rám, a barátját kérte számon. Én csak akkor vettem magamnak a bátorságot, hogy sunyin végignézzek rajta. A sokkhatás miatt, ami ért, a korlátba kellett kapaszkodjak! A haja már szőke, az alakja ugyanolyan csodálatos, bár az évek alatt izmosodott. És az a ruha, ami kiemelte a formás virgácsait... Oké, ezt csajokra mondják, de ő tökéletesebb, mint akármelyik lány! Agyam és vérem pezsgett, érinteni akartam, érezni minél előbb ezt a csodálatos testet! Távolról hallottam csak a hangját, a beszédfoszlányok épp csak elértek hozzám.
De, hogy mit mondott, azt nem tudom, csak néztem őt, a száját... Azt a drága, szép, meggyszínű ajkát, amelyet annyiszor megcsókoltam, és amelyre az évek alatt annyira vágytam! Érezni véltem az ízét, amit mindig is imádtam!
Csak mondta a magáét, majd oldalra se nézve, épp amikor már meg akartam szólalni, otthagyott és elment.
– Minnie... – ennyit nyögtem csak ki mélyről jövő, rekedt hangon, amire láttam, hogy ő meg is borzongott.
A látvány és a tudat, hogy ezt én váltottam ki belőle, újabb értelmet adott az életemnek!

Az este további részében csak figyeltem őt, persze Jimin ügyet sem vetett rám, csak ivott, és láthatóan jól érezte magát. Közben persze egy jó pár csaj rám akaszkodott, tudtam jól, ha egy könnyű numerát akarnék ma éjjel, akkor akárkit megkaphatok. De én nem akarok senkit, csak Jimint, vele akarok beszélni, először is üdvözölni a hosszú évek után!
Eleinte a terveim között az is szerepelt, számonkérem, hogy miért nem válaszolt nekem a levelekre és az üzenetekre, amiket Yoongival küldtem. Azonban tegnap az is kiderült, hogy az a rohadék direkt nem adta át az üzeneteket, sőt ki is kezdett a szerelmemmel. Tehát már nemcsak a viszontlátás tüzel fel, a düh is dolgozik bennem ezerrel! Visszaszerzem, lesz, ami lesz!Yoongit pedig megbüntetem, mert miatta alakult így! Biztos vagyok benne, ha tudja, hogy én szeretem, és csak azt várom, hogy visszajöhessek hozzá, ő is várt volna rám, vagy utánam is jöhetett volna akár!
A düh mellé a féltékenység is társult, ahogy láttam kacérkodni abban a ruhában, amiben én ki sem engedtem volna még az utcára sem, nemhogy ennyi fiú közé! Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, amikor Tae odajött hozzám, és próbált a társaságukban bevonni engem. Persze előtte már tudtam, hogy Jint beavatta, így ő mérgesen, de elérzékenyült arccal nézett engem. Én is úgy néztem vissza rá, a szememben nem látott mást, csakis hálát. Hiszen ő volt az, aki végig a szerelmem mellett volt, és vigyázott rá! Majd Jin hirtelen nyúlt a karom után, és rángatott el magával a lépcső alá.

