A Bosszú
🔞
Valentin nap.
Nail.
Két hete vagyunk újra, vagy végre egy pár, és azóta tudom, hogy ezen a napon megkapom azt amire évek óta vártam.
Ezért is egy alapos fürdés, ami lehet felesleges ahogy ismerem a törpét...
Szóval alapos fürdés borotválkozás után szerelemhez indultam.
Út közben vettem a kedvenc édességeiből, és ciki vagy sem még egy szál rózsa is beköszönt.
Szinte be sem léptem a lakásba egy pici mégis izmos test csapódott nekem, és mielőtt kérdeznék, vagy talán védekezhettem volna, már szívta is a nyelvem.
Ez a fiú kicsinál engem teljesen. Rövid, izmos lábai a csípömön, karjai a nyakamban pihentek.
Én pedig nem voltam rest megmarkolni a szintén formás és izmos fenekét.
Én balga romantikusra terveztem az első alkalmunkat, hiszen ma mégis csak Valentin nap van...
De tudjátok mit!
Egye meg a fene, nem bírok már magammal, és érzem ugyan így van ezzel a törpe is aki egyre mélyebben jár nyelvével a számban.
Nem engedtem már el karomból, és ezt ő igenis élvezte. Nehézkesen, de a szobájába mentem, és azt rajtunk kívül csak pár váza és porcelán dísz bánta persze.
Tudtam, hogy kíván engem, mint azt is, hogy nem volt még része, kielégítő frenetikus szexben.
Ezért hiába is lerohant én onnantól már nem siettem!
Óvatosan fektettem el az ágyon, majd el is váltam tőle.
Ugyanis mielőtt megtörténik van egy fontos dolgunk ami a bosszújának a része.
Feltérdeltem és élvezettel, áhítattal néztem végig kipirosodott arcán, megduzzadt száján...
-Ne mozdulj!
Ő felém nyúlt, gondolom vissza akart rántani magához, én pedig ki hátráltam majd felpattantam, hogy elintézzem azt a fontos dolgot.
-Majdnem el is felejtettem.. Kuncogott még mindig kábán, vágy ittas szemekkel, de a lényeg, hogy szót fogadott nekem.
Tudom jól, ha nem parancsolok rá, már le is vetkőzött volna. Én pedig nem ezt terveztem, magam szeretném a textilt lehámozni róla.
Újra felette térdeltem már, próbáltam elmenteni agyamban a látványt.
Pedig még nem is volt meztelen ruhában feszengett alattam, mi lesz velem ha teljesen lecsupaszítom a testét!? Ingerülten, türelmetlenül nyúlt felém én persze el is hessegettem a kezét.
- Most én jövök, nincs nyúlka piszka kanos törpe! Legyél türelmes .. Mondom én, pedig az én türelmem is véges.
Lassan nyúltam a nadrágja övéhez és ugyanabban a tempóban is kapcsoltam ki azt, közben élveztem, ahogy szerelmem feszeng alattam.
Egyik percben szidott amiért szórakozom vele, majd már kérlelt míg vetkőztettem, hogy legalább csókoljam meg. Én is vágytam ajkára, nyelvére, de tudom milyen és a csókból azonnal több lenne. Mivel évek óta várok rá, nem sietem el, szeretkezni és nem dugni akarok vele.
Már csak az előnedvétől foltos alsója rejtette el éhes tekintetem elől teljes valóját, amikor én is elkezdtem..
Na jó én már pikk pakk lekaptam magamról a zavaró rongyot, hiszen aki fontos most, az nem én vagyok.
A pólómmal szenvedtem már, mert beleszorult az óriási fejem, amikor egy meleg ujjat a makkomon megéreztem.
Azt a rohadt! Nekem annyi is elég lett volna, hogy törpém testét meg fürdessem az ondómban..
-Ezt..ne.. Parancsoltam rá vigyorgó szerelmemre. Majd ledobtam az utolsó előtti anyagot és végre ráhajoltam törékeny szájára, és testére.
A meleg ajkai, fürge nyelve és az ahogy csípőjét neki nyomta ölemnek, nem szépítek azonnal a gyönyör kapujába űzött engem.
De én nem így terveztem..
És azt amit csináltam hirtelen, jóval később akartam kipróbálni vele. De így, hogy nem számoltam ezzel a kanos manóval muszáj voltam valamit tenni.
Ujjaim alsója derekába fűztem, úgy toltam le róla, persze a végén már lábammal is rá segítettem.
Na és akkor ki is itt a türelmetlen!?
Csókunk, ajkaink játéka egy pillanatra sem maradt abba, egész addig, amíg Conort meg nem fordítottam.
A hirtelen mozdulat elején még teli torokból kacagott ugyan, de amint farkammal nézett farkasszemet megkukult azon nyomban.
Én már láttam gyönyörű péniszét neki viszont premier ez az egész.
-Waw! Vinnyogott szinte ékességem láttán – Tudtam, hogy ez is óriási.. Sutyorogta miközben letolta rólam is a gatyát.
-Annyira nem ha... És már meg is nyalta a kígyóm fejét.. – Ha kifért a szádon.. Próbáltam poénkodni miközben azt sem tudtam melyik bolygón vagyok épp. Olyannyira jól eset ahogy nyalogatott.. szívott.. El is felejtettem, hogy az én arcomba ágaskodik, és már könnyezik a kis.. Oké az övé nem egy anakonda, de egy kis píton..
Így indult az adok, kapok ami sajnálatomra nem is sokáig tartott. Meg sem voltam lepve, hiszen ez a hatvankilenc már az elején bukásra volt ítélve.
Ő, és én is szívtam majd torokra engedtem a vágyott farkat, de épp mielőtt még megszívhattam volna olyan istenesen... magját számba engedte.
Nyögései az érzés és a meleg ami torkomon folyt le.. Úgy hatott rám mintha a japán gyorsvasút haladt volna át testemen..
Amikor torokra engedett igencsak tehetséges szerelmem.. már én is robbantam..
Észhez kellett térnem, mert ilyen orgazmusban évek óta nem volt már részem. Conor rajtam feküdt, öle még mindig arcomban, még szerencse, hogy pitonját már nem szopogattam..
A törpe volt a fittebb, mert hirtelen megfordult, és újra rajtam termett, szemben velem. Tarkója után kaptam és máris eszeveszett tempóban csókoltam.
A szája íze a sajátom, és addig még sohasem éreztem, de akkor teljesen beindított engem.
Annyi mindent akartam csinálni vele, testét végig nyálazni, csókolni míg újra a számba nem élvez el.
Azonban arra még előttünk az élet, és a bosszú elsőbbséget élvezett.
Már csak azért is, mert amint itt végzünk.. Uh ez csúnya, de tököm sem tudja most megfogalmazni jobban.. Tehát amint a bosszút véghez vittük a törpe itt hagyja Dylant, és a lakást, ugyanis velem fog élni.
Így a csókok és a teste kényeztetése éjszakára lett halasztva... de attól még azt nem hagyom ki, hogy formás, kemény fenekébe ne marjak. Ő falta ajkaim, közben csípőjével újabb köröket rótt ölemen, nem is csoda, hogy ő és én is újra ott voltunk bevetésre készen.
Innen felgyorsítottam az eseményeket, ugyanis nem szándékozom újra úgy elélvezni, hogy a barlangjában sem jártam még.
-Miért húzod az agyam Nail! Kért számon a törpém, amint első ujjam felcsúszott neki.
-Türelem..
-Elfogyott! Kiáltott rám, mivel egy újabb ujjammal hatoltam be, és egyből porosztatáját találtam el. Igazán tehetséges vagyok egy kétségtelen.. – Kérlek óriás.. Rimánkodott szinte. - Küldd be Góliátot..