Jimin

A jó pár italnak és koktélnak köszönhetően, igencsak jól éreztem magam. Nem mondanám, hogy részeg vagyok, hiszen jól bírom az alkoholt, de egy érzés miatt, amit nem éreztem már ki tudja, mióta, csak döntök magamba mindent, ami a kezembe akad. Az érzés – amit megmagyarázni sem tudok – azóta tartja fogva a testem és a szívem, amióta meghallottam azt a borzongató hangot. Úgy éreztem magam akkor, és még most is, mint aki folyamatos áramütések alatt áll, és a szememet le sem tudtam venni a fiúról, aki még mindig a lépcső aljánál áll.
Eleinte háttal álltam neki, mégis éreztem a gerincemen forró tekintetét! Nem értettem mi, és miért történik velem. Gondoltam, megkérdezem Taehyungot, ki az a fiú, és honnan ismeri, de ő mintha az este folyamán került volna engem. Persze érthető, mert ő is bulizni, és a azon belül csajozni jött.
Amikor már úgy érzetem, hogy a hátamról lassan leégeti a bőrt, vagy lyukat fúr belém az idegen tekintete, inkább megfordultam vele szembe. Nem tévedtem, ott állt egy pohárral a kezében, és minket, vagyis engem nézett. Fél szemmel figyeltem én is őt, nem akartam annyira nyilvánvalóvá válni, közben fogadtam a felém irányuló fiúk udvarlásait. Gondoltam, játsszunk egy kicsit!
Taehyungnak igaza volt: igencsak sikerem van ebben a cuccban, amit rám adott, így egy darabig lazán tudtam játszani a kitervelt játékot. Kacérkodtam, flörtöltem a fiúkkal, akik meghívtak egy italra, de eszem ágában sem volt többre, csak az idegent akartam elcsábítani. Megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem, amit azelőtt csak... na, jó most már kimondom a nevét: Jungkook esetében! Ő volt az egyedüli fiú az életemben, akinek elég volt annyi, hogy csak rám nézzem!
Amint felfogtam, hogy az idegennel is működik közöttünk a kémia, fellélegeztem. Már nem azért, mert így elfelejthetem az első, és egyben egyetlen szerelmem! Csak úgy éreztem, már nekem is kijárna végre egy boldog élet!
Tae jóvoltából az idegen is csatlakozott a mi társaságunkhoz. Azonban egyből feltűnt, hogy Jin és ő egyfolytában egymást nézik, ami bevallom, szarul esett! Újra tévedtem volna? Úgy, mint Jungkook esetében, aki hülyített, hogy mindennél jobban szeret, majd szó nélkül elhagyott? És most itt az idegen, aki nem is engem nézett, hanem a barátom! Szomorúan fordultam el tőlük, torkomban a gombóc egyre növekedett, féltem, sírva fakadok, ha tovább kell néznem őket! A mellettem álló fiú, Seonghwa talán, ha jól emlékszem a nevére, ő lett a vigaszom arra az estére. Na, jó nem fekszem le vele, sőt még csak meg sem csókolom, amit amúgy sem engednék senkinek! Csak mellettem volt és szórakoztatott, én pedig eljátszottam, hogy jól elvagyok.
Akkor sem zökkentem ki a szerepemből, amikor Jin maga után vonszolta az idegent, és akkor sem, amikor jóval később a fenti szobák egyikébe indult el egy lánnyal. Későn esett le, hogy velem van a hiba, túl naiv vagyok!
Ital, italt követett, mi pedig felavattuk a táncparkettet. Tae, Jin, Seonghwa és még pár barátunk csápolt velünk önfeledten a zenére. Én hiába iszok, az idegesség, vagy nem tudom, mi lehetett az oka, de nem sikerül lerészegednem.
Az idegen tíz percnél többet nem is tartózkodott távol, gondoltam, biztos gyorstüzelő a csávó. De onnantól kezdve nem foglalkoztam már vele, és ránézni se voltam hajlandó.
Közben Seonghwa egyre jobban nyomul, állandóan meg akar csókolni, közben párszor a fenekemre is markol.

– Na, ezt nem játsszuk! – rivalltam rá, és hiába is nagyon dögös pasi, velem az nem fog összejönni. – Felejtsük el! – ráztam őt le ennyivel, így ő morgott nekem pár nyomdafestéket nem tűrő szitkot, majd ott hagyott.
– Minden oké? – állt meg előttem a barátom.
– Persze! – ráztam volna le Taet is, amikor észrevettem, ahogy megfeszült arccal a lépcső felé néz. – Kit nézel?
– Senkit, Jiminshi! – fordított vissza maga felé.
Egyből leesett, hogy titkol valamit, így leráztam magamról a karját, és a lépcső felé fordultam. Az aljában Yoongi állt az csöcsös macájával az oldalán. De nem az ő látványa az, ami miatt feszült és ideges lettem! Az idegen fiú, akiről azt hittem, én tetszem neki, vele beszélget, és a hülye is látja, hogy Yoongi arca falfehér lett.
– Mi folyik itt?