-Góliát!? Kacagtam fel a farkam új nevén.. Majd míg ő is nevetett velem, gyorsan fordítottam testünk helyzetén. Egy apró csókot adtam még neki, majd lecsúsztam formás combjai közé.. Onnan a völgyből néztem fel rá..
Szemem és agyam alig bírta felfogni, és feldolgozni azt a csodálatos látványt, hiszen így sohasem láttam még..
Izzadt tincsei homlokára tapadtak, szemei mint a fekete kristály úgy csillogtak. Kipirosodott arca, erőszakos csókjaimtól megduzzadt ajka.. Szemem már mellkasán és formás, karcsú csípőjén járt, majd a hibátlan farkán ami hatalmas markomban rám várt..
Megérte várnom rá!
És míg én örültem magamnak na meg a döntésemnek, Conor egyre jobban feszengett. Persze nem is csodálom, hiszen amíg bámultam az ujjaim akkor sem álltak meg.
Nem is akartam már az időt húzni..
Miért pont most jön rám az őszinteségi roham!? Még, hogy nem akartam az időt húzni! Kacagnom kell, hogy áltatom saját magam.
Tehát arra vágytam, hogy Góliát minél hamarabb haza mehessen, és az odujában megfürdőzzön, körbe nézhessen rendesen.
Minden porcikám remegett ahogy a rózsájához ért a makkom, úgy éreztem már ennyitől menten elájulok. Kellet is kis idő mire össze szedtem magam, és törpém na meg saját örömömre is mint egy faltörőkos, csak előre nyomultam.
És mi sem bizonyítja jobban, hogy tárt karokkal várta Góliátot a törpe..!?
Úgy siklottam beljebb, mintha ezt csinálnánk ezer éve. Persze a remegésünk fokozódott, így alkaromra támaszkodva hívtam egy újabb csók csatába Conort. Imádom az ajkát amin megannyi szitok csúszott ki az aktusunk során, a nyelvét ami serényen járta be a szám. És ahogy csókol.. Míg faltuk egymást a kis kanos törpe mozogni kezdett, én pedig mint egy csapdába lépett medve csak nyüszítettem.
Szerelmem is olyan hangokat adott ki amitől még egy heteró is beindulna. Hiszen olyan oktávon visított amint Góliát érintette porosztatáját, mintha egy kiscsaj volna.
Eszemben sem volt kapkodni minden pillanatot kiakartam élvezni, mégis csak ez az első, hogy magaménak tudhatom így. Azonban hiába a könnyed tánc amit csípőm járt benne.. Annyira vágytuk már egymást ily módon, hogy pár mélyebb lökés és szinte egyszerre élveztünk el. Izzadtságtól csatakosan omlottam az apró szerelmemre.
Hallgattam szuszogását, ami még boldogabbá tette bolond szívem.
Az érzés..
A beteljesülés érzése nyugtatólag hatott rám, olyannyira, hogy éreztem, ha nem szedem össze magam elalszom.. Farkam még mindig meleg odujában pihente ki a fáradalmait, megjegyzem nem is lehetett volna jobb helyen.
És ha nem jut eszembe a bosszú ki sem került volna onnan még most sem..
-Menjünk törpe haza.. Suttogtam ajkaira. De nem azért mert féltem, hogy valaki meg hallhatja, egyszerűen az a meghitt pillanat úgy kívánta.
-Haza!? Olyan meglepetten kérdezett vissza, az ütő is meg állt bennem. Mi rosszat mondtam!? Hiszen megbeszéltük.. – Végig akarom nézni amikor Dylan megkapja az ajándékát. Biztos észrevette a döbbenetet arcomon, mert tátott számra egy lágy, de isteni finom csókot nyomott.
– Utána mehetünk haza szerelmem.