Jungkook

Amikor Jin a lépcső alá rángatott, lehordott mindennek, majd amint végzett a szidással, szorosan magához ölelt. Elmondta a véleményét, hogy sejti, nekem sem lehetett az az időszak könnyű menet, ahogy Jiminnek sem! Majd azt is kiszedte belőlem, meddig maradok, és mi a tervem a jövőre nézve. Végül elmondta, hogyan szerezhetem újra vissza Jimint! Jólesett, hogy bátorít, és bízik bennem!
Ezért is talált ki egy számomra kellemetlen tervet. Nagyon nem örültem neki, de szerinte Jimin felfigyelt rám, és már attól is féltékeny volt, hogy ő bevonszolt a lépcső alá. Nem értettem, miből gondolja, mert én nem láttam szerelememen a féltékenység apró jelét sem. De ő biztosan jobban tudja, hiszen évek óta mellette van.
Szóval, mi is volt a terve... Szedjek fel egy random csajszit, és cipeljem fel az emeletre. Mindezt úgy, hogy azt Jimin is végigkövethesse.
Szóval itt vagyok most. Ölemben ül egy feltűnően csinos lány. Ha nem abban a helyzetben lennék, amiben, talán még meg is dugnám! Hosszú, hullámos haja a vállára omlik, eltakarva a spagettipántot, amit egy lágy szellő is el tudna tépni. Formás idomai kirajzolódnak az ezüstszínű szaténanyag alatt... Mindezt a képet rontja, hogy a szája be nem áll, egyfolytában magyaráz valamit az egyáltalán nem szimpatikus, vinnyogó hangján. Lemondó sóhaj hagyja el a szám, majd az órámra nézek, hogy meddig kell még ezt a csajt hallgatnom. Hiába dögös, dekoratív, más pasi már maga alá is gyűrte volna... engem nem indít be, mert nem látok mást magam előtt, csak Jimint!
Ha ő ülne itt az ölemben, biztos nem az időt nézném!
Hátradöntött fejjel várom, hogy szabadulhassak innen! Hiába raktam ki az ölemből a csajt, valahogy mindig rajtam terem.
Nem veszi észre, hogy nem érdekel? Még csak hozzá sem nyúltam, meg sem szólaltam, amióta felhurcoltam ide...
– Most akkor mi lesz? Dugunk vagy sem?
– Veled? – kérdezem, amint újra kiemeltem ölemből a lányt. – Biztos nem!
A szeme kikerekedett, mintha búvárszemüveg lenne rajta, majd mint aki süket, az ölembe készül ülni újra. Laza mozdulattal söpröm le magamról, majd felpattanok, és tépem is fel az ajtót. Kiabál utánam, de egyáltalán nem érdekel. Beszélnem kell a szerelmemmel!
Összeszedtem magam végre, és átvergődve az embereken indultam a parkett felé, ahol utoljára láttam őt. Egyből kiszúrtam a szőke tincseit, hogy egy magasabb fiúval táncol, viszont az már nem tetszett, hogy az fogdossa is! Mérgesen indulok felé, ha kell szarrá verem a gyerekeket, viszont azt is látom, hogy Jimin egyedül intézi el. Én pedig büszke vagyok rá! Büszkeséggel, szerelemmel tele a szívem, kezem, lábam remegett, úgy indultam el felé.
Most vagy soha! – motyogom épp csak magamnak, majd lazán, szinte suhanva szedtem a lépcsőfokokat, egyre közelebb haladva felé. Végig azt a csodát tartom a szemem előtt, csakis rá figyelek, már nincs értelme gondolkodni: lesz, ami lesz! Vagy mondjam azt, hogy jöjjön, aminek jönnie kell? Már csak pár lépés, és mögé is tudok állni, majd finoman át fogom karolni a kecses csípőjét! A fejemben lépésről lépésre lejátszottam, mit mondok, mit csinálok, amint szembesítem azzal, ki is vagyok valójában! Nem akarok arra gondolni, hogy nem tetszik majd neki a látványom! Két képcsőfok, és tényleg csak pár méter, a szívem már a torkomban dobog ezerrel! De nem futamodom meg, hiszen ezért, érte jöttem! Végig rajta tartom a szemem, ezért sem vettem észre azt az alakot, aki a jobbján egy csajjal elhalad mellettem. Mégis ahogy mély hangja elér a tudatomig, felé kapom fejem.
Ezt a hangot ismerem! – hirtelen mozdulattal nyúlok a fiú után, majd magamhoz rántom elég durván.
– Te mi a faszt keresel itt? – kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangon, pedig érzem: már most hurrikán közeleg!
Yoongi teste megfeszült, és feltűnően ideges lett, közben pedig csak értetlenül néz rám, szinte látom, ahogy járnak az agytekervényei. Azon agyalhat, vajon szellemet lát? Száját többször nyitotta szóra, tátog itt nekem, mint egy idióta! Pár pillanat, amíg zajlik ez a furcsa jelenet, közben érzem magamon, hogy egyre idegesebb leszek.
– Azt hitted, nem tudom meg?
– Beszéljük meg, Jungkook! Gyere, menjünk ki! – próbál maga után húzni, közben látom rajta, hogy mennyire ideges, és a szemét jártatja végig a termen.
A karom után nyúlna újra, de én gyorsabb vagyok, így a levegőben kapkod utánam.

– Tönkretetted az életünket! Hazudtál, hülyítettél mind a kettőnket! Mit akarsz még beszélni?
Az arcába mászva, szinte eszelősen vágom mindezt oda neki, féljen csak tőlem ez a rohadék! Igen, eszelős lettem, de ki ne lenne az a helyemben, akit évekig hülyének néztek? Annyi mindent akarok neki mondani, számonkérni, kifaggatni: igaz-e, hogy Jimint szereti. De nem most! Nem ez a megfelelő alkalom! Hiszen aki miatt itt vagyok, látom, hogy kíváncsian méreget minket, vajon mit művelünk épp. Mielőtt azonban ellépnék tőle, Yoongi gyorsabbnak bizonyul. Magára hagyva a csajt a parkett felé, Jiminhez indul.
– Ezt már nem! – eszelősen kiabálok utána, de a szavaimnál gyorsabban mozgott a lábam.
Félrelökve magam elől őt, és a bámészkodókat, megkerültem, majd a szerelemem csuklója után nyúltam.
– Gyere velem!
Csak húztam magam után szerelmem, fel a lépcsőn, egészen a korábban használt szobáig. A szívem még mindig, vagy újra a torkomban dobog, mintha hánynom kéne, kiokádhatnám magamból a sok keserűséget. Mégis tudom és érzem, ez a görcs, vagy csomó nem a düh miatt van ott ahol... Most azért, mert a szerelmem utánam lohol, és apró kacsóit újra foghatom. Ez tölt el egyszerre olyan izgalommal és feszültséggel, hogy már a ezerrel zúduló vérem a fülemben is érzem! Ő pedig engedelmesen szedi apró lábait utánam, pedig én arra számítottam, hogy ellenkezni fog velem. Talán felismert?
Amint beértünk a szobába, körül sem néztem, a kezét sem engedtem el. Egyből a falhoz préselem, mire ő már nyitja is a gyönyörű ajkát, hogy lehordjon engem.
Erre vártam évek óta, így ajkaimmal hallgattatom el.