A szájából hallani a szót ami nekem eddig nem sokat jentett. Számomra csak egy hely négy fallal, bútorokkal, ami akkor volt vidám csak, ha Conor meglátogatott engem.
Nekem csak annyit jelentett.
De ahogy ő kiejtette gyönyörű ajkán a haza szó egyből értelmet nyert.
Conor
Tudtam! Megmondtam!
Ha az óriásommal szeretkezni fogok, biztos élvezni fogom. Hiszen nem csak a szívem, a testem, minden porcikám ő rá vágyott. És így is lett!
Nem fájt mint a pornó sztárral, és élveztem mindent amit velem csinált. És hiába is majd megfulladtam amíg Góliátot a torkomra engedtem..az is tetszett, hiszen ő nagyon élvezte.
Tehát ilyen az adok, kapok elve!? Jó én még fiatal vagyok, és ilyen jó szeretővel sem volt eddig dolgom. A gondolat pedig, hogy mától együtt fogunk élni, talán teljesen fel sem fogtam még.
Kábultan, és kisebb fájdalommal altájon hiszen Góliát igencsak belakta a barlangom..
Szóval olyan állapotban voltam, hogy nem akartam mást csak aludni az óriás karjában. De nem tehettem meg, mert még van egy fontos meglepetésem mára az exemnek.
És hiába nem igazán volt kedvem lemászni róla, majd a ruháimat újra magamra aggatni, mégis muszáj, ha Dylan-nek vissza akarok vágni.
Gyors közös zuhany után..
Ami csak azért lehet szimpla zuhany, mert Nail még nálam is makacsabb. De megígérte, hogy este mindenért kárpótol majd..
Így frissen üdén, már az éjszakára várva került sor Dylan ajándékára.
Írtam egy nyálas üzenetet, hogy várom mivel a szerelmesek napja van. Persze amíg írtam majdnem el is hánytam magam..
Majd amíg én azt intéztem, az óriásom lehordta a csomagjaim az autójába.
-Azt a rohadt törpe! Most féltékeny vagyok! Dörrent fel szerelmem a látványon ami a szeme elé tárult. A maradék szirmokat kiszórtam ujjaim közül, majd sprinteltem is óriásom ölébe, mielőtt még elmenekül.
-Ne legyél féltékeny szerelmem! Búgtam ajkaira, miközben csókolgatni kezdtem. – Te ennél szebb ajándékot kapsz..
-Én már megkaptam! Harapott amúgy is érzékeny ajkamra. –Te vagy a legcsodásabb ajándék nekem! Újra gyakoroltuk, meddig bírjuk levegő nélkül, határozottan jól haladunk a maximális tíz perc felé. De ő szakította meg a nyál cserét végül. – Nem lenne jó álló farokkal végignézni a gyökér reakcióját. Főleg, hogy nekem el kell bújnom a szekrénybe..
-Ne haragudj óriás.. Kuncogtam. – Igazad van, Goliát az első!
-Várjál csak törpe! Nevetett ő is velem.. – Míg kuksolok a szekrényben kitalálok a gyönyörű farkadnak én is egy nevet..
-Csak ne Dávid legyen..
Szerelmem lassan negyed órája kuksol a szekrényben, ami engem szórakoztat de őt érthető okokból nem. Ugyanis termete miatt alig fér el benne.
Ja és egy alsómat teljesen véletlenül a fogason felejtettem. Persze amint beküldtem az volt az első kérdése, hogy milyen módi vállfán tartani a boxert.. – Várjál csak törpe.. És itt veszítettem el a kommunikációt vele.
-Megjöttem! Amint meghallottam az exem hangját gyomrom egyből görcsben állt. Ahogy megindult felém csak akkor vette észre a szirmokat szanaszét szórva.