Jimin

Amikor az idegen elragadta kezem, és maga után húzott, egyáltalán nem féltem, sőt inkább izgatott voltam. Olyan izgalom járta át a testem, amilyenben évek óta nem volt már részem! Magával rángatott egy szobába, és ahogy az ajtót bezárta, szorosan a falhoz préselt. És még most sem félek tőle, egyre inkább vágyom utána! Én is kapkodom a levegőt a hirtelen jött akciója miatt, de az ő levegővétele sem nyugodtabb. Az arcomon érzem forró leheletét, közben szemem az ajka és a szemei közt járatom. Egyre inkább arra vágyom, hogy megcsókoljon! Évek óta nem érintette az ajkaimat senki, még Yoongi sem! Most mégis azt akarom, hogy csókoljon meg az idegen! Mintha telepatikusan beszélnénk, vagy üzennének egymásnak a szemeink, így már csak akkor ocsúdok fel, amikor megragadja a tarkóm, és találkoznak ajkaink. Finoman cirógatja kívánatos ajkával az enyémet, olyan „van időnk, nem rohanunk sehova" tempóban. Nem sieti el, csak apró üdvözlő puszikkal kezdi, amit viszonzok én is, hiába, régen csókolóztam már! A vágy, amely körbeölel minket, cikázik a levegőben, ezért ragadom el én is a tarkóját, és engedek kutakodó nyelvének. Egyszerre nyögünk a csókba, mintha erre vártunk volna a franc se tudja mióta! Bátran, egyre izgatottabban viszonzom nyelve s szája játékát, közben még erősebben ragadom meg a haját, és húzom magamhoz. A szája íze, a melegség, amit ajkai váltanak ki belőlem, hirtelen ismerősnek tűnik... Mégsem szakítom meg a csókot, hiszen különlegesnek tűnik! És míg nyelve az enyémen suhan, több tíz emlék is felrémlik. Ezért egyszerűen a pillanatnak akarok élni! Most az egyszer lehetek újra naiv?
Teljesen összegabalyodtunk, amikor már muszáj volt legalább pihennünk. Gondoltam, annyira jól csókol az idegen, ebből még repetáznom kell, de ha megfulladunk, nem lesz esélyem! Homlokát a homlokomnak döntve pihentünk meg, és még mindig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Talán akkor elvész a pillanat varázsa, és azt nem akarja egyikünk sem!
A fiú, az idegen, akinek a nevét nem tudom még most sem, de nem is ez az, ami érdekel most már engem. Az arcát látnom kell! A falnak dőlök, így ő is felemeli a fejét, így egyből látom sötét, vágytól csillogó szemét. Az a szem, azok a csillagok benne...
Az nem lehet!
De hiába is takarja szinte teljes arcát az álarc, a száját megnézve egyre biztosabb vagyok benne! Hirtelen emelem meg a tarkóján pihentetett kezem, és a selyemszalag után nyúlva arcát láthatóvá teszem.
– Jung... kook... – a szemeimet forró könnyeim marják már.
Azt viszont nem tudom, mi csalta ki azokat: a düh vagy a boldogság! Hevesen csapkodom a mellkasát, ő persze hagyja, nem állít meg, csak ugyanazokkal a csillogó, könnyes szemekkel mered rám.
– Miért? – kérdezem, de most nem a válaszra van szükségem.
Érezni akarom őt, amíg csak lehet még! Látom, hogy ő is feszült, ideges, mert a szája belsejét rágja éppúgy, mint régen. Csókoljam meg, vagy ne, ezen jár az agyam, de ahogy kinyújtotta a nyelvét, hogy az ajkát megnyalja... semmi kétségem többé: kell nekem a csókja! Úgy rántottam magamhoz, hogy amikor az ajkára martam, csak nyikkanni volt ideje! Nem ellenkezik, sőt egyből játszadozik a nyelvemmel, és ezt én nagyon szeretem! Ki kell élveznem minden pillanatot, mielőtt még újra eltűnne előlem! Ezért is csókolom úgy, hogy pár nyelvcsapás után pezseg a vérem! Egyre szorosabban tart, és ezt élvezem, úgy érzem, újra élek!
– Szeretlek, Minnie! – két csók között nyögte a számra.
Én viszont makacs vagyok, nem viszonzom szavait, pedig tudom, hogy várja! Várja csak, addig is mellettem marad! Legalábbis remélem, hogy nem hagy el újra...

2024.június. 25

Jungkook

Több hónapja, hogy újra itthon vagyok, és már végleg. Eszembe sincs újra elhagyni a szerelmemet! Évekig voltunk külön abban a tudatban, hogy nincs már közös jövőnk! Már nem azok a kamaszok vagyunk, akik a szertárban vagy a kapualjban lopnak egy-egy csókot, a külön töltött évek alatt felnőttünk. Talán szükségünk is volt erre a pár évre, hogy értékelni tudjuk egymást, és ha rajtam múlik, mindez egy életre szól.
Az álarcos buli után megbeszéltünk mindent, de csak azért utána, mert csókolóztunk egész éjjel. Másnap – amikor már tisztult a fejünk, és az eufória érzése is csillapodott cseppet, majd találkoztunk a régi barátokkal is – megbeszéltünk mindent. Egymás vállán sírtunk, hiszen az évek alatt sok rossz dolog történt, míg én az apámat vesztettem el, ő a szüleit. Már nem haragudott rám, felfogta, hogy ami történt, nem az én hibám.
Egyedül Yoongi az, akire dühös volt már ő is, és a magyarázatát meghallgatni sem volt képes! Mivel én már tudtam mit, miért tett az a szemét, szerelmemre hagytam a döntést.
Ma már együtt éljük felnőtt életünket, amivel az is együtt jár, hogy Jimin dolgozik, és ha úgy adódik, külföldre megy. Szerelmem tehetséges és híres fotós, így gyakran hívják más országba kiállításokra. Mivel én itthon próbálom a saját üzletem beindítani, nem tudom őt elkísérni.
Most is harmadik napja van távol, és bár régen sokáig nem láthattam, nem érinthettem, mára már újra fontos a jelenléte, újra a lételemem lett! Mintha az elveszett időt próbálnám bepótolni vele. Ő is így gondolja, mert minden indulás előtt szinte hisztirohamot kap, attól fél, mire visszajön, én már nem várom haza! Erről szó sincs, mert van, ami sohasem változik! Szerelmes vagyok belé, és hiányzik minden pillanatban!