És hozzá teszem alapos munkát végeztem, mert vastagon szórtam szét a nappaliban és a hálóban. Hagy takarítson holnap a marha. Ő hüledezett, láttam rajta tetszik neki a látvány.. – Ez gyönyörű cica.. Állt meg előttem csücsörítve, én pedig szidtam magam amiért ez ellen semmivel sem készültem.
-Sushit ettem! Vágtam ki magam, hiszen utál mindent ami a tengerből való. Bár egy sellő fiúval biztos szívesen hancúrozna.. Eleinte csak fürkészte arcom, gondolom a hazugság nyomait kereste..
-Nail!? Fasza újabb görcs.. – A ház előtt az autója..
-Tegnap hagyta itt, mert ittunk egy keveset és nem engedtem, hogy úgy vezessen.. Uh..de jó...a hazugság mestere lettem..
-Hmm. Milyen kis gondoskodó vagy..vele.. Éreztem a hangján, hogy féltékeny és sértett is. De nem érdekelt.. Át akartam adni az ajándékát..
-Az ajándékod nem is érdekel!? Játszottam a sértődöttet. Majd a háló felé indultam, reménykedve benne, hogy követ.
Amint a küszöböt átléptem , fél szemmel a szekrényre néztem, és akkor nyugodtam csak meg. Hiszen, ha az óriásom itt van, semmi rossz nem történhet velem.
Dylan szemei továbbra is guvadtak ahogy a rengeteg szirmon utánam haladt. Gondolom meglepett volt amiért tőlem aki amúgy rideg vele, ilyen ajándékot kap. A hatalmas ágyán legeltette már szemét, középen a laptop-al, amit szintén jó vastagon beszórtam a vörös szirmokkal. Tekintetét köztem és a gép között járatta sejtése sem volt a marhának mit találhat majd rajta.
-Ez...!?
-Azon van az ajándékod.. Lefagytam, mert nem tudtam hogyan is szólítsam hirtelen. Nem mondhatok olyat ami az óriást zavarná, mert mint egy dúvad teremne itt előttem.
Na nem a szekrényt sajnálom ami megsínylené ahogy mérgesen Hulk – á változik. Nem! A bútorra magasról tojok. A bosszú, és egyben a szakítás az amit foglalkoztatott. – Cica.. Nyögtem ki végül fogaim között.
-Köszönöm szépen. Ne köszönd te idióta! Kuncogtam magamban, sőt még ravaszul a tenyereimet is összedörzsöltem, tudva, hogy édes a bosszú. Fél szemmel őt figyeltem ahogy a gép mellé térdel az ágyra a több száz vörös szirom közé, másik szememmel a szekrényt néztem. Félve attól, hogy mi fog történni.
-Ez mi Conor? Kérdezett rá nyilvánvalóra a marha. Hát nem lát a szemétől!? – Nem lehet megnyitni!
-Nyomj egy shiftet! Válaszoltam lazán, pedig igencsak feszengtem. Egy kattanás jelezte, hogy tette amit kértem tőle.
Majd a következő pillanatban nem csak ő de én is döbbenten meredtünk a hatalmas tévé kijelzőjére.. Meglepettségemben csuklottam egyet, hiszen ezt nem én...
Basszus az óriás! Így vágott vissza a vállfán hagyott alsóm miatt. Míg én már megnyugodva, sejtelmes mosoly...nem inkább sejtelmes vigyorral dőltem hátra, addig a pornó sztár már belekezdett a káromkodásba.
Én is a tévét néztem, hiszen nem tudtam Nail mit szerkesztett a felvételen.
Amint megláttam, ahogy mellkasán fekszem, fenekem és kozmetikázott farkam az arcánál, én pedig épp Goliát-al szemezen.. Ficánkolni kezdtem.. Így felvételen is gyönyörű..
Bassza meg újra kemény lettem..
-Ez mi Conor! Kiabált rám, de szemét le sem vette a videóról. Gondolom az óriásom isteni farka miatt akadt ki.. De Goliát csak az enyém!
-Hát ajándék Cica.. Játszottam a hülyét. – Nem tetszik!? Biggyesztettem le ajkam, mintha sírni készülnék.
-Te hülye ringyó ! Kiabált velem, és a laptopot a falhoz vágta. Pedig én úgy néztem volna..
– Tudtam, hogy van köztetek valami! Végig a szemem előtt csináltátok.. És ezért nem dugtál velem.. Sőt le sem szoptál sohasem! De most! Indult felém, az eddig kocsányon logó szeme véresen izzott. A szekrény felé néztem, de az óriás szerintem elszenderedett, mert nem jött segítségemre. – Megbocsátom, ha most leszopsz!
-Te teljesen hülye vagy! Pattantam fel, és a fotel mögé álltam. – Mindig is Nail-t szerettem.. Túrtam a hajamba Idegesen. – Nem is tetszettél nekem, de te kihasználtad, hogy bevagyok gyógyszerezve és lekaptál engem.. Én azt hittem, hogy az óriásommal csókolózom, hiszen akkor a pasim volt..
-De akkor miért voltál velem!?
A bútor másik oldalánál állt meg, szeme már nem szikrázott a dühtől, azt láttam rajta, hogy nem ért már semmit sem. – Én szeretlek..
-Azért voltam veled, mert meglátta ahogy csókolóztunk..
És eltávolodott tőlem. Már nem is Dylan-nek címeztem szavaim, hanem a szekrényben lapító óriásnak. Könnyeim útnak indultak, hiszen nem így terveztem a napot, hogy én sírni fogok. Csak bosszút akartam állni egy felvétellel amin szeretkezünk önfeledten az igazi és egyetlen szerelmemmel. Erre tessék..
– Mellettem maradt, mert neki az a fontos.., hogy én boldog legyek... Mindig..is őt szerettem.
-És így kellett a tudomásomra hozni, hogy adsz egy felvételt amin keféltek!? Újra mérgesen kiabált velem.
-Meglepődtél? Erőszakosan töröltem le könnyeim, és úgy néztem, szinte már fenyegetően Dylan-re.
-Meg! És egy ribanc vagy! Ezért..
-Én is meglepődtem amikor Nail megmutatta a pornó videódat nekem.. Te meg egy himringyó vagy aki.. Legyintettem, mert semmi értelme folytatnom. Ő erre már nem válaszolt csak hebegett valamit, de nem is érdekelt.
– Vége van!
-Majd, ha én mondom! Amúgy is hova mennél!? Hol van most az óriásod? Ha! Kiáltott, mert nyeregben érezte magát. Persze ő nem tudta, hogy szerelmem az a dögös, szőrös óriás éppen mögötte állt. – Itt maradsz és megbeszéljük..
-Te már nem beszélsz vele semmit! Sőt a közelébe sem mehetsz!
Nail.
Dylan arcán a döbbenetet és a félelmet látni a harmadik legszebb ajándék volt nekem Valentin napra. Az elsőt már tudjátok mi, de hogy mi is a második!?
Arra is kitérek majd hamarosan. Mondanom sem kell, törpe szinte azonnal az ölembe termett, és nem zavartatva magát tapadt a számra szenvedélyesen.
Erőszakos és mérges volt éreztem, mert párszor meg is harapott engem. Persze nem fájt inkább újra beindított engem.
-Aludtál te mafla!? Kérdezte homlokát nekidöntve a sajátomnak. – Vagy Góliáttal játszottál!?
-Nem! Nevettem a felvetésén.
– Arra már nem lesz szükségem! Amúgy drámai belépőt terveztem.
-Sikerült.. Te mafla. Újabb lágy csókkal ajándékozott meg, ami jóval tovább tartott volna, ha az exe krákogása nem zavar meg minket. – Viszel az öledben az autóig?
-A világ végéig is elvinnélek az ölemben.