Második napja, hogy hiába hívom, vagy írok neki, nem reagál rá, így hülyeségeken jár az eszem. Talán túlzásba estem, és megfojtom a szerelmemmel? Hiszen ő is így érez, látom rajta, és amikor hozzám bújik, érzem is!
Addig agyaltam otthon, hogy felhergeltem magam, ezért eljöttem otthonról, és inkább vásárolok. Alapjáraton utálok vásárolni, mindig is volt, aki megtegye helyettem, ma mégis rávettem magam, gondolván, addig tisztul a fejem. Azonban ez sem jött be, mert a sorok között járkálva mindig csak azt a terméket fogtam meg, amelyik az én kicsikém kedvence! Dühömben gyorsan mindent bevágtam a kosaramba, fizetés után az autóba, és indulok inkább haza.
Szatyrokkal a kezemben, és még mindig begőzölve szaladtam fel a hatodik emeletre. Az ajtó nyitva volt, talán elmebajom miatt nyitva hagytam, így ügyet sem vetettem rá. Célba vettem a konyhát, és terveztem elpakolni a szatyor tartalmát, persze a soju marad az asztalon, mert ma innom kell!
– Merre jártál, nyuszifiú? – olyan gyorsan fordultam meg a saját tengelyem körül, hogy a kezemben lévő epres tej szanaszét repült.
– Mikor? Hogy? – dadogtam kicsikém felé a szavakat, közben őt néztem, és azt, amiben hazavárt.
Ugyanaz a ruha volt rajta, ami a buliban, arcán a fekete álarccal. Letaglózott a látvány, a szívem ezerféle ritmusban járt, a farkam pedig életre is kelt, én mégis...
– Miért nem válaszoltál?
Én marha, csak számonkérem, ahelyett, hogy örülnék: újra itt van velem!
– Tönkrement a telefonom, ezért is siettem hozzád!
Az elejét még hallottam, de utána már semmi sem érte el gőzös agyam, mert elé érve azonnal hiányolt ajkai után kaptam. Semmi cécó, a nyelvem azonnal a szájában a nyelvével játszott! Jimin karját a nyakam köré fonta, közben a csípőjét is nekem nyomta, majd tekergetni kezdte magát, incselkedett velem. Amint megéreztem, hogy már ő is kőkemény, akárcsak én, formás fenekére csaptam, hogy kapaszkodjon belém.
– Mi ez...a...ruha... – szuszogtam két csók között a szájába.
– Az úton az jutott eszembe, hogy a buliban nem sikerült levenned rólam... – súgta a fülembe, miközben kéjesen bele is nyalt.
– Te ilyenekre gondolsz? – társalogtam tovább, én marha, mint akinek nincs jobb dolga.
– Mindig te jársz a fejemben, Kookie! – óriásit dobbant a szívem, közben a kényeztetésének, vagy incselkedésének köszönhetően a farkam is elérte a végső keménységét.
Lazán dőltem el az ágyon vele, miközben ő a számat tépte egyre követelőzőbben. Hiába a sok feszültség, a hiánya miatti űr bennem, nem akarok sietni! Ezért inkább kényeztetni kezdem. Ajkától elhajolva melléfekszem, a háta mögé szorosan, érezze csak, hogy a farkam milyen állapotban van! Végigcsókolgatom a homlokától a füléig, néha meg-megszívva puha, illatos bőrét. Míg ajkam az arcát s nyakát járja, addig jobb kezem és ujjaim a ruha alá férkőznek. A feszes combjának már csak a gondolata is kikészít, és most, ahogy érintem, egyre nagyobb önuralomra van szükségem! Főleg ahogy felcsúsznak az ujjaim, és megérzem, hogy alsót nem is vett fel!
– Ugye, azért a buliban volt rajtad alsó? – hülye kérdés a legrosszabb pillanatban, de persze, hogy nem tudtam magamban tartani.
– Persze, hogy volt, te bolond! – Jimin jóízűen kacagott rajtam és kérdésemen, majd míg a reakcióját figyeltem, felülkerekedett, és egyenesen az ölemen foglalt helyet. – Most csak azért nincs rajtam, mert azt terveztem, vagy inkább vártam, hogy azonnal becserkészed a lompost, ott álló helyzetben!
Ha a szavaitól, amelyek elhagyták imádott száját, nem akadok ki, akkor attól igen, ahogy a csípőjét tekergeti rajtam, és átveszi felettem az irányítást.
Na, ennyit arról, hogy finomkodni akartam vele! És most is, míg én ámulva figyelem az arcát, amelyen a vágyat látom, s testét, ahogy vonaglik rajtam, azt veszem észre, hogy három ujjam a szájában van. Kéjesen szopja őket, miközben a feneke dörgölni az anyag alól jobb helyre kívánkozó falloszom... Szót fogadva, na, meg nem vagyok semmi jónak elrontója, hagyom hát magam! Lassan emelkedik meg rajtam, épp csak annyira, hogy a nadrágom gombját kioldja, majd kiszabadítsa a farkam.
– Tehát így akarsz játszani, kicsikém! – morgom, miközben formás fenekére csapok egyet.
Jól eshetett neki, mert a szájából ki is enged. Így már rajtam, és az ujjaimon a sor. Magamhoz rántom, hogy érezhessem az ajkait, közben első ujjam be is vetem. Jimin úgy falja az ajkam, mintha az elmúlt éveket akarná bepótolni egyetlen aktusban! Majd amikor az első tapintószervem nehezen, de felcsúszik, az ajkamra harap, és kéjesen sikkant. Ujjam forró, lüktető barlangjában körkörös táncot jár, hasonló ritmusban a csípőjével. Közben ő farkát az enyémhez nyomta, így a frenetikus érzésre előváladékom is utat tört magának. De mielőtt még túlságosan élveznénk, ideje bevetni a második ujjamat. Azt is hasonló hanggal díjazta szerelmem, majd a harmadikat is. És amikor ollózni kezdtem benne, azt hittem az élvezettől lassan elveszíti az eszét, hiába a romantika, a finomkodás, amit ő eleve ellenzett.
Három ujjal, két dagadtra csókolt ajakkal, és jó pár kéjes sikollyal később a farkam már itt lüktet, s járatom benne. Jimin háta megfeszül, feje az plafonra mered, közben úgy járja a testünk fantasztikus táncát velem. Kiéhezettek, szerelmesek vagyunk, így nem is tarthat most sokáig ez az aktus. Mivel ismerem testének rezdüléseit, minden mozdulatát, hangját, így tudom, mikor találom el a gyönyörpontját, és azt is, mikor válthat a lágy ritmus, gyorsabbá. Érzem, a beteljesülés kapujában állunk már, így a csípőjét megragadva sorozom meg a gyönyörpontját. Egész addig űzzük egymást, míg el nem érjük a kéj csúcsát.
Jimin a mellemre fekve szuszog velem, mellkasunk egy ritmusra jár ismét. Csak most tudatosult bennem...
– Le sem vetkőztünk, kicsim! – kuncogom a füle mellett.
Csípőjénél fogva próbálom leemelni magamról, hogy neki kényelmes legyen.
– Hiányoztál, na! – csap apró mancsával a csupasz mellkasomra. – Amúgy, még mindig le tudlak csupaszítani, ha gondolod!
Amint felemelte a fejét, és megláttam a rafináltan csillogó szemét, újra éreztem, hogy valami készülődik. Már eszemben sincs leemelni, vagy kicsusszanni belőle! Sőt azt, hogy még mindig ruhában vagyunk, bánja a fene! Lágyan simítok az arcára, minden szerelmem benne van abban a mozdulatban. De az én kanos kicsim nyilván félreérti, mert izma összeszorul rajtam.
– Ne csináld, kicsim... – motyogom, de eszemben sincs leállítani már.
Újra Áll a Bál!

Köszönöm szépen, hogy olvasod és a vote-ot ❤️

Mamzi ❤️