Mindig szerettem a csacsogását hallgatni, ami szinte feleslegesnek tűnő dolgokról szólt. Sohasem zavart, ittam szavait.
De most mégis más! Hiszen az új közös életünk felé tartunk a kis fészkünkbe haza. Annyira vágytam rá, hogy szavakba se tudom önteni, mégsem sietek, az első közös Haza vezető utunk minden pillanatát kiakarom élvezni. Ő továbbra is csacsog és látom rajta ő is önfeledt és boldog. És ezt az arcát imádom.
-Nézd óriás! Kezdet hadonászni előre a gyönyörűnaplementét csillogó szemekkel nézte közbe.
– Gyönyörű..
-Te vagy az kicsim..
Meghatódva nézet rám szén színű szemével, és ha tudom, hogy ezzel elnémul inkább nem is szólalok meg. Pár perc volt hátra míg haza nem értünk, ő addig már nem mondott semmit. Ilyen komolynak évek óta nem láttam már, talán csak a szülei halála után.
Felém fordult az anyósülésen és fürkészett engem, én pedig hülyeségem miatt egyre feszültebb lettem.
-Évek óta nem hívtál kicsimnek. Törte meg a csendet, mielőtt még haza értünk volna. – Teljes szívemből szeretlek Nail Power. Szóval ez volt a baj.. Egy kis jelző amit évek óta magamban tartottam, és magányomban suttogtam csak a négy falnak.
-Mától sűrűn fogod hallani, ígérem!
-De a törpét is szeretem. Kuncogott, pedig még nem is hallotta az új nevét amit a szekrényben való raboskodásom alatt találtam ki neki.
-Az is marad! És..van még egy.. Néztem rá sandán, vajon tudja e mire céloztam..
-Na! Kezdett ficánkolni újra az ülésben. – Mi a farkam neve.
És tudja!
-Anomália.. Mondtam ki félve. Láttam keresi az értelmét, de inkább csak magában mert semmi hülyeséget sem akart mondani.
-Egy píton fajta.. És ha az enyém egy anakonda..
-Tetszik szívem! Goliát és Anomália.. Hm.. jó kis páros..
Az út további öt percében újra csacsogott és verseket gyártott a nagy és erős Goliát és kicsi de szép Anomália találkozásairól. Nevetve hallgatom , és határtalanul boldog vagyok.
Elérkeztünk oda ami az idei év második legszebb ajándéka nekem. És az nem más mint az, hogy az eddig sivár, rideg lakásom, közös otthonunknak nevezhetem.
Ahogy ígértem szerelmemnek az ölemben vittem a lakásunk ajtajáig majd úgy léptem át a küszöböt is. Nem mellékesen ezt tervezem a közeljövőben hivatalosan is megtenni.
És akkor jött egy újabb meglepetés. Ezzel viszont én készültem neki.
A szemfüles törpém azonnal észre vette, tátott szájjal nézett körül miközben megeredt a könnye.
-Ezt..mikor!? Kérdezte miközben az ölemből is kimászott. Leült a földre, én mellé térdeltem és áhítattal figyeltem könnyes arcát ahogy a szirmokkal játszott.
– Köszönöm Nail.
Mi mást adhattam volna neki a testemen és szívemen kívül!? Főleg úgy, hogy tudom ez kis kanos törpe mindennek örül.
A szirmokat velem vetette meg, amit a bosszújához használt fel. Láttam az arcán, hogy imádja ezért én is ezzel leptem őt meg. Elektromos mécsesek a bútorok tetején, és a már közös hálószobánk felé vezető kis ösvény.
Szó nélkül, szinte egyszerre álltunk fel, majd a kéz a kézben indultunk el az világító ösvényen. Nem csak egy fantasztikus éjszaka vár ránk. Egy fantasztikus élet.
Just a Valentine kihívás.
Köszönöm szépen, hogy olvasod és a vote-ot
❤️
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro